Délmagyarország, 1933. szeptember (9. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-28 / 220. szám

ff! DPTMAGyARORSZSG 1933 szeptember 28. November 15~fől 200 szellemi inségmunkásl alkalmaz a város (.4 Déhnagifarország munkatársától.) A vá­roshoz nap-nap után sorozatosan érkeznek kér­vények :i7. államnélküli hivatalnokoktól, hogy alkalmazzák őket szellemi kisegitömunkára. A népjóléti ügyosztály előkészületeket tett a szellemi szi'.Vségmunkások beosztására és hir szerint a tavalyi keretek közöt! fogják a szel­lemi szükségmunkásokat foglalkoztatni. l)r. Szabó Géza népjóléti tanácsnok közölte a Délmagyarország munkatársával, hogy egye­lőre negyven szellemi szükségmunkást az adó­hivatalnál helyeznek el október elsejétől kezd­ve. November 15-től 200 szellemi szükségmun­kást alkalmaznak a városnál, egvrészüket a népjóléti hivatal kirendeltségeinél foglalkoztat­ja a város külső, ellenőrzési és össze'irói minő­ségben, másik részüket a városházi hivatalok­ban oszt ják el. A kétszáz szellemi szúkségmun­kás között 30—40 nő lesz. A fizetést ismét havi 80 pengőben állapította meg a polgármester és az is elhatározott dolog, hogy öt hónapon át foglalkoztatják őket a városnál. Csak november 15-én kerül sor a munkanél­küliek beosztására, bár a belügyminisztérium még nem tárgyalta le az inségmunka-tervezetet. Gyermekharisnyák, fehérnemüek ^iiáVlestvéreíinéT. HireIc IX 28. Csütörtök. Róm. kath. Vencel, k. vt Prot. Venoel. A nap kel 5 óra 53 pereikor, nyugszik 3 óra 46 perckor. Szegeden • gyógyszertárak tözOJ szolgálatot tartanak Grünwald l örökösök Kálvárta-ut 17 (telefon 1225), Just Frigyes Petőfi Sándor-sugár­ut 41 (telefon 1777). Temesváry József Kelemen­ncca 11 (telefon 1391) Moldván Lajos Újszeged Vedres-ncca 1 (telefon 1846). Selmeezi Béla Somo­gyi-telep IX. ncet 489 (telefon 3425) Török Már ton Csongrádi sugárul 14 (telefon 1364). — Dr. Szilv Kálmán államtitkár Szegeden. Dr. Szily Kálmán kultuszminisztériumi ál­lamtitkár szerdán délután Szegedre érkezett. Az államtitkár a püspöki palotában szállott meg és csütörtökön — értesülésünk szerint — nz egyetem gazdasági hivatalának ügyeiben folytat megbeszéléseket az egyetem vezetőivel. Hir szerint sor kerül a gazdasági hivatal veze­tői állásának végleges betöltésére. — Nagy Endre meglátogatta Szegeden a súlyos operáció után hazaérkezett Móra Ferencet és rendkívül érdekes cikkben számol be a Színházi ftl*» legújabb számában erről a látogatásról. Hat­vany Lili a budapesti szinházi eseményekről szá­mol be, stb, stb. — A rövid- és divntárukereskedők a hétórai fiztetzáróra mellett .jeleztük, hogy a kereske­dők szövetségétől tönBen kérték, indítson ak­ciót a hatórai üzletzárás érdekében. A szövet­ség felkérésére az egyes szakosztályok foglal­koznak a kérdéssel. A textilkereskedók után most az uri-, női divat és a rövidáru kereske­dők a 7 órai üzletzárás fentartása mellett fog­laltak állást. — Dr. Pálfv József polgármesterhelvettes visszatért szabadságáról. Dr. P á l f y József polgármesterhelvettes visszatért nyári szabad­ságáról és csütörtökön átveszi hivatalát. Mint jelentettük, a polgármesterhelvettes szeme né­hány héttel ezelőtt megbetegedett, de szembe­tegsége szerencsésen elmúlt. Dr. Pálfv József mar a szerdai kísgyülésen is magjelent. — A Tisza áradás». Egy héttel ezelőtt az eső­zések következményeképén emelkedni kezdett a Tisza vízállása. Lassú tempóhan szerda délig tartott az áradás és három méterig emelkedett :tz áradás. Szerdán megkezdődött az apadás rs a jelek szerint most már hamarosan vissza­tér medrébe a Tisza vize. — Téreene. A Hunyadi .lánoe 9. honvédgyalog­rzred zenekara csütörtökön délután 5 órától 6 óráig a Széchenyi-téren térzenét tart a következő műsorral: 1. Meyerbeer: Próféta Induló, 2. Rossini: SzevilLal borbély, nyitány, 3. Gilett: Loln du Ball, keringő, 4. Verdi: Troubadour, ábránd, 5. Leon­Hnrdt: Takarodó, aenekép, 6. Fuchs: Laudon in­duló. — Istentisztelet a anidó templomban. Péntek délután félhatkor kol nidré, szombaton délelőtt az uj zsinagógában 8 órakor, a régiben félnyolckor Istentisztelét, amely délután 6 óra 40 perckor vég­ződik. Október elsején, vasárnap délelőtt féltíz­kor az nj zsinagógában egyetemnyitó istentisztelet — A Rókns városréazt BAnát-Bácska Aszt^jtór­"mrík szombaton este rendezi meg estélyét vacso­rával és tánccal egybekötve. A vacsora nem köte­lezd. Vacsorára elő lehet jegy enni a Rókusi Ka­tolikus Népkör helyiségében (Ágoston-vendéglő. Pacsirta-ucea 31.) — Uj közegészségügyi felügyelőt kapott Cson­grádmegye. Néhány héttel ezelőtt az országot több uj közegészségügyi kerületre osztották be. Ennek során Csongrád vármegye uj közegész­ségügyi felügyelőt kapott. A belügyminiszter szerdán arnVTértesitette a várost, hogy Cson­grádmegye közegészségügyi felügyeletével dr. Sajó Lajos kerületi közegészségügyi főfel­ügyelőt bízta meg, aki rövidesen helyszíni szemlét tart a vármegye nagyobb városaiban. — Az egyesületek és az Országzászló. Az ország­zászló Bizottság legutóbbi ülésén több panasz hangzott el. Az Országzászlónál vasár- és ünnep­naponkint az örséget adó egyesületek ugyanis a zenésőrség váltáshoz szükséges zenedijat saját pénzükből fizetik. Több egyesület bejelentette, hogy ha a jövőben is nekik kell a zenedijat megfi­zetni, — miután arra fedezetük nincs — kénytele­nek lesznek az őrségváltástól elállni. A bizottság elhatározta, hogy a zenedijhoz évente szükséges ezer nen?őt a várostól kéri m Jlntéxeti. IsUolai harisnyáié, gyermele leötöttleabdtole, na fty v d la a x t éU b a n. £ussliqi Imre Széchenyi tér 2. Ttszn «dlJA rnet/e'l. flz Újpest vereséne Prágában Prága, szeptember 27. A Slavia kétnapos ju­bileumi labdarugó tornája a Spárta, az Újpest és a bécsi Vienna részvételével kezdődött meg szerdán. Mindkét vendégcsapat vereséget szen­vedett. 10 ezer főnyi közönség előtt a Spárta 4:2 (2:0) arányban győzött az Uipest ellen. A cseh csapat többet támadott és megérdemelten gvőzőtt a tartalékos Újpest ellen A gólokat B r a i n a a 9. percben, S i 1 n v a 33. percben, a második félidőben: Nejodli a 15- perc­ben, S i I n v a 25. percben. P. Szabó a 32 perrben és P u s z t a i a 33. perrbpn lőtték. A második mérkőzésen a Slávia 3:2 (1:0) nrnnvbnn ^vőzte le a Viennát. — Két mérgezés. Szerdán délelőtt a mentők Kulcsai Anna 17 éves gvári munkásnőt h'gl-ómérgezéssel beszállították a közkórházha. Állapota sulvos. a nagymennyiségű maró fo­lyadék összeégette belső szervét. — Délután 2 órakor a Somogvi-telen XIV. ucca 829 számú házha hivták a mentőket, mert ott nabonál­mérgezést szenvedett Er d é 1 v i Jánosné. Álla­pota súlyos, a közkórházba vitték. A rendőrség mindkét ügvhen megindította a nyomozást, hngv megállaoitsa: véletlen szerencsétlenség­ről van-e szó. vagv öngyilkossági kísérletről. - Postahivatal Gyála községben. Gvála köz­ségben október 1-én postaügynökség nyílik meg. Az uj ügynökség foglalkozik levelek, utalványok, értéklevelek, értékdobozok, csoma­gok felvételével, továbbításával, takarékbeté­tek és csekkbefizetések továbbításával. A kéz­besítő területe egvelőre a község területére ter­jed ki. Az ügynökség a Szeged I. számú posta­hivatalhoz tartozik. .Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál torokgyulladásnál, valamint ldegfá|dalmakná é® C7aoon'á«nól naponta fél pohár természetes „Ferenc Idzsel" keseröviz rendes gyomor­és bélmtiködést biztosit. Eoveteml orvos­tanárok véleménye szerint a Ferenc JÓZSet vtr hatása ovors, kellemes és megbízható. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drooériH^bmi és ffls7erÖ7letpWhen IrsphntA q, Idegen nevek és gyanús nevek Megírtuk, hogy a belügyminiszter körren­delete alapján a szegedi városházán is meg­indult a mozgalom az idegen nevü tisztvise­lők nevének megmagyarosilása érdekében. A polgármester utasítására összeállították az idegennevü városi tisztviselők névsorát, még pedig a legilletékesebb hivatalban, — a szám­vevőségen. A számvevőség kimutatása szerint a várost nem kevesebb, mint 234 idegen nevfi tisztviselő szolgálja. Ezeket a tisztviselőiket a polgármester most egyénenkint hívja föl. hogy válasszanak maguknak jó magyar hang­zású nevet és adják be névmagyarosítás iránti kérelmüket. A számvevőség összeállított még egy má­sik névsort is. Ebbe azokat a tisztviselőket vette fel. akiknek nevében nem volt biztos. Olyan nevek szerepelnek a névsorban, ame­lyekről a számvevőség nem tudta hirtelen megállapitani, magyar nevek-e, vagy pedig idegen eredetűek Ebbe a névsorba került töb­bek között Móra Ferenc, ide kerültek a B e n­k ő, Gerentsér, Kollár, Vflneki ne­vek. A számvevőség a döntést nem vállalja eb­ben a nyelvészeti kérdésben, de azt javallja, hogy a polgármester szakértőkkel vizsgáltas­sa meg ezeket a fölöttébb gyanús neveket. ^ — A Fereur József Tudományegyetem Barátai­Egyesületének bölcsészet-, nyelv-, történelem- é" irodalomtörténeti szakosztrtlva szombaton délután hat órakor tartja évi rendes közgyűlését a pe­dagógiai intézet termében (Baross-ucca 2. em.), amelyre a tagokat mechivja az elnökség. _— Szegcdi képeslapokat kér a kultuszmi­nisztérium. A kultuszminisztériumból leirat érkezett a városhoz. Többizben előfordult — mondja a leirat —. hogy a külképviseleti ható­ságok. valamint külföldi kulturális intézmé­nyek azzal a kéréssel fordulnak a miniszté­riumhoz. hogy a magyar városokat és környé­küknek termeszeti. etnográfiai és művészi ér­tékeit ismertető képes-levelezölapokii bocsás­| son rendelkezésükre. Külföldön a képeslapokat ismertetés és vetités céljaira fogják telhasznál­! ni. A kultuszminisztérium leiratához képest a város hatósága ötven darabból álló képeslap­, gyűjteményt bocsájt a minisztérium rendelke­\ zésére. A képeslapok nagyrésze a fogadalmi templomot, a Dóm-teret, a Nemzeti Emlékcsar­nokot és a klinikákat ábrázolja. — Neményi Lili és Indig Ottó válópere. Buda­pestről jelentik: Szerdán tárgyalta a budapesti törvényszék N e m é n y i Lilinek, a szegedi szín­ház volt primadonnájának férje, Indig Oltó iró ellen inditott válóperét. A tárgyaláson csak Ne­ménvi Lili jelent meg, Indig Ottót ügyvéd képvi­selte. A tárgyalás mindössze néhány percig tar­tott és amikor Neményi Lili kilépett a tárgyaló­teremből a folyosóra, felsóhajtott: „Hála Istennek, ennek is vége van"! Hir szerint Neményi Lili vá­lónerének befejezése után Horváth Árpádnak, a Nemzeti Szinház főrendezőjének felesége lesz. — Burgonvával dobálta meg a vonat utasát. Augusztus huszadikán egv szegedi nyugdíjas hivatalnok: Molnár Mátvás családjával együtt Szegedről Bajára utazott. Bácsalmás kö­zeiében Molnár a vonat ablakán kihajolva néz­te a vidéket, amikor a sinpár közelében tar­tózkodó egvik gazdalegénv felkapott egy marék bnrgonvát és azt Molnár Mátyás arcába vágta Az államrendőrség baiai kapitánysága most értesítette Molnár Mátvást, hogy sikerült ki­nyomozni a burgonyával dobálódzót K 1 u g Béla 18 éves legénv személvében. A fiatalem­ber azt állitia. hogy a vonatból a szegedi utas integetett, mire ő azt hitte, hogv ismerős az il­lető és tréfából dobta a vonat ablakába a bur­gonvát. A dobálódzó fiatalember ellen megin­dult az eljárás. Menfiivó. \nav vsrif ret* mnlatsda, reaffelltj tartó tánc. tolvá M 30-án. szombat este. Belépti di) 60 fill Oe­i dói Rokh.-teieoi Pola. Kör helviséaében. Rendezőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom