Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)

1935-06-20 / 137. szám

4 DÊLMAGYAROfcSZAG 1935 funlus 20. 3117 nedves lakás Abbahagyták a nedves lakások összeírását, mert — nem tud segí­teni a lakókon a hatóság (A Délmagyarország munkatársától.) A vá­ros hatósága tavaly régóta esedékes nagy mun­kához kezdett: az egészségeiden, nedves laká­sokat irattá össze azzal a céllal, hogy azokból kitclepitteti a lakókat és a lehetőséghez képest szárazabb szükséglakásokban helyezi él őkel. Az összeirók azonban valamennyi városrész­tón, úgyszólván mindegyik uccában olyan tö­megéve! találtak nedves lakásokra, hogy a ha­tóság lemondott tervéről és — abbahagyta az összeírást. A nedves lakásokról mégis elkésrült a kimutatás, a Közegészségtani Intézet állítot­ta össze és ebből konstatálható, hogy Szegeden még most is 3117 nedves, egészségtelen tokás van. A térképes kimutatás feltünteti uccák sze­rint is a nedves lakásokat. A belvárosban ép­petiugy sok a nedves lakás, mint a mélyebb­fekvésű külvárosokban. A nedves lakásokat apró, vörös pontok jelzik és bizony a belvá­rosi uccákban is sok ilyen piciny pontot tüntet fel a térképes statisztika. Uccák szerint • belvárosban a kővetkező helyeken vannak nedves lakások: Somogyi-ucca. Zrínyi, Apponyi, Takarék­tár-uccákban, Tisza Lajos-köruton, Szenthá­romság-uccában. Templom-téren, Kazinczy, Batthyányi-uccákban, Boldogasszony-sugár­uton. Polgár, Margit, Korona, Attila-uccákban, Valéri-téren és a Mikszáth Kálmán-uccában. Alsóvároson sfinlén sok a nedves lakás, legtöbb van: a Bo­kor, Szivárvány, Vaspálya, Rákóczi-uccákban, a Mátyás király-téren, Bóka, Pálfy, Alföldi, Váradi, Kormányos, Faragó-uccákban sok a nedves lakás. Meglehetősen elszaporodtak a nedves laká­sok a Móravárosban Is. A Veresács, a Remény, a Nemésfakács. Kál­vária és Hajnal-uccákban sok a nedves, egész­ségtelen lakás. Rókuson a Teréz, Csemegi, PuIcaMáhornagy. Hétvezér, Arviz, öllialom, Ilona, Puskás. Damjanich, Francia, Tavasz, Orgona, Feltámadás, Pacsir­ta, Árva, Gyöngytyúk és ösz-uccákban sok a i nedves lakás. Nagy tömegű piros pontocskák jelzik a nedves lakásók különös elszaporodá­sát a Zákány és a Lehel-uccákhan. A Makkos­erdősoron szintén sok a nedves lakás. Aránylag legkevesebb a nedves lakás Felső­városon, ánnak ellenire, hogy a Tisza közel fekszik. A Maros-uecában, a Háló, Szent Miklós, Gál, Li­get és Rom-uccákban sok a nedves lakás. Aránylag kevesebb a Vásárhelyi-sugáruton és a Brüsszeli körúton, de azért a piros pontok itt is sűrűn fordulnak elő. 3117 nedves lakásból kellene kitelepíteni a lakókat, nagyrészük azonban nem tud lakbért I fizetni és ezért ném mozdul az egészségtelen lakástól. A kényszerkitelépités csakis ugy ve­zetne eredményre, ha a város egészségesebb la­kást biztositana számukra. A szükséglakások azonban már megteltek és a kitelepített lakó­kat nem képes elhelyezni a város. Akkor sem, ha nem ezrekről, hanem esetleg csak száz la­kóról volna szó. Ezért maradt abba a tavaly megindított összeírás is, talán csak egy város­részben írták össze a lakásokat és az eredmény már itt is megdöbbentőnek látszott. Aaz olvasó rovata Víztilalom ? Tekintetes Szerkesztősági Napról-napra ol­i vassuk a derék mérnöki hivatal sirámát a nagy vízfogyasztás miatt. Minden hőségben feljajdul a mérnökség, ha az adófizető polgár, gutaütéstől való féltében, le meri öntözni ma­gát hüsitő vizzel és nem hagyja azt megpos­hadni a víztoronyban — a hivatalos mérnökség igaz örömére. Még meg is fenyegetik az éveken át 4 százalék vízdijat izzadó polgárságot, hogy megbüntetik, sót lezárják a vizet, ha — pénzé­ért — azt fogyasztani merészéül Legközelebb megérjük, hogy vendéglőbe térve kifizettetik velünk az ital árát, azt azonban meginni nem lesz szabad, de ránézni — azt lehet... Pazarlásnak nevezzék azt, ha valaki egyene­sen a csatornába folyatja a vizet, ne pedig azt, ha — a köztisztasági telep jóvoltából állandó­an porlepte gyalogjárdáinkat — napjában két­szer leöntözzük. Üditö kertjeinket pedig, ha az ég nem ad esőt, talán bizony a város másilt végéből hordott Tisza vizével öntözzük? Ne végy zokon a mérnökség, ha fenyegeté­sét városunkra nézve szerte károsnak mond­juk. Civilizált korban élünk, ahol orvosok (városi főorvosok isi) prédikálják a viz hygié­ne fontosságát. Pirulásunkra azonban akadnak „helyek," ahol Téged, tisztaságra, egészségre, életre vágyó Embert nemcsak, hogy súlyosan adóztatnak, megbüntetnek az éltető vizért, de — pénzedért — nemsokára meg is tiltják a viz használatát... Mit szól mindezekhez az egész­ségre, tisztaságra vágyó polgárság? Mit szól ehhez városunk érdemes főorvosa? ö miért nem nyilvánít véleményt? Hogyan véli viz és tisztaság nélkül, hygiéne nélkül a város pol­gárságának egészségét megvédeni??? Hogyan védekezik a pusztító járványok ellen, melyek a tikkasztó hőségtől legyengült szervezetet tá­madják meg köunyen? A hőség tipikus Nagy­kaszása: a „gutaütés" vigan szedi majd áldo­zatait, még segit is neki a viztilalcwn... Nincs szükség fenyegetésre! Felesleges a 15 ezer vízmérő óra felszerelése, amibe egyébként egyetlen háztulajdonos sem fog belemenni a mai gazdasági világban. Feleslegesek a sirá­mok. hiszen télen éppen annyit fizetünk víz­díjra, mint nyáron, de viszont télen alig fo­gyasztunk vizet. Tehát spórolásunkat most jo­gosan kipótolhatjuk. Tessék inkább arról gon­doskodni, hogy a polgárságnak otthonában minél több viz álljon rendelkezésére, minél több üdítő vizet kaphasson, amikor azt teste­lelke kívánja. Kérjük az igen tisztelt Szerkesztőséget, hogy e sorokat a Délmagyarországban közér­dekből, a polgárságot igaz ügyétón közölni szí­veskedjék. Kiváló tisztelettel: Tisztaságot, egészséget kívánó polgárság. H kőműves halálos szerencsétlen­ségéért elitélték az épitészt és a pallért (A Délmagyarország munkatársától) A mult évben a battonyai katolikus templom építése alkalmával halálos szerencsétlenség történt. A templom köré emelt egyik állványról lezuhant Szőke Pál kőműves és halálra zúzta magát. Körülbelül 16 métert zuhant és annyira össze­roncsolta magát, hogy nem volt segítség. A sze­rencsétlenség ügyétón vizsgálat indult és ennek következménye az lett, hogy az ügyészség gondatlanságból okozott emberölés cimén vád­iratot adott ki Méder Dániel épitész és Csal a Ferenc pallér ellen. A vádirat, szerint ők ketten felelősek Szőke Pál haláláért, mert az állványozásnál elmulasztották a köteles gondosságot, az állványokon nem volt biz­tonsági korlát és igy történhetett meg, hogy a szerencsétlen munkás egy hibás lépésénél a mélységbe zuhant. A törvényszék előtt a vád­I lóttak azzal védekeztek, hogy a Szőke Pál ha­lálért nem ők felelősek, hanem kizárólag ma­ga az áldozat. Azt az emelvényt, melyről le­esett, a munkások saját szakállukra emelték és igy ók arról nem is szereztek tudomást. A törvényszék több tanút hallgatott ki, majd mint a két vádlottat felmentette azzal az in­dokolással, hogy nem vétettek a köteles gon­dosság ellen, Szőke Pál maga volt tragédiájá­nak okozója. Az ügyész az ítéletben nem nyu­godott meg, fellebbezést jelentett be ellene és igy került az ügy az Ítélőtábla Hubay-taná­csa elé. A tábla az elsöbiróság itélétét megsemmi­sítette, megállapította, hogy mindkét vádlot­tat gondatlanság terheli, mert kötelességük lett volna az áilványókat ellenőrizni abból a tóém­pontból, hogy azok megfelelnek-e az előírá­soknak. Ezt azónbán elmulasztótták. A tábla Médér épitészt 2 hónapi, Csala pallért pedig egy hónapi fogházra itélté, de az ítélet végre­hajtását Dróhaidőre felfüggesztette. BADEN bei WIEN Ausztria legnagyobb gyógyfürdőié. — A legideálisabb nyaralóhely. - Elsőrangú szanatóriumok. szállók, penziók. — Sport, kirándulás®k, szórakozások, QgelőveraenyeK Világhírű thermálslrandfürdő. 0IÍTEIMRRUIM1M SZ ANATÓRFUP1! Pormentes győnyőrfl hely, hatalmas flsi park (Őzepéa A Kurpark és a kaszinó közvetlen kö­telében Magyar családok évtizede», közszere­et«k örvendő helye- A legtökéletesebb kom­'ortlal. Magyar orvosok. Szórakozások, tánc a szabadban, hangversenyek, bridzs Budapesti ;roda, amely a Nemzeti Bank által engedélye­zett átutalásokat végzi: Budapest, VIII., Kiefa­tdy aeea 5, telefon 45-9-86. Dr. LAKATOS SZANATÓRIUMA Mérsékelt pausálárak ugy a penzióra, mint az Vtsx«* kúrákra. Elsőrendű diétás konyha Az isszes gyógytényezők, óriási park. Budapesti roda, amely az utazáshoz szükséges külföldi 'izétési eszközöket a Magyar Nemzeti Bank út­ién kiigényli és az összes felvilágosításokat negadjá telefonon is: Carlton szálló, telefon 88-9 70 Naponta d. e. 11—1 és d.u.4—5 között HOTEL BRISTOL A város stiTében Ismeri kitűnő étterem és ká­véház A legtökéletesebb komforttal berendez­ve Magyarok régi és kedvelt badeni szállodája. Mérsékelt árak Kij'InC konyha HOTEL SIADT WIEN A magyarok régi találkozó helye. — K'tflnő és ismert étterem. — A bárban a hires Golz ül » zongoránál. — Mindig kellemes hangulat. — Olcsó árak. KIR-CASINO DADIN bel WiIN Rulett - Chemin de fer — Trente et quarante Uze m. Ï555ÛE; Eqész éves

Next

/
Oldalképek
Tartalom