Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-22 / 18. szám

g f) ti MAGVARORSZ4G TOS^ január 12: Rózsa Béla halála A szegedi élet ismét szegényebb lett egy ismert, erdekes egyéniséggel, Rózsa Béla rokonszenves alsűtjáv-L Halálának váratlan hire vasárnap dél­előtt terjedt el a városban. Az emberek megdöb­benve, hitetlenkedve csóválták a lejüket; nem akarták elhinni, hogy Rózsa Béla, az élet fanatikus szerelmese meghalt. Hiszen maga volt az elpusztit­hatatlannak látszó életerő és életkedv, nála jobban, barmonikusabban, szebben talán senki sem tudott élni. Néhány napos útjáról szombaton este érkezett liaza Budapestről. Rosszullétről panaszkodott, majd elhivatta kezelőorvosát. Ugy látszott, hogy csak múló rosszullétről van szó. Néhány perc njjilva visszanyerte nyugalmát, de nagyon elkedvetlene­dett Mintha halálsejtelmek fogták volna el. Egyik barátja ott maradt nála éjszakára. Mindketten elaludtak, éjfél tájban a barát arra ébredt, hogy Itózsa Béla gyanúsan hörög. Már nem lehetett rajta segíteni, — szépen, csendesen, ngy, ahogy élt, meg­iiah. 71 éves volt, hatvannak sem látszott Rózsa Béla ngyszerü, szegény szülők gyermeke volt Fiatal korá­ban Ormódy Béla mellé került, aki annyira megsze­rette, h"gy örőkbefogadta és amikor 1917-ben meg­halt, általános örökösévé tette, ráhagyta igen te­kintélyes vagyonát Rózsa Béla szépen, stíluso­san gazdálkodott a vagyonnal, amely a háború után i-rősen megcsappant. A kamaráserdei szőlőt a szer­bek konfiskálták el, a részvények, a hadikólcsőn­kötvények elértéktelenedtek, de azért maradt annyi, hogy változtatás nélkül folytathatta nyugodt, ki­egyensúlyozott életét. Sokat utazott, minden év­ben hónapokat töltött külföldön. Egyik főrészvé­nyese volt a Szegedi Bankegyesületnek, majd el­nöke az Angol-Magyar Bank szegedi fiókjának. Halála az egész városban osztatlan részvétet kel­tett, hiszen nem volt senki, aki neheztelt volna rá. Hétfőn délután három órakor kisérték el ntolsó útjára igen nagy részvét mellett a zsidó temető cinterméből. A búcsúbeszédet Fránkel Jenő rabbi mondta koporsója felett nagy gyászoló közönség je­lenlétében. A hozzátartozók, barátok és tisztelők ne'gy serege kisérte ki a sírkertbe, ahol koporsóját az Ormódy-család sírboltjában helyezték eL 1906 délvidéki kiutasított a rendőrség decemberi jelentésében (A Délmagyarország munkatársától.) A tör­vényhatósági közigazgatási bizottság hétfői ülésén a rendőrség jelentését dr. fiuócz Bé­la főkapitányhelyettes terjesztette elő. A .je­lentés szerint decemberben 10 gépkocsivízsga volt, 3 személyautót, 2 teherautót és 5 autóbuszt vizsgáltak meg. 21 gépjárműtől forgalmon ki­vülhelyezés miatt a rendszámtáblát bevonták. Tulajdonosváltozás 15, kerületváltozás 8 eset­ben történt, vezetői vizsgát ölen tettek. A kö­zönség rendelkezésére 34 bérautó, 10 autóbusz, <V7 egyfogatú és 8 kétfogatú bérkocsi áll. A fu­varoskocsik száma 321. Közlekedési baleset 5 fordult elő, amelyek közül 1 súlyos. 4 könnyű sérüléssel végződött. Táncmulatságokra, hang­versenyre és sportmérkőzésre 67 engedélyt ad­tak ki. Zárórameghosszabbitást 4 esetben en­í*odélveztek. A kanitánvság bejelentő hivatalá­nál 2168 belföldi és 273 külföldi jelentette be magát, eltávozását 2574 belföldi és 220 külföldi jelentetne. Szállodai be- és kijelentés 904 volt. Az elmúlt hónanban a jugoszláv hatósások 1006 személyt utasítottak ki a mnrseillei ki­rálvgvilkossátíial kapcsolatos eseménvek miatt. A kiutasitottnk nagyrészét Budanestre szállí­tották. a többiek itt levő rokonaiknál helvez­kedtek el. jelenleg 395 Szegeden részesül köz­ellátásban. — A közbiztonsági állapot decemberben is kíelégitő volt — folytatja a rendőrség jelenté­se. Nevezetesebb bűncselekmény nem fordult elő. összesen 289 bünügvben foívtattak le nyo­mozást, amelvek közül 181 eredményes volt. Az ember élete és testi épsége ellen 31 bűncselek­mény irányult, amelyek közül egy halálos ki­menetelű. Á vagvon elleni büncselekménvek száma 226. ezekből lopás 159. baleset 71 for­dult elő. öngyilkos lett 12. eltűnt 14 égvén. Az elmúlt hónapban 64 gyűlést jelentettek be, amelyek közül kettőt nem engedélyeztek. Poli­tikai jellegű gyűlés 27 volt. a vásárlási bélyegeket a hozzávaló füzetekkel kiadó­hivatalunk minden előfizetőnk­nek kikézbesitteti. vásárlási bélyegeket megkapják az uj előfizetők is, akik minden más kedvez­ményben is részesülnek. vásárlási bélyegeket készpénz gyanánt használhatja, amivel a Délmagyarország elő­fizetési dija egészben vagy részben megtérül. re Iára sztnltázi előad ás oh. 30 °/o-os Kedvezmény a mozikban A leanaauobb szegedi kftlcsttn­hOnuvIár a lea*»lacst>niiai»b hasz­nálati dijakkal. A „szerencse fia" a kórházban „A szerencse fia". A mult év tavasza óta ezen a néven ismerik a városban Farkas György nyomdászt, aki a tavasszal 61 ezer pengőt nyert a sorsjátékon. Farkas György ax­óta, hogy a pénzt megkapta, állandóan ivott, mulatozott. Sikerült is neki a pénzét elkölteni, ma már a Hunyadi-téri házánál alig van egye­be. De mulatni még ma is nagyon szeret. Pénze már nincs, az utóbbi időben értéktárgyait vitte zálogházba és az abból szerzett pénzből iddogált. Vasárnap a rendőrök botrányos ré­szeg állapotban találtak rá. Be kellett vinni a kórházba, ahol kiderült, hogy súlyos alkohol­mérgezést szenvedett. Vallomást csak hétfőn este tudott tenni a detektívek előtt. A kórházban konstatálták, hogy fején sin lyos, ütéstől eredő sérülések is vannak. Art hitték, hogy esés közben szerezte, de vallomá­sából kitűnt, hogy bántalmazták. Valószínű, hogy perpatvar előzte meg az ivást. A nyo­mozás folyik. Farkas György állapota a kór­házban javult, kedden talán elhagyhatja * kórházi szobát. — Uceal támadás. A mult év szeptemberében a Damjanich-ucca és a Hétvezér-ucca sarkán megtá­madták Farkas Sándor szegedi borbélymestert. Farkas támadói: Bánfi Imre napszámos, Pénzes Imre esztergályos és Tudóid Gyula borbély ellen feljelentést tett durva becsületsértés miatt a járás­bíróságon. Hétfőn tárgyalta az ügyet a járásbíró­ságon dr. Ujváry István járásbiró. A vádlottak tagadták, hogy bántalmazták volna Farkast, a ki­hallgatott tanuk vallomásából ellenben érdekes dolgok derültek ki. Szeptember 21-én, amikor a támadás történt, Farkas Sándornak tárgyalása volt Bánfi Imre nővérével. A pert Farkas nyerte meg. Emiatt Bánfi dühös volt Farkasra és bosz­szuból támadta meg Pénzessel együtt. Arculütötte Farkast, a földreteperte és ott is megütötte. Pénzes az elfutni akaró Farkas elé állott és megakadá­lyozta a menekülésben. Az is kiderült, hogy Tudóid­nak nem volt szerepe a támadásban. A bíróság Bánfit 30, Pénzest 10 pengő pénzbüntetésre Ítélte. — A férfi és női konfekciósok esti üzletzárá­sa. A férfi és női konfekciókereskedők egyön­tetűen elhatározták, hogy üzleteiket január 21_t61 február 28-ig szerda és szombat kivételé-i vei, esti hat órakor zárják. MAKÓI HÍREK Harmadszori folytatásában újból nagy viharoU között befejezték a hagymaszövetkezet közgyűlé­sét Vasárnap délelőtt harmadszori kezdéssel foly­tattak a makói hagymaszövetkezet közgyűlését A terem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, az elnöki emelvényen azonban a szövetkezet vezetősége ré­széről olyan tagok jelentek meg, akik az előző két gyűlésen nemcsak hogy nem szerepeltek, hanem jel*® sem voltak: dr. Petrovics György és dr. Ko­vács Károly. Hiányoztak az előző gyűlések elnö­kei: vitéz dr. Galamb Sándor és dr. Holer György. A gyűlés viharosan kezdődött Több felszólaló, különösen Szabó János követelték az elmúlt ülés jegyzőkönyveinek a felolvasását annak meg­állapítása céljából, hogy a mérleg körül a szava­zások összeszámlálása alkalmával keletkezett bo­nyodalmak miként nyertek jegyzőkönyvezést. Az eínöklő képviselő azonban kijelentette, hogy a jegyzőkönyveket nem kapta meg és igy nem áll módjában azok bemutatása. A kertészek szóno­kai bizalmatlansági indítványt terjesztettek a gyűlés elé, aminek a megszavazására azonban nem került sor. Megujuló viharok közölt választották meg a felügyelőbizottságot, majd az alapszabályok módosítására került a sor, közben a kertészek nagyrésze kivonult a közgyűlésről. "A gyűlésre még visszatérünk. Tisztújító közgyűlés a makói filharmonikusok­nál. Tegnap tartotta meg a makói Zenekedvelők Egyesülete közgyűlését, amelyben egyhangúlag új­ból elnökké választották Tarnay Ivor alispánt, alelnökké dr. N i k e 1 s z k y Jenő polgármestert és Diósszi'ágyi Sámuel kórházi főorvost. Tit­kár V é n i c h Béla, pénztáros dr. Kerekes Vil­mos, karnagy Donáth Imre lett. A választmány uj tagja Héber János. A közgyűlés meleg elis­merését fejezte ki Donáth Antal karnagynak az­ért az odaadó és eredményes munkásságért, amely­lyel az egyesület zenei életét a fejlődés uijára ve­zette

Next

/
Oldalképek
Tartalom