Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-03 / 2. szám

1935 január 5. Mi lesz a Szegeden maradt délvidéki hontalanokkal Havonta 4000 pengő szükséges a kiutasítottak ellátására (A Délmagyarorszáj; munkatársától.) A vá­ros népjóléti ügyosztalya, mint ismeretes, je­lentkezésre hivta fel a Szegeden, illetve a sze­gedi tanyákon maradt jugoszláviai menekülte­ket, hogy megállapíthassa, melyik családnál milyen mértékű hatósági segítségre van szükség. A felhívás eredményeképpen kiderült, hogy a város területén kerek számban négyszáz me­nekült tartózkodik, tehát lényegesen több, mint amennyire számítottak. A menekültek legna­gyobb része, mintegy hetven százaléka kinn húzódott meg a tanyákon és a város belterüle­tén csak harminc százalék maradt. Szinte va­lamennyien, tigy a tanyaiak, mint a városiak, tel jesen nincstelen, szegény emberek, akik a testükön lév5 ruhákon kivül mást nem hozhat­tak el magukkal és most itt szeretnének vala­milyen kenyérhez, munkához jutni, ami a nagy munkanélküliség miatt lehetetlen, de meg szezonja sincs most a mezőgazdasági munkának. A népjóléti ügyosztály a fölhívás eredmé­nyéről jelentést tett Bárányi Tibor főispán­nak, akinek megbízásából dr. K e m e n e s y Tibor népjóléti tanácsnok telefonon táiékoz­tat a belügyminisztériumnak azt az osztályát, amely megbízást kanott a menekültek ügveinek intézésére. A népióléti tanácsnok közölte az ügyosztállyal, hogy a városnak nincs pénze a mene­kültekről való gondolkodás költ­ségeire, mert a menekültek segé­lyezésére szánt szegedi adománvokat fe a belügyminiszter rendelU-rzése alanián az utolsó fillérig felkül­dötték Budapestre. X menekültek ellátásáról a város hatósága csakis akkor gondoskodhat, ha a miniszter az adományokból megfelelő részt bocsájt a város rendelkezésére. A minisztérium közölte a népjóléti tanács­nokai, hogy a jelenleg Szegeden tartózkodó menekülteket nem kívánja Budapestre szál­líttatni, a miniszternek az a kívánsága, hogy ez a négyszáz menekült maradjon Szegeden, a város hatósága állapítsa meg, hogy ki milyen anyagi helyzetben van, mennyire szorul rá a támogatásra és azután tegyen megállapításai­ról részletes jelentést, amelynek alapján a mi­niszter megfelelő összeget bocsájt a város ren-j delkezésére. A népjóléti ügyosztályban már ki is dolgoz­ták a menekültek támogatásának * Az a terv, hogy tervezetét*] az Ínséges menekülteket éppen olyan elbánásban részesitik, mint a többi munka-nélkülieket, a csa­ládfőket szükségmunkára oszt­ják be. azoknak, akik a tanván helyezkedtek el, a népkonvhai el­látás helyett annak értékét pénz­ben utalják ki. A' tanyán tartózkodó menekülteket tanya? szükséginunkákon foglalkoztatják, a tanyaiI utakat hozatják velük rendbe, akinek ásója,) kapája, lapátja nincs, azt a város látja eí a! szükséges eszközökkel. A számitások szerint Szegeden tartózkodó ráutalt menekültek ellá­tásához havonta négyezer pengő szükséges. A tervezett felterjesztik a belügyminisztere hez és remélhetőleg rövidesen megkezdődik an menekültek ifixtswres támogatása. Tisztelettel bejelentjük, ho^y legközelebb bemutatjuk a szezon legművészibb iilmjét: ÍGY KEZDŐDÖTT EGY SZERELEM... Wllly Font és Wessely Pania grandiózus atakitásával Belváros! Mozi. Ujabb akadályok és kombinációk a közjegyzői állás betöltése körül (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. A i g n e r Károly elárvult közjegyzői tisztségé­nek aspiránsai körében csalódást okozott az uj esztendő. Biztosra vették, hogy az év utolsó napjaiban megtörténik a kinevezés, de ugy lát­szik, hogy akadály bukkant fel, mert a kineve­zésre még nem került sor. A közjegyzői stallumért — mint ismeretes —, heves verseny indult. Az elterjedt hírek szerint a szegediek közül pályázik dr. Tőrök IS vereséget szenvedett jobboldal öt petíciót lyijtott be a kereskedők városatyaválasztása ellen (A Délmagyarország munkatársitól.) A sze­gedi kereskedők és iparosok érdekképviseleti vá­lasztásának felszólalási határideje most járt le. Rögtön a választás eredményének kihirdetése után beszéltek arról, hogy a kisebbségben maradt jobboldal nem nyugszik meg az eredményben, ha­nem petícióval támadja meg a választást. így nem is okozott meglepetést a városházán, hogy valóságos peticióözön záporozott az uj esztendő első napjára. Nem kevesebb, mint öl felszólalást nyújtottak be, négyet a kereskedők érdekképvise­leti választása ellen, egyet pedig személy szerint Markovics Szilárd mérnök ellen, aki a kereske­dők listáján kapott mandátumot. Petícióval támadták meg a választást Bohata Bálint, Römer Miklós és társai, Széli Antal és Farkas Imre. Valamennyien arra alapítják pana­szukat, hogy a választás alkalmával használt név­jegyzék hibás volt, szerepeltek olyanok is benne, akiknek nincs választói joguk, mert a kamarai tagdijakat nem fizetik, viszont sokan, akiknek tag­díjhátralékuk nincs, nem szerepeltek a névjegy­zékben és igy nem gyakorolhatták szavazási jo­gukat. Markovics Szilárd mandátumát Koch Imre és Krémer Jakab támadta meg azzal a megokolással, hogy Markovics jelölt volt a kereskedők listáján is, az iparosokén is, a kereskedők listáján ren­des mandátumhoz, az iparosokén póttagsághoz jutott, pedig csak mint kereskedő fizet kamarai illetéket és igy az iparoslistán való jelölése sza­bálytalan volt A petíciókat az igazoló választmány vizsgálja felül a kerületi választások ellen benyújtott pe­tíciókkal egyidőben. A Rómer-féle petícióval kapcsolatban Róth Lajos, aki az érdekképviseleti választáson mandá­tumhoz jutott, a következő közlését kérte: — Az egyik szegedi lap közlése szerint Rőmerék petíciójukat többek között arra alapítják, hogy engem megválasztottak, pedig nevem nem szere­pel a névjegyzékben és kamarai illetéket nem fi­zetek. Mindkét állítás alaptalan. A nevem igenis szerepel a névjegyzékben, a tévedést valószínűleg a névjegyzék felületes átnézése okozta, mert az én nevemet keresték ahelyett, hogy a cégem ne­vét keresték volna. A cégem neve (Stern és Róth) mellett zárójelben az is olvasható, hogy szava­zati jogom nekem van. Ha a petíció benyújtása előtt nem sajnálják a felszólalók a fára'dságot megtekintik a 2847. számú adófőkönyvi tételszá­mot, meggyőződhettek volna arról is. hogy keres­kedelmi és iparkamarai illeték cimén 5.10 pen­gőt fizetek: Markovics Szilárd, akinek érdekképviselői man­dátumát megpeticionálták, a következőket r-on­dotta: — A petíció teljesen alaptalan. A közigazgatási törvény világosan kimondja, hogy passzív vá­lasztójoga annak is van, akinek neve nem szere­pel sem a kereskedők, sem az iparosok listáján, de különben megfelel a választójog általános kel­lékeinek, iparigazolványa van és kamarai illetéket fizet. Nekem kereskedői iparigazolványom, meg iparigazolványom is van, kamarai illetéket fize­tek, a választójog kellékeinek megfelelek. Köz­vetlenül a választás előtt bejelentettem a válasz­tási elnöknek, hogy iparigazolványomat nem gyakorlom, mert üzletem főképpen kereskedelmi vállalat. Béla, dr. Palócz Sándor, cK Széchényi István, dr. Hunyadi Vass Gergely, lovag Gassner Gyula és dr. Bokor Pál. Eleint«* biztosra vették, hogy Aigner Károlynak szegedi utóda lesz, de azután elterjedi a hír, hogy vidéki pályázók között kell keresni azt. aki » legnagyobb eséllyel indult a versenyben. Egy( sárosmegyei közjegyző nevét emlegették. akL nek hir szerint, igen magas összeköttetései van-* nak és komoly ígéretet kapott, tiogy őt neveziH ki Szegedre. Most érdekes hir érkezett Mákjáról, ahol szin­tén felkeltette az érdeklődést ez a szegedi tiszt ­ség. A makói kombinációk szerint a sárosme­gyei jelölt nyeri el a szegedi körjegyzőséget, aat o helyére pedig egy makói pályázó, Nagy Péte» közjegyző kerül és makói közjegyzőnek viszont vitéz Galamb Sándor makói ügyvédet, a makói egységes párt elnökét nevezik ki, aki néhány" héttel ezelőtt nyerte el a — kormányfőtanácsosi címet. Azt természetesen, hogy mi alapja van al makói kombinációnak, nem lehet ellenőrizni. ••••••••iBIHHBaBaHaHiHBBBniHHBHaBSMHHBaHBIHHHBO^ Pál hercege! ezredessé nevezte ki a ré^ensfanács Csütörtökön összeül a szerb parlament (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Bel* grádból jelentik: II. Péter király nevében Pál régensherceg-lovassági alezredest ezredessé ne­vezte ki a régenstanács. Csütörtökön délelőtt összeül a parlament. Ez alkalommal Jeftics miniszterelnök felol­vassa a kormánynyilatkozatot, azután az ülést elnapolják. Délután 6 órakor a szkupstinában ujabb ülést tartanak, amelyen a pénzügymi­niszter terjeszti be az uj költségvetést. Beavatott körökben hirlik, hogy a jugoszláv közigazgatásban jelentős változásokat haitanaK végre. Hir szerint leváltják az eddigi bánokat és helyükbe nyolc uj bánt neveznek ki. Állító­lag ielentős változás készül a diplomáciai kar-, ban is. Mr és pénteken ie dia- I d,almas«n hit a Sicclicwn* Nozl Meseautó a legnagyszerűbb magyar film a legremekebb együttessel. 5, 7, 9 órakor. Belvárosi NOZl Csütörtökön (m pénteken Newyork éllel Nagyszabású kalandor film Constanca Cum­mlngs lőszerepléséver TrÖektllMk. S, 7, 9 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom