Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)
1935-11-21 / 261. szám
DELMAGYARORSZÁG mwmmm ELÖFIZETtS: Havonta helyben 3.20, Budapesten 3.SO. KUlHHdOii ^_ _ _ .Cgye» llAm Ara liétkO» uccu a. Telelön: 13-OÖ..Nyomda: LOw Ara ÍO fillér »W vntap. e» Ünnepnap 1® Ilii. HlrLlpút ncca »9. Telelőm 13-00. . Távirati dcie»ek felvétele tarifa »»crlni. Meglő, e* levélcím: Deimaovarortnla. SceoelL XI évfolyam 260 lealk hé«« klvélelével naponta reogei sfssinsssCsütörtök, 1935 november 21. SffiSU"^. kOlctttnkOnyvtór ét Jegyiroda: Aradi e 4U peng«. — l A közrend és Amit most szóvá teszünk, az nem a Dél- I magyarország ügye, hanem a közrendé, a közbiztonságé és a köztisztességé. Nem a magugk ügyét tesszük szóvá, nem a magunk ügyére tereljük a figyelmet. Ami ebből a mi ügyünk, azt helyrehozza az asztalos és az üveges. De lesz valaki, aki helyrehozza azt a sérelmet, amit a közrend, a közbiztonság és a köztisztesség szenvedett el? Azokat a bűncselekményeket, amelyeket eddig ismeretlen testesek követtek el, minthogy nem magunk ellen irányulóknak tekintjük, a leghüvösebb objektivitással vesszük vizsgálat alá. S ez a vizsgálat két irányban indítja el a gondolatokat. Miért követték el és — miért követhették el? A rendőrségnek nemcsak az a feladata, nogy előállítsa azt, akit kihágáson tetten ér, a rendőrségnek az a feladata, hogy megelőzze a bűncselekményeket. A büntetőjogászok vitatkozhatnak majd rajta, hogy ez a cselekmény, amit az ismeretlen büntevők fényes nappal s a rendőrségi közegek jelenlétében elkövettek, magánosok elleni erőszak büntettet, vagy ingatlan vagyonrongálás vétségét állapitja-e meg? De az bizonyos, hogy — bűncselekmény, bizonyos, hogy amit elkövettek, az a büntetőtörvénykönyv rendelkezéseibe ütközik s a rendőrségnek legelsőrangu kötelessége az lett volna, hogy a bűncselekményt, aminek elkövetésére irányuló szövetkezésről s a bűncselekmény elkövetésére való készülődésről közegei tudomást szereztek, elkövetni ne engedje s Ka mégis elkövetik, akkor ne azt állíttassa elő, aki a bűncselekmény elkövetése felett méltatlankodik, hanem kizárólag azokat, akik a bűncselekményt elkövették. A bűnvádi perrendtartás előirja azt, hogy a nyomozásnál legalább két hatósági tanút kell alkalmazni. De hogy a bűncselekmények elWívetésénél a bűntettesek alkalmazzanak hatósági tanukat, az csak a szegedi perrendtartásban s a szegedi eljárásban fordulhatott elő. Rendőrök álltak a Délmagyarország kiadóhivatala előtt, amikor magukat egyetemi hallgatóknak feltüntető egyének a kiadóhivatal ablakait beverték. Rendőrök, mint hatósági tanuk, figyelték a bűncselekmény elkövetését. Csak az a jó tanú, aki jól meg tudja figyelni az eseményeket. S azok a rendőrök, akik a Délmagyarország kiadóhivatala előtt álltak, a rend fenntartásával, vagy legalább: a rend fenntartásának megkísérlésével nem zavarták a bűncselekmények elkövetésének legéberebb megfigyelését. Nem szeretnénk magunk sem hozzájárulni ahhoz, hogy egy-két szegény rendőrt bűnbakként szerepeltessenek akkor, amikor majd a rendőrség az elkövetett cselekménvekért a felelősséget vállalni kell. Az ablakok beverésének hősi cselekménye előtt mór egy félórával járt egy titkos rendőr » Délmagyarország kiadóhivatalában s figyelmeztette a kiadóhivatalban levőket, hogy tüntetés készül a Délmagyarország ellen s az ablakok beverésére készülnek azok, akik még soha mással, mint ablakbeveréssel nem is igyekeztek szolgálatot tenni a nemzetnek, az országnak, a jövendőnek. A rendőrség tudta azit, hogy tüntetés készül s tudta azt is, hogy ablakbeverésre készülnek azok, akik gyűlölködő rövidlátásukkal, kulturátlan és civilizálatlan antiszemtizmussai fölfűtött gyerekességükkel nem is gondolnak arra, hogy milyen kártékony példát, milyen gonosz buzdítást adnak a kisebbségi magyarság s a kisebbségi magyar sajtó elleni hasonló „tüntetésre". A rendőrség tudomást szerzett a készülődésről s arról, hogy bűncselekmények elkövetését vették tervbe — néhány rendőrt küldött a Délmagyarország kiadóhivatala elé, akik nem is kísérelték meg, hogy a tömeggel szembeszálljanak s ezzel a bűncselekmények elkövetését megelőzzék. Valakit ezért felelősség terhel. A rendőrségnek tudnia kellett, hogy a gyülekező tömeg megfékezésére milyen karhatalom elegendő s ha tudta és mégsem intézkedett, akkor viselnie kell a felelősséget azért, hogy a bűncselekmény kötelező elhárítása helyett a bűncselekmény elkövetése lehetővé vált. Milyen nagyszerű erőt, milyen példás buzgóságot, milyen pompás találékonyságot tud felmutatni a rendészeti hatóság s milyen kevés fantázia, mennyire ötlettelen megoldás, milyen szegényes kivitel és gyámoltalan ellenállás mutatkozott meg akkor, amikor egyetemi hallgatók köréből, vagy soraikból kerültek ki a bűntevők s amikor — ellenzéki lapvállalat elleni bűncselekményeket kellett volna megelőzni. Felvetettük a kérdésit, hogy — miért követhették el ezt a bűncselekményt. A kérdést felvetettük és exponáltuk, de ugy gondoljuk, hogy nem nekünk kell rá felelni, hanem azoknak, akiknek a rend fenntartása hivatali kötelességük s akiknek nemcsak kötelességük, de hivatásuk is a közrend védelme. De van szavunk az egyetemi hallgatók közül is azokhoz, akik ezt a bűncselekményt elkövették, vagy falazással azt elkövetni segítették és azokhoz, akik nem tiltakoztak az ellen, hogy egyetemi hallgatókat gyanúsítsanak meg ezzel a gyáva támadással. A Délmagyarország példátlan publicisztikai és — politikai harcot kezdett és a sikerig folytatott azért, hogy a szegedi egyetemet ne csonkítsák meg, ne sorvasszák el fakultások megszüntetésével s hogy azok, akik Szegeden kezdték tanulmányaikat, biztonsággal és nyugodtan be is fejezhessék Szegeden. A Délmagyarország minden mozgalmat, minden tervet, minden akciót támogatott, ami az egyetemnek, az egyetem tanárainak és hallgatóinak javára szolgált, vagy javára lehetett, a Délraagyarország a magyar politikai élet legsúlyosabb szavú tényezőit szólaltatta meg a szegedi egyetem teljessége és csonkitatlansága érdekében. S a szegedi egyetem egy-két tisztességről és büntetőtörvénykönyvről megfeledkezett tüntető hallgatója most igy hálálja meg azt a munkát, amit a Délmagyarország a szegedi egyetemért végzett. A Délmagyarország komoly kockázatot jelervtő állásfoglalásával járult ahhoz hozzá, hogy a város polgársága vállalja azokat a mórhetetlenül nagy áldozatokat, amelyekkel a szegedi egyetem idetelepítése s uj otthonának felépítése lehetővé vált. Állítólagos egyetemi ifjakkal szemben kell most megvédeni azoknak vagyoni és testi biztonságát, akik még ma is a legkeservesebben kiverejtékezett adójukkal hoznak áldozatot azért, hogy Szegeden élhessenek, tanulhassanak és táplálkozzanak azok, akik testi és vagyoni biztonságukat most veszélyeztetik. Szegedi zsidó vallású, magyar polgárok vagyonát veszélyeztetik azok, akik a szegedi zsidó vallású magyar polgárok áldozatai nélkül nem élhetnének, nem tanulhatnának én nem lakhatnának jól Szegeden? Ez a hála, ez a becsület, ez a tisztesség? Milyen lehel nemzett érzésük, ha nem tiltja meg nekik azokat a cselekvéseket, amelyeket a nyugati kultura eddig csak a Balkánon észlelt? Nem elég jó a büntevőknek a sajtójog, nincsenek megelégedve még azzal sem, hogy a lapok élete és halála a kormányzat diszkrecionárius jogkörébe van utalva, nem bíznak eléggé a hatóságokban, nem elég nemzeti, vagy nem elég hazafias nekik a mai uralom, nem biznak a törvényhozásban, hogy maguk akarnak cselekedni a cselekvésre hivatotttak s maguk akarnak ítélkezni az Ítélkezésre hivatottak helyett? Sülyedhetünk odáig, hogy ebben a városban s ebben az országban uccai ttömeg vegye át a hatóságok jogkörét, a törvényhozás feladatát s a kormányzat hatáskörét? Ez az uccai tüntetés nem a Délmagyarország elleni tüntetés, hanem a mai rend, a mai uralom, a mai közszellem s a mai kormányzat ellen. S ezt a támadást a mai kormányzat szervei nem tudják megakadályozni? A tettesek személyének megállapítása nem a mi feladatunk. A szesredi rendőrség remél-
