Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)

1935-03-06 / 54. szám

fcíLM Af.y Aft-ORSl*G Jönnek az 101 di G»rvay tf arca, Ka5?os, C4zoaf jávor, Márkus a főszereqs'ben. Csttra Be!Mi Szaloniki felé nyomainak a görög felkelők Páris, március 8. A Liberté athéni táviratot közöl, amely szerint a cavallai 4. hatdest, amely a tulajdonképeni felkelő mozgalom magva, Szaloniki felé nyomult előre. Hogy ha a 4. hadtest Szalonikit hatalmába keríti^ akkor Gö­rögország területének nagy része a felkelők kezébe kerül. A Paris Soire athéni jelentése szerint Veni relosz a hajóraj leggyorsabb egységeinek bir­tokában van és hadműveleteinek főcéljául va­lószínűleg a Cikladeseket szemeli ki és innen indítja ujabb támadását a tengerpart ellen. Az athéni helyzetet kormánykörökben igen kedvezően Ítélik meg és ugy vélik, hogy mind­addig, amíg Szalonikiben tartják magukat * kormánycsapatok, nincs ok aggodalomra. Szaloniki közelében döntő mérkőzés áll kü­szöbön a kormánycsapatok és a felkelők kő­zött. A kormány közleménye szerint a Sztrymon folyón a kormánycsapatok átkellek és bekerí­tették a lázadókat Macedóniában a lázadók száma körülbelül 2500 fő. Athénben remélik, hogy a lázadók el­lenállás nélkül megadják magukat. Több kor­mánypárti hadihajó felszedte a horgonyt, hogy üldözőbe vegve a fellázadt hadihajókat. Hivatalos jelentés szerint a lázadók több he­lyen letették a fegyvert. Nigritánál igen sok lá­zadót elfogtak. Szalonikiből 20 hadirepülőgép szállt fel, Macedóniában a felkelőket repülő­gépekről bombázzák. A kormánycsapatok és a felkelők közötti har­cok tovább folynak. Kréta szigete teljesen a fel­kelők kezében van. Az egész országban nagy izgalom tapasztalható. 1935 mírcíus 6: ^imnmimMmmrmrmmmtmamimmmmmnBammmmmmmmammmm közi bizottság is és a pótadó kulcsának öt szá­zalékkal történt felemelésével teljesen meg­változtatta az egész számvetés karrakterét. Ez a változtatás a jelek szerint meg is marad, egyelőre csak az a bizonytalan, hogy maga a belügyminiszter még milyen változtatásokat tart szükségesnek. Dr. P á 1 f y József polgármester, akinéT ér­deklődtünk a költségvetési helyzet iránt, kije. lentette, hogy tudomása szerint egy-két na-» pon belül megérkezik a jóváhagyó rendelet — Nem hiszem, — mondotta a polgármester —, hogy a belügyminiszter lényegesebb módo­sításokat kivánna a költségvetésen aíokon a változtatásokon kivül, amelyeket részben a pénzügyminiszter, részben a tárcaközi bizott­ság tartott szükségesnek. Ezek között a legfoa-> tosabb a pótadó kulcsának felemelése és az a kívánság, hogy a város csökkentse a közérde­ket szolgáló egyesületek és intézmények segé­lyezésére szánt összeget. A pótadó kulcsának emelése a mult évi viszonyokhoz mérten nem jelent változást, a közgyűlés ugyanis erre az évre öt százalékkal kisebb pótadót irt elfl, a miniszter Így a tavalyi pótadó-kulcsot állítja vissza. A késedelmei jóváhagyás nem okoz komolyabb nehézséget, mert hiszen a közigaz­gatási törvényben biztosított felhatalmazás alapján a város a mult évi költségvetés keretei között gazdálkodhat mindaddig, amig az u] költségvetés el nem nyeri a kormányhatósági jóváhagyást. Ismét nyert a „szerencse fia" (A Délmagyarország munkatársától) Egp évvel ezelőtt történt, hogy a srerencse kétszer is rámosolygott a szegediekre. Nyolc szegedi kisember összesen félmillió pengőt nyert a sorsjegyen. A szerencsés nyerők közül az egyik elegáns üzletet nyitott, a másik főldbtr_ tokot vásárolt!, a harmadik a leányát adta férjhez. Mindenki befektette a temérdek pénzt valamibe, csak a legszegényebb, Farkas György állásnélküli nyomdász gondolkozott máskép. Azóta, hogy a 60 ezer pengőt megkapta, ugy* szólván állandóan iszik. A kezdet kezdetén állandóan taxin Járt (sót autót is vásárolt)p újonnan vásárolt háza ka­puját lestedetle, bárki betérhetett óda. Min­denütt bankóval fizetett, hacsak két deci bort is ivott. Szórta a pénzt, boldog-boldogtalan Íól élt körülötte, nem egy barátja szép pénzt tett félre, csak neki nem maradt semmije M Í tformán. Most már sűrűn keresi fel a zálog* ázat A mellényzsebében őrit egy fillért, amelg az első felváltott száz pengősből maradt. Soro+ latos botrányai voltak ittasaga miatt, nem egy­szer meggyült a baja a rendőrséggel, perekbe keveredett szóval nem a legjobban ütött kt reá nézve a főnyeremény. Amint értesülünk* a napokban ismét nagyobb összeget nyert sorsjegyen. Nem 60 ezer pengőt, lényege­sen kevesebbet, de neki ez is a legjobbkor jött... Farkas megfogadta, hogy ezután jobban vigyáz a oénzére~ i. * Szabáty'alan tárolás miatt elitéltek hat szegedi jégkereskedöt (A Délmagyarország munkatársától.) A szabály-i rendelet szerint kitéglázott veremben szabad tá­rolni a jeget. Az utóbbi időben számos feljelentés érkezett a városi kihágási bírósághoz, hogy töb­ben földbe ásott gödrökbe vermelték a jeget és azt szalmával letakarták. At ellenőrzés során megál­lapították, hogy szabálytalan, sőt bizonyára egész, ségügyileg is kifogásolható vermekből szállították 3 . aj • A kihágási bíróság most hat szegedi jégkeres­kedőt vont felelősségre azért, mert szabálytalanul Vermelték el jégkészlétüket. Két jégárust 100-100, négyet pedig iO—'iO pengő pénzbitságra itélt el a kihágást bíróság és álirt az elsőfokú egészségügyi hatósághoz, Vizsgálja meg a kereskedők jégkész­letét. Át egyik elitélt kereskedőnek 1000 köbméten jege van és ha a legcsekélyebb hibát találják, ag liüévz mennjiséíjet elkobozzák. PÉCSI cukrászda mCgliQilttj RUdOH-ter 5. SZ, a. (Móra-parkkal szemben) I. r. cukrászsütemények és más cukrászati különlegességek a nap bármely szakában mindig frissen. Hiiíer betegsége miatt elhalasztják az angol miniszterek berlini uí|ál Berlin> március 5. Hitler saarbrückeni látoga­tása alatt könnyebben meghűlt Hülése erős re­kedtséggel járt, ugy, hogy hangja kímélése céljá­ból orvosai tanácsára lemondta tervezett tanácsko­zásait Ilyen körülmények között a birodalmi kormány a külügymipiszter totjáfl azt • kér<éH tol­mácsolta az angol berlini nagykövetnek, hogy ha­lasszák el az angol miniszterek tervbevett láto­gatását. Meg­érker >sk TAVASZI ClPftlJDONSÁGOH O £ N B S, Kárász-ucca 10. A város élete Költségvetés nélkül VlsasaölllífáK a pótadó tavalyi kulcsát — A k»« xeli napokban megérkexik a költségvetés fó* vdőagyása (A Délmogyarország munkatársától) Az uj esztendőből már a harmadik hónap telik, de Szeged még mindig ex-lexben van. Az idei költségvetés jóváhagyása mind a mai napig nem történt meg. Az ex-lex nem jelent semmi különösebb fennakadást a városigazgatásban, az adóhivatal változatlan buzgalommal hajt­ja a városi adókat, működnek a többi hivata­lok is, a város ható<?ága pedig éppen ugy köl­ti a bevételeket, mintha már jóváhagyott költ­ségvetés alapján gazdálkodhatna. A költségvetésnek általában egyre kevesebb jelentőséire lesz a közieazsatási életben, hiszen a belügyminiszter olyan tágkörü fölhatalma­zás alapján bírálhatja felül a közgyűlés által összeállított költségvetést, amely jóval meg­haladja az autonómia jogkörét. A miniszter egyetlen tollvonással keresztülhúzhat minden tételt, minden számoszlopot, teljesen uj szá­mokat iktathat a bevételi és a kiadási rova­tokba egyaránt, megváltoztathatja a bevételi hulcwkat, törölheti a kiadásokat, emelheti és csökkentheti a bevételeket. A város idei költ­ségvetése a pénzügyminisztérium rostúján — mint ismeretes — keresztüljutott, sőt letár­2valta Mss™ beiekkei ezelAU a miniszter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom