Délmagyarország, 1936. augusztus (12. évfolyam, 182-205. szám)

1936-08-22 / 198. szám

# OfcLWAGyAROK^ZAO 1936 aogwrtut 22. As. olvasó rovata Panaszos levél a miskolciak szegedi kirándulásáról Igen tixítclt Szerkesztőség! Nagyon kérem, hogy levelemnek nb. lapjában helyét adni szí­veskedjék. Lehetetlen állapotok voltak a János vitéz szonuhatesti szabadtéri előadásán, egyike vol­tam én is a szenvedő résztvevőknek. A történ­tekre felhívom b. figyelmét a nagyrabecsült polgármester urnák, a szabadtéri előadás ren­dezőségének és végül az Ibusznak, amelyet okoltak a történtekért. A szeged! filléres gyorsokhoz kötelező volt megváltani az 1 pengő 50 filléres belépőjegyet, amelyre nem volt ráirva, hogy hová szól, ülő­vagy' állóhelyre. Megváltottam két leányom és magam számára. Megérkez\e Szegedre, egész délután jártuk m<YJiézni ennek a csodálatos >zép városnak a nc\ .zelességeil és uton-ntfé­len elragadta'ásunmal, adt mi kife jezést. hidva azt, hogy nekünk már megvárt a je­gyünk, nyugodtan tnenlünk el 7 órakor a 8 óra 10 perckor kezdődő előadásra. Meglepeté­semre akkor már nagyon sokan voltak, de a legnagyobb meglepetés csak azután követke­zeit. amikor azt mondták a bejáratnál, hogy a mi jegyünk állóhelyre szól. En már akkor vissza akartam fordulni, azonban leánykáim kérlek, hogy maradjunk és nézzük végig. Ma­radtunk, azonban szó sem leheteti, hogy lás­sunk. vagy halljunk valamit az előadásból. Kmber, ember hátán és merem állítani, hogy az a rengeteg kétoldalt álló semmit sem látott és semmit sem hallott HZ előadásból. Az a méltatlankodás, amit a közönség vég­hez vitt. nem mindennapi látvány volt. Azokat a követelődzőket, akik az 1 pengő 50-ért látni is akartak valamit és hangosabhan merték ezt követelni, előállították és magam is esak vé­letlenül menekülhettem meg ettől. A rendőr­ségnek esak nagynehezen sikerült rendet te­remteni a méltatlankodó közönség között. Egy órai olt tartózkodás után elmenlünk. mert képtelenek voltunk arra. hogy közel néry­óra hosszal áll junk rengeteg ember közöli, be­szorulva egy helyben. Különösen akkor, amikor megludlák, hogy amíg a szegediek .VI fillért fizettek állóhelyért, addig mi a messziről jöttek P 1.50-et, még na­gyobb lett a felzudulás. Már most kérdem az igen tisztelt vezetősé­get. hogyan tudják azt elnézni, hogy az a fil­léres utas, aki olyan áldozatot hoz. kiteszi ma­gái a hosszú ut fáradalmainak, azért, bogv szabadtéri előadást végignézhessen és akkor llven elbánásban részesül. Hogyan képzeli el *r,t az igen tisztelt vezetőség, hogv egész délután járkálni, nézegetni n \.irosl. mert hi ••zen Szenedet is lálni akartuk és akkor este órákig kelljen »tl állni és az ellenőrök lökdö­seset eltűrni, luiel nem csinálnak prnpagán­(lát Hazafelé a vonatban mindenki megbotrán­kozva l>eszéll erről. Kérdéseink, amire választ kérünk a kővet­kezők: 1. Mért nem biztosítanak n filléres gyorsok ittasainak olcsó ülőhelyet? 2 Méri kérnek az 50 filléres állóhelvérl 1 pengő 60-et? 8. Mért adnak ki több jegyet sok ezerrel, ha férőhely nincs? Hálásan megköszönve az igen tiszlell Fő­szerkesztő ur szívességét, maradok tisztelettel Varga Dezsőné, Mí*kolc, (S*éehenvi-uccn 90,> kereskedelmi és iparkamarához való küldöz­getés, melynek eteKintetbeni illetékességét két­lem. Az ilyen és ehhez hasonló panaszok sem válnak Szeged idegenforgalmának hasznára. mert a megfelelő lakással rendelkezők a fel­ajánlásától a jövőben bizonyára tartózkodni fognak. Vagyok Szerkesztő urnák híve: Egy utóbb sóhivatalhoz küldött lakáskiadó. A telszöra Jől vigyázz! Első B 4R \CS-DIVATH<Z Ma tartják meg az OTI-székház hokrétaiinnepélyéi Ezer pengő jutalmai oszi ki az OTI a munkások között (A Délnwgyarország munkatársitól) Hat héttel ezelőtt fogtak hozzá — végre — az Or­szágos Társadalombiztosító Intézet «tegedi székházának ¿pitéiéhez és szombaton már bok­rétaünmrélyt tartanak AZ építés sxinhalvén Ebből a7. alkalomból m OTI igazgatóság« 9% pengő ¡utelroat oszt ki az építkezés vezetői ét a munkások között. Jutalmakban a követke­zők részesülnek: a főpallér 100 pengőt kap, segédpallér 50, anvagkezelő 40, ácemunkavezető 15, vasraun­ka.veze*ő 15, anlégoló 10, állvánvozásvezető 10, kőmüveRTnnnkások egyenként 8 pengőt, az ácsok, vaaszorelők éo gépkezelő munkások eiin­tén 8—8 pengő jutalmat kapnak, a férfinapszá mosok 5, a női segédmunkások 4, a fiatalabb napszámosok ugvanosak 4 pensiő jutalmat kap nak « bokrét*ünnepélv alkalmából. A jövő héten a totó további étütáaét te!\ titják és gyors tempóban hamarosan sor V»­riil a belső munkálatokra is. A terv ez. 5r -:v legkésőbb novemberre befejezik az 4»itkf£i*1 és december elején a Társadalombiztosító In­tézet szegedi pénztára az uj székházban kezd­heti meg mliködéeét. 490 sokgyermekes szegedi család közül csak 25 veheti igénybe az adócsökkenést 465 család teljesen vagyontalan és nem tizei adót Szent István naptán 10 szegedi anyát kitüntettek Idegenlorgalom és lakás Mélyen tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk f. hó 19 i szamában megjeleni .Megbízható magán­lakás idegenek részére" cikkükre hivatkozás­sal ugy vélem, tudomásukra kell hoznom az idei szabadtéri játékokkal kapcsolatban azon -inomáliákat is. amelyek a lakásbejelentőket érte az idegenforgalmi hivatal lakáselosztó kö­zegei részéről, mivel hiszem nem egyedülálló esettel jövök. i Felajánlottam elegáns 1. osztályúnak megál­lapított szobát, mire a? idegenforgalmi hiva­tal azt lekötötte 2 személy részére 14— Ifl-ig lerjedő időre, aminek tudomásul vételét \elem elismertetlék azzal, hogv ha másnak kiadnám ugyanezen időre, az ebből eredó károkért és költségekért engem tesznek felelősié Tekin­tettel arra. hogy vendégek ezídeíg nem jelent­keztek, kérdem, hogv ki illetékes a lekötött s^oba megállapított bérösszegét megfizetni, s vájjon jogos-e az idegenforgalmi hivatalnak a i (A Délinagyarország munkatársától.) A Ma gyar Anyák Nemzetvédő Bizottsága Szent Ist­ván-napján jutalomban szokta részesíteni a sokgyermekes anyákat. Az idén 1300 anya ka­póit pénz- és természetbeni jutalmat, közülük lizen szegediek, a környékről 30 sokgyermekes anyát tüntettek ki Szent István-napján. A sze­gedi és környéki sokgyermekes anyák névsora a következő: Srtg«4vtil: Árendás l erencné, MártoMSsy An­t»lM\ Oltványi .lánosné és Károlyi Istvánné Se*. gN-Al*ó<anya: Halász Istvánné. Gajdács Imréné S*«H*d-F*lsriUn.vii: óav. Horvátti Mihályné, Pig­nicJÉ.v J'Atné. Rstkó Eleknéés Tschóc.zky F<>r»ncné Makóról: Balogh .Józ&efné, Bódv Aotáteé, B«6I •lózsefné, Markovits Sámuelné, Sctimidt Istvánné, Tamás Józsefné és Varga Imréné. Földeák; Pász­tor Andrásné, Bodócsy Lászlóné. CsongrM: Ve­réb Jánosné, Blaskó Jánosné, Nyilas Györjryné Tömörkény: örmándy Mihályné. Szentes T6rö esik Jánosné, Sutus Lászlón*. Fáhtiíii»ehe(itj«ln: özv. Bórák Lászlóné Kistelek: özv Honty lánns né Hódmonövásárhely: Mónus Sándorné, Ráez Antalné, Körösi Sándomé, Széli Ferenc­né. Hegyi Jánosné. Wártély-tsnyu: Csontos La josné. KiKkundnrovstnN: Tnzó La josné. Mindezen*: Pálinkó Dezsőné. Szolnoki Ferenené, Szőke Já­nosné. Sándorfnlv«; Ferenczi Antatné. DOrozsm»­Ki»templomt*ny*: Veres Istvánné, Tasi Jánosné. A kitüntetett anyáknak 9—17 gyermekük van és mindannyian szegénvsorsuak, sok gon­dokkal küzdenek. Pénzügyminiszteri rendelet értelmében a négynél többgyermekes családok­nak, a gyermekek számához mérten, kedvez­mény jár az adófizetésnél. Az ötödik és min­den további gyermek után 5- 5 százalék az adócsökkentés. Szegeden most készült el a sokgyermekes esaládok statisztikája és ebből megállapítható, hogy 490 olyan család él. ahol a gyermekek száma négynél több A négyszázkileneven csa­lád nagvohbrésze semmi hasznát sem * eheti az adókedvezménynek, mert közülük 465-en teljesen vagyontalanok, minimális a keresetük és éppen ezért nem is fizetnek adót A 490 csa­lád közül 25 olvan van, arrtélyik igénybe, vébe­—«IIMMII——— A zárdai formaruha selyem gomboló teljes felszí relése az én mintáim szerint készül tehát legelőnyösebben ntlam szerezhető be FRANKEL TERI. Kelemen u. 12.. Ha-Ha mellett , ti a sokgyermekes családok számára kijáró ' adókedvezményt. Marólúg (A Délnwnuarország munkatársától.) Csü­törtökön este a mentők beszállították Alsó­központról Nógrádi Ferenc kétesztendős kis­fiút a gyermekkórházba. A gverek sulvos ma­rólugmfrgezést szenvedett. A kisfiú átment a szomszédba, ahol éppen nagymosást tartottak. A teknő mellett állott a marólúggal telt edénv. amelyből a gverek nafcvott ivott abban a hí­szemben, hogv az edénvben viz van. A sierofc­oséüen gyereket « gyermekkórházban jpolís alá vették, de segiteni nem tudtak rajta, mert : a maró folyadék teljesen összeroncsolta a síi­1 iát és belső részeit. Nógrádi Ferenc pénteken ! delelőt ( sérüléseibe belehalt. A rendőraée el­i rendelte a nyomozást annak megállapítására. ' hogy a kisgyermek halála miatt kit terhel fe­i lelőflség. Suiyos szerencsétlenség fáték közben % az öngyújtóval (A DélniagyarorszáC munkatársától.') Suljőí szerencsétlenség történt csütörtökön a Nyár­ucca 21. szám alatt lévő házban. Szögi An­na 12 éves kisleány játék közben borzalmain összeégette magát, a mentők súlyos, életveszé­lyes állapotban szállították be a közkórház­ba. A nyomozás során megállapították, hógy Szögi Anna a délután folyamán egy öngyúj­tóval játszadozott. Az öngyújtó lángjától láng­ralobbanl a ruhája. A kisleány kétségbeeset­ten sikoltozott és igyekezett a tüzet eloltani. Sikoltásaira segítségére sittték a hozzátarto­zók és eloltották az égő fuhét. addigra azonban a kisléány igen súlyos másod é« hftrtnadfóku égésj sérüléseket szenvedett Kuk >t»sen vállán, mellen, arran sebesült meg vcs^lyesfcn, A szerencsétlenül járt kisleányt d kórházbin ápolják, állapfila azonban életveszélyes. A vizsgálat megindult annak kiderítésére, hogy terhel-e valakíl a kisleány szerencsétlenségéért gondatlanság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom