Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-23 / 251. szám

4 DPI MAGVARORS7AO Péntek, 1936 október 23. Madarász János a külterületi uccák por­talanítását szorgalmazza, Ottovay Károly azt indítványozza, hogy a város rendelje el a Kenderfonógyár előtti körutrész parkosilábái, Pick Jenő a borfogyasztási adó felemelésére tett indítványt. A hf't eseménye a TOP-HAT Frakkban-klakkban Széchenyi. Negyvenkét zarándokcsapat érkezik a Mátyás-templom szombat—vasárnapi felszabadulási ünnepére Főpapi mise és diszgyülés a huszárlakfanya lovardájában (A DSlmagyarország munkatársától.) Október 23-án. pénteken érkezétt el Szer <1 ed a török uralom alól történt felszaba­dulásának kétszázötvenedik évfordulójá­hoz. Ezen a napon vonult el a török őr séa a szegedi várból, amely körül a ke­resztény hadak már napokkal előbb át­érhetetlen ostrom qyürüt vontak. Az ost­rom október ötödikén kezdődött, amikor megérkeztek Széped alá De la Verane tá­bornagy vezetésével a keresztény sereaek. amely Buda visszavétele után Szeged. Csanád és Lippa felszabadítására indul­tak el. Az első rohammal birtokba vették a külső várat, a palánkot és felkészültek a belső vár ostromára is. Közben megér­kezett a hir, hogy közeledik a felmentő török sereg Szeged felé. A törököket azon­ban Zentávál feltartóztatták a keresztény seregek és fénues diadalt arattak fölöttük. Rengeteg zsákmánnyal érkeztek aztán meg Szegedre és itt diadalmenetben jádták körül n várat. A török őrség belátva, bogi/ reménytelen a helyzet, kitűzte a fe­hér zászlót. A vár nagyon emberséges fel­tételek mellett kapitulálhatott. A törökök fegyverüket megtartva vonulhattak el Sze­gedről. A vár átadása október 23-án fe­jeződött be. Szegeden akkor ért réget a 144 évig tartó török uralom. A nevezetes évfordulót a város mo6t ün­nepli meg. A polgármester felkérésére a, Du­gonics-Társaság vasárnap tartotta meg emlék­ülését, szombaton és vasárnap pedig az alsóvárosi Mátvás királvtér lesz di­sz, os ünnepségek színhelye. Az alsóvárosi bará­lok, akiknek nagy szerepük volt a török hó­doltság idején, egyházi ünnepséggol emlékez­nek a kétszázötven évos esemévre. Szombaton este hat órakor ünnepélyes Veni Sancte lesz a fogadalmi templomban, ahonnan a hivek gyertyás körmenetben vonulnak le a Mátyás­templom lia. A menetet dr. Csepregi Imre ma­kói prelátus vezeti. A Mátyás-templomban egész éjjel szentségimádáe lesz. MINDENSZENTEKRE: Sirgyertya csavart 10 darab Sirgyertya 60-as 12 darab Sirgyertya 50-es 10 darab üveges sirmécses Kis slnniolos mécses 3 darab Mécsesbnra piros üvegből Sirlámpa talpas ÉLELMISZEREK: Szardínia egyötödös doboz 1 doboz Csemege dióbél 10 deka Pórolt füge 10 deka 10 FILLÉRES f'TKKEK: Hnd borotvaszappan ^ogpor 1 doboz Fém súroló csutak Vasalótalp fémből 11 FlI/LttRES CIKKEK: Stoppölópamul t gombolyag Rorotva ecset Drót babverő 1« FTLLÍRKS CIKKEK: 3«tuika dMzka Varrógép olajozó Kombinált reszelő -.14 —.24 —.24 —.18 —.22 -.18 P 1.98 -.68 —.27 -.14 —.10 -.10 -.10 -.10 -.14 —.14 -.14 -.18 -18 — 18 PÁRISI NAGY RRUHilZ RT. SZEGED. CSEKONICS «> KISS UCCA SAROK Vasárnap a huszárlaktanya fedett lovardájában mond főpapi misét reggel kilenc órai kezdet­tel Glattfelder Gvula megyéspüspök. A mise után ünnepi diszgyülés leez. Vasárnap délután három órakor a fogadalmi templomból Krisz­tus-király körmenet indul a Mátyás-templom­ba a megyéspüspök vezetésével. A templomban P. Hermann ferencrendi tartományfőnök mond ünnepi beszédet. A megyéspüspök -mond ez­után Te Deumot, majd megáldja azt az emlék­táblát, amelyet a rend a templom falában he­lyeztek el Nagy János emlékezetére. Nagy Já­nos kétszázötven évvel ezelőtt mártirsorsu tagja volt a rendnek, a törökök négyszer is ha­lálra ítélték és nagyon megsanyargatták. Az alsóvárosi ünnepségekre nagyon sok vi­zarándokcsapat jöveteléről tettek jelentést. A zarándokok templomi zászlók alatt, gyalog jönnek Szegedre. A Mátyás Király-téren jó idő esetén vasárnap este tűzijáték lesz, utána pe­dig a kultúrházban előadják az alsóvárosi mű­kedvelők páter Návav Kapisztrán „Virradat" cimü darabját. Százezer hallpfó a népművelési bizottság előadásain (A Délmagyarország munkatársától.) Szeged népművelési bizottsága dr. Tóth Béla polgármas­tcrhelyettes elnökletével csütörtökön tartotta meg beszámoló közgyűlését a városházán. Hfibner József népművelési titkár ismertette az elmúlt évről készített beszámolójelentést, amely szerint a bizottság belterületén 199, a telepeken 86, a ta­nyavilágban 1090, összesen 1375 ismeretterjesztő előadást rendezett. Kulturdélután volt 362, 64 tan­folyamot rendezett a bizottság. Analfabéta tanfo­lyam volt 5, amelyeken 98-an tanultak meg irni, olvasni. Számolási tanfolyam volt 13, alapismeret­terjesztő tanfolyam 3. Ezekre a tanfolyamokra 473 hallgató iratkozott be. Közművelődési tanfolyam volt 4, 150 hallgatóval, Szülők iskolája 3 290 hall­gatóval. Jellemképző tanfolyam 3, egyházi ének­tanfolysam 7, magyar nótatanfolyam 2, magyar tánctanfolyam 2, gazdasági tanfolyam 7, nőneve­lés! tanfolyam 11, idepennvelvü tanfolvam 4. Az ismeretterjesztő előadásokat 70.907, a tan­folyamokat 31.162 hallgató látogatta. EJIsrticréssel emlékezik meg a beszámoló jelentés Toporczy Károly nv. tábornokról, aki a belterületén és a tanyavilágban 25 légoltalmi előadást tartott, a Szfegedi Gyümölcstermelők Egyesületéről, amely a gyümölcsészetl tanfolyamok megrendezésénél támogatta a bizottságot. A Népművelési Bizoltság kezelésében 59 nép­könyvtár és 18 vándorkönyvtár van. Ezekét a könyvtárakat 15.229 ember vette igénybe, akik 29 ezer 48 müvet kölcsönöztek ki. Megemlékezik a be­számolójelentés a Dugonics-Társaság tanyai fel­olvasó üléseiről is. Ezeket a felolvasó üléseket dr. Szalay József elnök vezetésével rendezték sikerrel. Megemlékezik a jelentés a szegedi szín­ház küzdelmes és erkölcsi sikerekben gazdag mun­kájáról is. A Népművelési Bizottság művelődési alkalmait — a tanfólvamókóft kívül 77.701 gyermek. IS 171 leventé. 56076 férfi. 4^.315 tlő, össiesén 198263 lé­lek látógatts Ez*k a siámók azt mutatják, hógy á Népművelési Bizéttíás? ézres tömegekét nevel, óktát. Irányit, *zófikí>ztát A jelentéit a bizottság helyéélésíel vette tudo­másul. F A SZEGEDI METEOROLÓGIAI OB SZERVATÓRIUM jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 9.6, a leg­alacsonyabb 1.1 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 767.3, este 765.6 mm. A levegő páratartalma reggel 87, délben 86 százalék. A szél iránya délnyugati, erőssége 1. A lehullott csapadék meny­nvisége 0.3. A Meteorológia! Intézet jelenti este 1» órakor. IDÖ.1ÖWLAT: Nyugati, északnyugati légáramlás, egyes he­lyeken kisebb eső, a magasabb hegye­ken havaseső, reggel több helyen köd. a hőmérséklet nyugaton nem változik, keleten kissé emelkedik. Hz epetemi hallgató betoröhandája a vlzs|iá!©hirA előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Je­lentette a Délmagyarország. hogy a rendőr' ség a napokban elfogott egv négytagú betörő­társaságot, amelvnek vezére Koronezai Laszlo 22 éves budapesti egyetemi hallgató volt. A betörőtársaság Szegeden három betörést kfi­• vetett el és 11 darab kerékpárt lopott. A ke­rékpárok egvréfizét Koronezai Budapesten ér­tékesítette. másrészét az egyik szegedi zálog­házban helyezték el. Koronczaiékat. tegnap átkísérték az ttevész; ségre. A vizsgálóbíró mind a négv betörőt ki­hallgatta és ezalkalommal részletes vallomást tettek arról, hogy miiven betöréseket terveztek Szegeden. Koronezai ötlete volt a seegedi kli­nikák kifosztása. Koronezai elmondotta, hogv kokaint és morfint akartak elhozni a klinikák­ról és ezeket, a bódító szereket Pesten akarta értékesíteni. Elmondotta azt is, hogv kiknek akarta eladni a bóditószereket — most ezek ellen is nyomozás indult. A vizsgálóbíró a betörőket kihallgatásuk után előzetes letartóztatásba helyezte. Nem­sokára. végetér ügyükben a vizseálat, és ró-, videsen törvényszék elé kerülnek. GYERMEK KOCSI legolcsóbb a készítőnél vitéz KáHavnál. ,ec" sz. Az öreg gazda felgyújtotta a cigány kocsiját, hogy megkapja a biztosítási ösz­szeget (A Délmagyarország munkatársától.y Hor­váth Jáno6 57 esztendős csanvteleki gazdálko­dó csalás miatt került csütörtökön a 6zegedi törvényszók elé. A gazdálkodó a mult évben 280 pengőre bebiztosította ui kocsiját. Feb­ruárban aztán bejelentette, hogv a kocsi az országúton, elhamvadt. Előadása szerint szal­mát szállított a kocsin, miközben egv kerék­páros rácsengctet és amikör nem volt hajlan­dó balra térni, dühében gyufával felamftotta a szalmát. Alig tudta a lovait megmenteni. A biztosító társaság kiküldöttei megszemlélték az országúton á kocsi elszenesedett részeit, majd a kár egyrészét kifizették. Később gya­nús lett a dolog. Uj nvomozás indult és a csendőrség megállapította, hogv Horváth ra­vaszul becsapta a biztosítót. Ugvanis eau sátoros cigánytól vette meg ütött-kopott ko­csiját és azt sajátkezüleg felgyújtotta. A csütörtöki tárgyaláson az öreg gazda mindent töredelmesen beismert és elmondotta, hogv rtagv pénzszűkében volt. azért szánta rá magát erre a ceelékédetre. Fia vőlegény volt. lánUa mtnmsszony, kellett na állón a pénz. de nem volt. így jutott, hoeezu töprengés után ésiébé á gruitógátáe A biróéág 14 napi fogházra itélté Horváth Jánost.

Next

/
Oldalképek
Tartalom