Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-05 / 125. szám
' < Mici, Samu, Cifra és a többi Dóm-téri galamb Beszélnek a szelíd galambok őrangyalai A két vezető világmárka eredeti STIRIR eredeti STEYR kerékpárokat InzárAJaff nllam kaphat. Hamis utánzatra ügyeljünk Wollner, Reithoffer, Emergé gumik, alkatrészek és javítások W 0 | f Pétéi legolcsóbban qépáruházéban, Hld ucca 1. (A Délmagyarország munkatársától.) Az egymásba font szavak nem képesek oly plasztikusan megörökíteni azt a poétikus képet, amelyet a székesegyház kövei előtt a csillogó napfényben röpködő galambok nyújtanak. A festő ihlettel vezetett ecsetjére, vagy a pillanat szépségét hűen megörökítő fényképezőgép lencséjére volna szükség. Tipegő, kis öregasszony fialad keresztül a Dóm-téren, utján száz és száz galamb kiséri. A feje körül szálldosnak, egymást csapdossák szárnyaikkal, oly sokan vannak. A Templom-tér galambjai öröni ujjongva üdvözlik Jászai Böskét, a szegedi színház közszeretetben álló sugónőjét, aki 72 éves kora ellenére, áldozatos lélekkel gondját viseli ezeknek a szelíd, kedves, magukra hagyott állatoknak. Jászai Böske kukoricát szór a galambok közé, •amelyek pillanatok alatt mindent felszednek a Földről. Amikor már éhségüket kissé csillapította, kitárja karját és nyitott tenyeréből eteti a galambokat. Egyenként szólongatja őket: i — Micike hol vagy? Piriké, Samu, Cifra, Jnnesi! Micike, egy szép pávafarku, hófehér galamb, elsőnek emelkedik fel földön szedegető társai közül, a kis öregasszony vékony Csuklójára száll és a tenyeréből kölli el ebédjét. Ez ugyanis ebédnek számit. Ilyenkor, délután 3 órakor a nagy szatyorból kapnak, 4—5 kilót, reggelire pedig a kisebb szatyorból. Samu, « * ••gy kifejlett fekete galamb, a szatyor szelén helyezkedik el. Ez az ő szokásos helye, mint kedvenc, abban a kiváltságban részesül, hogy itt fogyaszthatja el eleségét. De most Samunak is kedve kerekedik és kézből akar enni, ami kétségtelenül a legincgtisztelőbb hely. Mici elkergeti onnan Samut és rövid szárnycsapkodás és a viaskodás után Samu marad alul a harcban. — Nono Micike, nem szabad irigykedni! — szól rá Jászai Böske. — Csak az emberek irigyek... a galamboknak jól kell viselkedni... — Búcsúzom a gyermekeimtől — mondja kissé elérzékenyülve. Megyek Szolnokra a színtársulat után. Engem itt kel lelt hagyniuk Szegeden. Súlyos beteg voltam, hat hétig feküdtem tüdő- és mellhártyagyulladásban, már ott voltam a menyország kapujánál, dc Szent Péter kiszólt és azt mondta: „Édes fiam, itt nincs súgóra szükség, mindenki jól tudja a szerepét, eredj csak szépen vissza a földre..." Nem hittem volna, hogy valaha etetni fogom az cn drága tubiráimat. Azért a betegségem aiatt sem feledkeztem meg róluk, küldtem nekik eleséget, dc nyugodt voltam azért is, mert tudtam, hogy Prettcn hoffer mérnök né éppugy szereli őket és gondjukat viseli. Bözsi néni most Topát keresi elő. Topának csak egy lába van. Még tavaly mindkét lábát elvágta az egyetemi épületek esőcsatornáján, ugy hozták le onnan a tűzoltók. Sokáig ápolta otthon a lakásán cs az egyik lábát sikerült megmenteni. Azóta szökdécselve, bicegve iár, ezért kapta a „Topa" nevet is. Elmondja ezután Jászai Böske, hogy azelőtt egész klinikát rendezett be a lakásán a galamjai szániára. A beteg galambokat hazavitte és kigyógyította. Leggyakoribb galambbetegség a bélhurut és a himlő. Most már orvoshoz sem megy, annyi galambot gyógyítóit cs ápolt már, hogy felismeri a betegségüket. II i az etetcs; nél valamelyik szomorúan félrevonul, akkor tudja már, hogy annak himlője van. Ilyenkor orvossággal beecseteli a torkukat ott a téren. A beteg galambok nem félnek tőle, hagyják, hogy megfogja őket, mert tudják, hogy segit rajtuk. Most már nem szelídíti, nem nevezgeti el a Templom-téri galambokat. Tavaly sok szelíd galambját megfogták és elpusztították. Azelőtt a város etette a galambokat, amelye.ket még gróf Klebelsberg Kunó telepített ide. A Snsó pár tiszta fehér fajgalamb az oda került idegen „parlagi" galambokkal együtt a műit évben már öt-hatszázra felszaporodott. A város ezt sokallotta és elrendelte a tarka galambok kiirtását. A menház szegény ápoltjainak az asztalára kerültek ezek a galambok, mig az Állatvédő Egyesület közbe nem lépett. A város közben összefogdostatott száz fehér galambot és ezeket bezáratta a Csonkatoronyba, hogy a többitől elkülönítse és odaszoktassa. Egy éjszaka azonban mind a százat ellopták és azóta a Dómtéri galambok háromnegyed része tarka. Jelenleg nincs több 250—300 galambnál, annyit kiirtottak belőle. Az Állatvédő Egyesület közbelépése mégis sikerrel járt, annyiban, hogy a galambok irtását abbahagyták, de a város nem törődött többé az etetésükkel. Azóta azután két jóságos lelkű hölgy, Jászai Böske és Prettenhoffer Imréné, az ujszegedi Mezőgazdasági Intézet fővegyész-mérnökének felesége gondozza őket. A kis öregasszony most búcsúzik kedves állatkáitól, becézgeti, simogatja őket, azután sietve eltipeg onnan. Még a szeme is könnyes. A galambok másik őrangyala Prettenhoffer Imréné, aki szinte egcsz nap rajluk tartja a szemet. Prettenhofferné a fogadalmi templom mellett levő városi bérpalotában, annak is a legfelső emeletén lakik. Lakása hosszú, tágas erkélyén maga is tart néhány galambot. De szivén viseli a Dóm-tér gazdátlan galambjainak a sorsát is Eteti őket, eljárt a városnál és elérte, hogy itatóvályut állítottak fel a galambok számára a téren, nagyon sokszor védelmet is nyújtott a védteleneknek a csinytevő, pajkos gyermekek támadásaival szemben. Megtörtént, hogy iskolásfiuk céllövő puskával lövöldöztek a galambokra az egyik ház emeleti ablakából, Prettenhofferné azonnal telefonált a rendőrségre, amely elvette -a fegyvert. Minden délután öt óra tájban a nagy bérpalota tetőszegélyén és a Dóm-tér oldalhajójának kupoiatetőzetén gyülekeznek a galambok. Lesik az erkélyt, Pretlenhoffer megjelenését, aki az erkélyről szokta kiadni nekik a „vacsorájukat". A vacsora tiz liternyi kukorica és árpa keverékből áll. Az árpát a galambfiókáknak szánja, amelyek a n agyszemü kukoricát még nein tudják megemészteni. Prettenhoffer megjelenésére a galambok az erkély közelébe szállnak, talán éppen úrnőjük üdvözlésére, azután a földre ereszkednek és várják a vucsoruporciót. Prettenhofferné erős karlendítéssel két nagy fazék eleséget szór le az ut közepére, ezt a galambok percek alatt felszedik és elszállnak. Ilyenkor vizet isznak a száraz clcségre, majd visszaröpülnek a fészekbe, hogy a begyükbe gyűjtött madáreledtllel megetessék a fiókáikat. Amikor ezzel készen vannak, újra elhelyezkednek az erkély közelében és amikor már együtt van az egész társaság, megkapják a harmadik porciót. A „vacsora" befejeztével egyik-másik barátkozó természetű galamb a magasba emelkedik és az erkélyen Frcltenhofferné karjára száll, amíg a magukat otthon érző „házi" galambok cl nem iizik a jövevényeket. Öt pávafarku fehér galamb tanyázik az erkélyen. Tisztán tartott faházikókban laknak, mindig van előttük ivóviz és fürdővíz. Ezeknek a galamboknak fánylik a tollúk a tisztaságtól az aranyló napfényben. Szabadon vannak, de csak nagyritkán szállnak el az erkélyről egy rövid sétára. A ház fiatal úrnője játszadozik velük. Mosolyog, nevet, beszél hozzájuk, a szeme ragyog az örömtől. Egyenként kenyérgalacsinokat tesz a csőrükbe. Egy volt „betege" is meglátogatja Prettenhoffernét. Az egyik templomtéri galambot a tetőjavitó munkások megfogták, a farktollai árán azonban sikerült kiszabadulni a kezeik közül. Darminc farktolla kiszakadt, csupa vér volt, most már szépen gyógyul, de még mindig látsza* nak a forradások. Mázsaszámra hozatja Prettenhofferné a galambok eleségét. Most még 25—30 pengőt kiad havonta az etetésükre, de volt olyan hónap a télen, hogy 50 pengőbe is benne voltak, amikor a hó miatt nem találtak máshol eleséget, csak ami< ' kaptak. — Nem tudom nézni, amikor az állat éhezik, lrkább én nem eszem — mondja a fiatalasszony/ Itt nem nagyon törődnek az emberek az állatok* kai. Az idegenek sokkal jobb sziviiek. Nyáron, amikor jönnek a filléres vonatok utasai, sokanl vesznek eleséget a galamboknak a templom bejá* rátánál árusitó asszonytól, hogy élvezzék a g.i* la mbetetés örömét. Elmondja Prettnhofférné, hogy amikor a város beszüntette a galambok etetését, teljesen kezébo akarta venni a sorsukat. Ismerősei körében gyűjteni próbált, de eredménytelenül. Az újságban) kérte azután a jószívű embereket, hogy a levágott kenyérhéjat gyűjtsék össze és vigyék el a galamboknak. Mindössze egy jelentkező volt, egy Tóbiásnc nevű úriasszony azóta is minden hónapban elviszi az öszszegyült kenyérhéjat. — Olyan szépek, kedvesek ezek a galambok — folytatja, — hogy semmi áldozatot ,scm sokallok' értük. Sok ember azonban ezt is irigyli. A városnál, a ház tulajdonosánál panaszt tettek ellenem, hogy az erkélyről etetem a galambokat. Pedig ez senkit nem zavarhat. Az emberek gyűlölködnek, irigykednek, csak az állatok jók. Az állatok meghálálják, amit értük teszünk a szerelő ragaszkodásukkal . . . Pretlenhoffer Imréné nagy szeretettel beszel Jászai Böskéröl, aki szerény anyagi viszonyaihoz képest óriási áidozalot hoz a Dóm-téri galambokért. El is határozta, hogy cz't meg megtéríti neki, ha csak részben is, olyan formában, hogy lia házat vesznek, lakást biztosit részére és akkor majd cgyütl fogják gondozni a galambokat . , Toldi Miklós.
