Délmagyarország, 1945. május (2. évfolyam, 97-121. szám)

1945-05-13 / 106. szám

Ellenőrző tanács * A tanáét m négy nagyhatalom megbízóijaiból áll ­nácit tartóztattak lm — A Németországot megszálló fielyühef DELMAGÍ ARORSZAIt veszi kezébe T.945 május i2k (London, májúi 12) Anglia, as Egye­atlt Államok, Oroszország éa Francia­ország lefektették a krimi döntések alapján a Németország megszállásával éa közigazgatásával kapcsolatos közös terveket. Ezek részleteire vonatkozóan Ittmpaon amerikai hadügyminiszter a Következőket mondotta: — Németországot ellenőrzi tanács fogja kormányozni él n négyhatalom megblzoltjabél áll. Az Egyesült Államok kiküldöttje Eisen­hower tábornok tesz. Az smerlksi el­lenőrző csoport 12 nagyobb hadosz­tályból áll, melyek mindegyike megfe­lel a központi német kormány egy-egy minisztériumának llárom katonai al­osztály végzi a Werinacht lefegyver­zését. A külügyi és belpolitikai ügyeket a politikai alosztály fogja végezni. Lesz szenkivül gazdasági és pénzügyi al­osztály is. A munkaügyi alosztály fel­adata, hogy feloszlassa a nemzeti' Röv desen megtartják az ipartestületi és kamarai vVssziásoka! (S/i .1, május 12) A járvány­Ytárlat feloldása révén lehetségessé váll a gyűlések megtartása. Sok, régóta megoldásra váró probléma kerül ezzel megoldásra, igy pél­dául az ipartestületi, valamint a kereskedelmi és iparkamarai vá­lasztások ügye is. A szegedi ipar­testület ügyeit jelenleg Katona András megbízott elnök intézi a testület régi, megbízható tisztvi­lelői karának segítségével. A de­Í iokratikus alkotmányos élet első övetelménye azonban, hogy az Ipartestület teljes kormányzati Kzcrve minél előbb megalakuljon Is az iparosság által választott ve­retők teljes számban álljanak az Ügyek élén. Éppen ezért az ipar­testület már minden előkészületet Megtett, hogv kiirják a választá­iokat és rövidesen meg is tartsák Azokat Amint értesülünk, ez kél hé le n belül megtörténik. Az ipa­rosság körében nagy érdeklődéssel várják a tisztújító közgyűlés meg­tartását. Választási harc ezúttal bem lesz, mert a demokratikus pártok egvmáskőzötti megegyezés Alapján állítják össze a jelölőlis­tát, amely bizonyára minden tes­tületi tag megelégedésével talál­kozik majd. A választásokat egye­lőre csak egy évre tartják még, t ogy a katonai szolgálatból később azalérő iparosok egy esztendői Aiulva élhessenek alkotmányos Jo­liikkal, a szavazással. Nagy érdeklődés előzi meg a t ereskedelmi és iparkamarai vá­isztások megejlését is. Amint ér­tesülünk, erre egy hónapon belül kerül sor. A kamara ügyeit je­lenleg dr. Delire Béla ideiglenes tncgbizással vezeti, hamarosan sor kerülhet azonban főtitkár meg-, választására. A szegedi kamara fő­titkári tisztségének betöltésénél dr, Cserzy Mihály és dr. Plcskó And­rás. a két kiváló régi és szilárd demokrata magatartású tisztviselő E evét emlegetik. Az elnöki tisztség et öl lésénél még nem került for­galomba jelöltnek A neve, nagyon valőszinü, hogy A pártok itt is Megegyezéssel jelölnek • legfel­É ibb akörül lehet majd némi vita, ogy iparos vagy kereskedő ke­S üljön a kamara elnöki székébe. * kamarai választások ót évre Bzólnak. A közeljövői fe/adata lesz az OTI választmányának megalakí­tása Is. szocialista munka fren tol és előkészítse a demekratlkmi mnnkáaszervazetek megalakítását Egy másik alosztály «1* tartozik mzjd a rendőrség, köz­egészségügy, posta, telefon és táviró­szolgálat, polgári alakulatok, helyi kormányzati szervek, továbbá a vallás­éi-közoktatásügy. Külön osztály a la­kai minden esetleges földalatti náci­tevékenység legkíméletlenebb elfojtá­sára. A sajtó alosztály kommünikéket fog kiadni éo a sajtócenzura ügyét intézi. Nagyjából ugyanez a szervezete az angol, orosz és francia zónában felállí­tott ellenőrző bizottságoknak is. Né­metországnak a britek által megszállott körzetében Az angolok eddig 2000 csapatok már elfoglalták mlnfegv 2000 emberi tartóztat­tak le, köztük sok háboras bű­nözőt. Négy német tábornok, tiz különféle rangú tiszt és több altiszt van beoszt­va a fegyverleiételi szabályok tolmá­csolására és intézésére. A szövetséges katonai parancsnok­ságok kijelölték a Németország meg­szállására kijelölt csapatokat, melyek már uton vannak kijelölt állomáshe­lyük felé. Hivatalos helyen kijelentet­ték, hogy csak a legkisebb megszálló csapat marad Európában, mert min­den rendelkezésre álló emberanyagra szükség van a Japán elleni háborúban. —oqo­Mibe került Angliának a háború ? (London, május 12) Londonban hivatalosan közöltek néhány Ada­tot, amely megmutatja, hogy mi­lyen nagy árat fizetett Anglia, hogy lehetségessé tegye a szővet­ségesek európai győzelmét. Február végéig a brit biroda­lom vesztesége a japán elleni háborut le beleértve 1 millió 126 ezer emberre rúgott. Ebből, a sebesülteket leszámítva, 216.787 halott, tehát a nyugati szö­vetségesek hősi halottainak 47 szá­zaléka. Angliában közel M.098 pol­gári személy vesztette életét a há­ború miatt. Sokmillió ház dőlt romba, vagy sérült meg. Nagy­britannia a birodalmi haderők fegy­verszükségletének 75 százalékát ál­lította elő és ugyanakkor nagy ha­dianyagkészletet küldött Oroszor­szágnak, tankokat és repülőgépe­ket, mégpedig olyan időkben, ami­kor a brit csapatoknak sem volt elegendő fegyverük. 1943 végéig a brit kereskedelmi hajóhad II éa félmilliónyi hajóürt veszteit. Anglia 1944 novemberének végéig 21 milliárd fontot költött a há­borúra. Vége vege Ende ende •82 darab repülőbomba hullott 118 halott ée 122 sebesült éldo (Szeged, május 12) Vége a há­borúnak, vele együtt megszűnt im­már a légoltalmi készültség és az elsötétítés is. Ebből az alkalomból nem lesz érdektelen, ha mintegy »nekrológképpent statisztikát köz­lünk a Szegedet ért légitámadá­sokról és az okozott károkról. Horváth István tüzoltófőparancs­nok és Kopasz István parancsnok, a légoltalmi ügyosztály vezetője pontos kimutatást vezettek min­den légitámadásról* az ő feljegy­zéseikből vesszük az alábbi ada­tokat. Amint Ismeretes* 1941 április 6-án érte Szegedet az első légi­támadás, amikor a Belgrádot bom­bázó német stukák nyomán belo­pakodott a város főié néhány ju­goszláv gép és a vasúti állomást, valamint környékét bombázta. Ez azonban csak izelitő volt és aránylag kevés kárt okozott. Ettől kezdve azonban részleges készült­ségben volt aszegedi légoltalom. Szegedre a háború tartania alatt zala volt a légitámadásoknak Az állandó, teljes készültséget 1942 szeptemberében rendelték el, noha nem volt rá szükség, mert az egész 1943-as év légitámadás nélkül telt el. Az első komoly légitámadást 1944 Itfnius 2-án szenvedte el Szeged. Ettől kezdve szeptember 3-ig hat Igen súlyos bombalámadásban volt részünk. A hat bombatámadás al­kalmával az angolszász repülőgé­pek összesen körülbelül 982 rom­boló- és gyújtóbombát dobtak a városra. A bombák rengeteg kárt okoztak emberéletben és épüle­tekben egyaránt. A halottak száma 118, a sebesülteké 122 összesen. Ezeket a számokat a cenzúra an­nakidején nem engedte közölni* ezért a közönség ennél sokkal nagyobbra becsülte az áldozatok számát. A háború egész tartama alatt a légiriadók száma 41 yolt Szege­den. —oqo— Hatátraiíéttek Nyíregyházán egy nyilas ufsagtrot Még a védőügyvédjét is elítélte a Népbiróság (Nyíregyháza, május 12) Súlyos bűnökkel terhelt fasiszta újságíró állott a napokban a nyíregyházi népbiróság előtt. A Szabolcsi Hírlap segédszer­kesztője volt M á c z a y Lajos, aki éveken keresztül a legelvakultabb fa­siszta uszítást folytatta. A vádlott újságíró a főtárgyaláson azzal védekezett, hogy mindezt kény­szer hatása alatt cselekedte. A tanú­vallomások, valamint a vádlottnak a főtárgyaláson ismertetett cikkei meg­cáfolták védekezését. Az ügyész vád­beszéde után a népbiróság Máczay Lajosi halálra ítélte. A tárgyalás külön érdekessége, hogy a fasiszta újságíró védőjét, dr. V 1 e t o­rlsz István ügyvédet, védőbeszédében tett kijelentései miatt az ügyész indít­ványára azonnal letartoztatták és nyomban a vádlottak nádjára ültették. A népbiróság dr. Vieloriszt egyévi fogházra éa örökös hivatalvesztésre ítélte. A postahivatalnál is tehet városi adót befizetni Értesítjük az adófizetőket, hogy a mai naptól kezdve a városi adóhivatal 87.72 2-es csekkszámlájára Szeged 1. sz. postahivatal (Széchenyi-tér 1.) elfogad­ja a befizetéseket. Tekintettel arra, hogy nem áll rendelkezésre kellő szá­mú csekknyomtatvány, a befizetést csckkbíankon is lehet eszközölni, de jelezni kell azon a fenti csekkszámla számot és a számlatulajdonos nevét. Városi adóhivatal Ötévi börtönre Ítélték Király Pál irót, aki a Gestapo besúgója volt A MTI jelenti: A Népbiróság Gák falvi-tanácsa pénteken tárgyalta KirilJ Pál író és hírlapíró ügyét. A Népbiró. ság több tanú kihallgatása után meg­hozta ítéletét, mely szerint bűnösnek mondotta ki Király Pált és ötévi b»p lönbílnlelésre és tízévi politikai log' vesztésre Ilélte. Megállapította a Nép. bíróság, hogy a Gestaponál besúgót, szerepre vállalkozott. A vádlott csak egy jelentés küldését ismerte be, de a Népbiróság megállapította, hogy a je­lentések lényegesek voltak. EnyhiU körülményként mérlegelte a Népbiró­ság, hogy vádlott az üldözötteken se­gített. A Népüpvészség tudomásul vetta az ítéletet és az jogerőssé vált. Anglia áttér a béheiermelésre (London, május 12) A brit iparügyi miniszter kijelentette, hogy Nagybritari­nia megkezdi a békére szóló termeiéi munkáját, majd folytatta : A legköze­lebbi négy év alatt a legfőbb probléma hogy eleget tudjunk termelni Munka­nélküliség egyenlőre nem lényegé* Angliában. Az egyetem szab ad­szervezele a mTvic demokrácia fo.i os szjrva (Szeged, május 12.) A Szegedi Nem­zeti Bizotlság tegnapi ülésén foglalkozott a szegedi egyelem és főiskola szib.it­szervezetének kérdésével és azzal a be­jelentésével, hogy megalakították aí egyetem külön igazoló bizotts gát. A Nemzeti Bizottság egyhangúan üdvö­zölte az egyelem szervezetét és elhatá rozla, hogy "egész lekinlélyévei támogalji a szabadszervezetet az egyetem de­mokratizálásáért folylatt munkájában. A Szegedi Nemzett Bizottság ni egyelem sza hadszervezetét a 111a íyar demokrácia ÍOH.C.S szervének tekinti* amelynek feladata az egyetemi o tatás és az egyelem inlvzm • uyciitc:. demo­kratizálása Helyesli, hogy a szegedi egyetem alkalmazottainak igazolását a a szabadszervezet tagjaiból alakull igazoló bizottság végezze. Az egyetemi szabadszervezel meg­alakulásával a Tanárok és Tantól Szakszervezete is foglalko ott és a Nemzeti Bizottsághoz hasonlóan bizto­sította azt támogatásáról. Szoros együttműködés megvalósítását kívánja, mert felismeri a célok azonosságát, r magyar közoktatásügy rei'ormálásában. — Szórád Ferenc operáé:*?' "sl előállilolták a debreceni rendőr­ségre. Debrecenből jelentik: A sa­jószentpéteri rendőri kirehle'dsétf megkeresésére Szórád Ferencet, 9 Szegeden is jólismcrt operaéne­kest, aki a házikezelés idején a szegedi színház tagja volt és aki most századosi rangban a pallagl női kiképző század parancsnoka előállították a rendőrség politikai osztályára. Onnan fczórád a kato­nai hatóságok őrizetébe került Az operaénekes-százados tavaly Sajószentpéteren egy munkásszá­zad parancsnoka volt s ott követte el azokat a népellenes cselekede­teket, amelyekért most felelősség­re fogják vonni. NÉMETEK HÁY GYULA drámája a Kamara Színházban Rendező : Lelietay Árpád. Előadásek kezdete vasár- ée ftanepnap 8 ée 8 éra hétköznap 8 éra. . . <i ul

Next

/
Oldalképek
Tartalom