Délmagyarország, 1946. november (3. évfolyam, 246-270. szám)

1946-11-03 / 247. szám

VASÁRNAP, 1948 NOVEMBER 3. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Törődjünk Szeged téli ellátásával A közellátási bizottság legutóbbi ütésén megválasztották az areuenor­eee uj szervert. A kalkulációs arak megállapítása végett á bizottságukba szakembereket kérnek t'ep pártunk részérő' követeljük, hogy az elaaoi ar ellenőrzésébe a népnek is íegyen beleszólása. Éppen ezért kimoad'áták, hogy a jövőben a sajtó utján közük az arakat e® igy mindenkinek módjá­ban iesz azokat ellenőrizni. Nem KP" zömbös, hogy a dolgozóknak milyen: magas aron keirévásárolniofc. Éppen ezért az araic ellenőrzésébe a nép­nek rs csoportosan dciö jcem szómra. Inditvány hangzott ti, hogy a gyü­mölcs, zöldség és főzelékfélékre a pesti arakat alkalmazhassák a sze­gedi nagykereskedő®.. Pártunk részé­ről ezt kifogasoltuk, m-n, emlékszünk ínég rá, hogy néhány héttci ezelőtt ml történt, amikor azt mondották, hogy dragábDan kei. adni a szőkít, akkor maja iesz heiQie eiegendö fel­hozatal. Az történt, hogy mivei a szőlőben aszalóaas következtében idő­közben változás állt bt, magasabb lett az ara, ezzei szemben magasabb ar menete sincs töob a piacon. A *agy­kereskedök részérő' m"egjegyzés,hang­zott ci, hogy csak akkor tudnának versenyezni a fővárosi kereskedőkkel, üa Kgaiabo annyit űzethetnének, mint a pestiek. Rt rámutattunk, hogy b pesti kereskedők nagyqbD tőkévei rendelkeznek e» igy természetesén töbD pénzt tuanak befektetni az aru­oa. ilyen módon teijes képteienseg v«tüK fe.venm a versenyt. Az ígazsag az, nogy a szegedi nagykereskedők ntm járják eieg szorgalommal a ter­melői h'eiyéket e® a kényeimesvpo vásárlást keresik. Ha személyes kap-' oSo'atot keresnének a termelőkkel, könnyebb szerrei tudnának üzietet kötni. A dolgozóknak ninc® annyi keresetük, hogy a nagykereskedők egymás közti versenyé* í® megtizec­he?s'k. Énpen ezért a nagykereske­dőknek reálisabban keli nézniök a logyaSztók érdekeit. Szomorú vita folyt az értekezleten a gabona cs a krumpli körül. Néhány nettó! ezelőtt a Mezőgazdaság Szö­vetkezel i Központ képviselője bejelen­tette aoo vagon gabona átengedését gzéged lakóssaga reszere. Most ki­tűnt, hogy ennek csak egy bizonyta­lan részét tudja az MSzK Szeged ré­szére juttatni. Ugyancsak bejelen­tették nemrégiben, hogy annyi krumpli áh a váró® rendelkezésére az MSzK r<jszerűi, amennyi csak ken. Sajno®, kiderült, ezzei szemben az a heiyzet, hogy ezen a terén a legna­gyobb a bizonytalanság. Van ugyan 27 vagon BácSbodrogmegyében, ami" fokozatosan Szegedre szállítanak, négy vagonnai Kis var dán, amire ai­ntófag maja peszerzik az engedélyi, mindez azonban nem sok a város ei­iátáSa szempontjából. Néhány héttei ezelőtt a káposzta bevásárlását is DC­jeientétték a nagykereskedők es fo­gadkoztak, hogy biztosítják a dolgo­zók ellátását. Most mégl® meg uen uiapilant, hogy ezen a teren is bajok vannak. A nagykereskedők ismét "-em tudtak megfelelni hivatásuknak e® nincs® mafl hátra, hogy minden re­ményünket a szegedi kiskereskedőkbe vessük es azt reméljük, hogy ugy a ourgonya, mint a kaposzxa es egyéD téli zöldségfélék beszerzése lekuvce­tében átmentik a varost a nehézsé­geken. A Magyar Kommunista Páre ré­szérő" szovatectoic a legutóbbi kózcua­Szemüvegeh, egészségügyi és szépségápolási cikkek jól és olcsón beszerezhetők: •iOPTIKOu SANDBERG GYÖRGYIVÉ Kígyó-utca í. szám. KORZO MOZI ™e"» 624 Vasárnap és hétfőn utoijáta játszuk! Szilágyi Szabó Eszter, Bilicsy és Bihary pompás magyar filmjét ENYÉM VAGY Azonkívül: Sárdy zenés filmje TAVASZI ÁLOM Miisort bevezeti: Heti Filmhíradó Ktfedások ffzdete: lei 4, 1«6 és 7-kor. tájsi értekezleten azt is: Röszke és Szentmiháiy leiek paprikatermelői pa­naszkodnak, hogy a pevuito"Szövetke­zet csak 6—8 forintot fizet a paprika­ért e® az* is 2—3 hónapi ícesieaeiem­mei juttatja a termelőknek, ugyanek­kor a 6—8 forintos paprika 20—24 forintos aron kerü' a fogyasztókhoz. Se a termelő, se a íogyaszto erdeke n«m talal méltánylásra éppen a do­logban. Rz v világosan igazolja, hogy a nagykereskedelem milyen óriási te­her ugy a termelőknek, műit a fo­gyasztóknak es közéjük való beeKeiö­dese milyen fölösleges. Sokkai helye­sebb voma, ha a paprikát a földhöz juttatottak szövetkezete venne át a termelőtői e* hozna forgalomba az or­szág minden részén. A termelőnek •többet tuona érte tizeim, a fogyasz­tónak olcsóbban tudna adni. A zsirbeszoigiáitatásaröi is sző voit Nagy tehtr az a dolgozók reszere, nogyha annak a szegény munkáscsa­ládnak, ameiyik 'keservesen meghiz­iaft egy Süldőt, 6—8, vagy 10 küó zs'tt keli beszolgáltatnia. Javítani keli ezen a- rendeleten e® pedig ugy, hogy a munkáscsaládoknak, akik csak cgy sertést hizlalnak, általánosságban ke* kttót kenjen beszolgáltatniok. Igy a beszolgáltatás mmaen kényszer neikui könnyebben megtörténik. A tnuic ev tapasztalatai alapján állítjuk, hogy minden feketevágást megszüntetne á rendeletnek iiyén értelemben vaio megváltoztatása. Bedő Kálmán November 8-án, Pénteken lesz az osztálysorsjáték húzása Sorsjegyek: P e t ő-néI Igy épül uj étel a romokon! Pénteken kiemelték az Ujszegedi Kendergyár összes gépeit a Tiszából A felszabaduláskor 38 géppel és 60 emberrel indult meg a munka, ma 160 gépnél másfélezer munkás dolgozik Látogatás az Ujszegedi Kendergyár munkásainál, akik a romokból uj gyártelepet építettek (Szegrta, november 2.) Már több mint két eve, hogy Szeged iei®zaDa­duit es azóta szorgalmas munkáske­ze* igyekeztek eltüntetni a fasiszta pusztítás nyomait, mégis az üzemek­ben a romok' lattan egyre kisprt még a sötét műit emléke. Legtöbbet talán az ujszegedi kendergyar szenvedett, m«rt nemcsak a bombázások söpörte* erősen végig rajta, hanem Közvetle­nül a felszabadulás élőtc tüz is pusz­tított a gyártelepen, gépeinek nagy­rcsze* pedig hajóra raktak, de 'mar elszállítani nem tudták es igy in­*udd a Tisza fenekére süllyesztette*. A Déimagyarorszag munkatársa e[­iafogatott az újszegem kéndCrgy ár­ba, hogy beszámolhasson arról "a valóban példaS. eredményről, amelyei ennek a gyárnak munkásai az újjá­építés során eierte*. xiss .József eiv­tar® az üzemi bizottság elnöke és egy­ben az újjáépítési munkáiato* egyik lejkes irányítója vezec végig buanün­ke* a gyaroan e*. elmondja, hogy a felszabadulás napjaiban gondatlanság következtében a gyár legnagyobb, 600 szövőgépet beiogadö szövőterme 'ki­gyullad* e® szinte teljesen ieég=tt, tzenkivu- a szövőgépe* nagyresze is tönkrement, de kivétei néíküi mina csúnyán megrongálódott és hasznái­hataiianna vá t Először arra gondo-ta* hogy nem 1® tudjak ismét rendbehozni ezt az épülete*, ue a munkásság nagy áldozatvállalása folytán mégis hozzá­iogtak a munkahoz. Különösen nagy érdeme van ezen a téren a szakszer­vezetnek, valamint az üzemi bizott­ság es a munkáspártok állandó támo­gatásának, ac emellett szép segítsé­get nyújtott Réthy igazgató, maid Qellért József vezérigazgató is. 600 roncsgép közül 120 már üzemképes Megtekintettük a hatalmas ®zovö­termet, amelynek rendbéhozasa még most is állandó, fáradságos munkát igényei, a lerombolt falakat mar min­denütt felépítették éé a tetőzet legna­gyobb része is teljesén elkészült. A tetőfedési munka o azonoan különö­sen akada/yozza, hogy a faanyag fogytán van. Egyébként i® sokszor keli megküzdeniük a inunkasoknak a legnagyobD nehézségekkei az anyag­hiany miatt. Ennek ellenére nemcsak a tetőzet legnagyobb reszt készült ei, de mindenütt készen vannak a ha­talmas tetőablakok is, amelyeken ke­resztül a terem világosságot kap. Újonnan felszerelték a gőzfütőtestekét Csikóvásár A lóértékesitö Szövetkezet Szeged a vásártéren november 7-én dél­előtt ö órakor m-. n- és kancacsikókat vásárol 1—3 éves korig 2200 forint áilagárban. Minden gazda Szeged, e irányított jár atlevelét hozza magá va1, mert enélkül a csikók nem vehetők át. A csikók vételárát a belysslsto osonnál kéatpéa>Jb*a tisotl a Lé ér léken tő Sxővttkezet. iw te az eiKeszüIt tetörész'iegnagyobo részét palával sikérült DÉIEDNI, de a többi resz* is beborították kátrány­papirossal. De nrincsak a szövőtermet eprtyt ujja, hanem maguíat a szövőgépeket l® fokozatosan megjavítják és üzem­képessé teszik. A 600 üzemkÓDieJennfe vált szövőgép közül mar eddig i® mintegy százhúszai, sikerűi* renüoe­hozni é® ezekkei mar Jo ideje dolgoz­nak i®. További 80 gep nehany napon beiül i®me* üzemképes iesz es akkor azokat i® munkabaáljttják cgy ré­gebbi raktárhelyiségben. A felszaba­duláskor egyébként alig 38 géppei mduit m«g a szövömunka Tóth San­dorreivtar® szövőmester vezetésével és alig 60 ember dolgozott a gyárban Azóta közti 160 szövőgép ált mar munkában a ®i*«res újjáépítés követ­keztében fe® a gyártelepen majdnem, masféfezer muniíás dolgozi*. Ezektt a Szöv5gépe*et továbbra í® állandóan javítják c® fokozatosan munkábaai­Jitják, hogy egyrészt meg tóon mun­kainak tudjon'a gyar kenyere* nyúj­tani, másrész* pechg, hogy minél'job­ban fokozhassa* a munkateiejsit­ményt. Et az ercaménye- újjáépítési munka azonban nemcsak az elpusztult szo­vőteremben e® a szövőgépek rendbe­hozása körül folyik. Különösen Ko­vac® elvtárs, fogépeszne* és Sugár Gyula főmérnökne* nagy érdeme van abban, nogy a gyar többi '-ípusztult reszet m üzemképes állapotba helyez­tek mar. Teljesen renanenozti a munkásság a sUiyos bombatalálatot kapott kazánházát e® gépházat. A gépház vezetője Balázs elvtárs — aki egyedül volt a kazanhüznái a ször­nyű combazapor aiatc még mo®t ü szörnyűködve meseu azt a hatal­mas pusztulás*, amejybői a kazánha­zat es a gépházai ujjá kellett építem. Felépítették ezenkívül a gyar telje­sen ledőlt 57 méter magas nagy gyarkeményé* 1®. Munka és tennivaló a napi nagyteijcsitményü tern>)fíé3«a tui is rengeteg akad még áz uj­szegedi kendergyar területen es je­lenleg í® csak az újjáépítési munkála­toknál 400 munkás, dolgozik kemény munkávai. , Szövőgyár a viz alatt Kiss Józset elvtárssal lesétáltunk a Tiszapartra is, aho» a fegsürgecöbo munkába kezdtejc par hete. a réisza­oaduias előtt ugyanis a németek egy uszafyra rakta* a gyárnak jotor­man minden erteké® feiszere.éséi, hogy elszállítsák é® vaiahoi nyugaton üzem«t indítsanak meg veie. a yörö® Hadsereg azonban keresztülhúzta'szá­mításukat es hamarabb ere Szegedhoz mmt gondoltak. Erre az egész.hajo­rakomanyt felrobbantották cs igy va­ió»agos szövőgyár került a Viz alá. Hullámsírjában pihen azóta többek között több fonógép, előfonók, Vizes­fonók, gerebenezők, kártológépek, vU­isn/mwjroKi motollák, kendervagöge­pek, esztergapadok, fúrógépek és meg bók mas egyen, vagyis egy kisebb «zövögyar megindításához szükséges teijea fe'szereiés, közéi 20—22 vagon mennyiségben. Eddig az infiaCós ne­nézsege* es a munkaiatokhoz szük­séges úgynevezett .szádpallók* üé­®zerzesi nehézségei megakaűaiyazta* a kiemelési munkát elkezdését. Az üzemi bizottság e® a szakszervezet aijandő sürgetésére azonban mos* hozzáfogtak ehhez a nehéz munká­hoz. Három csoportban nyolc-nyolc órát dolgoztak egyhuzamoan a mun*a®o* é- igy ejjci-nappai folyt a küz^eiem á lerakodott "iszappal, vizzei a gépek megmentéséért a hideg őszi szél ei­íenére is, sok heiyen terűig vízben áhva. A munka ugyani® sürgős voit, mert a kö2eii aradá® ismét vizzei borithatta volna ei a hajót e® akkor odavész minden eddigi fáradság. A hajóra e® a gépekre rakodott mas­féíméteres iszapréteget távolították e­eiőször* cs a műit vasnrnao hozzá­kezdhet te* a gépek liapvilágra hozá­sának is. a megfeszített auantío mun­ka sikerre is vezetett es péntek dérre valamennyi gépet kiemelték a mu­lamsirbói. A gyűr vezetősége ebböi az alkalomból bensösege® kis ünnep­sége* rendezett a munkások szamara e® megvendégelte őket. Most meg­tisztítják a geprészexet az iszap ­tói e® rövidesen összeszerelik ökec, hogy azután ujbói munkábaáflitsák a gépeket é® számos munkáscsaládot juttassanak biztosabb megélhetéshez. Igy dolgozik e® küzd csendesen, de annai nagyobb eredmémiyei a ma­gyar munka® mindannyiunkért, hogy megmentse es újjáépítse a demokrá­cia ban mindazt, amit a fasizmus el­pusztított és tönkretett. Hisszük, hogy a „kenaergyan munkásság erő­feszítése továbbra is hasonló szép eredménnyel Jar majd é® nemcsak Szegen, de áz egesz ország számara sctn lesz hiábavaló. RAFFAY étterem í kávéház Mi"de" 5 órai tea vasárnap Jazz Tánc Régi ékszereit (Xé!oL JT becserélem vagy készítek 30 gramig. Arany karika jegygyű­rűt, divatos sportgyűrűt, nyak­láncot és minden egyéb mo­dern ékszert. Óra- ékszerjavitás. Reggel s 3-ig. fisCHER ékszerész Szeged, Klauzál-tér 3. FIGYELEM! Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt fuvarfelvételi irodája IBUSz szegedi képviseleténél, Fodor Ödön és Társa szállítmányozóknál Bajcsy-Zsilinszky u. 17, (volt Feketesas u.), telefon 755. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom