Délmagyarország, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)
1947-03-23 / 68. szám
2 DÉLMA<!»YAROR§ZÍG Vasárnap, 1947 na. uuj 23. lanttá*) érán osztályukban a xiakuita- ( Elvárom, liogy e komoly íigyeímeatJv vallásoktatás*: lényejérőí felvttá- j letésem nem marad eredmény nélkül josHo előadást tartsanak- Mutassanak! és a tanárok azzal az eréiíyeí és rá az előbb említetteken kívül arra is, liogy a tanulóifjúságnak első kötelessége a komoly iskolai munka és ne hagyják magukat félrevezetni hunjutató* jelszavakat hirdető, de ataptában véve az ország nyugalmát feíborüani szándékozd egyének sngalniafásaitólkomoly meggyőződéssé/ veszik elejét minden további zavargásnak, ameh t őtőlük a demokrácia joggaf megkövetel. Budapest, 1917 március 2? Ortutav -ell. k < Haladószellemü egyetemi hallgatók a megyéspüspöhnél A szegcdi egyetemi hallgatók haladószellemü csoportjának három-tagu küldöttsége március '21-én felkereste Hanna* Endre megyéspüspököl, liogy tolmácsoljak az egyetemi hallgatók demokratikus részének kérését. Az * cgvetenii hallgatóknak az volt a kívánsága, liogy Hamvas Endre megvésnttspi'k tartson az egvelemi haEIgaléknak az auditórium mayimninban előadást a fakultatív hitoktatásról, szólítsa lel a diákságot lanuhná,iz nyár folytatására és ftgvelmezle—f egyetemit hallgatókat a'nemzeti baladásra káros sztrájkmozgalomra. Hamvas megyéspüspök a küldöttséget nem fogadia. íi(kárán keresztül annak a nézetének adott kifejezést, hogy erre az. előadásra nincs szükség, mert az egyetemi hallgatók részére most folyik lelkigyakorlat. A tüntetéssel kapcsolatban a lelkigyakorlatra pászwrlevelet adolt ki, amelyben elítéli a szlrájkmozgaluiat és a tüntetéseket. Középteholni tanárok rémhíreket terjesztenek Annak ellenére, hogy a szegedi na-j szellemére jellemző, hogy Tó;|:: é, k és a főispán megállapították, i Kálvária-utcai lakos izgatott a földellen és az elnöklő plébános pÍl«)KJÍ liogy Jiogy a tüntetésekkel kapcsolatban ! reform nem volt haláleset, .leszenszld László •kereskedelmi' Iskolái tanár városszerte azt a hírt terjeszti, hogy "a rendőrségen egv narmadik cTemísla leány halt me" á kihallgatás foívamáu. Takács Béla tankerületi előadó még március 22-én reggel annak ellenére, hogy az összes hivatalos tényezők megállapították, hogy haláleset' nem volt, mégis azt "mesélte, hogy egv kisleány meghalt. Ilyen embereknek nincs helye demokratikus középiskolákban. Pedagógus, akinek az a feladata, hogy a nemzetet nyelje, nem terjeszthet célzatos rágalmakat demokratikus intézményeinkről. Nemcsak Janson Vilmos tankerületi főigazgató mondott csődül, hanem környezetét Is erősen meg keli rostálni. ur mégsem vonta meg tőle á szót. A rendőrség hivatalos jelentése az előállított tüntetők sorsáról Szombaton délelőtt a városban > i' Zártkörű szülői értekezlet . a plébánián Inczédi László móravárosi plébános március 21-ére szülői értekezletet hivott egybe. A szülői értekezlet azonban szigorúan zártkörű' voít, mert a bejáratná®! a plébános ur maga vigyázott, hogy »illeléklelen« oda be ne juthasson. Egy asszonyt azzal utasított el, hogy azért nem vehet részt a szülői értekezleten, mert nem fizeti az egyházi adót. igy nem gyakorolja a vallását. Inczédi pléDános ur a szülői értekezleten a fakultatív hitoktatás >hátrányairól' tartott előadást. Ezután is mertetett egy beadványt, amelyben a szülők tiltakoznak a fakultatív hitoktatás és az áljami egységesített tankönyvek bevezetése éllen. Inczédi plébános ur ezen túlmenően támadást intézett- a nemzetgyűlési képviselők ellen azzal, hogy ilyen fonlos ügyben azok — már mint a fakultatáv hitoktatás — nem illetékesek a döntésre. (Hát ki illetékes? Szerkó Ezenkívül a főtisztelendő ur nem mulasztotta cl az alkalmat, hogy afakuló közgyűlést is tartson, amennyiben a szülőt értekezlet egyidejűleg megalakította a 'Katolikus Szülők Szövetségét*. Volt-e engedélye, van-e jóváhagyott alapszabálya a főtisztelendő urnák ilyen alakulatok éfetre hívására? A szülői értekezlet >demokratikus« niag-iersskodss SZEGED, KISS UTCA jenyegesen nyugodtabb légkör uralf; dőlt, mint az előző napon. Mindössze a kora reggeli órákban* tünt fel, hogy kisebb csoportok gyülekeznek aDöinléren, ae mintegy félóra után ezek a csoportok is szétoszlottak. Rendőri beavatkozásra nem is került sor. A rendőrségről löbb diákot kihallgatás után hazaengedtek. Ezen a napon mar az összes isko'ákhan rendesen folyt a íattisás és a tanuióiljuság /• gnagyobb része lelkigyakorlatokon (vett részt. Az egyetemen sem látszott meg, fs-ovics hogy előző nap még a szökésben fevö Dávid Ágoston és társainak szavára fiallgaloft a Tájékozatlan egyetemi' ifjúság. izömoaion ugyanis -szünnap volt az egyetemen. Á késő esti ban az egyetemi tanárok tartottak értekezletet." Az értekezlet után felhívást is bocsátottak ki. Ennek szövege a következő: »A szegedi Tudományegyetem Tanácsa közéi, hogy az egyetemen az előadások'(gyakorlatok) '1947. évi március hó 26-tól, sz'erdálói* kezdőd-tét) megtartatnak. Eg-elcmt Tanács felhívja az egyetem! 7i|'uságot, hogy az előadásokat állandóan, szorgalmasan látogassák, azokról távol ne maradjanak, mert szerdán, csütörtökön és pénteken mindén előadáson névsorolvasás le sz Aki az előadásokról igazolható ok nélkül távo! marad, annak félévét ., Tanulmányi és Fegyelmi Szabályzat rendélkeziésí.-jnek érielmében az Egyetemi Tanács törölteti. Dr- Tóth László rektor.' A szegedi rendőrség államvédelmi oszt^Hván és Diczfalussy Ferenc rendrkapiiánynál szombaton délelőtt a fővárosi sajtó képviselői is megjelentek. Közölték a főkapitánnyal, hogy meggyőződtek azoknak az álhireknek valótlanságáról, amelyek szerint többek között Szegeden áldozatai is vannak' a tüntetésnek. A késő délutáni órákban a nyomozás eddigi eredményeiről a rendőrség a kővetkező hivatalos jelentést adta ki: \ szombati nap teljes nyugalomban * ej. Mindössze léi '9 óra körűt - k-ntették a kiküldölt őrszemek, hogy a Dóm-téren mintegy 200 főnyi egyetemista csoportokba verődve gyüieke.ik. Rendőri készültség szállt' ki a helyszínre, de mire kiérkeztek, az egyetemisták már elszéledtek. A szombati nap folyamán egyéb rendzavarás nem történt. Az államvédelmi' osztá.-yr«. h hyosrfO&e; a tüntetés ügyében tovább folyik és a kihallgatások állandóan íolyámatnan vannak, amelyeknek az a célja, hogy a tüntetés é- ..< veje kapcsolatos események értelmi szerzőit. kiderítsék. Ezideig 24 üi ben fejeződött he a , vizsgálat, melynek következtében 1.7 egyént latVritóllak, egy tanár Ugvét álleszlk a Bépfigyésiségre, hat cinbcrt pedig szabadlábra helyeitek- Az államvédelmi osztály Saicrnuw Ottó tanítóképzős, ttvlwur József egyetemi hallgató,' Katónkat isfván kereskedelmi iskolai, i Ántfarézi Tibor kereskedelmi utazó, K»$s Sándor egyetemi hallgató, KaEndre tanitóképzős. Danner no- gimnazista, ifj. ISarSos Ferenc jogi: ligáié, itj. Korongi Vilmos tanitiépzos, Lengyel Táj egyetemi haífgató. SiÁft- István felsőipariskolás, •rák- i Fovazsán József és Drnfa János egyemi hallgatók, Mercs Erzsébet házrtási aíiajmszolt, Mada Imre feisöraariskofás és .1. éljen telt internálást eljárást (olya' TERKIVONITOK cifromessenciák reklám áron SZEHEDII-nal Cserzy M.-u. 3. — Kárász-ÍJ. iO i mennyien liusz év körüliek ós a szabadságpárt szegedi szer- ér.-k tag* jai. 'Valamennyien Tészlvették a tüntetéseken. szidták a demokráciát és 'a köztársaságot. Szonfbatois etéíclőtt rém=>— íílrlerjesztescrl fiat egyén? v-elt áré zelbe a rendőrség és fcf&aügalisutf után a /égsí-igornöb eítárá- etteifiik.'A felsoroltakon íivüfmtg tizenöfen maradtak a rendőrség önzőében. Ezekről az államvédelmi osztály Ujabb jelentést ad ki . jövő lict elején. A Szabadságpárt rendezte a tüntetést A rendőrség hivatalos j< rdésébű* kitűnik, hogy valójában nein kisdiákok ellen lépet! lel a rendörsé* a tüntetéseken, hanem azok ellem m ideinek ellen, akiknek magatartása törvénybe üiitiÍM) volt. A íeí'.öíőku iskolák tanújói és az cgyclemisták neílelt nem egy internáltnak semmi köze sem volt a" 'diáksághoz, de .urnái több a Szabadságpárthoz. .) kii ti lásolo során egyébként kiderült. > - aSzabadságpárt már e/fdelg is erőse®-kompromittálva van a tüntelé* nw<« szervezésében. Ugyanis az chö napon Sajerman Ottó, Korongi Vtitiros és Magyar Gábor szabadságpárt iakaí vette őrizetbe a rendőrség tizeket akarta anutáu a diákokkal kis: toaditlalni Szilágyi Gyula és K•'•zs< Gyula, akik szintén a Szabadságpárthoz tartoznak. Egyikük mint előadó, . másik pedig ifjúsági szervezőként mi költött a partban. .Rózsa és Szilágyi voltaid azok, akik feltüzelték .. > .okat,v köveleljék az elfogott .^.P ........ ....... hogv köveleljék az euc Krotl Károlv órássegéd : szahadlábrahclyczénét, éri> o < lok- iból. Jellemző Rózsa Gyuiára, nogy nemrég mint a Független Kisgazdapárt tagja internálva veti'. - alán hagyta ott a pártot és mutatkozott Nagyiván János legvéressz. jabb tanilványának. Diatttk SzélpáS István vegyipart tsfceiai tanárt a népCgyészségre teszik át, rn.frf diéinekrárfa- és közlársaságelíenes fcíjeíentéseke! tett és résztvetl n tílüíetésben. Az internállak valaAr összeesküvők elleni per f<SJárQvaiá&art A szegedi származású Fülöp József vezérkari ezredest hallgatta ki a bíróság Az összeesküvők 3 személy! oszfáJy vezetésé* bizfák Fülöp Józsefre (Budapest, március 22.) Az összeesküvők bünperének 14. folytatói: gos tárgyalásán hallgatták lii a egedi származású Fülöp József I !számfeletti vezérkari ezredes, kereskedelmi tisztviselőt, aki a bünpor 11. rendű, vádlottja. Arra a 'kérdésre, bűnösnek érzi-e magát, nemmel válaszolt, mert a vádiratban foglaltakat nem követte e" — Azért bocsátották el a h. 3védség Ijölelékéből — mondotta —\ metekkel, sem Szálasiékkal szemben. Végűi megállapodtak abban, hogv Szász kivételével a jelen'egl kerületi parancsnokok megmaradnak. \ továbbá tiban elmondotta a vádlott, hogy a kerületi parancsnokságok betöltésével kapcsolatos személyi megbeszélések során szókerül t a szombathelyi, székesorvári és miskolci kerület. A Kendőrség parancsnokául Kozma mert a nyugatos lisztek kollektív | • zérőrnagyot vették számításba. A magvak Konyhakerti Gazdasági tailaazonossági és csiruképességt szavatossággal. Takarniáuyrépamag kg.-ként 5 kg-ou felüli vételnél kg.-ként Korai cukorborsómag kg.-ként 4'5fl; Eredeti dániai káposzta és iaiaréb-j magvak. iusycnes 8 50 770! elbocsátása ellen a miniszterhez intézett feliratban állást fog a1.. A szervezkedésről semmit sem tudott. Az első megbeszélésen Szentmiklósi röviden tájékoztatta, hogy a békekötés után a magyar belpolitikai életben bekövetkezik n konszolidáció, ami alalt azt értelte, hogy a többségi párt veszi át a vezetést. Ott merült fel az az aggályuk, hogy a tisztikar nagyrésze nem ehhez a párthoz tartozik s ezért nagyszabású tervet kelt előkészíteni a hatalom átvételéhez. A személyi osztály vezetésével őt bízták meg. A felolvasott hadparancs hói csak a »jogfolytonosság .^nyugatos csapatok felett való parancsnokság' és az előléptetések revíziója kifejezésekre emlékszik Megvitatták a négy kerületi parancsnok személyét s Szász vezérőrnaggyal szemben merült fel több kifogás, mert Horthy háziezredének volt a parancsnoka s az ezred német beállítottsága folytan annakidején csődöt mondott, mert nem fejtett ki ellenál'ásl sem a nétövábbiak során arról vallott® hogy a tanácskozásokon a rendőrségről is szó volt és egy alkalommal Som1 r-Sehweinizer nevét is felvetették. Ekkor Veress megkérdezte, v Sombor-Schwemizer Magyarr - - zágon van-e és erre nemleges . ászt. kapott. Dálnoki Veress metililtott minden öntevékenységet. Kijelentette, hogy mindent ő végi : ^Szó volt arról, hogy Fülöp beutazik „Szegedre és beszél Orley vezérőrnaggyal, de erre nem került sor. Az elnök ama kérdésére, mi volt a célja az egész szervezkedésnek, vádlott kijelenti: javaslatok elkészítése. a honvédség békeszerződés utáni megszervezése. továbbiak során a védő kerti • -•re válaszolva Fülöp eúnond( ita, hogy március 19-én, a kormányzói proklamáció hirülvétele után engedélyt adott Frlesay Feren 1. rnagynak arra, hogy7" tájékoz i ssa a baloldali pártokat. Száláfiira nem tette le az esküt. SzentGyÖrgyl Albert professzor meg-! mentésében közremüködótl. Isidó tartalékos tiszteket nyi-i paranccsal szábadilotl meg a deportálástól® a gettó számárai éirimiszércket juttatott. A védő után még, a vádi 't Lak nettek fel kérdéseket Fülöpnek, majd az elnök a tárgyalási berekesztette és annak folytatását, Majoros! János kihallgatásával szerdán reggel fél 9 órára halasztotta. Sróüép vétel, eladás, jjavilás legelőnyösebben irodagép, Váttaiat 5zérhmyj-ttr 7 Telefon 6—41. A vidék legaagytbfe lsngort váíialata. Belvárosi - moz! f Telefon: 6—25. Ma vasárnap és héttőn üioljáre I Zűrzavar a menyországb ai különleges Rotiert Mcntgihitec% téináju kacagtató játéka vigElfíailások: tél4, fér« és léi S-kor. Féiizlárnyitás délelőtt 11—12, déí| után az előadások előtt féíúxavaf.