Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-19 / 88. szám

X D8LMA&7 AK0K9ZXCI SzomBaf, 1947 április 18. fl szegedi egyetem tudós professzorai megtisztel­tetésnek vették, hogy az üzemi munkásság vendégül látta őket a „dolgozók színházában" A iizihai munkások és a szellemi dolgozók demokratikus együttérzését segítette elő a MKP jól sikerült akciója Egyetemi tanárok nyilatkoznak a munkásokkal együtt töltött színházi estről A Magyar Kommunista Párt nagy­szegedi végrehajtó bizottsága rende­zésében hétfőn este, a>dolgozók szín­háza « előadássorozat keretében bemu­tatott »Sevillai borbély* előadására a szegedi nagyüzemek dólgozói egye­temi tanárokat, láttak, vendégül. Ezzel Szeged dolgozói bizonyítékát adták a tisztelelnek, melyet a szellem emberei iránt éreznek, a közösségi érzésnek, melyet velük az ország újjáépítése terén vállalnak, az óhajnak, mellyel közel szeretnének kerülni azokhoz, akiktől eddig éles osztálykülönbség választotta el okét és a szeretetnek, mellyel a tudomány demokratikus ér­zésű embereit és családjaikat a ma­guk körében vendégül Látták. A pro­fesszorok őszinte közvetlenséggel fo­gadták a munkásság közeledését, őrömmel tettek eleget a meghívásnak és valamennyit büszkeséggel töltötte eí nz a tény, hogy a munkásság ba­ráti közelségben óhajtotta őket üd­vyrölni a művészet közős élvezete al­kalmából Ripp van Winkle, ha most ébredne fel, valószínűleg értheteljeniq csóválná a fejét a szokatlan jelenség láttára, mely a világ megforduláséi bi­zonyltja, a multaknak szembeöltő el­lentétét, jellemző példáját annak, hogy a társadalom fejlődébe valóban uj utakon jáai s ez az uj ut, minden­képpen jobban megfelel az örök em­beri ideálnak mint a régi volt. A Délmagyarország munkatársa meglátogatott néhány, az előadásra meginvitált tudóst és megkérdezte tő­lük, nTi a véleményük a munkásság közeledéséről és milyen érzéssé] tet­tek eleget a meghívásnak. Dr. Purfesz Béla professzort kerestük fel először, aki nagyszámú várakozó betege miatt alig tudóit a beszélgetésre néhány percet szakítani. — örvendetes jelenség — mondta —, hogy mi, különböző területeken működő munkások a kultura élvezeté­ben együtt vagyunk, együtt művelő­dünk, együtt haladunk. A kdzös cél­ért folytatott munkában és a maga­sabb kuliura közös élvezetében is­merjük meg igazán egymást és igy valóban közösen működhetünk a ha­ladásért. A művészi gyönyörűség va­rázsában lehullan ak az amúgy is megsemmisülő válaszfalak és semmi akadálya nincs annak, hogy mindany­nyian egyenrangú emberekként éljünk az üj szociális társadalombán. Najjv mc«>1is/!cltelésnok érzem, hogy a munkássá" meghívásával körükben való részvételre ér­demesített engem. A belgyógyászatról a szomszéd bőr­klinikára mentünk. Dr. Rávnay Tamás professzort keresve fel. Tanársegé­deivel az előadás előkészületeit tár­gyalták, mikor benyitottunk szobájába. — Igazán meghatódtunk valameny­nyien azon, hogy a munkásság az előadással kapcsolatban ránk gondolt és meghívott bennünket, melynek fe­leségemmel és leányommal együtt tettünk eleget. Láttuk a munkásoknak a művészet iránti nagy érdeklődését, és hisszü^, hogy a közös élir£hyben jelentős közeledés nyilvánul meg a tudomány képviselői és a fizikai dol­gozók között. A munkásság közeledéséből érez­zük, mennyire megbecsülik a mi mnnkánkat, és érzik, hogy mi Is mennvb-e megbecsüljük az övé­l ! A kölcsönös megbecsülés eredmé­nyezi azután azt a harmóniát, mely td kell, hogy fejlődjék a két réteg között és csakis igy képzelhető el az újjáépítés, melyre ma az országnak olyan nagy szüksége van. Dr. Barfucz Lajos professzort, a híres antropológust ke­restük fel ezután a központi egyete­men lévő intézetében. A professzort éppen érkezésekor fogtuk el, mielőtt a misztikus, ősi csontvázak tanulmá­nyozásába kezdett volna. — Nagyon szép gesztus a munkás­ságtól, hogy hőzzájárul a fizikai és szellemi dolgozók közeledéséhez — mondja a koponyák birodalmának tu­dósa —, majd arról beszél, hogy milyen jó hatással van a szel­lem emberére ha látja, hogy a mun­kás törődik vele, érdekli látszólag elvont munkáját, amit a múltban sdS­szor nem becsültek meg kellőképpen. — A munkás a múltban gyakran nem értette meg, hogy milyen nehéz feladat a komoly szellemi munka, ami nem 8, hanem 18, vagy 24 órás állandó idegfeszültségben tart ben­•nünket. Ezt ném lehet csupán érdek­ből, pénzszerzési célból végezni, ha­nem valóban hajlam, tehetség, vagy mondhatnám megszállottság kell hoz­zá. Magasabbrangu munka ez, mely nem csak azalatt folyik, mig valaki hivatalát ellátja, hanem mennyi élő­munka kell ahhoz, hogy valaki hiva­tásának eleget tudjori tenni és ered­ményhez jussom Nagyon üdvös, hogy mindezt ma megérti a munkásság, vi­szont a szellem emberét jóleső érzés­sel tölti él, mikor azt tapasztalja, hogy a fizikai munkás a mindennapi élet anyagi igényein tul magasabb szellemi és művészi megnyilvánulá­sokban gyönyörködik, ezen az uton juthat egymáshoz közelebb a munkás­ság és értelmiség. Egyetemünk újonnan kinevezett fiatal kórbonctan professzora Dr. Korpássy Béla éppen a hallgatóknak tartóit előadá­sáról tér vissza, mikor a Délmagyar­ország munkatársa felkeresi komoly könyvei és műszerei között fogadó­szobájában. Az ő patológiai kutató­munkája igen értékes a közösségre nézve, mivel a munkásokat veszélyez­tető üzemi ártalmakról származó be­tegségek megelőzésének kérdésével foglalkozik, melyek az általános köz­egészségügy terén nyerhetnek alkal­mazást. — örvendetes, liogy a munkásosz­tály és az értelmiség közeledésének kézzelfogható jelei vaunak — mondja a professzor —, ennek valóban na­gyon örülök, — a múltban gyakran éieztem ennek hiányát, mikor a kel réteg izoláltan elkülönülve élt egy­mástól és most jólesően látom, hogy megszűnt az értelmiségnek elcfánl­csoűltoronyba való húzódása. A'alóban szükség van arra, hogy egymás tá­mogatásával egymásért dolgozzunk, örömmel olvastam, hogy Budapesten egyetemi tanárok előadásokat tarta­nak a munkásoknak. Hasonlóra én Is szívesen váltal­&£{)iék, hogy a betegség meg­előzésének gyakorlati értékű kér­déseit megvilágíthassam elöltök. A színházban örömmel tapasztaltam a munkások nagy kulturszoinját, és hogy a közös kulturélvezet és közös érdeklődés mennyire közelhozza egy­máshoz az emberekét. Valóban tigy érezzük mi is, hogy bensőséges élmény volt az egy célért küzdő szellemi dolgozók hétfő esti találkozása. Fölemelő érzés Szeged dolgozóinak, hogy a tudomány kivált­ságos émberci bálás megértéssel fo­gadták közeledésüket és kezét sző­ri ttyatíak egymással a közösen óhaj­tott haladáshoz vezető uton. Gönczi Klára Április 27-én este 7 órakor érkeznek Szegedre a MNDSz vándorkórház autói ünnepélyes logadtalás a városháza előtt — Milyen egészségügyi felszereléssel indulnak á hórházhocsih a szegedi tanyavilágba ? (Szeged, április 18.) A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége és a Népjó­jóléli Minisztérium együttes akciója során 20 autóból álló hatalmas autó­karaván indult Budapestről az ország különböző részeibe, hogy a háború romboló hatása folytán a kulturától elhanyagolt területeknek egészség­ügyi segítséget nyújtson. Ezzel a" há­roméves tervnek egyik fontos része valósul meg és megkezdődik M a nagy szociális munka, amely a dot gozók életszínvonalának felemelesét célozza. A Délmagyarország munkatársa fel­kereste dr. Viola György tiszti főor­vost és megkérte, mondja el Szeged városa hogyan kapcsolódik be a »Falvak és tanyák egészségéért* cimü mozgalomba. — A szegedi tanyavilág április 28, 29 és 30-án fogadja a vándorautók látogatását. Az autóik 27-én este 7 órakor ér­keznek Dorozsma felől Szegedre és a városhaza előtti térségen a Demokratikus Nők Szövetségének vezetősége és a tiszt! főorvosi hivatal vécétől ünnepélyes fogad­tatásban részesítik őket. A fogadtatás után a Nőszövetség és a város vezetői az amlnilnns autó sze­mélyzetét vacsorán látják vendégül. Mivel az egészségileg legelmaradot­tabb vidéken kell a vándorautóknak működni, az MNDSz ugy határozott, hogy 28-án Ruzsajárásra, 29-én Rösz­kére, 30-án Csengelére fognak kivo­nulni. A kora reggeli órákban indul­nak el Szegedről és este ide térnek vissza. — Miiven a vándorautók egészség­ügyi berendezése? — Mindeu egyes autón van Rönt­gen-készülék saját áramfejlesztő te­leppel olyan helységek részére, ahol áramliálézat nincsen, továbbá fogá­szati rendelő a foghúzások és fogtö­mések végzésére szükséges összes fel­szereléssel, bőrgyógyászati és szemé­szeti felszerelés és egy kis labora­tórium vizsgáló vegyszerekkel, kém­csövekkel és mikrószJcőppal. Jól kép­zett szakorvosok végzik az orvosi munkát, azonkívül egészségügyi vé­dőnők és. szociális nevelők lesznek jelen. Egy autó személyzete kb"7—8 személyt tesz ki. Miközben az. orvosuk a vizsgála­tokat folytatják, a szociális gon­doskodás cukrot, tápszert, gyógy­szert, szappant, vándorkelengyét -és sok más eddig nélkülözött ap­róságot oszt szét a rászorultak közt. — Hogyan értesitik a rászorultakat a - vándorautók érkezéséről? — A budapesti MNDSz összes vi­déki tagjait körlevélben szólította fel, hogy a vándorrendelés megszervezé­sében tevékenyen vegyenek részt és gondoskodjanak arról, hogy az ontó­állomásokon délután 5—6 óra között tartandó egészségvédő.)mi és szociális előadásokon a környék minden lakója kivé le f nélkül jelen legyen. A város vezetősége a közlekedés megkönnyí­tésére autóbuszokat bocsajt az egyes környékek rendelkezésére, hogy a tá­volabbi lakosságot, iskolásgyermeke­ket nz orvosi vizsgálat színhelyére szállítsa. — Szeretnénk valamit megtudni a központi előkészületek kulisszatitkai­ból. — A budapesti előkészületeket lel­kes prvosok és védőnők éjt liappallá téve végezték, a csomagolás és az egészségügyi apparátus felszerelésé­nek nagyszabású munkájában Angyal Mária, az agilis szegedi egészség­ügyi vezető-védőnő is buzgón kivette részét. Dr. Vadas Sára miniszteri ta­nácsos emlxirfelelti munkát végzett a minisztériumban az akció sikeres le­bonyolítása érdekjében. Molnár ÉK!: népjóléti miniszter minden erejével támogatja a mozgalmat. Sőt egy tit­kot is elárulhatok, az autőkaraván 20 tagja Lázasan versenyre kel jegy­mással, hdgy melyiké lesz a legna­gyobb Öredmény. Egységes terv szerint Készül a centenáris ünnepség (Budapest, április 17.) A tájékózta­tásügyi miniszter felhívja az ország összes hatóságait, nemzeti bizottsá­gait, kulturális, szöciális, politikai és gazdasági, valamint ifjúsági szerveze­teit és intézményeit, hogy amennyi­ben tíz 1948-as ünnepi évben bármi­lyen Tervet megvalósítani kívánnak, erre vonatkozó előterjesztésüket leg­később ez év inájus 15-ig juttassák el a lájékoíhiLásügyi minisztériumbo, (Budapest, Kossuth Lajos-tér 1. III.) mert az ünnepi év folyamán csák azok a tervek kerülhetnek megvaló­sításra, amelyeket a tájékoztatásügyi miniszter a történelmi emlékbizott­sággal egyetértésbeír felülbírált és nz országosan rendezendő ünnepségek és megemlékezések programjába beikta­tott. A megyei városokban és közsé­gekben lévő nzők a szervek, amelyek az ünnepi év programjában részt venni kívánnak, a megyei városokra, illetve "községekre vonatkozó pro­gramjukat összeegyeztetve, egy fel­terjesztésben juttassák el a fenti időre a tájékoztatásügyi minisztériumba. Príma küllőid! asztalos fenyőfü­részaru" és kötegelt gynjlősfa bár­milyen mennyiségben kapható. Újszeged! Gőzfürész és Ládagyár KtS ROYAL SZÓRAKOZÓ ma szombaton és vasárnap 4 óráig nyitva

Next

/
Oldalképek
Tartalom