Délmagyarország, 1954. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-25 / 175. szám

DELMRGYORORSZTG VASÁRNAP, 1954 JÜLIU8 25. József Attila szegedi évei nyomában K-ÜGY írta: Fehér Ede kiváló tanár, Csongrád A FELADAT, amelynek megfelelni óhajtok, annyira személyes termé­.Szetu, hogy megengedhetek egy kis szemé­lyes vargabetűt a tárgyratérés előtt. „Fe­hér Ede kollégámnak, barátomnak, hogy megismerje elmúlt arcomat is. hogy jobban szeresse az eljövendőt az idő várakozásá­ban. Szeged, 1925. febr. 26. József Attila". Ezt az ajánlást írta a költő a Szegeden megjelent Nem én kiáltok c. kötetének ne­Kom átadott példányára. Kevesen ismerték akkor. Nem látták elmúlt arcát, kevesen látták, az akkor jelenvoltat, az eljövendő­röl hát fogúimat sem • alkothattak. Mond­hatnám mindannyiunkról. A három arc már együttesen multté pihent el, vagy ha akarjuk: a jövőbe lépett. A szegedi egyetem bölcsészeti kara az aziűCBén kialakuló intézmény kereteiben a volt táblablrósági épületben, a központi egyetem első emeletén szorított helyet ma­gának, Az ablakmélyedésekben, mint egy­egy fülkében húzódtak meg a hallgató­csoportok kis beszélgetésre, index-pótlásra, jegyzet-cserére, füstölésre. Tompított han­gú élcelődés, száraz filozopter-tréfák, fi­nomkodó csintalanság, megszűrt zsivaj — ilyenek voltak az óraközi szünetek. A lá­nyok egyelőre külön csoportokban helyez­kedtek el, még differenciálatlan érzelmi k érdekkörökkel ilyenkor, szemeszter elején. A gólyák ténferegtek; jól megnéztük őket: > új fiúk, mi rejlik bennük? Ez megmarad,' "az átmegy jogásznak az első félév után. A jólöltözött sose lesz igazi bölcsész, az Szórakozni akar, nem tanulni és privátórát vállalni. A leendő nevelő már itt elköte­lezte magát a nyomorúságnak. IUIÉGIS FELTŰNIK a mégszegényebb szegénység. Világosszürke, falusiasan magyaros ruhája ugyan nem rosszabb, mini az enyém volt akkor, de túlkopott a csizmája, s már szinte a saját sarkán jár. Hátrafésült sötétbarna haj, hullámos 1-Vo bozontos is, fülét, gallérját takarja, vál­láig ér, és korpa hullik a hátára. Éles arc­vonások, barázdálódás felé haladnak: ha­tározott plasztikájú orr, csillogó, mélyről és mélyen néző szem, sokat lát, és érezni, hogv ami fényt felfog, három dimenzióban vetíti azonnal magába: mindent és jól tót, és .161 megőriz. Nagy, komoly, barna szem, szinte derűs bizalommal fordul felénk, alighanem észre­vette, hogv közénkvalónak ítéljük, psek űgv. az első szempillantás melegségével. A többi csoportokban lányok Is vannak. Cso­dálkozó, visszahúzódó mozdulatok, pasz­tellélptlentiégű sikkantások. bámész, per­verz. feminin borzadást takarni nem tudó rávillenpsok riasztják onnan vissza. — Kolléga űr szintét elsőéves? — szól. — Második. Bölcsész vagy? — kérdezem vissza. — Az. Elsőéves. .. — Szervusz. ,—. Szervusz. József Attila vagyok. Mind bemutatkozunk. Szemünket nem tudjuk levenni a hajéról, csak ha a csiz­májára nézünk. A külsejéből ez a kettő fogja meg az embert: a haja költő, a csiz­mája proletár. NI EM SOKAN BARÁTKOZTUNK össze •" vele. Kétoldalú oksorozat: csak őszinte emberrel állt szóba, mástól vissza­riadt. A kollégák meg a fűzfapoétát látták benne, aki majd abbahagyja a versfara­gást. és középszerű, szürke kis tanár-veréb lesz belőle. Tartózkodó volt a legtöbb em­ber: különcnek találták. Aki vele volt, épp­úgy megnézték a folyosókon, az utcán, mint magát a költőt. A szegény rokon él úgy gazdag unokaöccsei, dámahúgai mel­lett. Némely kolléganő vihogott, ha el­ment mellette. Gyakran keresett társakat az-első napokban. Nem kötötte rá magát sankire, csak odaállt egy-egy fiú mellé, és halk monoton hangon zúgni kezdétt egy verset. Barátságos, elnéző, megbocsátó mo­soly volt a válasz: megbocsátsz. kérlek, jön a professzor — s már egyedül la ma­radt. Velem is vérsmondással kezdte: Vál­tozások nehéz szagát görgeti a szél..." Kassák-modorban szavalt és sokszor be­szélt az azóta korátmult költőről. ' A szegények, kopottak felé fordult min-? dig az arca, így maradtunk hosszabb ideig' egvmás mellett. A tárgyakat segítettem 1 íieki beosztani, a professzoroknál jelent--! kezni. Mind atyáskodó, vállveregető mo­sollyal fogadták. A nők magatartása ké­sőbb sem változott meg vele szemben. Már a második héten mozgalmat és gyűjtést in­dítottak, hogv vágassa le a halát. Engem láttak legtöbbet vele. közvetítő szerepet adtak. Először nem szóltam a pénzről, csak a nyíratkozAwól. — Nincs pénzem. "'•— Itt van nálam az ára. Te magad is privátórákkal keresed meg, ne hencegj. — összeadták n nők. — Szóval ók akarják? Nézd, ne beszél­jünk róla többet. így történt, hogv úgyszólván végig ma­gános maradt. Aki mégis baráti közelbe került hozzá a másik nemből szorgalma­san titkolta. (Élő személyekről is szó lé­vén. az erre vonatkozó adatok közlését az ( ••'-••"Itekre és n jövőre bízom.) [ K/l VGYAR-FRANGIA SZAKOS volt. de n francia katedra üresen állt akkor, • mi' főként a Permán filológiát látogattuk, hegy valami áttekintésünk legyen az indo­A jövő év április 11-én lesz szá­zadunk nagy költő klasszikusa, Jó­zsef Attila születésének 50. évfor­dulója. A jubileumot a magyar kulturális élet országos méretek­ben ünnepli meg. A -Délmagyar­ország- szerkesztősége június 20-án kérést intézett a költő kortársai­hoz, hogy visszaemlékezéseiket, adataikat, a költőtől származó tár­gyi és írásos emlékeiket bocsássák a tudományos kutatás rendelkezé­sére. Lapunk szerkesztősége — a Magyar Irodalomtörténeti Társaság szegcdi József Attila-munkaközös­ségének közreműködésével — cikk­sorozatot közöl a költő szegedi tar­tózkodásának eddig ismert anyagá­ból, s folyamatosan közli a legérté­kesebb, leghitelesebb visszaemléke­zések részleteit. Kérjük József Attila tisztelőit, egykori Ismerőseit, barátait, harcos­társait: emlékezéseiket, adataikat, esetleges helyesbítéseiket juttassák el hozzánk. germán nyelvészetből, kultúrából. Ketten voltunk csak férfiak francia szakon. A nők legtöbbje már hazulról hozta nyelvtudását, sváb származáséból vagy a német-francia bonne-tól (nevelőnőtől, azaz pénzből). Nagyon árváknak éreztük magunkat köz­tük szegényes külsőnk mellett azért is, mert franciéul egyikünk sem tudott egy szót sem. Nyelvtankönyvet szereztünk, és óraközi szünetekben tanultunk. Gyorsan haladt a megismerésben, messze lemarad­tam mögötte. Ö zseni volt. én meg filozop­ter. Később helyettes előadót kaptunk a francia katedrára, Tóth Bélát. Párizsi ta­nulmányait szakította meg, s a szegedi bölcsészkaron irodalmi é6 nyelvtörténeti kollégiumot tartott. Fiatal ember volt, ru­galmas, friss szellemű. Felismerte Attilá­ban az értéket, s melléje (ült. Egy csa­pásra megjött az önbizalma. Ismét kezdett hangosan verselni órakö­zökben a folyosón, meg az előadótettnek­ben. Tóth Béla kérésére és költségén most­már szívesen megnyiratkozott: kopaszra, nullással. A tél végén kiadta Nem én kiál­tok című kötetét. Tóth, akinek a szerző felajánlott egy kötetet, ismertetést írt róla a Napkeletben, (Napkelet. 1925., 6. sz. 172. lap). Attila nagyon büszke volt erre az is­mertetésre. Együtt olvastuk, rágtuk meg minden mondatát. Volt benne érték-elis­merés, biztató hang és tanítgatás, oktatás. Ma persze legérdekesebb benne a helyzet fonáksága: József Attila — és a Napkelet. A kettő viszonyának elemzése nem bonyo­lult feladat: nem annyira József Attila, mint Tóth Béla azon igyekvése juttatta a kérdést a folyóirathoz, hogy költő-tanítvá­nyát bátorítsa, buzdítsa. A francia kollégiumokat rendszeresen látogattuk. Volt elég óránk. Heti óraszá­munk a 40-est. Időként az 50-est megha­ladta. Ezen felül volt a tanulás, meg a pri­vát órák. Ültünk az órákon szorgalmasan, a figyelem horgait beleakasztottuk a ki­ejtett szavakba, is továbbra sem értettük az előadást. , Ki kell menni Franciaországba! — adtuk ki egymásnak a Jelszót. Szegény diák mire gondol ilyenkor? A külföldi ösztöndíjakra. Megindult a hajsza. De sem ő, sem én soha be nem léptünk volna Franciaország terü­letére, ha véglegesen erre bízzuk a ma­gunk külföldi útjának a sorsát. A lányok fnlkástól utaztak ki ösztöndíjosztások után — mi maradtunk. Ez olyan természetes volt hogy nem is zokogtunk rajta. M AS SIRATNIVALÓJA lett Attilának. Időközben ugyanis megtörtént vele az ismert és sokat emlegetett, kommentált esete Horger Antallal. Horger egyik tekin­télye volt a karnak. A germán ember irtó­zatos türelmével, szorgalmával végigjárta és dolgozta a székely és csángó nyelvjárá­sokat, nyelvtudományi könyveket írt. s az egyetemen a magyar nyelv történetet, nyelvjárástant és a leíró magyar nyelvtant adta elő. óráit mindig reggel nyolc és ki­lenc kö2őtt tartotta. Egy reggelen, 1925. április 2-án, kilenc órakor történt. Jegyzeteimet szedegettem összefelé, hogv másik épületbe menjek. A hallgatók nagy­része kint járt a folyosón. A professzor kéziratlapjait összeszedve a tömbjébe, el­menőben odaszolt: — Kérem. Fehér úr. szívesked iék József úrral és még egy bölcsészettanhallgatóval bejönni a szobámba. — Igen. A folyosón még utolértem Attilát. Szól­tam neki, várjon, míg visszajövök. Már csak a lányok voltak kint az óra hallgatói közül: siettem hát a lépcsőházba, ahol si­került elcsípnem H. Kovács Mihályt. Nem tudtam, mit akar Horger, de örültem, hogy épp makói fiút, Attila régi ismerősét vi­hetem. Belépünk, közel megyünk az íróasztal­hoz, ahol a professzor állva foglalatosko­dik. Megállunk. Az asztal sarkánál Attila szemben a professzorral Mihály, balra, a bejáratnak háttol, ablakra nézőben én. Fe­lénk fordul. A MIKOR MEGALLTUNK az íróMz­** tolnak a bejárat felőli végénél, csak érdeklődés s némi önbizalom volt ben­nünk. Ez már a folyosón kialakult, amikor rövid pár szóval megtanakodtuk, mit akarhat. Horgernek ugyanis szokása volt, hogy előadás után, vagy szemináriumi gyakorlaton megbízást adott egy-egy tanít­ványának, valamely tudományos kérdés ki­bogozására, esetleg bibliográfiai adalék fel­kutatására. így nevelgette a nyelvész­utánpótlást. Egy alkalommal a magyar ige­ragozás történetével kapcsolatos fontos cikket sehogy sem tudott megtalálni. Elő­adás közben megemlítette, hogy aki meg­találja, annak abból a kollégiumból félév végén külön kollégium nélkül jelest Ír az indexébe. Három nap múlva szállítottam a megoldást, miután az egyetemi és a So­mogyi-könyvtárban kutattam, s végül a magyar nyelvészeti intézet (ú. n. Horger­szeminárium) kézi könyvtárában ráleltem. A félév végén szó nélkül beírta a jelest, ennyivel több volt a lehetőségem a teljes tandíjmentességre. Ilyenféle megbízásra gondoltunk most, is. Annál jobban megle­pett, hogy a professzor most nem a meg­szokott, kissé töredezetten merev, de azért barátságos hangján szólal meg. Ebben a pillanatban nagyon komoly volt, s hangja határozott, kissé éles, s előadása annyira folyamatos, hofty így még nem is hallottam azelőtt beszélni — Kérem_ József úr, ön egy verset irt a ..Szeged" mult szerdai számába. Többek között azt írta, hogy nincs se istene, se ha­zája. És hogy ha kell. eladja magát és em­bert öl. Kérem, én a bölcsészeti kar állás­pontját közlöm önnel: ön középiskolai ta­nár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot, ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányolcat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni. — De professzor úr. mikor én azt a ver­set Írtam, már három napja nem ett... — Kérem! — ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát — a verse megjelent. Csak ennyit akartam ön­nel közölni. I "ült. Nem nézett fel, A MEGSZÓLÍTÓ, kezdő szavakra oldalt "néztem, Attilára. Láttam, hogv megle­petten elkomolyodik, az addig bizalmat, szinte szolgálatkészséget kifejező arc hir­telen átalakul. Nagyon tudótt örülni an­nak. ha megbíznak benne, ha érdemesnek tartlék egvüttmunkálkodá«ra F.zért követ­kezhetett be a hirtelen átalakulás, a meg­lepetés imnto megdöbbenés Nnmr h-ro, . »»» »»» ... »»» i-i JÓZSEF ATTILA Í Szüteié&MtxMnca Harminckét én — meglepetés e csecse becse: éves lettem költemény ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam. Harminckét évem elszelelt s még havi kétszáz sose telt. Az ám. Hazám! Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll-koptató szegény legény. De nem lettem, mert Sze­geden Eltanácsolt az egyetem fura ura. Intelme gyorsan, nyersen ért a „Nincsen apám" versem­ért, a hont kivont Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tani­tani! (1937) szablyával óvta ellenem. Ideidézi szellemem hevét s nevét: „ön, amíg szóból értek én, nem lesz tanár a félte­kén" — gagyog s ragyog. Ha örül Horger Antal úr. hogy költőnk nem nyelvant tanul, sekély e kéj — szemét tágra nyitotta, erőset nyelt, alsó karjait közelebb húzta magához, velük a táskát és a kalapot: álla előbbre mereve­dett, mint a vigyázban feszülő katonáé; ismét nyelt egy mélyet, az előrefeszülés az ajakban tovább folytatódott, fejét hátra­szegezte, s most már daccá keményült egész tartása. Ahogy Horger pillanatnyi szünetet tartott, s Attila megszólalt, hang­ja dacosságában is fájós volt: a „nem et­,tem"-et Horger kettévágta, s ez végül riadttá tette a fiú arcát. Kifelé menet eről­tetetten határozott volt a lépése. Mire az ajtón kiértünk, láthatólag már feldolgozta magában az ügyet, s nyugodton lépkedett, a küszöbről jobbra fordulva a folyosón. Mereven nézett előre, mint amikor verset szokott mondani: „Nincsen apám, se anyám.. -. Harmadnapja nem eszek, se so­kat, se keveset..." Szemére, néma szá­jára ült a vers minden sora, ríme, ritmusa. Haladunk a folyosón elfelé. Fejünket csóváljuk. Néhány szót beszélgetünk, de aztán Attila konok hallgatásba mélyed. Majd elköszön tőlünk, s a Kárász-utca irányába indul. Ez Időtől elidegenedett, majd elvadult az egyetemtől. Nem volt hozzá keijfrer Á francia órákra járt még rendszéFésen, de azokból egyelőre nem sokat értett. A dolog nem keltett nagyobb visszhan­got. Attila nem beszélt róla a fakultáson, s ml Mihállyal ehhez alkalmaztuk magun­kat. De a magyar szakosok szűkebb köre, néhányan eltöprengtünk azon is, hogy a verseit, többek között ezt a versét, meny­nyiért vásárolják tőle, mennyit kapott a laptól. S ha kap, miért nyomorog? Talán csak a versei kellenek, de ő maga nem? Ezért kapcsolatban Van még egy kérdés. József Attila magatartása az első egyetemi hetek után többek figyelmét felkeltette. Észrevették, hogy nem egyszerű ' fűzfa­poéta filozopter. Másrészt nem maradt hatás nélkül külseje sem, amint azt nyí­tatkozási esete is mutatja. A bölcsész fiúk is sűrűn érdeklődtek helyzete felől, és privát tanítványok szerzésével akarták (többek közt jómagam is) támogatni. Tő­lem sohasem fogadta el. talán mert tudta, hogy magamnak is nagy szükségem van rá. Egy Ilyen alkalommal közölte velem, hogy a karon tudatta vele valaki (ez 1924 őszén törtónt), hogy felveszik díjmentes helyre az egyik egyetemi kollégiumba. Nagyon megörültem, s kértem, azonnal fo­gadja el. Attila megnevezte erre a kollé­giumot. Ebből tudtam, hogy nem fogja el­fogadni. Nem volt ugyan tudomásóm a sza­léziánus kolostorról alkotott véleményéről, de egész szegedi magatartásából követke­zcít, hogy az ajánlatott visszautasítja. Mégsem volt hajlandó húsz esztendejét el­adni — bárkinek. Említettem mér, hogy szavalási modorá­ban egy azóta idejétmúlt költő stílusát alkalmazta. Nem volna teljes a kép, ha ezzel kapcsolatban meg nem vallanám, hogy,mi, akkori fllozopterek, gyakran él­celődtünk, csipkelődtünk formakereső próbálkozásain. Attila azonban mindig tü­relmesen magyarázgatta, értelmezte költői eljárását. Egyik társunk, akinek már volt írói múltja, s később Szeged irodalmi éle­tében bizonyos szerepet is játszott, Berceli Anzelm Károly eleinte kíváncsian, majd türelmetlenül figyelte ezeket a csipkelő­déseket. végül erélyesen védelmébe vette a nála jó néhány évvel fiatalabb, s az iro­dalmi közelharcban még nem elég gyakor­lott költőt. A barátsággal fukaran bánt. A jóbarát­V» hoz azonban mindig volt jó szava és hű­sége. ,.Kopogtatás nélkül" kellett hozzá / belépni a lélek ajtaján, szabad volt olvasni ( benne minden gondolatot, de csak annak, N aki szerette. Nem volt fölényes senkivel szemben, és nem hangoztatott cinizmust. Zárkózottsága fel tudott engedni. Csak egyet titkolt min­dig barátai előtt is: nyomorúságának rész­leteit. Még prófétikus hitét sem a maga értékének tulajdonította. Szinte naponta mormogta fülembe a padban ülve: „Ba­rátom drága szerelmes barátom, nem én kiáltok, a föld dübörög..." A Nem én kiáltok című verse mellett legszívesebben mondogatta „A számokról" szóló egyszerű tanítását: ..adódiatok össze..." DÉFE.JEZÉSÜL: A Horeer-ügyre visz­stotekintve a .Születésnapomra" cí­mű versében a havi kétszázat hiányolja, s az affér folyományának tekinti. Én há­rom szakot Végeztem, modern nyelvi képe­sítést is szereztem, aminek akkor bizon'os értéke vett, így aránylag rövid időt töl­töttöm állás nélkül. Harminckettedik sZtt­l"tésnapomot mégis óraadó-helyettesként, lök pengő fizetéssel .finn eveit em". És sok s-é-an voltunk (gy vedagógusok, sokan kö­zülünk még igy sem. Az eeé"" énítménv­bon "Olt a hiba Attqa f-^te ebben is kü­lönálló, fm-éln-ieztető toiTés. pókkor nlol­vartom -kko-'kar, P költőnek .Jnhá<- Qmu láról vló nof(5."-ját s abb-m p7t: jq /öbb a rsaviér mint „ néptanító ..." A mi 108 pehgőnk lehetett volna vigaszta­lás. a sók csaplár búfelejtés a számára —­akkor. Sovány vigasz, gyilkos búfelejtő. Ahol rosszul ment a költőnek és tanítónak, ott a kocsmáros szüretelt. De az igazi költő ér az iga-i tanító akkor is. mindig egész népét tanítja, annak az útját egyengeti a magáé helyett.

Next