Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-02 / 285. szám
F ATTILA 1 u Hóra Ferenc nevezte limbus- kézbe került, már fityinget sem | tanulni, nem készül a vizsgára. Azt ért Mégis rettentő nagy úrnak : mondja, hogy neki már nem kell nak legalsó és legmélyebb íróasz- hittom magamat, társadalmi poteíi- I tanulnia, meri hát beérkezett költalfiókját. Mert ebbe a fiókba ra- tájnak, akinek versengve keresik I tő a Makói Újság közli a verseit, kosgatta el azt a mis-mást, amely- kedvót és lesik a Makói Újság ha- Hiába magyarázgatom, hogy azért A fiatal József Attila arcképe Készülődés József Aüila születése 50. évfordulójának megünneplésére Négy hónap múlva, jövő április 11-én ünnepeljük századunk magyar irodalma egyik legnagyobb költőjének, a világirodalom Majakovszkij mellett másik nagy proletárklasszikusának, József Attilának ötvenedik születésnapját. A méltó megünneplésre máris készül a tudományos világ, s készülnek kulturális intézményeink, szervezeteink is. Elsőként Csongrád megyében alakult meg a József Attila Emlékbizottság, amely föladatának tekinti a megyénk területén, Szegeden, Makón, Hódmezővásárhelyen, Kiszomboron, de a megye minden községében megrendezendő ünnepségek megszervezését, hiszen erre a költőnek megyénkhez, a fölsorolt városokhoz, faluhoz fűződő különleges kapcsolatai köteleznek bennünket. Reméljük, hogy az országos ünnepségek egyik kiemelkedő eseményeként az évfordulón fölavathatjuk Makón a város „fogadott fiának", a nagy költőnek monumentális szobrát. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság szegedi József Attila-munkaközössége és a Délmagyarország szerkesztősége ez év június 20-án fölhívást tett közzé a költő kortársaihoz, amely a József Attilára vonatkozó emlékeik írásba rögzítésére, kapcsolataik, visszaemlékezéseik megörökítésére kérte a költő ismerőseit, barátait. A fölhívásnak — amelyet a József Attila-munkaközösség októberben levélben is megismételt — gazdag eredménye lett. A költő makói éveiből Márton György, Kási Jenő, és MarosMatusik István, egykori tanárai foglalták írásba a diákköltőre vonatkozó személyes emlékeiket. Az osztálytársról, későbbi egyetemi évfolyamtársról a Horger-eset másik tanúja, H. Kovács Mihály, nagyértékű, bőséges följegyzései őriznek értékes epizódokat. A szomszédról Kallós Lajosné, az iskolatársról Búzás László, a makói újságírók pártfogoltjáról Árva Józsefné Espersit Mária, Magyar József és Saitos Valéria viszszaemlékezései vallanak. A szegedi barátok, ismerősök közül nagyon értékes Hont Ferenc, Kormányos István, Sz. Szigethy Vilmos, Magyar László, Koroknay József, Horesnyi László, Csongor Győző, Jenő István, Eidus Bentiánné írása. Csak sajnálni lehet, hogy József Attila olyan kedves emberei, jó tanárai, mint Eperjessy Kálmán és Tettamanti Béla; barátai, mint Almási Gyula Béla és Galyasi Miklós; vagy egyetemi évfolyamtársa, Stöckl Ferencné mindeddig még 'nem írták meg a költőre vonatkozó emlékeiket Reméljük, az ő memoárjaik sem maradnak ki az értékes dokumentum-gyűjteményből, amelyből a legjobbak az Akadémiai Kiadó által kiadandó József Attila Emlékkönyvben nyomtatásban is megjelennek. A József Attila Emlékkönyv mellett a magyar irodalomtudomány és irodalmi élet is kiveszi részét a költő méltó megünnepléséből. Az Irodalomtörténet, Irodalomtörténeti Közlemények és más irodalmi folyóiratok — köztük a szegedi Ttszatáj is — külön emlékszámmal készülnek a félévszázados jubileumra. A szegedi Egyetemi Könyvtár fiatal munkatársa, Reguli Ernő, az évfordulóra elkészítette „írások József Attiláról" címmel a költőről szóló irodalom lehető legteljesebb bibliográfiáját. A nagyszabású, hézagpótló munka nemcsak a tudományos kutatók, de a költő oevreie, élete iránt érdeklődő minden irodalomszerető ember számára kitűnő útmutató lesz. összefoglalja 886 tételben mindazt, amit valaha József Attiláról írtak: mintegy húsz önálló könyv, füzet, számos különnyomat, könyvbeli tanulmány, együttvéve 68 írás; 772 folyóiratés hírlapi cikk, végül — ki gondolná! — 46 vers, amelyet róla írtak vagy emlékének szenteltek költőik. Tovább folyik a költő kéziratainak, relikviáinak gyűjtése is, amelyet 1952-ben a makói múzeum megkezdett. Ujabban — Tálas Géza egyetemi hallgatónak, a József Attila-munkaközösség lelkes kutatójának jóvoltából — két ismeretlen vers kézirata is előkerült. Az egyik, a „Maiidnak és Miskának" című, Sonkovics Mihály ügyvéd, Espersit János sógora adományaként eredetiben nemrég került be a makói múzeumba. Szövege és hasonmása e sorok írójának Espersit Jánosról készült sajtó alatt lévő könyvében jelenik meg, míg a másik, „Aranyvirágnak" című gépelt verset gyűjtője teszi ugyancsak hamarosan közzé. Értékes és ismeretlen szabadvers-szerű ajánlású arckép, valamint egy ismeretlen fénykép is előkerült, amely a költőt a makói villamostelep előtt, a vasúti töltés oldalában ábrázolja. Végül három Kesztner Zoltánnak dedikált versfüzet is a munkaközösséghez került. Közülük különösen az annak idején elkobzott „Döntsd a tőkét" című kötet rendkívül értékes és ritka példány. így készülnek a tudomány munkásai a nagy költő ötvenedik születésnapjára. Péter László nek napi fontossága nem volt ugyan, de azért meg kellett valahogy menteni az asszonynép rendcsináló szenvedélyének veszedelme elől: fényképeket, távolról küldött levelezőlapokat, elintézett leveleket, induló írók dedikált könyveit, kitépett noteszlapokat, meg hasonló semmiségeket. Hátha egyszer jó lesz, liogy nem kallódott el egyik-másik. Aztán meg érdekes mulatság az is, ha álomtalan éjszakákon előszedi az ember ezt a sok régi holmit, találgatja, hogy ezzel a nöteszlappal mit is akart megmenteni a feledéstől, ki i s lehetett az az ismeretlen Ismerős, aki messzi tengerpartokról képeslappal bizonygatta ránkgondolását, vagy mi lett abból a borzashajú fiatalemberből, aki világfájdalmában és szerelmi bánatában saját kiadású verseskönyvvel kocogtatott a halhatatlanság kapuján? Azt hiszem minden papírpusztitó és tintafecsérlö kapa-kaszakerülőnek van ilyen limbusa, amelyben hosszú évek során töméntelen lirn-lom gyűlik össze. Fokszor gondol az ember arra, hogy jó lenne egyszer rendet teremteni benne, elvégezni a selejtezés munkáját, kiválogatni azt, amire még valóban szükség lehet és megszabadulni attól ami végérvényesen felesleges és csak a helyet foglalja el a mély fiókban, hogy ha keresünk benne valamit, a világért meg ne találjuk. Vagy talán jó lenne fölnya/lábolni és tűzbe dobni mindent. De végül marad a fiók érintetlen és rendetlen, pedig már annyi benne a kacat, hogy bajos kibúzni, a fele okvetlenül kiszóródik a padlóra, Sofcsior megesik, hogy keresünk valamit, nagyon fontosat, Írást, kifizetett számlát, , . régi följegyzést és sehol sem találjuk. Már csak a limbusban lehet. De ezt kerülgetjük, mint macska a forró kását. Inkább megnézzük előbb még itt is, ott is még egyszer. Végül csak nekifanyalodunk. A keresett holmi persze nem kerül elő. de turkálás közben hirtelen kezünkbe akad valami más, amit régen elveszettnek hittünk, vagy meg is feledkeztünk róla. — Nini, hát itt van. hát meg van? — mondjuk és aztán belefeledkezünk. így akadt kezembe a fiatal József Attila Nem én kiáltok cimű könyve a minap. Nézegetem a könyvet, betűzgetem a rossz papírján barnuló dedikációt ós lassanként elsüllyed körülöttem három évtized. Az eltűnt idő ködéből kibontakozik a fiatal József Attila arca, képe, amint mély, komor ránc rándul két sötét szemöldöke közé domború diákhomlokán. Betűzgetem a barnuló tintaírást. A rossz könyvpapírban megakadt a hegyes toll és a rátapadt szál az utolsó szó vonalait alaposan megvastagította: sábjain mindennapi ítéletét a város és a megye urai. Kicsit lenéztem Makót, a kisvárost, hiszen a „nagy" Szegedről korültem át és mindig fülembe csengett Juhász Gyula furcsa emléke ró'.a. Sokszor elmondta, csöndes tiszaparti darvadozások idején. Makón volt tanár a század elején. Párizsba. a fény városába vágyott és sorsa, valamint a kultuszminiszter mindenható akarata Makóra száműzte. — Egy ködö3, ny'rkos novemberi éjszakán ballagtam a gimnáziumból hazafelé — mesélte. — Egyetlen lámpa som égett a sáros utcákon. Egyetlen ablakból sem szűrődött fény. Semmi sem mozdult, csak a hideg köd gomolygott körülöttem. Itajtam kívül egyetlen lélek sem járt akkor az utcán. És ebben a vigasztalan, ragadós, hideg csöndbon. az utca árkából, néhány lépésnyire tőlem, hirtelen egy torzomborz alak vánszorgott elő. Mintha a sár szülte volna. A keskeny járdán eltotyogott mellettem, pálinkaszagú leheletét szinte most is érzem és hallom reménytelen, mormogását: „Makóiújság... makóiújság.. — A rikkancs volt. Árulta az újságot a ködnek, az éjszakának, a sárnak a senkinek. Az újságot, a kultúrát... Hát ez volt Makó. Erre a képre gondoltam Kovács Tóni bácsi könyvesboltjának hátsó fülkéjében, a „szerkesztőség"ben és talán fogadkoztam is magamban, hogy én majd megmutatom, én majd világvárost csinálok ebből a inarosparli sárfészekből. Hát ebbe a szerkesztőségbe jártak be kaszinózni a makói urak. köztük Tarnay Ivor, a literátus alispán, Vertán Endre, az elegáns főKarikatúra József Attiláról jegyző, aki pezsgős megyebálok után frakkosan, cilinderben ült ki a hajnali piacon valami fölborított taligára és így traktálta a kofákat mulatságos történetekkel, meg lacipeosenyével, valamint Espersit János ügyvéd is. Különös ember volt Cz a makói ügyvéd. Mintha valamelyik Jókai-regényből lépett volna a sáros makói porondra. Műgyűjtő, könyvgyűjtő, mecénás. Lelkes bive minden kultúrmozealornnak. támogatója, barátja minden fiatal tehetségnek. Sok mindent megbeszéltünk, tisztáztunk ezeken a szerkesztőségi kaszinózásokon. szomjasan szürcsölgettük a világkultúra eseményeiről szóló híreket, új költőké* kóstolgattunk, egy-egy Ady-versben fedeztünk föl újabb és újabb szépségeket. Espersit János tútoroskodott a diák József Attila fölött. Talán ő volt nz első. aki fölismerte a borzashajú diákban a páratlan, Ígéretes tehetségei. Vigyázott rá, féltette. Az egyik szerkesztőségi kaszinózás közben így állított be a szerkesztőségbe: | — Arra szerelnélek megkérni, öcsém — szólt igen komolyai hoz' zám —, hogy d b'l ki kíméle'leniil | ezt az Attila gyereket, ha legközeMagyar Lacinak, aki kidobott, hogy frcttséglt tegyek, akt különben már jónéhány htvem között majdnem egyedül lelkesedik objektíve! Szeged, Karácsony szombatja. 1924. József Attila Amint lapozgatok a könyvben, kihull belőle egy m*g régebbi rajr. A diák József Attila karikatúrája. Alatta a dátum: Makó 1922. Lassan-lassan megelevenedik a régi történet: nz olyan tragikus sorsú költő életének egyik kedves és jellemző epizódja. Hnrnvnclréi évvel ezelőtt történt, 1922 áprilisában, Makón. A tizenhét éves József Attila akkor olt diákoskodott, készült az érettségire és birkózott élete első nagy válságával. Én meg a Makói Újság című „világlapot" szerkesztettem és rctieno'es öregnek hittem magomat. Huszonkét éves voltam ... Néhány héttel előbb kerültem át i — Arra szerelnélek megkérni, ^ót eij Szegedről. Kovács Tóni bácsi, a laptulajdonos csalt át mindenféle ' d ^t ki kíméle'lenűl elö az öreg ... I ezt az Attila gyereket, ha legkozc- rakom most. mint derűs színfoltot, ragyogó ígérettel. Akkor kezdő-, ,el)b mcp,int verset hoznn a Makói j a nagy költő annyira komor por: r dölt az inflációs tánc és bizony Újságnak. A fejébo szá'.lt a dicső- l jára. a kialkudott remek fizetés, mire eég. Nem akar az istennek se i M. L. le kell raknia az érettségit. Nem hallgat az okos szóra. Ezért kérlek arra, hogy dobd ki, ha legközelebb verset hoz. Noqy büszkeség feszítette a mellemet, amikor megkaptam Espersit Jánostól ezt a megbízást. Szerkesztői tekintélyem hivatalos elismerését láttam benne és úgy éreztem, hogy egy ember sorsát tették le a kezembe. Mert Attila gyerek valóban gyakori látogatója volt a szerkesztőségnek. Egyremásra hozta az új verseket és bizony szívesen adogattam le a nyomdába és közöltem a Makói Újság hasábjain. Alig vártam, hogy éljek a rámruházott hatalommal. Nem kellett sokáig várnom. Egy-két nap múlva jelentkezett József Attila, hozta az új versekot. Meg sem néztem a tintapettyes asztalra tett irkalapokat, hanem teljes főszerkesztői nagyképűséggel, olyannal, ami csak kitelt egy huszonkét esztendős matuzsálemtől, visszadtam neki, mondván: addig nincs több nyomdafesték, amíg nincs érettségi, összerántott szemöldöke alól sötéten nézett rám. Kerek gyerekarca elsápadt. Néhány pillanatnyi tétovázás után sarkonfordult és szó nélkül otthagyott. Felém se nézett löbbet. Azt hiszem, (gyilkosnak, útonállónak tartott. Makón nem ls találkoztunk többet, csak egy-két év múlva sodródtunk össze Szegeden. ahová rövid alig hat hétig tartó makói vendégszereplés után szerencsésen visszakerültem. József Attila már a szegedi egyetem hallgatója volt, „Horger Antal úr" tanítványa, te. hát az érettségit csak letette. Gyakran összeakadtunk, mert odaszegődött Juhász Gyula mellé, akiben mesterét, vezérét látta és akihez fiúi szeretettel von'ff zódott haláláig. A makói afféréi »ohasem esett szó közöttünk. En mog is feledkeztem rólR hiszen most már komoly, kemény csatákat kellett vívnunk a kurzus, a fehérterror, az intézményesített reakció ellen és mindennapi harcaink fáradtsága csak az ilyen darvadozásokoir oldódott fel, a tiszaparti kiskocsmák meghitt levegőjében. Nem beszélt róla ő sem. de úgy látszik, sohasem felejtette el legfeljebb az ítélete változott meg nagyképű magatartásomról. Az első verseskönyve már megjelent és az igazak megérezték benne az új költőt. Juliász Gyula többet látott benne. Az utódot. Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty, Petőfi, Vajda János. Ady szellemi leszármazottját. A diadalmas fiatalságot. Az új generációt. A vonzalom, a szeretet kölcsönös volt köztük és a kapcsolatuk soha meg nem szakadt. Meg Becsben is együtt voltak. Juhász Gyula acélhite belénkivó-. dott és szívesen fogadluk magunk közé József Attilát. Lelkesen bábáskodtunk a kis Koroknay-nyomdában, ahol második verseskönyve készült. Izgatottan böngésztük a vizes kefelevonatokat. megvitattuk a tördelés, a tükör kérdéseit és boldogok voltunk, amikor már biztosnak láthattuk, hogy a könyv 1924 karácsonyára megjelenik. József Attila az első nyomdai példányt, hozla el nekem és lette szerényen a szerkesztőségi asztalomra, aztán gyorsan eltávozott. Amikor megtaláltam és elolvastam a könyvben az ajánlást, az első pillanatokban nem értettem, csak aztán elevenedett meg a makói eset emléke, amelyről — úgy látszik — József Attila so' nsem feledkezett meg. Ér hető is. Számomra nem volt más, mint főszerkesztői nagyképűség. d+ az ő életében talán fontos, sorsformáló esemény. a kig törtenetet adta limbus és áhítattal
