Délmagyarország, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-31 / 179. szám

OfLMBGYRRORSZIIG .4 Vasárnap, 1955. július 31. ' ' ' mm SZEGEDI SÉTÁK' Éjféli beszélgetés hifiibe hajlik a nyári éjszaka A hold• nemi világit, kékes csillagfény dereng csupán, Hazafelé visz az útam a csendes városon át. A Múzeum-mellett bal­lagok, amikor mélyen zengő érces hang töri meg a némaságot: — Üdv neked, költők atyja! Ma újraieljött a mi óránk! — Üdv neked is, bölcsek atyja! Nagyon ideje mo­zogni már egy kicsit! A Múzeum oszlopai között, a bejárati csarnokban két árny mozdul, redős fehér ruhák lebbennek s két szobor, Homeros és Aristoteles szobra fordul egymás felél , — Jöjj Aristoteles, igazítsd meg a homlokszalago­mat. Csonka ujjaimmal én nem tudom. — ö, nekem is nehéz lesz, Homerosom. Félkarom ki tudja, hol, merre porlad évek óta. — Régóta hiányoznak az én újjaim is... Barbá­rok járnak erre gyakran, t nem elég, hogy marcangol a szél, a fagy, az idő vasfoga, ők belém kapaszkod­nak, ölembe másznak, megragadják a kezem. S köz­ben hasonulóan barbár barátaik kis kattogó masinák­kal képet készítenek róluk. Könyvtekercsemmel szíve­sen a fejükre ütnék, de már azt is letörték. — Szánlak költőnk, de az én sorsom is ugyanaz, Bár lehet, hogy most meggyógyítanak minket. Nézd, hátunk mögött az öreg épület megújult színekben ra­gyog/ — Családot, nagy bölcs. Az építők nemrégiben megszemlélték nyomorúságunkat. Hallottam beszédü­ket. Soká vitatkoztak. Végül úgy döntöttek, mi mű­emlékek vagyunk, hozzánk nem nyúlnak.,. Nem maradtam ott tovább. Elszégyeliem magam és ijedten elfutottam. Elárulom, nem azért, mert egy csendes nyári éj­szakán a Múzeum bejárati csarnokában megelevene­dett két szobor..M (cs. n.) Tűnődés egy hlrdetőosslop melleit flyüjtsd a papírhulladékot, add át a MÉH-nek! v"' Gyűjtsd a papírhulladékot, add át a MÉH­nek! Gyűjtsd a papírhulladékot, add át a MÉH-nek! Tévedés ne essék, — nem sajtóhiba, hogy há­romszor egymásutón szedték ki ugyanazt a mondatot. Fölösleges? Igaz. De létható ez nyomtatásban egymás mellett — sokkal többször is. Aki kíváncsi rá megte­kintheti a Széchenyi téren, a villamos központi meg­állónál. Ott található egy hengeralakú hirdetőoszlop, amelyen köröskörül ezt a mondatot ismétlik a pla­kátok. Más nincs is rajta. A sétáló megáll a nyári verőfényben, s miután meggyőződött róla, hogy nem káprázik a szeme, tű­nődni kezd: Vajon, ha Ilyen rengetteg papír van Magyarorszá­gon, hogy egy helyre ennyi jut belőle azonos szövegű plakát formájában — minek gyűjti a MÉH a hulla­dékpapírt? Azután persze bosszankodni kezd, mert tudja, hogy nincs rengeteg papírunk, és a hulladékot bizony gyűjteni kell. Csak nem így! Tűnődhetne ezen kicsit a plakátragasztó isi — Meghívást kaptak a fő­városba a Szegcdi Kenderfo­nógyér színjátszói. Erre az alkalomra Bárány Tamás: Mihályka című egyfelvoná­sos színdarabjával készülnek. — Üj DISZ-szervezet ala­kult a Szegedi Kenderfoná­gyár külső üzemrészében. Az itt dolgozó tíz ifi lelkesen kapcsolódott be a VIT tisz­teletére indult munkaver­senybe — Export kötelet gyárta­nak a Szegedi Kender kö­télverő üzemében. Kiváfló minőség mellett 136 száza­lékos teljesítményt ért el a Csányi százaló csoport. — Mesedélelőtt lesz ma 10 órakor a Juhász Gyula Kul­túrházban, .Hiresincsi szél­malom* címmel. A kultúr­otthon vezetősége minden gyermeket szeretettel vár. Naov Pál: BE MI LESZ ITT? MozaikoH' a felsővárosi gyermekjátszó terekről | BB Akkor érkezett a levél ép­pen — az elmúlt kedden — amikor a Délmagyarország­ban megjelent egy írás „Gyermekekért" címmel, melyben az olvasó megtud­hatja, hogy a legkedveseb­beltart mit akarnak tenni a kerületben a tanácstagok, egyes vállalatok igazgatói, dolgozói. S ebből a levélből már azt is meg lehet tudni, hogy mit tettek. Olvassuk csak Solymosi Lajos tanács­tag levelét: „Örömmel írom, hogy a Klapka tér környékén lakó dolgozók, sőt távolabbról is szívesen jöttek társadalmi munkát végezni, hogy legyen játszótér gyermekeinknek. Idősebbek, fájós lábúak, gye­rekek. ástak, lapátoltak, pla­níroztak: az elmúlt szomba­ton megkezdtük a homokozó gödör ásását. Kiskocsit is sze­reztünk és a kiásott földdel elplaníroztuk a mélyebb he­lyeket. Nagyon kedves dolog' történt, amikor a téren kije­löltem a homokozó helyét. Körülfogott vagy ötven gye­rek. Azt kérdezték: „Bácsi, mi lesz itt? Mondtam nékik. Nagy volt az öröm és érdek­lődtek, hogy ők hogyan se­gíthetnének? Javasoltam, menjenek el. szóljanak szü­lőiknek, hogy jöjjenek segí­teni. Szétfutottak, aztán a tér minden oldatáról ásóval, la­páttal jöttek az emberek. El­sőnek Papdi József és fele­sége jelentkezett, aki 67 éves, de szorgalmasan dolgozgatott, hogy legyen hol unokáinak játszani. A 70 éves Szekeres János bácsi, a 68 éves Zsivin Emiiné is kát éves unokájá­val ott volt. Párttagok és pártonkíyüliek, a Hazafias Népfront tagjai, az MSZT, az MNDSZ-tagok — sokan részt­vesznek a játszótér társadal­mi munkájában. Lelkesen megmozdultak a dolgozók itt Felsőváros és Kókus szögleté­ben — érdemes írni róla." Bizony érdemes — e kis je­lentés óta már a homokoró kövezésével is jól előre ba­ladtak. S a minap már Fodor­telepen, a Tátra téren, is megkezdődött a munka/Ami­kor Balogh Zoltán elvtfáis, a II. kerületi Tanács végre­hajtó bizottságának elnökhe­lyettese arra járt. Vagy 30 gyerek ásott, lapátolt, ját­szott, jókedvűen igyekezett. És amikor a tanácj,elnökhe­lyettes segíteni akatrt nekik, a gyerekek nagykomiolyan til­takoztak: < — Csak mi akarjuk csi­nálni magunk! , Micsoda öntudát! — Oj vi­lágunk új gyermokei! Velük van Tuii Géza, aki ott lakik a tér mellett a Rozs­nyai utcában, egyébként az Üjszegedi Tadítóképző ta­nára. Odaadó szervező, lelke­sítő: igazi pedagógus. És Krajkó József1 elvtárs, a Pe­tőfi II. pártszervezet vezető­GYERMEKEKNE' ^AIVWWVVVWVWSAA'VVW Mi Jöriént a pilótával? T-éntytU a IJi&ztulcwi... A repülőgép lezuhant, mi­után pilótájának sikerült ki­törnie az ellenség gyűrűjéből. A pilóta eszméletét vesztve sokáig feküdt a havas, isme­retlen erdőben. Amikor ma­gához tért, mozgást hallott, azt hitte, ellenség közelítette meg, és halottnak tetette ma­gát. Aztán „ ... nem változ­tatva helyzetén, lassan, na­gyon lassan kinyitotta a sze­mét és félig zárt szempilláin a német helyett — bozontos barna tömeget látott maga előtt. Jobban kinyitotta sze­mét. de nyomban be is csuk­ta: óriási, sovány, csapzott­szőrű medve ült előtte. Csendesen, ahogyan erre csak állatok képesek, ült a medve a mozdulatlan ember előtt, aki alig-alig látszott ki a naptól kékesen csillogó hó­rakásból ... A medve éhes és dühös volt. mert a háború ki­verte téli barlangjából. De a medve nem eszik hullát. Meg­szagolta a mozdulatlan, ben­zinszagú testet, aztán a tisz­tásra ment, ahol bőségesen feküdtek hasonló, mozdulat­lan, jégbefagyott emberi te­temek. Nyögést és neszt hal­lott, mire visszament. Most ott ül Alexej mellett. Marcangoló éhsége és a dög­től való irtózat küzdött ben­ne. Az éhség kezdett felülke­rekedni. A vadállat nyögött, felállt, mancsával fordított egyet a hórakásban fekvő emberen és karmával tépni kezdte a pilótaruha ördögbő­rét." Mi történt ezután? Meg tudott e menekülni a pilóta a veszedelmes medvétől, s ha igen, mi történt vele? Megtudhatjátok, ha elol­vassátok Borisz Polevoj: Egy igaz ember című érdekes, minden fejezetben egyre iz­galmasabb regényét, melyből a fenti részletet közöltük. A könyvet megtalálhatjá­tok a könyvtárakban és meg­vehetik a Lenin utcai Köny­vesboltban is, ahol most újra kapható, az Ifjúsági Könyv­kiadó szép kiadásában. Ára 17:50 forint. Szajmá r az orosztlánbőrben Oroszlánból t talált a sza­már az erdőben, s mayára öltötte mindji írt, hogy csak a két nagy fillJ kandikált ki belőle. < — Azt sziretném én lótni, hogy valakij ne tiszteljen ez­után — dölqfösködMt magá­ba n, amint p eckesen és ordí­tozva kilépd* :lt a rétre. A juhok, a tehenek való­ban rémülte\i rohantak szét előle, de a gazdája rögtön marokra kaq-ta a fülét. — Engemi ugyan be nem csapsz — kiáltott rá mérge­sen — megismerlek a nagy füledről! j Könnyen\ így járhat az is, aki mások-idicsőségével akar­ja leplezrw|a. maga érdemte­lenségét. ' Egy érdekes kísérlet Biztosan tudjátok pajtáso k. hogy a szódavízben széndi­oxid van, természetesen a vízben elnyelve, de ki lehet on­nan szabadítani. Ennek a gáznak nagyobb a súlya, mint a levegőnek és többek között az is tulajdonsága, hogy ellensége a tűznek. Erről meggyőződhettek a követ­kező kísérlettel: 1 Szereljetek egy félméteres gumicsövet a szódásüveg csapjára. Két egyforma befőttes üvegetwés két különböző nagyságú gyertyát készítsetek elő. A ^gyertyákat ragasz­szátok az egyik befőttes üvegaljára, éí^gyújtsátok meg őket. Fogjátok kezetekbe a megfordított szódásüveget. A gumicsövet eresszétek a befőttes üvegj aliára és lassan nyomjátok meg a szódásüveg csapját. A Széndioxid a gu­micsővön beáramlik a befőttes üvegbe ésVokozatosan meg­tölti azt. Ha mipdent jól csináltatok, elalszik először a kisebb, azután a nagyobb gyertya. Ezután (a másik üveget helyezzétek az első fölé, úgy. hogy a nyílásuk tökéletesen fedje egymást. Óvatosan, de gyorsan fordítsátok: meg a két üveget. A széndioxid így átömlik a másik'üvegbe és megmarad az alján. Erről meggyőződhettek, ha. égő gyer­tyát vagy gyufát tesztek bele. Az üveg alján kialszik a láng. ségi tagja is mindent megtett, hogy e kezdeményezés sike­rüljön, legyen ott is homo­kozó, játszótér a gyermekek­nek, ahol azelőtt soha nem volt.., • A Csillag tér 19. számú házba — szívesen engedték az ottlakók — már el is jut­tatta a II. kerületi Tanács a homokot, a cementet, téglát, ami a legsürgősebb a homo­kozó építéséhez. Itt még nem kezdtek hozzá a társadalmi munkához, legalább is szem­mel láthatóan, de az előké­születek javában folynak. A Kéziszerszámgyárban a gyer­mekhinta vasszerkezetét állít­ják össze. A tanácstagok, Szöliősi elvtárs, Siprikó elv­társ, Komócsin Antal elvtárs mar több dolgozóval beszél­tek s pár nap múlva a homo­kozó elkészítését a Csillag té­ren is megkezdik. Sőt, már előre megszervezik a gyer­mekjátszótér értékeinek tár­sadalmi védelmét is. • Üj-Petőfi telepen, az iskola előtti téren már van homo­kozó — a napokban szállítják ki a homokot a gyerekeknek, És itt van a telepi óvoda is, amelynek rendbehozását: a fürdőmedence kijavítását és egyebeket a Vegyesipari Ja­vító Vállalat vállalta. A mun­kálatokhoz már itt is hozzá­kezdtek. hogy minél szebb, kényelmesebb, barátságosabb körülmények között játszhas­sanak az Üj-Petőfi telep dol­gozóinak gyermekei. • Nem kis feladat ennyi tér átalakítása társadalmi mun­kában. Sok-sok olyan apró dolog van — Juvarszerzés, a társadalmi munkában részve­vők idejének összeegyezte­tése. az anyagok biztosítása, egy-egy feladatra a gondos előkészület — amelyek a pártszervezet tagjaitól, a ta­nács vezetőitől, a töanegszer­vezetek és mozgalmak tagjai­tól sok időt, türelmet, lelkese­dést kívánnak. De m<»gét:i3 .bizonyítják ezek a mozaikok, amelyeket a terek társadalmi munkájából epizódként kira­gadtunk. Felsőváras népében van erő, lelkesedés, l iogy sa­ját ügyét társadalmi ónunké­val is szolgálja. S örrim szá­mukra az, hogy tudr/ák, Sze­ged több vállalatának veze­tője is segíti őket. A, Gőzfü­résatől például kripták fa­anyagot a billenő hintákhoz — hogy újabb hínsől adjunk számot —. amelyetJ a Hang­szerkészítő Vállalni dolgozói csinálnak meg I társadalmi munkában. A példa kitűnő: Városunk más 1 kerületében/is követhe­tik. M. T. OTIJEOYZET Auschwitzban Számtalanszor megtörténik az emberrel, ha régi cimborájával, ismerősével találkozik, beszélgetés köz­re n többször is nekiszegezi a kérdést: Emlékszel? Es azután anélkül, hogy a kérdezett felelne, már mondja is. Mi történt ekkor és ekkor. A mese legtöbbször az­zal végződik: „milyen jó is volt akkor". Pedig a jelen sem rosszabb, de valahogy könnyebb az embernek, ha c.ak a jóról mesélhet. Ez nem véletlen. A jó inkább megmarad az emlékezetben. A rossz könnyebben el­száll, felejtődik, de van olyan rossz, amelyet soha nem :íIcjl'ünk eh amire csak megborzadva és felháborodva 'utiunk emlékezni. Amire, ha nem is szívesen emléke­k, de emlékeznünk kell, hogy felidézzük, mit éltünk hogyan szenvedtek szüleink, testvéreink, mire ké­szülnek' ellenségeink. Ki ne hallotta, olvasta volna az újságokból, a szemtanúktól, vagy az életben maradottak elbeszélé­seiből, mi történt Oswincimben, hirhedt nevén Ausch­witzban. A világtörténelem legnagyobb haláátábora Os­vincim nemcsak lengyel ügy volt, hanem 25 netmet imve hisz a megtalált okmónytoredékekben 25 nem­zeÜaéghex tartozó foglyok nevei szerepeltek. Oswinc.m magyar ügy is. Egy lengyel újságíró barátom, Jagoszewski Miczyslaw kisért el és lett kalauzom Oswincimben Az ö elbeszélései és a látottak alapjan teszek kísérletet, hegy emlékeztessek írásomban. Emlékeztessek minden szegedit minden olvasónkat. Az egykori tábor most nérna, csendes, Oswincimben azonban ordít az emlé­kezés: 4 millió embert pusztítottak itt el. FÉNYEK A VISZTULÁN 23 Soha nem tudtam jóérzéssel nézni a kardiba te­tovált neveket, figurákat, számokat, de mikor Oswin­eim felé vitt vonatunk, még mielőtt beléptünk volna a táborba, kísérőm karjába tetovált számok még gyűlö­letesebb érzést váltottak kl belőlem: 1,524.182 olvas­tam a hamukék, irtóztató számot. Négy évig élt, szen­vedett itt, míg végül a vöröscsillagos katonák kitárták előtte a kaput, ami ekkor a szabadság kapuja lett. Ke­vesen érték meg ezt a napolt itt, ezen a kapun csak befelé mentek az emberek. Pokoli diadalkapu volt ez, amelyen még most is ott olvasható az emberi történe­lem legvérlázítóbb hazugságát hirdetve a haláltáboron ez a három szó: ARBEIT MACHT FREI. Borzadva léptem be a nyitott kapun. Az őrto­rony reflektora vakon bámult rám. a hármas drótkerí­tést sem feszítette villanyáram, mégis irtóztam, mert itt minden halált lehelt. Minden fájdalmat ébreszt a szívben, ökölbe kényszeriü a kezet. Néztem ezt a tömegsírt, amelyben most is ott van örökre -és elte­lt jthetetlenül a sokat szenvedett négy millió. Kísérőm mesélni kezd, de már első pillanatban éreztem, az én szavaim gyengék ahhoz, hogy vissza­adjam mindazt, ami itt történt. 'Leírni, amit az emberi szem. itt ]át, már sokan foglalkoztak ezzel, írtak ripor­tot. könyvet' újságírók, írók és szemtanúk, lengyelek és más nemzetiségűek, hogy emlékeztessék és felvértezzék népeiket mindazokkal szemben, akik újabb katasztró­fába, pusztulásba akarják taszítani a világot. Sokan írtak róla. de teljes tökéletességgel, emberi nyelven leírni mindazt, ami itt történt, képtelenség. „Soha többé Oswincim-t!" Ahol így fogadták a több napig, hétig lebombázott vagonokba szállított, hurcolt, idehajtott emberek százezreit: „Ez nem üdülő­CTIJEGYZET 24 hely, hanem , német koncentrációs tábor, ahonnan csak a kéményen keresztül távozhatnak. A zsidók itt egv hétnél tovább nem élhetnek, a papok egy hónapig, a többiek három hónapon belül pusztulnak el. Akinek nem tetszik, máris mászhat a drótokra". Akkor villanyárammal voLt telítve a vezeték, a háromsoros drót, dc ezt sem tartolták elegendőnek, húsz méterenként géppuskákat állítottak, betonbunke­rekből meredt a táborra a sok gépfegyver. Most a dró­ton belül szürkén és rémesen áll a fel nem rohbantott krematórium, kéményéből nem száll füst többé és nem facsarja az égett emberi hús szaga a látogató könnyét, de tíz év utan is itt sétálva, a látvány könnybe vonja a szemet, ökölbe szorítja a kezet. Oswincim most múzeum- örei és dolgozói azok közül kerültek ki, akik túlélték négy millió elpusztult bajtársukat. Naponta kerülnek itt szembe bajtársaik emlékével. Az igazgató, Francisek Targosz, lengyel kommunista továbbra is itt tölti életét, előadásokat tart a látogatóknak, lengyeleknek, külföldieknek. Szavai haragtól izzanak, amikor elmondja, mi történt itt tíz évvel ezelőtt, ö is a kevés életben maradottak közül van. Mint mondja, nem is tudja, miért maradtak élet­ben: „Sokszor alig tudom megértemi, alig tudom fel­érni ésszel... hacsak nem azért, hog.y tanúk legyünk... hogy maradjanak élő tanúi annak, ami itt történt". Erről beszélnek az életben maradottak, erről beszél az oswincimi múzeum, ahol a halálnak ebben a komor mauzóleumában a fasiszták által meggyilkoltak rubin vannak felhalmozva. Látni itt müfogakat, szem­üvegeket, cipőket, fogkeféket halomszámra, gyermek­iáléKokait, csörgőket, babákat, apró cipőket és ruhács­kákat. Kis gazdáik itt pusztultak el a halál-kombinát­ban. (Folyt, köp.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom