Délmagyarország, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-08 / 211. szám

DfLHSGYBRORSZÍG Csütörtök. 1955. szeptember 8. Adatok és következtetések Hozzászólás az irodalomtörténeti vitához A szegedi Egyetemi I visszájára az „objektivitás". Könyvtár ez évi második'Csak még egy kérdést a Hor­kitdvanya Péter László „József ger-esetről: Érdödit is két tanú Atilla Szegeden" című dolgo- előtt fenygette Horger? Csak egy példát hoztunk fel, amelyet Lödi Ferenc cikke, nem módszertani szempontból ugyan, de már megemlített. Ugyanígy megemlíthetnénk azokat az adatokat, tényeket, melyeket a szerző a Keck Jó­zsef-féle antológia fiataljainak jellemzésére sorakoztat elő. Ezek a fiatalok valóban közve­títettek irodalmi és politikai ha­tásokat József Attilához. Vi­szont túloz Péter László, ak­kor, amikor e csoport „Legmó­dosübbfaitól" származtatja e hatásokat. Egyike például e „legmódosabbáknak" — éppen Hont Ferenc, akit joggal tart Péter László is legjelentéke­nyebb egyéniségnek közülük — bár régi szegedi kereskedő­család fia, ekkor a nyomor szé­lén áll már. Tehát nem holmi nagyburzsoa fiatalok, hanem deklasszálódó müveit polgár­fiúk már-már forradalmi filozó­fiája hat itt elsősorban. A helytörténettel kapcsolat­ban merül fel egy másiíc prob­léma. Ha történész még nem dolgozta fel valamely város meghatározott korának esemé­nyeit, az ebben a korban iro­dalomtörténeti dokumentumo­kat gyűjtő kutató megelégedhe­tik-e újságcikkekből összeállí­tott „mozaikkal", hogy a tár­sadalmi összefüggéseket felvá­zolja? Semmiképpen sem. A korabeli újságcikkek módjával i sét-e, vagy más egyebet, nem zaia. Az Egyetemi Könyvtár kiadványait mindig nagy öröm­mel fogadták Szegeden mind­azok, akik valamelyik tudo­mányág iránt érdeklődnek. Hasznos segítői voltak ezek a bibliográfiák, katalógusok hely­történeti és különösen irodalom­történeti kutatásoknak, tájéko­zódásoknak. Péter László dol­gozatát különös figyelemmel ol­vastuk (már az Irodalomtörté­net 1955. évi 2. számában is), hiszen a XX. század nagy ma­gyar proletárköttőjének váro­sunkban töltött éveiről szól. A dolgozat jellege, a benne alkalmazott módszer néhány elvi kérdést vet fel. A szerző hangsúlyozottan az­zal a céllal irta dolgozatát: E kikerekített életrajzi vázlat nem is óhajt többet, mint az oeuvre értelmezői számára biztos fo­gódzókat, vagy legalább is nyomravivö útjelzőket adni, amelyek megkönnyítik az élet­művet összefoglaló, a költő egész munkásságát áttekintő dolgát". Ax olvasó telvát csupán életrajzi vázlatot kap. És ez na­gyon hasznos. Tények, adatok nélkül az irodalomtörténész meg sem mozdulhat, az érdek­lődő, az olvasó nem hisz. Az adatgyűjtés fárasztó, rendkívüli szorgalmat, kitartást, szak­mai lelkesedést kívánó, úgy­nevezett „aprómunka". A ráfor­dított idővel, fáradozással gyakran nem áll arányban a kézzelfogható eredmény. Tiszte­let az adatgyűjtőnek! Egy dol­got azonban nem szabad szem elől veszítenie — és ez az egyik elvi kérdés, melyet meg kell említenünk —: az adatgyűjtés nem önmagáért, az adatok hal­mazáért van. Aki fontos ada­tokat válogat ki kevéssé fon­tosak közül, ítél: felmutatja a lényegeset, elveti a lényegte­lent. Aki két-három, nyolc-tíz, vagy száz tényt egymás mellé sorakoztat: állit és tagad, bizo­nyít és cáfol, akarva-akaratlan. Ha Péter László csak „fogód­zókat", „útjelzőket" akar adni, akkor is ezt teszi, még ha má­sokra hárítja is az étet és a mű összevetését, a leglényegesebb következtetések levonását, az értékelést. Az anyaggyűjtés ilyen természetéből következik, hogy gyűjtött anyagot össze­foglalva közzétenni csak érté kelő megjegyzésekkel szabad. Ennek ellenére a szerző szem­mel láthatóan valami hűvös „objektivitással" kezeli saját anyagát, mely objektivitást va­lószínűleg a „csak adatgyűjtő" helyzetből érez jogosultnak. Például számára az, hogy Hor­ger Antal Erdődi Józsefet „egész hasonlókkal fenyegette, mint Jé.zsef Attilát. Harmad­nap elfelejtette, s nemsokára ta­nársegédjévé neveztette ki ..." — éppen olyan súlyú és jelen­tőségű tény, mint József Attila megfenyegetése. (Meg kell itt jegyeznünk, hogy Erdődit — tudomásunk szerint — nem „nemsok-íra", hanem bizonyos évek múlva neveztette ki Hor­ger fizetéslelen. címzetes tanár­segéddél) Ebből az következik, hogy ha a költő nem veszi szi­vére a fenyegetést, megvárja, míg Horger lehiggad, miatta nvugodtan járhatott volna to­vább az egyetemre, sőt — ki tudja, nem lett volna-e tanár­segéd belőle. Dehát — muta'tja Péter László útjelzője — Jó­zsef Attilában az átlagosnál na­gyobb költői önérzet berzen­kedett és igy nem lehetett ta­nársegéd. Tehát annak a tagad­hatatlan ténynek a kiderítése, hogy nemcsak József Attilát fenyegette a hirtelenharagú Horger kizárással, ilymódon személytelenné misztifikálja az egész Horger-ügyet, jelképpé — ahogy Péter László a kiadvány 47. lapján maga is mondja. így lesz a precizitásával, gondosságával első pillanatban ámulatba ejtő adatgyűjtő kezé­ben egy cáfolhatatlan tény pil­lanatokon belül puszta szimbó­lummá, a Horthy-rendszert tu­datosan (ha némi cinizmussal: D. T. iratai között az 1920. évi is), kiszolgáló professzor bru-1 csomó 2/1920. I. 8. jelzésű da­talitása az adaípárhuzam foly-1rabja). Az Igazgató-tanács e tán komolyan semmikép sem [tárgyban 1920. január 22-én tában tartott üléséről Móra sa­játkezűleg vezetett jegyzőköny­vet: „4. Titkár felolvassa Nagy Zoltán rendes tagnak indítvá­nyát a Társaság minden tag­jára kiterjedő igazoló eljárás megindításáról. Az Elnökség elfogadásra ajánlja az indít­ványt. Balassa Ármin, Nagy Zol­tán, Móra Ferenc felszólalása után az Igazgatóság az indít­ványt elfogadván kimondja, hogy minden helybeli rendes tagjának a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartását megvizsgálja, s e célra igazoló­bizottságot küld ki". (Kieme­lés tőlem N. J. — 7/1920. I. 22 ). A Bizottság tagjaiul Ho­mor Istvánt, Cserzy Mihályt és Palotás Fausztin ezredest vá­lasztották. (Adatok u- o.). ügy látszik tehát, hogy kényszerről nincs szó, senki nem szólította fel a Társaságot az igazolásra. Ismerve a kor levegőjét, a Dugonics Társaság vezetősége bizonyára annyira megrémült, hogy sietett meg­ragadni Nagy Zoltán ajánlatát, a gyanú esetleges árnyékának mielőbbi eloszlatására. Móra feljegyzései érthető okokból nem részletezik a tanácskozás legkényesebb részét, a hozzá­szólásokat. Nagy Zoltán bizo­nyára saját javaslata mellet szólt. Hogy barátian kifej­tette-e azt, hogy „modus vi­vcndi"-t ajánl-e csupán, por­hintést a kurzuslovagok sze­mébe, Móra és Juhász Gyula, mint kompromittáltak fedezé­és jó válogatással rendkivül ér­dekes, igen jellemző demon­strációs anyagot szolgáltathat­nak, mint a kor szubjektív megnyilatkozásai. Azonban a kor és hely konkrét problé­máinak elemzésénél nem tá­maszkodhatunk kizárólag rá­juk. E dolgozat szerzője pedig az újságokon ktvül nem is akar mást felhasználni. Csupán a doktor Czibula hagyatékot, meg egy meglehetősen elna­gyolt Szeged-monográfiát idéz. Hegy emiatt hol tévedett na­gyobbat vagy kisebbet, hirte­len nem deríthető W- Minden­esetre a sokszor szubjektív hangú, nem egyszer felülete­sen, percek alatt összecsapott cikkekre támaszkodni akkor, amikor egy országos viszony­latban is jelentékeny város osz­tályviszonyalt, politikai problé­máit tárgyaljuk, felelőtlen vál­lalkozás. — Ilyen esetekben nincs más mód: vagy megvárja az irodalomtörténész, amíg egy történelemtudós elemzi az adott hely- és korviszonyokat, vagy nekivág maga az elemzés­nek, s nem a könnyebbik vége után nyúl a dolognak, ha már azoknak a leánykáknak a bece­nevét is feljegyezte, akikre ka­maszkorában József Attila rá­csodálkozott. (Egyébként be­cenevek is lehetnek jelentős adatok.) Náhol értékel is Péter László. Ott például, ahol a Du­gonics Társaságnak a keresz­tény kurzus aiatti működését jellemzi. „A Dugonics Társa­ság kényszerűen eleget tett ugyan a kurzus követelte iga­zoló eljárásnak, s kizárt tagjai közül kettőt, akiket munkahe­lyükön már állásvesztésre ítélt az állami igazolóbizottság, de megtartotta, sőt reprezentatív képviselőinek tekinlette Mórát és Juhász Gyulát, bárhogy acsarkodtak is ellenük a faj­védők. Móra és Juhász Gyula éveken át együtt szerepeltek a Társaság szokásos havi felol­vasóülésein, s az újabban rend­szeresített vidéki felolvasóeste­ken, Makón, Hódmezővásárhe­lyen. Orosházán, Alsóianyán, Haján stb". (14. I.). Igy azután az olvasó meg­győződhetik arról, hogy a Du­gonics Társaság ez idei műkö­désére legjellemzőbb Móra és Juhász megtartása, a magyar irodalom értékeinek a kurzus­sal szemben való határozott védelme. Csakhogy a Városi Levéltár iratai a következőket mondják: az igazoló eljárást a Dugonics Társaság egyik ren­des tagja Nagy Zoltán tör­vényszéki bíró javasolta levél­ben a Társaság Igazgató-taná­csának. (Nagy Zoltán levele a Móra és Juhász Gyula 1919-es viselt dolgait nemhogy eltus­solni, de jóvátenni akarta vol­na. De nem is erről van szó. Sokkal valószínűbb, hogy Móra és Juhász nem azért maradtak meg a Dugonics Társaságban, mert a Társaság diplomatiku­san elhárította fejük felül Da­mokles kardját, hanem Móra és Juhász azért voltak hajlandók szerepelni a Dugonics Társa­ság műsoraiban, hogy a ma­gyar nyilvánossághoz szólhas­sanak. Az is nagyon valószínű, hogy a Dugonics Társaság nem is merte volna kizárni egyikü­ket sem, hiszen a szegedi tö­megek előtt, Juhász Gyula ép­pen a munkástömegek előtt, igen népszerűek voltak. És egyáltalán maradt volna költője és írója a tisztelt Társaságnak, ha kizárja őket? Lehettek egyes korszakokban egészséges kezdeményezései a Dugonics Társaságnak. Ala­pos kutatás mérlegre teheti mű­ködését. Azokban az időkben azonban. amelyekről Péter László ír. enyhén szólva is nem olyan egyértelműen pozitív a magatartása, ahogy azt a szer­ző állítja. Nagyon örülnénk, ha AZ ATOMENERGIA AZ EMBER SZOLGALATÁBAN Aíommoxdony Milyen ls lenne egy utazása jövő expresszvonatán? A „föld­szinten" luxuskabinok sorakoz­nak, az emeleten pedig kényel­mes társalgók, moziterem és más berendezések szolgálják az utasok kényelmét. Az expresszvonatot atom­mozdony húzza. A mozdonyt nagyteljesítményű villanymoto­rok hajtják, a generátorok ára­mát bevezetik a szerelvény min­den kocsijában felszerelt moto­rokba. A mérnökök és kutatók ma már nem tekintik múló ábránd­nak az atommozdonyt. Miért szükséges a fejlődésnek ez a foka, miért foglalkoznak oly nagy lendülettel a szovjet ku­tatók ezzel a kérdéssel? A felelet nyilvánvaló: a Szov­jetunióban tíz-húsz év múlva a forgalom — az állandóan emel­kedő termelés kövelkeztében — olyan méreteket ölt, hogy «nár most keresni kell a lehetősége­ket a megoldásra. Az Októ­beri Forradalom előtt az orosz tehervagonoknak a raksúlya 16 5 tonna volt ma pedig már száztonnás, sőt ennél ls na­gyobb raksúlyú vasúti kocsik gördülnek a szovjet vasútvona­lakon. A jelenlegi viszonyok közt ezzel talán már el is ér Szeged városának valóban lett ték a fejlődés felső határát. A volna következetesen, a legne- kocsik további meghosszabbíta­hezebb időkben is a haladás i sa sok zavart és bajt okoz­iigyét szolgáló irodalmi társa- j hatna,^ különösen a kanyarok­sága. A Dugonics Társaság Mlkszáthot, a nagy realistát ban. A fejlődés legfőbb akadá­lya az, hogy ma is változatta­tudhatjuk. A felülvizsgálaton bizonyára érvényesültek baráti mozzanatok is. Maga a köz­igazgatás azonban csak jó két hónappal később szólította fel a Dugonics Társaságot az iga. zolásra és a Társaság elekor már csalt annyit jelent, hogy ő a felülvizsgálatot öntevéke­nyen rég elvégezte. (Lásd So­mogyi Szilveszter polgármes­ter levelét és Móra válaszát az 1920. III. 14. sz. levélen.). A kizárásokat jóváhagyó közgyű­lésen, szinte a kizártak helyett, Zadravetz Istvánt választotta tagjai sorába a Társaság, akit ajánlói (a Társaság tagjai) „mint a magyar nemzeti irány­zat lánglelkű apostolát, a ma­gyar társadalom díszét" java­solták többek között azzal, hogy „Horthy Miklós fővezé­rünk méltónak talplta arra, hogy rábízta a magyar nemzeti hadsereg lelki istápolását". (16/1920. II. 20.), Április 5-én hagyomá­nyaitól eltérően belépti-díjas felolvasó ülést tartott a Dugo­nics Társaság. 1200 korona be­vételét a ti. n. nemzeti hadsereg céljaira adta. (Nyugta és le­velezés 31/1920. IV. 6.). Makón is. meg Hódmezővásárhelyen már 1920-ban is valóban tar­tott üléseket a Dugonics Tár­saság: Móra és Juhász Gyula is szerepelt, de a bevétel (Vá­sárhelyen 600 korona, Makón 1500 korona) a nemzeti hadse­reg céljaira fizetődött be. (Nyugták és iratok a Levéltár­ban) Vásárhelyen a műsorban „A jövő világ politikája" című előadás is volt, mely bizonyára nem volt túlságosan irodalmi és haladó szellemű. Ez időben Szegeden járt a hírhedt Pé­kár Gyula vezetésével a „Fák­lyatartók" címet viselő uszító soviniszta-irredenta írócsoport. Az általuk elmondott verseket, felolvasásokat Cserzy Mihály javaslatára („történelmi neve­zetességű, a magyar fróművé­szetet ragyogóan reprezentáló kultúrünnep volt") díszes kö­tetben kiadni készült a Társa­ság. (42,43,46/1920.) Ha elfogadjuk azt a feltet vést, hogy a Dugonics Társa­ság a felülvizsgálást valami emberileg érthető rettegésből hajtotta végre, és enyhén ke­zelte az ügyet, a Levéltár ada­tai akkor Is „kissé" túlbuzgó­nak mutatják, mintha bizony ián auuiuijöii ocuuiiiiw-p • ».-„• - ~— j —— -.„—-„ .. , — yehető véletlenné. Igy, fordul {délután 5 órakor a KultúrgalQ-jL4öMí«nw/'ó( szól. _ ahol az országoshírű demonstrációval ünnepelte, tartott a tanyákon is irodalmi esteket már a forrada­lom előtt, felvette a kapcsola­tot 1918-ban a Vörösmarty Akadémiával, gyönyörű levelet Irt 1919 januárjában Móra a Társaság nevében Ady özvegyé­nek. Mégis arra fordult ez a hosszú fennállásra visszatekin­tő Társaság, amerre a szél fújt, s az ellenforradalom szele előtt földig hajolt, ha voltak tagjai között a kurzussal szemben fenntartásokkal élők is. A pozi­tivista módon adatkedvelő szerző ezesetben túl teszi ma­gát az adatokon és merészen azonosítja Juhász Gyulát és Mórát a Dugonics Társasággal, nem véve tekintetbe, hogy ha Szeged társadalmát, kíiltúr­életét ez Időben ellentétek dúl­ták fel, nem lehetett homogén massza a Dugonics Társaság tagsága sem. A tények, az ada­tok (melyeket — tételezzünk fel — Péter László nem ismert) legalább is ezt mutatják és ez egészen más kép, mint amit Péter László közölt. Végülis nincs okunk kétel­kedni abban, hogy a nagy szor­galommal felkutatott és a dol­gozatban közölt József Attilára vonatkozó levelek, életrajzi dá­tumok stb. pontosak. Ezért há­lásak Péter Lászlónak azok, akik József Attila élete után érdeklödnek. Nem értünk vi­szont egyet azzal az irodalom­történeti módszerrel, amely egyik vonatkozásban a betűrá­gásra emlékeztetően eleve el­rekeszti magát az olyan össze­függésektől, mint művész és mű, társadalmi viszonyok is tükröződésük; más vonatkozás­ban mégis olyan következteté­seket enged meg magának, amelyek nemcsak az „eleve el­rekesztettségnek" mondanak el­lent, hanem súlyos tévedések­re, elvi-ideológiai hibákra ve­zetnek, nem egyszer az olvasó­nak a szerző ada/.kezelése meg­bízhatóságába vetett hitét In­gatják meg! Péter László mód­szere pedig ilyen. Az Eqyetemi Könyvtár minden bizonnyal jóhiszeműen járt el, amikor az országos Iro­dalomtörténeti folyóiratban már megjelent tanulmányt kiadvá­nyai sorába iktatta. Viszont tanácsos lett volna, ha az Iro­dalomtörténet szerkesztősége gondosabban, a helvi vonatko­zásokra is kiterjedő figyelem­mel lektoráltatta volna Péter László tanulmányát. Nacsády József nul ugyanaz a sínpárok nyom távolsága (1524 milliméter), mint, amikor az első vasútvo nalat építették Oroszország­ban. Annak idején ez a nyom­távolság teljesen kielégítő és biztonságos volt. Ma azonban már nem. A szovjet tudósok és vasúti mérnökök olyan tervekkel fog­lalkoznak. hogy 4.5 mder nyomtávolságú vasútvonalakat építenek, amelyeken óriásmoz­donyok vontatnák a szerel­vényt. Ez a terv lehetővé ten­né, hogy a mainál háromszor hosszabb, szélesebb és maga­sabb kocsikat alkalmazzanak. Ezzel a kocsik teherbiróképes­ségét a mainál huszonhétszer nagyobbra emelhetnék. A mai hatvan tonna teheráru helyett 1600 tonna terhet rakhatnának egy vasúti kocsira. Vagyis: egy jövőbeli vasúti kocsi any­nyi terhet szállíthatna, mint ma huszonöt... Tiz ilyen óriáskocsiból álló szerelvény megfelelne tíz mai teherszerelvénynek. Az átállí­tás, a szovjet vasutak átépítése, természetcsen sok időt venne igénybe és sokáig tartana, amíg ? vasúti technika eljut­hatna odáig, de az ilyen megol­dás ma már reálisnak mond­ható. Ezeken a szuperszéles nyom­távú vonalakon közlekednének az atommozdonyok. A terve­zett atommozdonyok kétszáz­kilométeres sebességgel robog­nának. mind teher-, mind sze­mélyszállítmánnyal. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha előbb átépítet­ték a szovjet vasúthálózatot. Az óriásmozdonyok, óriássze­relvények korában el kell tűn­niük a kanyaroknak és sz emelkedéseknek. Nagyszabású építőmunkát igényel majd e kérdés megoldása, de a kor­szerű szovjet építkezési mód­szerek jóvoltából ez sem je­lent leküzdhetetlen akadályt. A jövő — az atommozdonyé! (A „Szovjet Kultúra" ci­mü lapból). A gyógyító atomok „Az ötödik partner" Az Országos Béketanács \ Anyák Világkongresszusa ülé­„Mi van a nagyvilágban" című | sezett. Ez a két nagy nemzet­külpolitikai füzetsorozatának közi találkozó tovább erösí­legújabb száma Jz ötödik tette a népek békemozgalmát, partner" címmel jelent meg. A , amely láthatatlan ötödik part• füzet színes beszámolót ad a helsinki béke-világtalálkozóról, a finn fővárosról, a magyar küldöttség élményeiről és sze­repéről. A füzet második része nerként ott ült a négy hatalom kormányfőinek genfi tárgyaló­asztalánál. Az érdekes képekkel, térké­pekkel illusztrált füzet egyfo­rintos áron kapható. Az atomfizika példátlan si­kerei, valamint az atomener­gia felhasználásának techni­kájában elért eredmények új távlatokat nyitottak meg az orvostudomány előtt. A rádioaktív elemeket si­kerrel alkalmazzák a beteg­ségek felismerése, a diag­nosztika céljaira. Igen fontos például nyomon követni, hogy a szervezetben hogyan szintetizálódik a hemoglobin, a vér eritrocitáinak vörös vastartalmú pigmentje. En­nek ismeretében meg lehet állapítani a vérszegénység okát. A szervezetbe elenyé­szően csekély mennyiségben nyomjelző vasatomokat visz­nek be. Megfigyelik a rádio­aktív vas megjelenését a vö­rös vértestecskékben és meg* állapítják, hogyan és milyen sebességgel képződik a hemo­globin. Nem kisebb jelentőségű a jelző atomok megfigyelése az átömlesztett vérben. Ezek ré­vén mintegy „jelzett" lesz maga az átömlesztett vér is és a tudósok megállapíthat­ják, hogyan változik az át­ömlesztett vér eritrocitáinak „élettartama" a vér konzer­válásmódja és előzetes táro­lása szerint. A rádioaktív jód lehető­vé teszi, hogy közvetlenül vizsgálják az ember pajzs­mirigyének jód-cseiéjét. Ér­dekes; az új módszerekkel a megfigyeléseket, hogy úgy­mondjuk, távolságra és min­den vegyelemzés nélkül lehet végezni. A kisugárzást re­gisztráló műszert a beteg nyakára illesztik és a jelző atomok kisugárzása csalha­tatlanul jelt ad a pajzsmi­rigyben végbemenő rejtett anyagcserefolyamatokról. Bevezették a vérkeringés rádioaktív nátrium segítségé­vel végzett tanulmányozásá­nak módszerét is. A vérbe vezetett „jelzett" fiziológiás oldat jelt ad terjedéséről a szervezetben, mintegy látha­tóvá teszi a vér mozgásának sebességét a szív és a vér­edényrendszer különböző ré­szeiben. A rádioaktív Izotópokat nemcsak a diagnosztika cél­jaira használják fel, hanem különböző megbetegedések gyógyítására ls. Ha kellő mennyiségű mesterségesen rádioaktivizált anyagot ve* szünk. az nemcsak jelenlété­ről ad jelt a szervezetben, ha­nem hatást is gyakorol az élö szervezetre. Minthogy min­den vegyi elemet rádioaktív­vá lehet tenni, az orvostudo­mány új lehetőségeket nyer a különböző szervekre gya­korolt specifikus hatás te­rén. A jód kisugárzó izotópját pajzsmirigy-daganatok gyó­gyításánál használják fel, s minthogy a jód ott összpon­tosul, csekélyebb hatással van az egész szervezetre. A rádioaktív foszfor a csontok­ban rakodik le és ezért fel­használható a fehérvérűség — a csontvelő fehér vértes­tecskéinek feltarthatatlan szaporodása — ellen vivott harcban. Orvostudományunkban nagy és jótékony erő kapott helyet: az atomerő. Szemünk láttára történnek az első lé­pések a tudomány eme új, kevéssé tanulmányozott terü­letén. Nehéz kutatómunka, adatgyűjtő munka vár ránk. De sok száz ember már érzi a rádioaktív elemek gyógyító hatását. A szovjet tudósok és orvosok eredményei megmu­tatják, hogy milyen korlátlan lehetőségeket nyit meg az atomenergia az emberi éle­tért. az ember egészségéért és hosszú életéért harcoló tu­domány, az orvostudomány előtt. Magyar kombájnok a Sárga-folyó pariján A budapesti "EMAG«-ban 1950-ben készült el az első magyar kombájn. Azóta nagy utat tett meg a magyar kom­bájnipar. Gyártmányai a többi között eljutottak a Ki­nai Népköztársaságba is. Ez év nyarán összesen már 228 "AC—400*< típusú kombájn aratott a Sárga-folyó árterü­letén, Északkelet-, Északnyu­gat-, Észak-, Közép-, Dél- és Délnyugat-Kínában, valamint . tí^LsőJdomgóliában, <jt (áJ&Mu A kombájnok kezelésére magyar szakemberek tanítot­ták meg a kínai dolgozókat, A magyar kombájnok ki­állták a próbát. Az aratás során egyetlen komolyabb hiba, vagy hosszabb állás nem fordult elő. A pekingkörnyékí Vörös Csillag TSZ-ben például öt *EMAG« kombájnra 10 nap­ra 274 hektár gabona leara-i """utervezték fi. ... .jri-m |6,|| TT if i

Next

/
Oldalképek
Tartalom