Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-11 / 239. szám
Fejlődnek a vetések A kora őszi vetésű növény magja mindenhol a földben van. Október első napjaira ta. őszi árpa és a rozs bevetését 70 százalékban végezték el a gazdaságok. Hozzáláttak a kenyér- és a takarmánybúza vetéséhez ls. A jelentések szerint a betakarítási munkák is általában jól haladnak. Hazaérkezett küldöttségünk I Szeged, 1944. Október 11 Koreából és Mongóliából A magyar parlamenti küldöttség Kállai Gyulának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének vezetésével csütörtökön délután visszaérkezett Budapestre a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és a Mongol Népköztársaságban tett látogatásáról. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Vass Istvánné és dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnökei, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront országos tanácsának főtitkár-helyettese, s az országgyűlés tisztikarának több tagja, jelen volt a fogadtatásnál a Mongol Népköztársaság, a Szovjetunió, a KNDK nagykövete. (MTI) Aranygyűrűs doktorok Mint lapunk csütörtöki számában beszámoltunk róla, a József Attila Tudományegyetem és a Szegedi Orvostudományi Egyetem szerdán délben megtartott együttes tanácsülésén „Sub auspiciis Rei Publicae Popularis" kitüntetéssel doktorrá avatták Pataki Mária végzett jogászt, Penke Botond okleveles középiskolai tanárt és Julesz János orvost. Most bemutatjuk olvasóinknak a JATE és a SZOTE új doktorait. Pataki Mária Penke Botond Julesz János A Szegedi I. sz. Ügyvédi Munkaközösség ügyvédjelöltje a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett. A középiskolát — miként az általános iskolát is — kitűnő eredménnyel fejezte be. Kitűnő tanuló volt a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán is, ahol mint KISZ-csoportvezető, majd később, mint a kari KISZ-vezetőség tagja is sikerrel tevékenykedett. Részt vett a jogi karon működő tudományos diákkörök munkájában, amelyek tagjaként sikerrel szerepelt országos szakmai versenyeken is. Doktori disszertációját Az állam javára való térítés a gyakorlatban címmel készítette el. s a legmagasabb minősítést nyerte vele. A József Attila Tudományegyetem szerveskémiai tanszékének fiatal tanársegéde Budapesten végezte tanulmányait, ott, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett középiskolai tanári végzettséget — kitűnő eredménnyel, mint ahogy korábban is mindig kitűnő tanuló volt. Egyetemi tanulmányai alatt — 1961 és 1964 között — népköztársasági ösztöndíjas volt, s aktívan részt vett az egyetemi KISZ-munkában. Szegedre kerülése után a szerveskémiai tanszék munkatársaként készítette el azt a pályázatot, amelyet díjjal jutalmaztak, s ugyancsak itt lett társszerzője a Biokémiai gyakorlatok című egyetemi jegyzetnek. A z eget, földet rázó dörgéssel párosult vöröslő fényben olyannak láttam akkor este a várost, mint amilyen Szodoma és Gomorra lehetett. Féltem és örültem. Tizenhét évesen, kamasz voltom kajánságával vigyorogtam a dörgést követő csöndbe, a pusztulást sejtető némaságban. Csöppet sem sajnáltam a várost, amely uraival együtt nagyon rászolgált a pokolbeli tűzre. Gondoltammajd elégnek benne háborústól. jegyrendszerestől, népkonyhástól együtt. S hogy aztán mi lesz? A jóságnak, az igazságnak nem pusztulhat el a magja. A fölperzselt földön is kihajt, gyökeret ereszt. Az a város nem kellett nekem, amelynek én sem kellettem, csak úgy, ha hétrét görnyedek és megcsúfolhatja bennem az embert, mint ahogy azt tette az enyimekkel, akik kívül laktak a körutakon pincelakásokban, dohos falak között. Nem volt bennem megbocsátás, csak harag lakozott a szívemben. Mert akkor nem ehettem eleget, amikor pedig a /kamaszoknak sokat kell falniuk, hogy a csontjuk erősödjön. Jegyre adták a cukrot, a kenyeret, a zsírt, jegyre az életet és ingyen a halált. És még tapsolni is kellett hozzá, jó arcot vágni, hazafias buzgalommal feküdni, kelni. Csak a napot nem tudták kiadagolni, eltakarni. Serdülő éveimet viszont bombákkal riogatták, szirénazúgással, ágyúk bömbölésével. Az a vöröslő fény, az a hatalmas dörgés a híd halálát jelentette a Tiszán. Meghalt az is, utána pusztulhatott volna a város, összeszakadhatott volna az ég a földdel. Nem néztem volna vissza Szodomára, Gomorrára. Lassan negyedszázadra fordul, hogy akkor este halálod kívánta egy kamasz, én büszke városom, Szeged. Kapud előtt pedig már ott álltak a napot hozó katonák. Átkeltek a Tiszán, aztán mentek tovább. Olyan természetes, hogy ők jöttek hozzánk. Jövetelükkel egy a küldetésük. Vajon, akik elsőként itt álltak a parton, a pontohíd előtt, hazatértek-e mindannyian, miután felemelték az elesetteket, megnyomorítottakat? LÖDI FERENC Hz első nap krónikája A Szegedi Orvostudományi Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának gyakornoka Budapesten kezdte meg, majd Szegeden fejezte be tanulmányait: a Ságvári Endre Gimnáziumban — kitűnő eredménnyel letett — érettségi vizsgái után a SZOTE hallgatója lett, ahol kiváló tanulmányi eredményét és aktív társadalmi tevékenységét népköztársasági ösztöndíjjal jutalmazták. Egyetemi évei alatt előbb az Élettani Intézetben, majd jelenlegi munkahelyén, az I. sz. Belgyógyászati Klinikán folytatott tudományos munkát. Kutatásainak eredményeivel pályadíjakat nyert. A múlt év november 7-i ünnepségeinek alkalmából a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel tüntették ki. Doktori disszertációja a túlélő emberi bőrszeletek vizsgálatával foglalkozik. a. l. Vásárhelyi Hetek Az irodalom ünnepi estje Aki járt már októberben Vásárhelyen, a hagyományos őszi tárlat megnyitásán, s találkozott a szinte sehol másutt nem tapasztalható eleven és élénk, de mégis tiszteletteljes és ünnepélyes érdeklődéssel, az megérti, mit jelent, ha azt mondjuk, ilyen légkörben várta a közönség szerda este a Vásárhelyi Hetek alkalmából a Petőfi művelődési házban rendezett irodalmi estet. A Magvető könyvkiadó és a vásárhelyi városi tanács közös vállalkozásában lezajlott irodalmi műsort azért is fogadta Vásárhely és környéke közönsége — többek között Szegedről is igen sokan rándultak át — ilyen felfokozott érdeklődéssel, mert a vendéglátók erre az alkalomra olyan írókat hívtak maguk közé, akik több-kevesebb ideig a művészetszerető város polgárai voltak. Kivételképpen csak Darvas József szerepelt az esten. Ö is azonban a városról beszélt, illetve főképpen a vásárhelyi születésű és 1945 óta ott élő Bibö Lajosról, akinek rövidesen megjelenő Subások című novelláskötete könyvkiadásunk egyik 25 esztendős mulasztását szünteti majd meg. Darvas József után a jelenleg Debrecenben élő, de valójában most is vásárhelyinek számító Pákozdy Ferenc verseit hallhatta a közönség, s aztán a Hódmezővásárhelyen született, s ma Szegeden élő fiatal költő, Pap p Lajos költeményei hangzottak el, magának a költőnek és Bitskey Tibornak az előadásában. Bitskey persze nem az egyetlen színész-közreműködője volt az emlékezetes szépségű és sikerű irodalmi estnek. Fellépett Berek Kati, Koncz Gábor és Margittay Agi is, s különös színt jelentett ebben az együttesben a Kecskés-trió, melynek tagjai ősi magyar hangszereken régi magyar muzsikát és népdalokat adtak elő. A műsor második felében lépett a közönség elé Németh László, aki 1945 után majd öt esztendeig Vásárhelyen élt, s mint a közönséghez szólva mondotta, „legjelentősebb műveit ott hozta tető alá.'' A köszöntésére zúgó taps tartalmát a valaha szintén Vásárhelyen élő Kristó Nagy István, az est rendezője, a Magvető könyvkiadó lektora fogalmazta szemléletes mondatokká. Az esten a Kossuth-díjas író bejelentette, hogy a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó közös vállalkozásában úgynevezett életmű-kiadás készül. A kiadás 18 kötetből áll majd, s évenként négy kötet kerül az olvasók elé. A szovjet csapatok rohamosan közeledtek Szeged felé. A felszabadulás előtti eseményekre és az első napra így emlékezik vissza az akkori kultúrtanácsnok, dr. Pálfy György: — Október 7-én reggel magához hívatott Tukats Sándor főispán. Közölte: a harctéri cselekmények miatt a város tanácsa „ideiglenesen" elhagyja Szegedet. Én közöltem vele, hogy itt maradok. Erről már korábban is szó volt, ezért nem hatott számára meglepetésnek. Még délelőtt Tóth Béla helyettes polgármester jelenlétében Tukats átadta nekem a város pecsétjét és írásban teljes állami és közigazgatási vezetői jogkörrel ruházott fel, mint az akkori rendszer szerint soron következő tanácsnokot. — Este 7 óra felé a Belügyminisztériumból felhívott Horváth államtitkár és „a rendkívüli helyzetnek megfelelően" ő is korlátozás nélküli vezetői jogkörrel ruházott fel. Azt mondotta a telefonba: „Elvárjuk, hogy jó magyar ember és jó keresztény legyen". Én ekkor letettem a kagylót. Nem tudom miért, hiszen ebben a mondatban számomra nem lehetett semmi sértő, mégis bosszantott a kifejezés. Segítséget adjanak, ne ilyen tanácsot! — ez fordult meg a gondolatomban. Nem volt elegendő orvosunk, viszont sok volt a sebesültünk. Nem volt élelem a városban, öszszesen tizenkét rendőrt hagytak itt. de másnap azoknak is hűlt helyük volt. Szegeden tartózkodott egy büntetőszázad, egyetlen egységes alakulat: a németek elmentek, a magyar zászlóaljak is elvonultak Kiskundorozsmáig. A zsidó századot neveztem ki rendfenntartónak, mert kezdték fosztogatni a gettót és a város kirakatait. — A front közeledett. Október 9-én közölték velem, hogy szénhiány miatt megszűnik a közvilágítás és a vízszolgáltatás. Este 9 órakor lakásomon tartózkodtam, amikor — mint később megtudtam — ismeretlen visszamaradt magyar katonakülönítmény felrobbantotta a hidat. Aznap éjjel nem aludtam. Tűnődtem, mitévő legyek. Nekem nem volt kapcsolatom a munkásmozgalomal. Semmilyen pártnak nem voltam tagja, és habár nem félemlítettek meg az orosz hadseregről keltett híresztelések, mégsem tudtam azonnal állást foglalni. Csak hajnal felé döntöttem el magamban: átadom a várost. — Másnap már nem volt világítás, és megkezdődött Szeged ostroma. Kedden A fölszabadulás után Szeged utcáin megjelent első antifasiszta plakát. Felirata a következű volt: „A Vörös-IIadsereg nem mint hódító, hanem mint felszabadító jött Magyarországba! Segítsétek a Vörös-Hadsereget, összezúzni a német fasiszta rablókat. Ezzel közeledik az óra, mikor a háború magyar földön véget ér és országotok megszabadni a német elnyomóktól." Liftprogram A magyar felvonogyúrtús zött elmondotta: a liftproghelyzetéről, feladatairól és problémáiról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat Fehérvári úti központjában Kovács István, a Hajtómű- és Felvonógyár vezérigazgatója. Többek korám a következő években a nagyobb lakásépítkezésekkel párhuzamosan tovább bővül, 1975-ig évente 1800 személyfelvonót kell gyártania a vállalatnak. egész nap lőtték az orosz csapatok a várost. Csonka Miklós városi főügyészt elküldtem a Kiskundorozsmán tartózkodó magyar alakulatok parancsnokához, Spaak alezredeshez és közöltem vele elhatározásomat. Ö tiltakozott ez ellen. — Ekkor Voronkof Teofil városi tisztviselőt — aki egykor cári tiszt volt — kértem meg egy levél leírására. Ebben biztosítékot nyújtottam a várost körülvevő szovjet csapatok parancsnokának, hogy Szegeden polgári ellenállás nem lesz. Bohó András mérnök, aki ugyancsak tudott oroszul, vállalta, hogy eljuttatja a levelet az egyik előrenyomuló szovjet egységig. — Nem emlékszem, hogy ez a levél eljutott-e a szovjet parancsnok kezébe, de tény, hogy este 8 óra 10-kor megszűntek a lövések, teljes csend honolt a város körül. A városháza alatt a légópincében tartózkodtam néhány tisztviselő körében. Ott volt a „rendfenntartó" század is, és parancsot adtam: minden fegyvert rakjanak elém. Meglepetésemre jó néhány fegyver került elő. 8 óra 30 perckor a Kálvária téri légóközpont közölte, hogy orosz beszédet hallanak. Aztán több helyről jelezték ugyanezt. Mi is hallottunk lépéseket a Széchenyi téren: Mi történik kint? Bevallom, féltem. Reggel negyed 5-kor döngették a városháza kapuját. Kimentem. Egy orosz tank tetején mosolygó katonanő integetett. Érdeklődtek, merre van a Kossuth Lajos sugárút. Nem sokkal később egy szovjet tiszt negyedmagával zörgött, és amikor megjelentem, a kapuban rossz kiejtéssel kérdezte: „Palfy? Palfy ?" — Mondtam, hogy én vagyok. Kezet nyújtott. Fellélegeztem. Kölcsönösen cigarettával kínáltuk egymást. Azt mondta, menjek el vele a kommandatúrára. A mai MA V-igazgatóság épületében egy ezredes fogadott. A bemutatkozás után az volt az első kérdése: „Miért maradt itt?" Azt válaszoltam: „Az én családom itt élt Szegeden, én itt kaptam ezt a magas kinevezést. Ügy éreztem, itt a helyem. Ezért." — Ekkor az ezredes felállt és a következőket mondotta: „A hadsereg-főaprancsnokság nevében kineveztem Önt a város polgármesterének." És hellyel, konyakkal kínált. Hét óra előtt értem viszsza a városházára. Alig tudtam feljutni a lépcsőn. Emberek tolongtak a szobámban : Szeged munkásmozgalmi veteránjai, akik közül többet már korábbról ismertem. Már a város felszabadulásának első perceiben segítkeztek. Később Butyenke alezredes jött be hozzám, Szeged első szovjet városparancsnoka. Elmondottam, hogy nincs szenünk, áram-' szolgáltatásunk, vizünk. Másnap már volt szén, villany. víz. . . Megkezdődött az élet!... m. t. PÉNTEK, 1968. OKTÓBER 11. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Á
