Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-11 / 236. szám
Pálfy György: A VÁRÓ SHÁ2 ^ÁN F amíliánkban a németellenesség a magyar szabadságharc leveréséig nyúlik vissza. 1944-ben, a város kiürítésekor ez az érzés tartott meg szülőföldemen. Édesapám a német megszállás előtt már betegszabadságon volt. mivel mint polgármester, az emberellenes háborús törvényeket nem volt hajlandó aláírni. 1944. március 21-én, a német megszállás harmadik napján Tukats főispán magahoz kéretett, s a leggorombább hangon utasított, hogy adassam be édesapámmal polgármesteri állásáról való lemondását. Ha nem viszem keresztül apám lemondását, én is súlyos retorzióknak nézek elébe. Mérgemben közöltem vele, hogy édesapám negyvennégy esztendeig szolgálta Szeged városát, talán mégsem érdemli meg. hogy őt, mint valami rossz cselédet, rúgják ki, de a főispán utasítását tudomásul veszem, mivel nem várhatok mást sem a főispán úrtól, sem az előállított helyzetről. Hazamentem, apámmal megírtuk az egysoros beadványt: Pálfy József polgármester kérte nyugállományba helyezését. Még azon a napon szentesítették a lemondást. 1944. október 8-án újra magához kéretett az akkori főispán és polgármester, Tukats Sándor, s közölte velem, hogy a várost elhagyni kényszerülnek a hadihelyzetre való tekintettel, s mint egyedüli intézkedésre jogosult főtisztviselőt, megbíznak a főispáni és polgármesteri teendők ellátásával mindaddig, amíg újból át nem vehetik a város vezetését. Főispáni, polgármesteri, tanácsnoki Mercedeseken távoztak az urak, de privát személyautókat is bevonultattak, s azokon is távoztak. Az irattárat s a pénzkészletet városi teherautókon szállították. Mi itt maradtunk minden eszköz nélkül. F,gy teljes hétig szovjet katonakenyéren éltünk, mivel az első napokban csak az ő tábori pékségük sütött kenyeret. Velem azt sem közölték, milyen katonai raktárak, készletek találhatók a városban. Korábban hivatalból — mint kultúrtanácsnoknak — semmi közöm nem volt efféle ügyekhez, csak akkor ismertem föl a katonai objektumok létét, amikor 10-én egyre jöttek be a jelentések a feltört magazinokról, üzletekről, gettókról, hogy mekkora értékek felejtődtek mégis itt a városban. Miután én már augusztusban kijelentettem a kiürítési ügyeket tárgyaló bizottság ülésén, hogy a várost semmi körülmények között el nem hagyom, ennek következtében bízták rám az ügyek intézését, s ennek következtében maradt meg a városi tisztviselői kar is Szegeden kb. 80 százalékban. 1944. október 10-én, hajnali 5 órakor megkezdődött Szeged ostroma. A városban ebben a pillanatban megszűnt a víz, villany és gázszolgáltatás. Több helyen történt belövés. így kapott találatot a városháza, a fogadalmi templom tornya, a Szent István tér, ettől a tüzérségi tűztől gyulladt meg tudomásom szerint a Baross Gábor gimnázium tetőzete is. A Tisza Lajos krt. 65. számú ház is olyan két belövést kapott, hogy a berendezési tárgyai az utcára kerültek. A közbiztonsági alakulatok, amelyek rendelkezésem alá tartoztak, tudtom nélkül elhagyták a várost. A Szeged lövetése utáni fél órában városszerte elkezdődött a fosztogatás. A gettót, s különböző gazdátlan boltokat feltörték, az árukat hordták ki. A városháza pincéjében elhelyezett zsidó munkásszázadot kértem meg a rend helyreállítására. A zsidó munkásszázadot úgy mentettem be a városháza légópincéjébe. Ez a század a bombakárok és egyéb sürgős romok eltakarítása végeit tartózkodott Szegeden, de a város kiürítésekor, 8-án, már parancsuk volt a továbbvonulásra. Én akkor betessékeltem őket ide a pincébe. Így maradtak itthon. De voltak lenn a pincében olyan emberek is, akikről nem tudtam, kicsodák. Szegediek voltak, akik féltek, akárcsak mi, s odabújtak közénk. De ugyanakkor a városháza udvarára elég tömegesen hordták be a sebesült magyar katonákat, s itt az udvaron a városban maradt orvosok műtötték őket, s látták el a legszükségesebbekkel. Egyik legmegrázóbb élményem volt. amikor 10-én hordták be a szerencsétlen magyar katonákat a Szeged elé ásott lövészárkokból. Egyiknek a keze, másiknak a lába hiányzott vagy volt csonkolt. A városháza udvarán íróasztalokból rögtönzött műtőszerüségen operálták őket a legprimitívebb körülmények között. Jólesz Gyurka, Viola György, Vidákovits Kamii ló, Szabó Dénes meg Sándor Jóska működtek ott. Az egészségügyi intézményeket részben a bombázások miatt kimenekítették a tanyavilágba. • a megmaradtakat pedig elhurcolták. Közben a városban maradt tűzoltó főparancsnok légótelefonon jelentette nekem, aki a városháza légoltalmi pincéjében tartózkodtam, és igyekeztem ellátni tisztemet, hogy a város több ponton ég. A tüzeket, mivel a vízmű is kikapcsolt, a közművek leálltak, nem lehetett hagyományos módon oltani, nem volt vízszerzési lehetőség, de elmenekítették a város hatásos tűzoltó-felszerelését is. Hiába volt itt a Tisza. Csupán poroltókkal dolgozott néhány derék tűzoltó, akik itthon maradtak, és Horváth István parancsnok. Ilyen körülmények között határoztam el a város polgári feladását, amelyet a kiértesíthető polgári személyekkel megtárgyaltam. Ezután juttattam el az orosz nyelven írt, a város és az állam pecsétjével ellátott levelemet a szovjet parancsnoksághoz, melyben a város lakossága részére kegyelmet és tűzszünetet kértem. saját személyemben vállalva a felelősséget azért, hogv polgári ellenállásra Sor nem kerül. Ekkor tűzettem ki a városháza tornyára a fehér lobogót. A szovjetekhez Intézett levelemet Bohó András mérnök vitte el a Szeged határába érkezett első szovjet tank parancsnokához. Valahol az alsóvárosi temető környékén találkoztak, ez történt este 8 órakor, és este 8 óra 15 porckor Szeged lövetése megszűnt. A Földműves utcai iskola alatt levő pince légóőrsége 10-én este 10 óra tájban jelentette, hogy orosz beszédet, inkább suttogást hallanak az utcáról. Földerítők lehettek. Míg ez a beszélgetés történt a mondott iskola pincéjében, sortüzeket hallottam eldörrenni a Széchenyi téren. Én fosztogatókra gondoltam, de később kiderült, hogy német hátvédek vonultak még át a városon, s valami okból magyar civil foglyok, túszok lehettek a kezükben, akiket talán itt akartak volna hagyni. Miután nem kerülhettünk érintkezésbe, úgy szabadultak terhüktől, hogy a téren lelőtték őket. Soha nem tudtuk meg, ki volt az a három-négy férfi, akit másnap reggelre holtan találtunk a városháza előtt. 1944. október 11-én. hajnali negyed ötkor egy szovjet tiszt vezetésével patrul érkezett a városháza elé, s név szerint engem keresett. Amikor a városháza kapuján néhány perc múlva tolmácsom kíséretében kiléptem, a patrul közrefogott, és a MÁV igazgatóság épületébe kísért. Ott egy vezérkari ezredes fogadott, aki beléptemre fölállt, s első kérdése ez volt: Miért maradt Ón itt? Erre azt válaszoltam: Számomra a szenátusi stallum nemcsak reprezentatív tisztséget és jogokat jelent, de azt a súlyos kötelességet is, hogy városom legnehezebb órájában a lakossággal együtt legyek, és el ne hagyjam. A tiszt ezek után közölte velem, hogy mára virradóra a szovjet hadsereg a várost elfoglalta. Ennélfogva Szeged katonai parancsnokság alá került. Ezután kezet nyújtott, s közölte, hogy a szovjet hadsereg parancsnoksága nevében a város polgármesterévé r.evez ki, s ettől kezdve a katonai parancsnokság utasításait, rendelkezéseit köteles vagyok végrehajtani, s végrehajtatni. A radról Szeged városába vitt az utam. Ez néhány nappal azután történt, hogy a szovjet hadsereg fölszabadította a várost, de még a párt nem alakult meg. Valahogy hibásan abból a nézetből indultak ki a szegedi elvtársak, hogy a népfrontot úgy kell értelmezni: minden párt együtt lesz, önálló párt nem lesz. Igen heves vita volt közöttük, amelyet lényegében az én megérkezésem döntött el. amikor itt kifejtettem az elvtársaknak — akik engem a Tisza-szállóban felkerestek, mivel hallották, hogy valaki vezető magyar kommunista érkezett Szegedre. Már nem emlékszem, kitől értesültek érkezesemről, de már az első nap kora éjszakáján felkerestek. (Egyedül éltem az üres szállodában, annak se személyzete, se őrsége nem volt. A beszélgetést követő másnapon a szegediek nekiláttak — azon belül is főleg a Komócsin család tagjai — a párt megszervezésének.) Miután megegyeztem a szegedi elvtársakkal. hogy sürgősen megalakítjuk a pártot, nagygyűlést hívtunk össze a színr házban. Nemrég a tévé fölkért arra. hogy a szegediekkel együtt emlékezzünk vissza Szeged eme napjaira. Urbán Ernő írta meg a történetet. Miután eimek kapcsán fölelevenítettük az emlékeket, így elég pontosan emlékszem vissza erre a gyűlésre. (A korabeli lap szerint annyian voltak, hogy ennyi népet Szeged nem látott még együtt. Urbán Ernőt ki is javítottam, mert az egvik szegedi lap azt írta, hogy Kossuth óta nem volt ekkora Jömeg jgyütt Szegeden, az ügyben, hogy népszónokot meghallgasson. Siettem kijavítani ezt a túlzást, mert a legnagyobb hatása a történelemben Kossuth beszédének volt Szegeden, amikor az itteni népekhez fordult ismert alföldi toborzó útja során.) Rövidesen ide érkezett Révai, Farkas, Szirmai és mások. It alakult meg a felszabadított területek Központi Bizottsá(Volt olyan parancs 11-én, hogy a lakosság segítségével a romoktól tisztíttassam meg az utakat és járdákat, hogy a gépjármű-forgalom megindulhasson. Azonnal intézkednem kellett, ós tudtam is. A körém sereglett munkások sietve, szívesen segítettek. Ezek az emberek szétfutottak a városban, házról házra szólították a lakosságot a közmunkára. Még azon a napon estére kelvén a főbb útvonalak szabadokká váltak. Voltak forró pillanatok. A front ingadozott, Szálasi engem képletesen felköttetett. mivel nem hagytam el a várost, mert ő hatalma átvételekor országos parancsot adott mindenkinek, hogy siessen Budapestre. Hát nem siettem. Ekkor a vésztörvényszék távollétemben halálos ítéletet mondott ki rám. Budán lógott a szalmabábü, ráírva a nevem! Tessék azt elképzelni, milyen lelki válságon mentem keresztül a lakosságért is. s a szovjet parancsnok előtt, sok jogos szemrehányás miatt, de azért is. hogy a régi magyar hatóságra tett eskümet megszegtem. S az elküldött levél is elvágta előttem a régihez vezető utat. Sok magas rangú tiszttel érintkeztem azokban a napokban. Németül, franciául jól beszéltek. De nekem soha de soha, hogy tovaris. nem mondták. Pontos információik voltak rólam, hogy nem vagyok kommunista.) ga, amely kezébe vette a kommunista párt országos szervezesét. irányítását, a már felszabadult területeken. Egyelőre azonban hadd térjek annyiban vissza Szegedre, hogy az emiitett gyűlésnek óriási volt a hatása. Emlékszem, hatalmas betűkkel, részletesen hozták ott elhangzott beszédemet, amelyben kifejtettem a kommunista Párt népfrontpolitikáját. (Ez nagy meglepetés volt Szegeden, annál is inkább, mert bizonyos mértékig nem is volt kommunista uralom akkor a városban, hanem valami rablóvezérnek rov:d életű uralma, aki tudott oroszul, s ő kaparintotta kezébe a politikai hatalrrr.fc. Ezért nekem úgyszólván fegyverrel kelleti kivernem a városházáról. De nemcsak ez volt a probléma, hanem a gazdátlanság következtében a magukat szerb partizánoknak nevező magyarok is el akarták foglalni a felszabadult. Szegedet. A város szovjet katonai parancsnoka tájékozatlan volt ebben az ügyben, de én erélyesen közbeléptem, hogy Szeged nem Jugoszlávia területe, erre semmiféle döntés nincs, mi magyar kommunisták intézzük a mi hazánk sorsát, így Szegedét is) A párt hamarosan megszerveződött, elég jól, kemény organizáció lett belőle, amit elsősorban az segített elő, hogy itt. jó erők végezték a szervezés munkáját. Mind a helyi, az illegalitásban kipróbált elvtársak. mind az ide érkezett emigránsok, valanlint az internáló táborokból hazatért elvtársak keményen dolgoztak, kommuniíta módon gondolkoztak. (Itt találkoztam először Apró Antallal, kit eredetileg is nagyon kerestem, mert a Moszkvából kapott megbízatásom az volt eljövetelemkor, hogy bárhol, bármikor, de vegyem fel a kapcsolatot a magyarországi Központi Bizottsággal. Sok mindent tudtam róluk, tudtam a nevüket, és ismertem az illegális nevüket, jobban mondva sokuknak csak az illegális nevét. Már amennyire megtudtuk igazibői állapítani, hiszen információinkat különböző, (Folytatás a 6. oldalon.) Vas Zoltán: ELSŐ VONALBAN Szovjet gyalogos csapatok átvonulása Szegeden, a Széchényi téren A gyalogságot a tüzérségi erők követik. Lóval vontatott ütegek a Széchenyi téren
