Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-22 / 222. szám

•ASÁRWAP, 1914. SZEPTEMBER 88. Megelevenedik a dioráma Cinka Panna balladája a színház évadnyitó előadásán A színpadon felszerszámo­zott paripa — mintha élne. A háttérben, a mocsár fölött sötétszürke felhők —, mint­ha ránk nehezülnének. Osz­lásnak indult emberi és álla­ti tetemek — mégis, mintha képesek lennének az újjá­születésre. Egy bukott sza­badságharc szent relikviái, egy történelmi múzeum ha­talmas diorámájában ... Ez a pusztuló múlt kel életre, a régen holtak tá­madnak fel, hogy a Szegedi Nemzeti Színház színpadán eljátsszák Balázs Béla és Kodály Zoltán a feledés süllyesztőjéből előkapart drámáját, a Cinka Panna balladáját Balázs Béla moszkvai emigrációjában írta ezt a müvét, s a felszabadulás után hazatérve az új társa­dalmat építő népnek akarta ajándékozni. Fel is ajánlot­ta a Nemzeti Színháznak, Kodály Zoltán, a jó barát, pedig a kuruckor dalait-nó­táit felhasználva írt zenét a darabhoz. Sok-sok huza­vona, nehézség után, meg­csonkítva és meghamisítva, a szabadságharc centenáriu­mi ünnepségeinek keretében, 1948. március 15-én mutat­ták be — az Operaházban. Az előadáson kimaradt a drámai mag, a középső fel­vonás, operettes, felületes dalművet játszottak azon az estén — bántóan naturalista díszletek között —, a Nem­zeti Színház és az opera művészei. Még egyszer, már­cius 18-án került színre a darab, majd az ellenséges, kegyetlen és rosszindulatú kritikák hatására „csendben levették a Cinka Panna bal­ladáját az Operaház műsorá­ról". A darabnak külön fe­jezetet szentel A magyar dráma útja című könyvében a színház új dramaturgja, dr. Siklós Olga. Giricz Mátyás, a mú szín­padra állítója a következők­ben foglalta össze vélemé­nyét: — Balázs Béla nem törté­nelmi drámát írt, bár törté­nelmi korban játszódik da­rabja, valóságos történelmi személyekkel. Saját világát, mondanivalóját fogalmazta meg éppúgy, mint ahogy tet­te a Bartók-librettók eseté­ben. Csak egy példa: Cinka Panna, a legendás hírű ci­gányprímás, és az árulóvá lett Ocskay kapitány a való­ságban nem is találkozhat­tak. Balázs Béla célja az volt, hogy megmutassa, ho­gyan lesz árulóvá a baloldali forradalmárvezér szinte tör­vényszerűen akkor, amikor a közösség nagy céljainak szolgálata közben elsődlege­sen önmaga karrierjét igyek­szik egyengetni. A mú szüle­tésének időpontján, a szo­cializmus építésének kezdeti szakaszában erre a nagyon is veszedelmes kórra figyel­meztetett Bálázs Béla. Mondanivalója ma is figye­lemreméltó. Természetesen arról is szól darabja, hogy a magyar szabadságharcok bukásának legfőbb oka a szociális széthúzás, a szegé­nyek és gazdagok feloldha­tatlan ellentéte. Balázs Béla nem titkolta, hogy egy új műfaj első fecs­kéit igyekezett megalkotni a Cinka Panna balladájában. A magyarság hagyományai­ból táplálkozó, sajátosan nemzeti műfajt. Példái a székely népballadák és Arany János balladái voltak. — A mi előadásunk se nem történelmi dráma, se nem dalmű — mondja a rendező. — Célunk elsősor­ban újra felfedezni ezt a méltatlanul feledett művet, másrészt elkezdeni azt a nagyon fontos munkát, hogy színpadra állítsuk a magyar nemzeti dráma eddig isme­retlen, vagy alig ismert al­kotásait. A Szegedi Nemzeti Szín­ház évadnyitó előadására szeptember 26-án, csütörtö­kön este kerül sor. A Cinka Panna balladájának főszere­peit Martin Márta, Körtvé­lyessy Zsolt és Kátay Endre játsszák. A díszleteket és jelmezeket Gyarmathy Ág­nes tervezte, a szoborkellé­keket Gera Katalin készítet­te. Vezényel: Csala Benedek. T. L. «r Az új Kincskereső Október 2-án jelenik meg Október 2-án megjelenik az új Kincskeresőnek, a 10 —14 évesek irodalmi, művé­szeti és kulturális folyóira­tának első száma — 40 ezer példányban. Az új országos folyóirat a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola két és fél évvel ezelőtt kí­sérletként megjelentetett, azonos című folyóiratának értékes törekvéseit folytatja: fokozni kívánja a fiatalok irodalom iránti érdeklődését, fejleszteni esztétikai ízlésü­ket, nagy gondolati és eszté­tikai értékű művek közlésé­vel. Ezek az általános cél­kitűzések határozzák meg a folyóirat szerkesztési elveit. Hegedűs András főszerkesz­tőt, a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola főigazgatóját kértük meg, mondja el, mi­lyen konkrét feladatokat kell megoldani a szerkesztőség­nek e célok megvalósulásá­ért, és milyen szerepe van a szegedi Móra Ferenc-i ha­gyományoknak munkájuk­ban. — Folyóiratunk címét nem véletlenül adta a Móra-re­gény, a Kincskereső kisköd­mön, és megindításakor is az író szelleme vezetett ben­nünket. Ö a legrangosabb írói feladatnak tartotta a gyermekeknek írást, úgy vél­te, a legnagyobb nevelő erő az igazán értékes művekben van. A mórai hagyomány tehát arra inspirál bennün­ket, hogy irodalmat, értékes műveket adjunk a fiatalok­nak. Ne csak az ifjúsági írók alkotásait, hanem min­den író nagy művészi érté­kű művét közöljük, és ne csak a meglevő igényeket szolgáljuk, hanem újakat is teremthessünk, ízlést és szemléletet formálhassunk. A hagyomány azonban arra is kötelez, hogy mindenkor figyelembe vegyük az élet­kori sajátosságokat. Olyan írásokat adunk, amelyeket a gyerekek képesek megérteni, befogadni, és amelyek való­ban hozzájuk, a mai 10—14 évesekhez szólnak. Ami még mindezeken kívül meghatá­rozza a feladatainkat: a Kincskereső a Magyar Üttö­rők Szövetségének folyóirata, mi tehát sajátos eszközeink­kel segíteni kívánjuk a moz­galom célkitűzéseit; egyér­telműen érvényesítjük a szerkesztésben az abból fa­kadó igényeket, hogy orszá­gos folyóiratról van szó; in­tenzív kapcsolatokat szeret­nénk teremteni olvasóinkkal, más országok hasonló folyó­iratainak szerkesztőségeivel. A Kincskeresőt az ifjúsági irodalom egyik bázisává, inspirálójává szeretnénk ten­ni, keressük az ifjúság iro­dalmi nevelésének új formá­it, és az esztétikai nevelést szeretnénk szolgálni a lap külső megjelenésével. Az új folyóirat szerkesz­tősége a Bartók Béla Műve­lődési Központban kapott otthont. A főszerkesztő He­gedús András, helyettese Si­mái Mihály. A szerkesztőség munkatársai: Baka István, Dobcsányi Ferenc, Madácsy László, Tandi Lajos, Szepesi Attila. Az októberi első szám törzsanyagát mai ifjúsági irodalmi alkotások adják. Illyés Gyula, Nagy László, Weöres Sándor versei mel­lett Hárs László: Mi is vol­tunk gyerekek című regé­nyéből olvasható majd rész­let, ezenkívül Tatay Sándor novellája és a vele készült riport, Fekete István: Ott­hon című elbeszélése, és né­hány népköltészeti alkptás szerepel még a szépirodalmi rovatban. Vargha Balázs írá­sa jelenik meg az Edes anyanyelvünk. Tüskés Tibor pedig „Goethe — ecsettel" címmel írt a Testvérmúzsák rovatba. Fodor András bala­tonszárszói sétára viszi el a gyerekeket, József Attiláról szóló írásában, Kiss Dénes: a Kányadomb visszahív cí­mű vallomását közli a folyó­irat Könyvek között című rovata. Lesznek a Kincskere­sőben irodalmi tartalmú rejt­vények, és természetesen válaszolnak az olvasók le­veleire is. Az új címlapot Reich Károly tervezte, ő il­lusztrálta az első szám írá­sait is. A Kincskereső megjelené­se a tanévhez igazodik, júli­us, augusztus kivételével a hónapok első napjaiban ke­rül a postahivatalokhoz. Az iskolai terjesztőknél, posta­hivataloknál, kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben le­het előfizetni, egy szám ára 4 forint. • S. E. A vendég — mindenütt vendég. Bizonyos előjogokat is élvez. Az utóbbi éhekben a vendégmunkás fogalom is otthonosan forog a köztudat­ban, persze más-más tarta­lommal. Az olaszok például évtizedek óta menekülnek a munkanélküliség elől külön­böző államokba, elég szomo­rú is a sorsuk. Más a helyzet azokkal a fiatalokkal, akik tőlünk utaznak a Német Demokra­tikus Köztársaságba, munka­vállalás céljából. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt, annyi köztük a különbség. A mi munkásaink megbe­csült vendégek voltak az NDK üzemeiben, gyáraiban, és azok most is, akik jelen­leg ott dolgoznak. Munká­jukkal kiérdemelték. képzett szakmunkások. Lel­kük mélyén úgysem hitték komolyan német munkatár­saim, hogy Európa közepén annyira másképpen élnének emberek, mint ők. Vala­mennyien akartuk, hogy el­ismerjenek bennünket. Sike­rült. Fél év múlva már volt Kecskeméti Illés autóvilla­mossági műszerésznek egy sere| jó barátja a német közlekedési vállalatnál, ahol a szakmájában dolgozott. Két éve jött haza, azóta se szakadt meg a kapcsolat köztük. A nyáron eljöttek Szegedre a volt kollégák, lá­togatóba. Nagyon jól érezték magukat, jövőre magyar ba­rátjukat várják vendégségbe. KEVESET TUDNAK RÓLUNK Kecske­meti Il­lésnek, a szegedi Volán Vállalat fiatal okta­tótisztjének eleinte az volt a furcsa Lipcsében, hogy igen keveset tudnak rólunk ctt az embere^. Különösen az idősebbek, akik már nem vesznek részt a modern nép­vándorlásban, a turizmus­ban, csak az maradt meg oennük hazánkról, amit ré­gen hallottak, hamis illúziót kfltő reklámokból: a lovak, a puszta, a gulyás és a Pi­roskák. — Azonnal rájöttem, hogy nekem nemcsak dolgozni kell, hanem a nemzetemet is képviselni, méghozzá jól. Ahogy tőlem telik, bebizo­nyítani, hogy más is van az én hazámban: művelt embe­rek, számottevő ipar, ' jól VOLÁNTÓL A VOLÁNHOZ — Itt dolgo­zom már tulajdonképpen kilenc éve, innen mentem az NDK-ba, ide jöttem vissza. Szeretek itt. Szívesen fogadtak, ami­kor megérkeztem, semmiben sem szenvedtem hátrányt, sőt, támogattak tanulási szándékomban. Megfelelő számú jelentke­ző hiányában nem indult oktatás ott, ahol tanulni akart, így került a gépjár­művezető iskolába, oktató­nak. Kilóra méri a tananya­got, amit neki is ej kell még sajátítania, meglevő, alapos műszaki ismeretei mellé. Most hasznosíthatja mind­azt, amivel az NDK-ban szakmai szempontból gyara­podott. Ismeri az autót ap­róra, kívül-belül, idős gép­kocsivezetők is szívesen fi­Vasárnapok Aki végignézte Fáy László szerkesztő, Feledy Péter ri­porter, Kenyeres Gábor ren­dező, Szalai László és Bónis Gyula operatőrök Vasárna­pok című háromrészes do­kumentumfilmjét — jogosan lehetnek vegyes érzései. Először arról, aminek örülhetünk: a témaválasztás­ról. Mostanában megszapo­rodtak a televízióban az üze­mi riportok és a munkások életmódjával, körülményei­vel foglalkozó dokumentum­filmek. Sok szó esik a szo­cialista brigádokról is, ku­tatva-segítve azokat a folya­matokat, erőket, amelyek valódi kollektív munkacso­portok alkotására késztetik az együtt dolgozó embereket. Étbe a sorba tartozik a Va­surnapok, hiszen szerzői egy társadalmi munkaakció (a brigádok házat építettek az özvegyen maradt kétgyere­kes asszonynak) ürügyén ar­rtl szerettek volna szólni, mit jelent ezeknek az embe­reknek a „jelmondat": szo­cialista módon élni. A téma önmagában is sok érdekessé­get, tanulságokat ígérő volt, a film pedig mindenki ér­deklődésére számot tartha­tott. Mert tájékoztatást ígért azoknak, akik járatlanabbak sz üzemi világban, nem is­merik jól a munkások vé­leményét társadalmi jelentő­ségű kérdésekben; tanulsá­gokat, útmutatást, segítséget pedig a többi szocialista bri­gádnak. Túl nagy várakozás­sal, „elvárásokkal" tekintet­tünk volna a bemutató elé? Minden egyes apró riport, gyári kép elkészítése nagy felelősséget ró a tévé mun­katársaira. Nemcsak a nagy nyilvánosság, hanem e mű­sorok témáinak jelentősége is megköveteli, hogy a dol­gokat végiggondolva, fele­lősségtudattal és igényes­séggel készítsék őket — mi­ért ne várhatnánk tehát ugyanezt egv háromrészes film készítőitől? Akiknek a jó témát ezúttal nem a leg­jobban sikerült feldolgozni­uk. Míg az őszinteségre tö­rekvés mindvégig jellemezte <érdéseiket — és a válaszo­dat —, a következetesség és a frappáns egyértelműség nem. Ezért történhetett, hogy a film során jócskán elkalandoztak a témától, hogy jó néhány előregyártott szókapcsolat, közhelyszerűen semmitmondó mondat takar­ta el mindazt, ami friss, ér­dekes. lényeges lehetett vol­na. A beszélőt persze a sztereotípiák is jellemezhe­tik. Csakhogy a film szerep­lői közül néhányan nem ön­szántukból, hanem rossz ri­porteri kérdésekre válaszol­tak mindig kéznél levő álta­lánosságokkal. Ezek a hibák jó ügyek jó­s/ándékú szolgálata közben xjülettek, minél több ilyen filmre van szükség ahhoz, hogy egyre kevesebb legyen belőlük. Mert a Vasárnapok­ban is felfigyelhettünk iga­zán jó portrékra, közvetlen egyszerűséggel elmondott, értékes véleményekre, hét­köznapi életünk szép, és a maga teljességében bemuta­tott pillanataira. Ezekből le­szűrhető. hogyan keli ebben a „témakörben" tovább dol­gozni. Sulyok Erzsébet gyeinek a szavára. Nagy adag pontosságot hozott ma­gával Lipcséből, rendszerete­tet, most hivatásánál fogva átadja mindezt a „tanítvá­nyainak". A lipcsei vállalatnál hét újítását fogadták el, meg is valósították. Onnan nem ho­zott újítást, de amit kiutazá­sa előtt a Volánnál tanult, most kamatosan adja vissza a Volánnak. Lipcsé­től har­minc ki­lométer­re dolgozott egy vegyipari üzemben ördögh Zoltán, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat lakatosa. Tulajdon­keppen tmk-munkákat vég­zett, mégsem mondhatja ma­gát olyan szerencsésnek, mint Kecskeméti Illés, aki valóban a szakmáját gyako­rolta. Bitterfeldben felauto­mata vegyipari gépeket kel­lett javítania, nehezen szo­kott hozzá. Német nyelvtu­dás nélkül alig tudott bol­dogulni az elején, később azonban szakmai továbbkép­zésben is részt vett, így lett magasabb az órabére is. — Jóleső érzés a nyelvtu­dás. Itthon a Balcsin sokszor ki tudtam segíteni vele kül­földi turistákat, de éppen olyan jól jött a német szó ismerete Bulgáriában, ahol én szorultam segítségre. A vállalatnál egyszer egy né­met szerelő mellett voltam tolmács, de azóta elfelejtet­ték, hogy van itt egy laka­tos, aki beszél németül Nem baj, én azért államvizsgázni akarok belőle, az ilyesmi nem árt. A félautomaták is segítsé­gére váltak végül is. A né­met üzemben szerzett ta­pasztalatok alapján újítási javaslatot nyújtott tje itt­hon, most szerényen, de ki­tartóan várja az eredményt, elfogadják — nem fogad­ják? Majdcsak kiderül. Ördögh Zoltán is abba a műhelybe jött vissza, ahon­nan elment az NDK-ba. Ügy állt a munkapad mellé, mintha mi sem történ? vol­na, pedig nem volt esemény­telen a kint töltött idő — Megismertem közelebb­ről egy népet, rengeteg él­ménnyel gazdagodtam. Ele­inte furcsák voltak, de pon­tosan tudnak dolgozni. Nem az, hogy gyorsan, hanem kö­nyörtelenül jól. Két fiatal vendégmunkást ikerestünk fel a sok közül. Egyikük se bánta meg, hogy három évet távol töltött a hazájától. Három élmények­ben, tapasztalatokban dús évet, melynek gyümölcsét egy eleten át őrzik, érlelik, hasznosítják. Bálint Ibolya I j

Next