Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

8 vasárnap, im november m Tények Szeged felszabadulásáról Történelemhamisítások a város sorsfordulójáról A fenti alcímmel senkit nem akarok megsérteni, azo­kat a történetíróinkat sem, akik Szeged és felszabadulá­sának történetét, s a felsza­badulásának körülményeit úgy vélik, már kellő alapos­sággal, hiteles forrásokra alapozva megírták. A város felszabadulásónak történetét, a felszabadítás kö­rülményeit és tényeit feltáró írások többsége, mint pél­dául: Oltvai Ferenc: ..Szeged múltja írott emlékekben" (1968), a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága és a Csongrád me­gye tanácsa gondozásában ki­adott, és 1970-ben megjelent Válogatott dokumentumok: „Csongrád megye felszabadu­lása és az élet megindulása 1944 szeptember —1945 októ­ber", továbbá „A felszabadu­lás krónikája, 1944 ősze — 1945 tavasza" (Kossuth Ki­adó, 1970) könyvek, és a Délmagyarország 19S9. októ­ber 11-i számában Péter László írása: „A 799. Lövész­ezred", mind — meglehetős egyoldalúsággal — egy bizo­nyos jegyzőkönyvre hivatko­zik, mint „hiteles" történeti dokumentumra. Ez pedig a Szeged városát a 2. szovjet Ukrán Front parancsnoksá­gának 1944. október 10-én a város ittmaradt polgári ve­zetői által történő, állítólagos békés átadásának felajánlá­sát visszaidéző, 1944. október 23-án délelőtt 11 órakor a Bzegedi városháza polgár­mesteri hivatalában felvett jegyzőkönyv. Ezen jegyző­könyvet — miként Oltvai Fe­renc könyvében feltünteti forrásként — dr. Pálfy György irataiban fedezte fel. Erre a jegyzőkönyvre hivat­kozik Szeged felszabadulásá­ról szólva a többi, a fentebb említett mű és cikk szerző­je is. Ebben a jegyzőkönyvben — amely a Csongrád megyei Levéltárban (Szeged) fellel­hető és tanulmányozható — egész sor téves és hamisan értelmezett, elferdített ok- és ténymagyarázatot fedezhe­tünk fel, ha jól odafigyelünk. A város felszabadulásának. Illetve átadásának esemé­nyeit regisztráló írásokat, il­letve jegyzőkönyvet össze­vetve más forrásokkal, és az eseményeket jól ismerő veze­tő politikusok visszaemléke­zésével és írásával jutottam arra a következtetésre, hogy a több szerző által is idézett jegyzőkönyv, mint történelmi forrás, torzul tükrözi a vég­bement eseményeket és a kö. rülményeket. Az 1944. október 23-án Sze­geden, a városházán felvett jegyzőkönyvet a jelzett na­pon tartott megbeszélésen részt vevő személvek írták alá: dr. Pálfy György, örley Zoltán, Lippói Gyula, Bohó András, Wágner Ferenc és dr. Viola György. S mint lát­ható, az aláírók között nem található a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt meg­bízottainak nevei. A jegyző­könyv már e tekintetben is meghamisítja a tényeket. Az tűnik ki belőle, mintha a kommunisták, a baloldali szociáldemokraták, a szak­szervezeti aktivisták csupán passzív szemlélői lettek vol­na a felszabadulás esemé­nyeinek. Az ittmaradt pol­gári városi vezetés képvise­lői pedig elévülhetetlen, di­os6 érdemeket szereztek, és bátor tetteket hajtoxtak vég­re a nép, a nemzet és a tör­ténelem javára. Le kell szö­geznünk. hiteles, ma is élő tanúk emlékezése alapján, hogy a kommunisták ée a szociáldemokraták is tudtak a már Idézett jegyzőkönyv készüléséről. S Pálfy György nekik is ajánlotta a jegyző­könyv aláírását. Mintegy megörökítve a b ''.tor tettü­ket a történelem számára. De a legilletékesebbek, a sze­gedi kommunisták képvise­lői, a szociáldemokrata párt kepvi6elői, de még Valentiny Ágoston — altkor mér Sze­ged polgármestere — elhatá­rolták magukat a hamisít­ványtól! Mert amit a jegy­zőkönyv megörökített, annak kevés köze volt és van a va­lósághoz. Nem vonjuk kétségbe, 6 el­ismerjük a Pálfy György ve­zetésével ittmaradt polgári vezetők azon bátorságát, hogy nem menekültek el tár­saikkal együtt Elismerjük azt is, hogy miután nem ma­radt más lehetőségük, ellen­állás nélkül átadták a vá­rost és vállalták a szovjet parancsnokságtól kapott meg­bízatásokat. így például: Pálfy György elfogadta a megbízott polgármesteri tisz­tet A maga módján teljesí­tette is a reá háruló nagy teendőket. Ezt a tisztét egy hétig látta el. Utóda, Valen­tiny Ágoston dr. a szociál­demokrata párt képviselője lett, majd rövidesen Dénes Leó vette át a polgármesteri tisztséget No de térjünk vissza az ominózus jegyző­könyvhöz. Miért nem írták azt alá a kommunisták és a szociáldemokraták, vala­mint a baloldali szakszerve­zeti vezetők? Elsősorban azért nem vol­tak hajlandók aláírni a vá­ros felszabadulásáról és át­adásáról szóló jegyzőköny­vet, mert egyszerűen valót­lan az az állítás, miszerint Bohó András mérnök, az ok­tóber 10-i tanácskozás részt­vevőinek megbízásából Pálfy György által megszövegezett irattal felkereste a város ha­tárában felfejlődött orosz hadseregcsoport parancsnok­ságát azza^a céllal, hogy megmentse a várost az orosz tüzérség által történő „rom­má lövetéstől", a város la­kosságának élet- és vagyon­biztonsága és a felesleges vérontás elkerülése érdeké­ben vállalta a felelősséget, hogy ,,a városban polgári el­lenállás ki nem fejtetik". A jegyzőkönyv szerint, Bohó András „1944. október 10-én este 20 óra tájban az alsó­városi temető táján egy orosz járőr által a katonai pa­rancsnok elé vezettetvén, an­nak az iratot átadta, és a ké­relmet élőszóval is előter­jesztette. Az orosz katonai parancsnok a kérelmet telje­sítette, a város lövetését be­szüntette: az orosz csapatok még aznap éjjel a városba benyomultak". Bohó András mérnök egy alkalommal az­zal magyarázta az állítóla­gos „küldetéséről" jegyző­könyvbe foglalt nyilatkoza­tot, hogy őt felkérték erre a nyilatkozatra, másrészt úgy gondolták az aláírók, hogy ezzel Szeged város polgárai­nak nemzeti tettét bizonyít­ják a történelem számára. A hátramaradt szegedi polgár­ság képviselőinek ezt a nem rossz szándékú törekvését még így sem lehet tényként elfogadni. A valótlanság és az egyoldalúság — történe­lemhamisítás. Jóllehet, ezt az idézett művekről nem lehet feltételezni, de a tények — tények. A Szeged felszabadulásá­nak történetét írók figyelmé­be ajánlanám az alábbiakat. 1. Az ominózus levéltári jegyzőkönyv szerint „attól kellett tartani, hogy az orosz tüzérség a várost rommá lö­veti". Vajon Szeged felsza­badulását megíró szerzők hogy-hogy nem figyeltek fel a jegyzőkönyvnek ezen igen megalapozatlan tételére. Pé­ter László által idézett forrás ls, és más források is kétség­telenül azt bizonyítják, hogy a szovjet hadsereg előőrsei már október 10-én hajnal­ban megjelentek Szegeden, október 10-én este már a Széchenyi téren és a Tisza jobb parti részein orosz ka­tonákat láttak. A korabeli katonai fronttérképek fotó­másolatai is bizonyítják, hogy már 1944. október 9-ére a szovjet csapatok tel­jesen körülzárták a várost. A város „tüzérségi rommá lövetését" a szovjet hadveze­tő; a már ismert humánus indokláson kívül azért sem tűzte célul, mert nagyon jól ismerték Malinovszkij és Tol. buhin frontparancsnokok, hogy Szeged városában nem létezett már ellenállásra ké­pes fasiszta katonai erő. A városba való bevonulás csalt órák kérdése lehetett. A szov­jet frontparancsnokság tá­bornokai felderítők útján pontosan tudták, hogy októ­ber 8—9-én a városban már kommunista és baloldali ér­zelmű szakszervezeti munká­sok vették át a rendfenntar­tó karhatalmi feladatokat. Felmerülhet az az ellenve­tés, hogy Pálfyék nem tud­hattak arról, hogy a 2. Uk­rán Front parancsnoksága nem ad parancsot a város rommá lövetésére. Nos, a jegyzőkönyv egyik legalap­vetőbb hamisítványa éppen itt mutatkozik meg, mert Pálfy György már október 9-én és azt megelőzően is tárgyalt a munkásmozgalom képviselőivel a város hely­zetéről, s ennek során tudo­mást szerzett arról, hogy a kommunisták — a fasiszták elmenekülése után — azon­nal átvették a városban a közrend biztosítását, és fegy­veres erővel rendelkeznek. A város ittmaradt képviselői október 8—10. között a mun­kásmozgalom képviselőivel folytatott tárgyalásaik, ta­pogatózásaik során még az iránt érdeklődtek, hogy va­jon a munkások képesek-e megvédeni a várost a szov­jet csapatok ellen?! De ér­tésükre adták, hogy nem a szovjet csapatok bevonulá­sát akarják megakadályozni: sőt! azt elősegíteni igyekez­nek! Más reális szervezett erő a városban nem volt. A várost a közigazgatás és a vagyonos polgárság képvise­lői nem adhatták át a szov­jet csapatoknak, mert már nem rendelkeztek vele. A szovjet tüzérség egyéb­ként se lőtte a várost. A vá­ros felett ágyúzta az ötha­lom és Kiskundorozsma tér­ségében tartózkodó és már & Tiszántúlt ágyúzó fa­siszta csapatokat. A vá­rosba mindössze néhány el­tévedt ágyúlövedék csapó­dott be. A város belterüle­tén harci cselekmények nem voltak, ezt bizonyítja, hogy a városért folyó harcokban vi­szonylag minimális volt az elesettek" száma. A város épületeiben az amerikai bombázások által okozott károkon túl nagyon minimá­lis veszteség volt. A köz­üzemi szolgáltatás sem a há­borús károk miatt, hanem a régi vezetők tudatos leállítá­sa miatt szünetelt rövid ideig. 2. A több szerző által hi­teles forrásként felhasznált jegyzőkönyv egy sort sem veszteget arra a tényre, hogy a kommunisták milyen sze­repet töltöttek be a város békés »f elszabadulásában. Márpedig sokkal nagyobb érdemeket szereztek ebben, mint a jegyzőkönyv szerzői, s aláírói. No de nem tudtak erről a tényről 1969-ben és 1970-ben megjelent könyvek szerzői? A történelmi esemé­nyeket, folyamatokat, s té­nyeket mélyreható tudomá­nyos elemzéssel kell a tör­ténettudomány művelőinek vizsgálni. S bizony itt szá­mon kérhetjük a tények, 6 események tudományos elem­zésének, s következtetések­nek elmulasztását! Miért nem vettek tudomást a sze­gedi történészek Vas Zoltán tés Nemes Dezső Szeged fel­szabadulásáról írt visszaem­lékezéseiről? S miért nem hallgatták meg a történelmi események igazi formálóit; a szegedi kommunista vezető­ket? Figyeljünk csak oda, hogy miként rögzítette visszaem­lékezésében a szegedi kom­munisták érdemeit a város felszabadításában Vas Zol­tán, aki — miként a Délma­gyarország 1969. október U-i számában. „Az első vonal­ban" című írásában megírta Egy levél ürügyén — mint a párt különleges megbízottja, általában a frontvonalban vagy annak közelében levő városban, te­lepülésen tartózkodott, ö a szovjet állami és pártveze­tés, valamint a magyar kom­munisták Moszkvában tar­tózkodó vezetői megbízásából végezte e munkáját. S mint írja, „valahányszor a Vörös Hadsereg előrenyomult, ne­kem a politikai osztályok­kal egyeztetnem kellett a munkámat A Vörös Hadse­regben az volt a metódus, hogy mindenütt előre kije­lölték a kommendánsokat, városparancsnokokat, akik elvi útmutatást kaptak, sazt rendszerint én közöltem ve­lük". így került Vas Zoltán Szeged felszabadulásának el­6Ő napjaiban a városba. Szeged — írja Vas Zoltán —, alig szenvedett rombolást a többi városhoz képest, ami annak köszönhető, hogy a „nagyon derék szegedi elv­társak időben jelezték a szovjet hadvezetőségnek, hogy miképp lehet a német hadsereg őrségének kijátszá­sával bevonulni". Nem tu­dom — fűzi hozzá Vas Zol­tán —, hogy ezt a hősies tet­tet a történelem eléggé ho­norálta-e? Tehát a 6zegedi kommu­nisták voltak azok, akik megfelelő időben tájékoztat­ták a szovjet hadvezetősé­get a szegedi helyzetről, a fasiszták hadmozdulatairól stb. Elősegítve a város gyors felszabadítását, rommá löve­tés nélkül! Vas Zoltán etör­ténelmi tetteket illetően nagyrabecsüléssel emlékezik meg a Komócsin családról és másokról! A szovjet hadsereg előre­nyomuló egységei között vol­tak magyar nyelven beszélő katonák és tisztek. Ezek a város peremkerületein több helyen is beszéltek baloldali érzelmű munkásokkal. Az így szerzett ismereteket és főleg a felderítők adatait fel­használva a Helyzet pontos ismeretében, 10-én megkezd­ték a bevonulást a városba. Nem vártak arra, hogy a város ittmaradt polgári ve­zetői behívják a szovjet csa­patokat, meg hogy békésen átadják a szovjet hadsereg képviselőinek a város kul­csát. A város felszabadulásának körülményeihez hozzátarto­zik az a nem lebecsülendő tény, hogy amíg a városháza légópincéjében ijedten vára­kozó közigazgatási vezetők a szertefoszló reményeiket la­tolgatták, a baloldali mun­kások csoportjai a fosztoga­tásoktól megvédték a kato­nai kórházak felszerelését raktárakat, és átadták azokat sértetlenül a szovjet hadse reg képviselőinek. így váll lehetővé, hogy szinte a fel­szabadulás napjától a sze­gedi katonai kórházak mű­ködtek. Hazánk felszabadí­tásáért folyó harcokban megsebesült sok szovjet ka­tona nyerte vissza egészsé­gét. Ezek a kommunista és bal­oldali szociáldemokrata mun­kások a felszabadulás nap­jától aktív tevékenységet vé­geztek az élet megindításá­ban Szegeden. Befejezésül még annyit je­gyeznénk meg, hogy a kü­lönböző kiadványokban több­ször idézett „dokumentum" egyrészt mérhetetlenül, s egyoldalúan felnagyítja a polgári vezetők érdemeit másrészt, teljesen negligálja a kommunisták önfeláldozó s bátor szerepét Szeged fel­szabadulásában. Mert a té­nyek tények maradnak, s torzítással, vagy hanyag fe­lületességgel csak a törté­nelem meghamisítása érhető el. S egy hamisan, torzítot­tan megfogalmazott történel­mi esemény jegyzőkönyve pedig nem képezheti fő for­rását a marxista szemléletű történetírásnak. ím. SÁRKÖZI ISTVÁN kandidátus A fogászati hónap jelentőségéről Az elmúlt évben a Dél­magyarországban megjelent cikkemre kaptam egy leve­let. „Mondja tanár úr, a statisztikai kimutatáson kí­vül foglalkoznak-e fogjaví­tással is, például az iskolá­ban? Három évig még csak meg sem vizsgálták a gyer­mekeket. Fiamat, ha jelentke­zett is a fogorvosnál, azzal küldték el, majd rád kerül a sor az osztály vizsgálatakor. Már kimaradt az iskolából, •csomó rossz foggal.,." Eny­nyi az idézetből. Azt hiszem, elég is... Kedves Levélíró! Köszö­nöm a levelet, nem udvari­asságból, és nem is gúny­nyal: nekem sikerélmény, hogy elolvasták a cikket. Be­vallom őszintén, nemcsak statisztikával foglalkozom, bár jelenlegi beosztásomnál fogva nem kezelem a gyer­mekek fogát, amit ön, én is, nagyon fontosnak tartok. Meggyőződésem azonban, hogy a fogkezelés csak egy része a fogazatot megtámadó betegségek megelőzésének. A megelőzésben fontos szerepe van a kezelésnek is. Felvi­lágosító munkánk során mindig hangsúlyozzuk, hogy idejében kell elmenni a fog­orvoshoz. A fogak kezelését akkor kell elvégezni, amikor : azok még megmenthetők. ' Azt tanítjuk és hirdetjük, hogy a fogorvost rendszere­i sen fel kell keresni, olyan­kor is, ha a betegnek nincs panasza. A gyermekfogásza­tok fő feladata pedig az, hogy az ott dolgozók keres­sék fel rendszeres időközök­ben a gyermekeket, vegyék is kezelésbe. Sajnos, nem ez történt levélírónk esetében. Sajnálom, hiszen ezek után nyugodtan mondhatják, vi­zet prédikálunk, és bort iszunk. De ha a most kezdő­dött fogászati hónap célkitű­zései szempontjából vizsgál­juk a kérdést, más a hely­zet. Az én feladatom itt a felvilágosítás. A felvilágosí­tás, ismeretterjesztés pedig a fogbetegségek megelőzésében még fontosabb, mint a keze­lés Tudni kell, hogy a fogszu­vasodás és a foglazulás jó­részt megelőzhető, ha keve­sebb cukorkát etetünk gyer­mekeinkkel, ha megtanítjuk őket a helyes szájápolásra. Ezek egyszerű, mégis nagyon fontos dolgok, bár nem me­rítik ki az összes lehetősége­ket, amelyek rendelkezé­sünkre állnak. A felvilágosí­tás és a kezelési igények ki­elégítése törvényszerűen nem haladhat párhuzamo­san. Nem szépítettem soha a helyzetet, most sem teszem. Az igények kielégítését még nagyon sokáig nem tudjuk teljesíteni. Több okból. Így: kevés a fogorvos, drága a kezelés (a rendelő felszerelé­se és az anyag), nem min­dig kapjuk meg a kellő tá­mogatást az illetékesek ré­széről, a fejlesztésnek lépést kell tartani a társadalmi igényekkel és a népgazdaság teherbíró-képességével, és végül megemlítem, hogy a fogorvos is éppen olyan em­ber, mint a többi. Nem hi­bátlan teremtmény, mert ha az lenne, és az egész embe­riség az lenne, akkor ennek a cikknek a megírására sem került volna sor. Ebben az évben a „fogá­szati hónap" fogászati és testápolási hónappá bővült. Bizonyára nem véletlen, hogy az illetékesek szüksé­gesnek tartják a testápolás hangsúlyozását is, hiszen a tennivalók felismerésének köre az egészségügyön belül is folyton bővül. Talán elér­jük majd az ideális állapo­tot, amikor már nemcsak fo­gászati és testápolási hóna­pot rendezünk, hanem a fel­világosítás az egészségügy egész területén mindenna­pos tevékenységünk szerves része lesz. Ettől persze még messze vagyunk. Jelenleg elégedettek lehetünk azzal, is, hogy itt tartunk. Nekünk, szakembereknek pedig fá­radhatatlanul azon kell munkálkodnunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszkö­zökkel meggyőzzük az em­bereket: számtalan betegség megelőzhető vagy legalábbis megjelenésének mértéke csökkenthető. Ide tartozik a fogszuvasodás, és a fogak lazulása. A helyes táplálko­zásról, a foglazulás megelő­zésének lehetőségeiről már többször írtam. Tudom azt is, hogy az ismétlés a tudás anyja, mégsem kívánok most ismétlésbe bocsátkozni. Sze­retném kérni a társadalom segítségét, hiszen még sok a tennivaló. A nehézségeken csak akkor lehetünk úrrá. ha azokat bátran feltárjuk, megoldásukban a társadalom erejére támaszkodunk. Azo­kat a hibákat és visszásságo­kat, amelyek mindennapos életünkben jelentkeznek, csak közösen tudjuk kikü­szöbölni. A felvilágosítás és a hibák feltárása nem ellen­tétes irányban ható - ténye­zők. Sőt, kölcsönösen kiegé­szítik egymást. Ne titkoljuk tehát a hibákat, mert ba hallgatunk, akkor segíteni sem lehet. Előfordulhat, hogyha nem hallgatunk, ob­jektív okok miatt segíteni mégsem tudunk. Az ismere­tek bővülése azonban saját ügyünk. Csak mi tehetünk róla, ha a felvilágosító taná­csokra nem figyelünk, és azokat nem tesszük magun­kévá. A felvilágosítás nagyon fontos fegyver a betegségek megelőzésében. Ez az a dió­fa, amelyet az ember nem magának, hanem az unoká­jának ültet. Abban pedig nagyon komolyan hiszek, hogy bármilyen könnyelmű­ek vagyunk is sokszor saját' egészségünk rovására, az unokáinkat egészségesebbek­nek, boldogabbaknak sze­retnénk tudni. Várom olva­sóim újabb, erőt adó, a harchoz nélkülözhetetlen, bá­torító leveleit. TÖTH KÁROLY DR. egyetemi tanár, a szegedi fogklinika igazgatója Négy földrész úljan Négy földrész 30 országá­nak vasútvonalait járják az NDK-ban gyártott vagonok­ból összeállított vasúti sze­relvények. A köztársaság a most folyó ötéves tervidő­szakban 100 000 különféle tí­pusú vagont gyárt, u ezek­nek jelentős hányadát a KGST-tagországokba expor­tálja. Az ammendorfi kom­binát például a szovjet vas­utak to szallítója. A Szov­jetunió a legutóbbi években több mint 40 000 utasszállító­és tehervagont vásárolt az NDK-tőL

Next

/
Oldalképek
Tartalom