Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-10 / 263. szám
8 vasárnap, im november m Tények Szeged felszabadulásáról Történelemhamisítások a város sorsfordulójáról A fenti alcímmel senkit nem akarok megsérteni, azokat a történetíróinkat sem, akik Szeged és felszabadulásának történetét, s a felszabadulásának körülményeit úgy vélik, már kellő alapossággal, hiteles forrásokra alapozva megírták. A város felszabadulásónak történetét, a felszabadítás körülményeit és tényeit feltáró írások többsége, mint például: Oltvai Ferenc: ..Szeged múltja írott emlékekben" (1968), a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága és a Csongrád megye tanácsa gondozásában kiadott, és 1970-ben megjelent Válogatott dokumentumok: „Csongrád megye felszabadulása és az élet megindulása 1944 szeptember —1945 október", továbbá „A felszabadulás krónikája, 1944 ősze — 1945 tavasza" (Kossuth Kiadó, 1970) könyvek, és a Délmagyarország 19S9. október 11-i számában Péter László írása: „A 799. Lövészezred", mind — meglehetős egyoldalúsággal — egy bizonyos jegyzőkönyvre hivatkozik, mint „hiteles" történeti dokumentumra. Ez pedig a Szeged városát a 2. szovjet Ukrán Front parancsnokságának 1944. október 10-én a város ittmaradt polgári vezetői által történő, állítólagos békés átadásának felajánlását visszaidéző, 1944. október 23-án délelőtt 11 órakor a Bzegedi városháza polgármesteri hivatalában felvett jegyzőkönyv. Ezen jegyzőkönyvet — miként Oltvai Ferenc könyvében feltünteti forrásként — dr. Pálfy György irataiban fedezte fel. Erre a jegyzőkönyvre hivatkozik Szeged felszabadulásáról szólva a többi, a fentebb említett mű és cikk szerzője is. Ebben a jegyzőkönyvben — amely a Csongrád megyei Levéltárban (Szeged) fellelhető és tanulmányozható — egész sor téves és hamisan értelmezett, elferdített ok- és ténymagyarázatot fedezhetünk fel, ha jól odafigyelünk. A város felszabadulásának. Illetve átadásának eseményeit regisztráló írásokat, illetve jegyzőkönyvet összevetve más forrásokkal, és az eseményeket jól ismerő vezető politikusok visszaemlékezésével és írásával jutottam arra a következtetésre, hogy a több szerző által is idézett jegyzőkönyv, mint történelmi forrás, torzul tükrözi a végbement eseményeket és a kö. rülményeket. Az 1944. október 23-án Szegeden, a városházán felvett jegyzőkönyvet a jelzett napon tartott megbeszélésen részt vevő személvek írták alá: dr. Pálfy György, örley Zoltán, Lippói Gyula, Bohó András, Wágner Ferenc és dr. Viola György. S mint látható, az aláírók között nem található a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt megbízottainak nevei. A jegyzőkönyv már e tekintetben is meghamisítja a tényeket. Az tűnik ki belőle, mintha a kommunisták, a baloldali szociáldemokraták, a szakszervezeti aktivisták csupán passzív szemlélői lettek volna a felszabadulás eseményeinek. Az ittmaradt polgári városi vezetés képviselői pedig elévülhetetlen, dios6 érdemeket szereztek, és bátor tetteket hajtoxtak végre a nép, a nemzet és a történelem javára. Le kell szögeznünk. hiteles, ma is élő tanúk emlékezése alapján, hogy a kommunisták ée a szociáldemokraták is tudtak a már Idézett jegyzőkönyv készüléséről. S Pálfy György nekik is ajánlotta a jegyzőkönyv aláírását. Mintegy megörökítve a b ''.tor tettüket a történelem számára. De a legilletékesebbek, a szegedi kommunisták képviselői, a szociáldemokrata párt kepvi6elői, de még Valentiny Ágoston — altkor mér Szeged polgármestere — elhatárolták magukat a hamisítványtól! Mert amit a jegyzőkönyv megörökített, annak kevés köze volt és van a valósághoz. Nem vonjuk kétségbe, 6 elismerjük a Pálfy György vezetésével ittmaradt polgári vezetők azon bátorságát, hogy nem menekültek el társaikkal együtt Elismerjük azt is, hogy miután nem maradt más lehetőségük, ellenállás nélkül átadták a várost és vállalták a szovjet parancsnokságtól kapott megbízatásokat. így például: Pálfy György elfogadta a megbízott polgármesteri tisztet A maga módján teljesítette is a reá háruló nagy teendőket. Ezt a tisztét egy hétig látta el. Utóda, Valentiny Ágoston dr. a szociáldemokrata párt képviselője lett, majd rövidesen Dénes Leó vette át a polgármesteri tisztséget No de térjünk vissza az ominózus jegyzőkönyvhöz. Miért nem írták azt alá a kommunisták és a szociáldemokraták, valamint a baloldali szakszervezeti vezetők? Elsősorban azért nem voltak hajlandók aláírni a város felszabadulásáról és átadásáról szóló jegyzőkönyvet, mert egyszerűen valótlan az az állítás, miszerint Bohó András mérnök, az október 10-i tanácskozás résztvevőinek megbízásából Pálfy György által megszövegezett irattal felkereste a város határában felfejlődött orosz hadseregcsoport parancsnokságát azza^a céllal, hogy megmentse a várost az orosz tüzérség által történő „rommá lövetéstől", a város lakosságának élet- és vagyonbiztonsága és a felesleges vérontás elkerülése érdekében vállalta a felelősséget, hogy ,,a városban polgári ellenállás ki nem fejtetik". A jegyzőkönyv szerint, Bohó András „1944. október 10-én este 20 óra tájban az alsóvárosi temető táján egy orosz járőr által a katonai parancsnok elé vezettetvén, annak az iratot átadta, és a kérelmet élőszóval is előterjesztette. Az orosz katonai parancsnok a kérelmet teljesítette, a város lövetését beszüntette: az orosz csapatok még aznap éjjel a városba benyomultak". Bohó András mérnök egy alkalommal azzal magyarázta az állítólagos „küldetéséről" jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot, hogy őt felkérték erre a nyilatkozatra, másrészt úgy gondolták az aláírók, hogy ezzel Szeged város polgárainak nemzeti tettét bizonyítják a történelem számára. A hátramaradt szegedi polgárság képviselőinek ezt a nem rossz szándékú törekvését még így sem lehet tényként elfogadni. A valótlanság és az egyoldalúság — történelemhamisítás. Jóllehet, ezt az idézett művekről nem lehet feltételezni, de a tények — tények. A Szeged felszabadulásának történetét írók figyelmébe ajánlanám az alábbiakat. 1. Az ominózus levéltári jegyzőkönyv szerint „attól kellett tartani, hogy az orosz tüzérség a várost rommá löveti". Vajon Szeged felszabadulását megíró szerzők hogy-hogy nem figyeltek fel a jegyzőkönyvnek ezen igen megalapozatlan tételére. Péter László által idézett forrás ls, és más források is kétségtelenül azt bizonyítják, hogy a szovjet hadsereg előőrsei már október 10-én hajnalban megjelentek Szegeden, október 10-én este már a Széchenyi téren és a Tisza jobb parti részein orosz katonákat láttak. A korabeli katonai fronttérképek fotómásolatai is bizonyítják, hogy már 1944. október 9-ére a szovjet csapatok teljesen körülzárták a várost. A város „tüzérségi rommá lövetését" a szovjet hadvezető; a már ismert humánus indokláson kívül azért sem tűzte célul, mert nagyon jól ismerték Malinovszkij és Tol. buhin frontparancsnokok, hogy Szeged városában nem létezett már ellenállásra képes fasiszta katonai erő. A városba való bevonulás csalt órák kérdése lehetett. A szovjet frontparancsnokság tábornokai felderítők útján pontosan tudták, hogy október 8—9-én a városban már kommunista és baloldali érzelmű szakszervezeti munkások vették át a rendfenntartó karhatalmi feladatokat. Felmerülhet az az ellenvetés, hogy Pálfyék nem tudhattak arról, hogy a 2. Ukrán Front parancsnoksága nem ad parancsot a város rommá lövetésére. Nos, a jegyzőkönyv egyik legalapvetőbb hamisítványa éppen itt mutatkozik meg, mert Pálfy György már október 9-én és azt megelőzően is tárgyalt a munkásmozgalom képviselőivel a város helyzetéről, s ennek során tudomást szerzett arról, hogy a kommunisták — a fasiszták elmenekülése után — azonnal átvették a városban a közrend biztosítását, és fegyveres erővel rendelkeznek. A város ittmaradt képviselői október 8—10. között a munkásmozgalom képviselőivel folytatott tárgyalásaik, tapogatózásaik során még az iránt érdeklődtek, hogy vajon a munkások képesek-e megvédeni a várost a szovjet csapatok ellen?! De értésükre adták, hogy nem a szovjet csapatok bevonulását akarják megakadályozni: sőt! azt elősegíteni igyekeznek! Más reális szervezett erő a városban nem volt. A várost a közigazgatás és a vagyonos polgárság képviselői nem adhatták át a szovjet csapatoknak, mert már nem rendelkeztek vele. A szovjet tüzérség egyébként se lőtte a várost. A város felett ágyúzta az öthalom és Kiskundorozsma térségében tartózkodó és már & Tiszántúlt ágyúzó fasiszta csapatokat. A városba mindössze néhány eltévedt ágyúlövedék csapódott be. A város belterületén harci cselekmények nem voltak, ezt bizonyítja, hogy a városért folyó harcokban viszonylag minimális volt az elesettek" száma. A város épületeiben az amerikai bombázások által okozott károkon túl nagyon minimális veszteség volt. A közüzemi szolgáltatás sem a háborús károk miatt, hanem a régi vezetők tudatos leállítása miatt szünetelt rövid ideig. 2. A több szerző által hiteles forrásként felhasznált jegyzőkönyv egy sort sem veszteget arra a tényre, hogy a kommunisták milyen szerepet töltöttek be a város békés »f elszabadulásában. Márpedig sokkal nagyobb érdemeket szereztek ebben, mint a jegyzőkönyv szerzői, s aláírói. No de nem tudtak erről a tényről 1969-ben és 1970-ben megjelent könyvek szerzői? A történelmi eseményeket, folyamatokat, s tényeket mélyreható tudományos elemzéssel kell a történettudomány művelőinek vizsgálni. S bizony itt számon kérhetjük a tények, 6 események tudományos elemzésének, s következtetéseknek elmulasztását! Miért nem vettek tudomást a szegedi történészek Vas Zoltán tés Nemes Dezső Szeged felszabadulásáról írt visszaemlékezéseiről? S miért nem hallgatták meg a történelmi események igazi formálóit; a szegedi kommunista vezetőket? Figyeljünk csak oda, hogy miként rögzítette visszaemlékezésében a szegedi kommunisták érdemeit a város felszabadításában Vas Zoltán, aki — miként a Délmagyarország 1969. október U-i számában. „Az első vonalban" című írásában megírta Egy levél ürügyén — mint a párt különleges megbízottja, általában a frontvonalban vagy annak közelében levő városban, településen tartózkodott, ö a szovjet állami és pártvezetés, valamint a magyar kommunisták Moszkvában tartózkodó vezetői megbízásából végezte e munkáját. S mint írja, „valahányszor a Vörös Hadsereg előrenyomult, nekem a politikai osztályokkal egyeztetnem kellett a munkámat A Vörös Hadseregben az volt a metódus, hogy mindenütt előre kijelölték a kommendánsokat, városparancsnokokat, akik elvi útmutatást kaptak, sazt rendszerint én közöltem velük". így került Vas Zoltán Szeged felszabadulásának el6Ő napjaiban a városba. Szeged — írja Vas Zoltán —, alig szenvedett rombolást a többi városhoz képest, ami annak köszönhető, hogy a „nagyon derék szegedi elvtársak időben jelezték a szovjet hadvezetőségnek, hogy miképp lehet a német hadsereg őrségének kijátszásával bevonulni". Nem tudom — fűzi hozzá Vas Zoltán —, hogy ezt a hősies tettet a történelem eléggé honorálta-e? Tehát a 6zegedi kommunisták voltak azok, akik megfelelő időben tájékoztatták a szovjet hadvezetőséget a szegedi helyzetről, a fasiszták hadmozdulatairól stb. Elősegítve a város gyors felszabadítását, rommá lövetés nélkül! Vas Zoltán etörténelmi tetteket illetően nagyrabecsüléssel emlékezik meg a Komócsin családról és másokról! A szovjet hadsereg előrenyomuló egységei között voltak magyar nyelven beszélő katonák és tisztek. Ezek a város peremkerületein több helyen is beszéltek baloldali érzelmű munkásokkal. Az így szerzett ismereteket és főleg a felderítők adatait felhasználva a Helyzet pontos ismeretében, 10-én megkezdték a bevonulást a városba. Nem vártak arra, hogy a város ittmaradt polgári vezetői behívják a szovjet csapatokat, meg hogy békésen átadják a szovjet hadsereg képviselőinek a város kulcsát. A város felszabadulásának körülményeihez hozzátartozik az a nem lebecsülendő tény, hogy amíg a városháza légópincéjében ijedten várakozó közigazgatási vezetők a szertefoszló reményeiket latolgatták, a baloldali munkások csoportjai a fosztogatásoktól megvédték a katonai kórházak felszerelését raktárakat, és átadták azokat sértetlenül a szovjet hadse reg képviselőinek. így váll lehetővé, hogy szinte a felszabadulás napjától a szegedi katonai kórházak működtek. Hazánk felszabadításáért folyó harcokban megsebesült sok szovjet katona nyerte vissza egészségét. Ezek a kommunista és baloldali szociáldemokrata munkások a felszabadulás napjától aktív tevékenységet végeztek az élet megindításában Szegeden. Befejezésül még annyit jegyeznénk meg, hogy a különböző kiadványokban többször idézett „dokumentum" egyrészt mérhetetlenül, s egyoldalúan felnagyítja a polgári vezetők érdemeit másrészt, teljesen negligálja a kommunisták önfeláldozó s bátor szerepét Szeged felszabadulásában. Mert a tények tények maradnak, s torzítással, vagy hanyag felületességgel csak a történelem meghamisítása érhető el. S egy hamisan, torzítottan megfogalmazott történelmi esemény jegyzőkönyve pedig nem képezheti fő forrását a marxista szemléletű történetírásnak. ím. SÁRKÖZI ISTVÁN kandidátus A fogászati hónap jelentőségéről Az elmúlt évben a Délmagyarországban megjelent cikkemre kaptam egy levelet. „Mondja tanár úr, a statisztikai kimutatáson kívül foglalkoznak-e fogjavítással is, például az iskolában? Három évig még csak meg sem vizsgálták a gyermekeket. Fiamat, ha jelentkezett is a fogorvosnál, azzal küldték el, majd rád kerül a sor az osztály vizsgálatakor. Már kimaradt az iskolából, •csomó rossz foggal.,." Enynyi az idézetből. Azt hiszem, elég is... Kedves Levélíró! Köszönöm a levelet, nem udvariasságból, és nem is gúnynyal: nekem sikerélmény, hogy elolvasták a cikket. Bevallom őszintén, nemcsak statisztikával foglalkozom, bár jelenlegi beosztásomnál fogva nem kezelem a gyermekek fogát, amit ön, én is, nagyon fontosnak tartok. Meggyőződésem azonban, hogy a fogkezelés csak egy része a fogazatot megtámadó betegségek megelőzésének. A megelőzésben fontos szerepe van a kezelésnek is. Felvilágosító munkánk során mindig hangsúlyozzuk, hogy idejében kell elmenni a fogorvoshoz. A fogak kezelését akkor kell elvégezni, amikor : azok még megmenthetők. ' Azt tanítjuk és hirdetjük, hogy a fogorvost rendszerei sen fel kell keresni, olyankor is, ha a betegnek nincs panasza. A gyermekfogászatok fő feladata pedig az, hogy az ott dolgozók keressék fel rendszeres időközökben a gyermekeket, vegyék is kezelésbe. Sajnos, nem ez történt levélírónk esetében. Sajnálom, hiszen ezek után nyugodtan mondhatják, vizet prédikálunk, és bort iszunk. De ha a most kezdődött fogászati hónap célkitűzései szempontjából vizsgáljuk a kérdést, más a helyzet. Az én feladatom itt a felvilágosítás. A felvilágosítás, ismeretterjesztés pedig a fogbetegségek megelőzésében még fontosabb, mint a kezelés Tudni kell, hogy a fogszuvasodás és a foglazulás jórészt megelőzhető, ha kevesebb cukorkát etetünk gyermekeinkkel, ha megtanítjuk őket a helyes szájápolásra. Ezek egyszerű, mégis nagyon fontos dolgok, bár nem merítik ki az összes lehetőségeket, amelyek rendelkezésünkre állnak. A felvilágosítás és a kezelési igények kielégítése törvényszerűen nem haladhat párhuzamosan. Nem szépítettem soha a helyzetet, most sem teszem. Az igények kielégítését még nagyon sokáig nem tudjuk teljesíteni. Több okból. Így: kevés a fogorvos, drága a kezelés (a rendelő felszerelése és az anyag), nem mindig kapjuk meg a kellő támogatást az illetékesek részéről, a fejlesztésnek lépést kell tartani a társadalmi igényekkel és a népgazdaság teherbíró-képességével, és végül megemlítem, hogy a fogorvos is éppen olyan ember, mint a többi. Nem hibátlan teremtmény, mert ha az lenne, és az egész emberiség az lenne, akkor ennek a cikknek a megírására sem került volna sor. Ebben az évben a „fogászati hónap" fogászati és testápolási hónappá bővült. Bizonyára nem véletlen, hogy az illetékesek szükségesnek tartják a testápolás hangsúlyozását is, hiszen a tennivalók felismerésének köre az egészségügyön belül is folyton bővül. Talán elérjük majd az ideális állapotot, amikor már nemcsak fogászati és testápolási hónapot rendezünk, hanem a felvilágosítás az egészségügy egész területén mindennapos tevékenységünk szerves része lesz. Ettől persze még messze vagyunk. Jelenleg elégedettek lehetünk azzal, is, hogy itt tartunk. Nekünk, szakembereknek pedig fáradhatatlanul azon kell munkálkodnunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel meggyőzzük az embereket: számtalan betegség megelőzhető vagy legalábbis megjelenésének mértéke csökkenthető. Ide tartozik a fogszuvasodás, és a fogak lazulása. A helyes táplálkozásról, a foglazulás megelőzésének lehetőségeiről már többször írtam. Tudom azt is, hogy az ismétlés a tudás anyja, mégsem kívánok most ismétlésbe bocsátkozni. Szeretném kérni a társadalom segítségét, hiszen még sok a tennivaló. A nehézségeken csak akkor lehetünk úrrá. ha azokat bátran feltárjuk, megoldásukban a társadalom erejére támaszkodunk. Azokat a hibákat és visszásságokat, amelyek mindennapos életünkben jelentkeznek, csak közösen tudjuk kiküszöbölni. A felvilágosítás és a hibák feltárása nem ellentétes irányban ható - tényezők. Sőt, kölcsönösen kiegészítik egymást. Ne titkoljuk tehát a hibákat, mert ba hallgatunk, akkor segíteni sem lehet. Előfordulhat, hogyha nem hallgatunk, objektív okok miatt segíteni mégsem tudunk. Az ismeretek bővülése azonban saját ügyünk. Csak mi tehetünk róla, ha a felvilágosító tanácsokra nem figyelünk, és azokat nem tesszük magunkévá. A felvilágosítás nagyon fontos fegyver a betegségek megelőzésében. Ez az a diófa, amelyet az ember nem magának, hanem az unokájának ültet. Abban pedig nagyon komolyan hiszek, hogy bármilyen könnyelműek vagyunk is sokszor saját' egészségünk rovására, az unokáinkat egészségesebbeknek, boldogabbaknak szeretnénk tudni. Várom olvasóim újabb, erőt adó, a harchoz nélkülözhetetlen, bátorító leveleit. TÖTH KÁROLY DR. egyetemi tanár, a szegedi fogklinika igazgatója Négy földrész úljan Négy földrész 30 országának vasútvonalait járják az NDK-ban gyártott vagonokból összeállított vasúti szerelvények. A köztársaság a most folyó ötéves tervidőszakban 100 000 különféle típusú vagont gyárt, u ezeknek jelentős hányadát a KGST-tagországokba exportálja. Az ammendorfi kombinát például a szovjet vasutak to szallítója. A Szovjetunió a legutóbbi években több mint 40 000 utasszállítóés tehervagont vásárolt az NDK-tőL