Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-04 / 207. szám

Pétitek, 1981. szeptember 4. 7 Meghalt özv. Ecsedi Gézáné Nyolcvanhárom éves korá­ban elhunyt özv. Ecsedi Gé­záné, született Bodó Julian­na. Eseményekben gazdag, értékes életutat mondhatott magáénak. Húszéves koró­ban már mint szervezett if­júmunkás részt vett az 1918­as őszirózsás forradalomban. Tevékenysége a Tanácsköz­társaság idején is jelentős volt. A proletárdiktatúra le­verése után bujdosni kény­szerült. 1921-ben tagja lett az illegálisan működő KMP­nek. Részvételéért a kom­munista mozgalomban és az illegális sajtótermékek ter­jesztéséért 1932-ben letartóz­tatták, hathónapi börtönre ítélték. Szabadulása után ismét kapcsolatba lépett elv­társaival, tagja lett a Vörös Segélynek. Munkásmozgalmi tapaszta­latait a felszabadulás utón már nyíltan, a kommunista párt tagjaként kamatoztatta. Nagy lelkesedéssel tevékeny­kedett az ifjúság körében. A Szeged Városi Kertészet­ből ment nyugdíjba 1956­ban. Ezután sokáig az igaz­ságszolgáltatásban népi ül­nökként tevékenykedett, po­litikai és társadalmi mun­kában szerzett érdemeiért többször kitüntették. Átve­hette a Szocialista Hazáért Érdemrendet, a Felszabadu­lási Jubileumi Emlékérmet és a Tanácsköztársasági Em­lékérmet. Megkapta a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tát is. Temetéséről később intéz­kedünk. Az MSZMP Szeged városi Bizottsága Fúvószenekari találkozó Szeptember 5-én és 6-án Móron tartják a III. német fúvószenekari találkozót. A Magyarországi Németek De­mokratikus Szövetségének rendezvényén a babarci, a bonyhádi úttörő, a mányi, a dunabogdányi, a törökbálin­ti, a soroksári koncert, a lébénymiklósi ifjúsági, a pa­lotabozsoki, a veszprémi „Sváb parti" fúvószenekar — több mint 200 amatőr művész — mutatkozik be a szakmai bíráló bizottság előtt. A hazai német fúvós­zenekarok seregszemléjén közreműködik a Német De­mokratikus Köztársaságból a Sonnebergi Stern Rádió­gyár 38 tagú fúvószenekara, amely a törökbálinti fúvós­zenekar NDK-vendégszerep­lését viszonozza. Tíz szimfonikus koncert a Zenés színházban Neves karmesterek az új évadban Októberben indul a zenei kiállítás képei (Muszorgsz- Tenc zongorázik, márciusban évad Szegeden. Az Országos kij—Ravel) szerepel. A Sze- pedig a Moszkvai Filharmó­FUharmónia a hagyomá- gedi Szimfonikusok először nia Vonósnégyes lép föl a nyoknak megfelelően ezúttal november 19-én lépnek pú- Tisza-szállóban, is tiz szimfonikus koncertre diumra Lutoslawsky-, Liszt- . K,. . hirdet bérletet, melyhez vá- és Beethoven-programmal, A Í^^STCtttf laszthatóan négy-négy kon- Molnár László vezényletével, Jgtj™,gve.seny,ét Mtfő es­certből álló kamarabérleti Bárdi Sándor (ének) és Ba. *• * sorozat társuL A nagyzene- ranyay László (zongora) köz­kari hangversenyeket általá- roműködésével. A szegedi F£k w^tokeppen ezúttal ban csütörtök esténként fél együttest ezután két alka- f „ ' fSTor tartják a Zenés Szín- lommal is legutóbbi televízi- t^klf £ skLd náv házban, a kamarabérletieket ós kartnestéfVemeny díja- "neTSeze?űsftő műsort szerdánként, .ugyancsak fél zöttjai .dirigálják. December- átót^tak S s ebl^n a 8-tól a Tisza-szálló nagytér- ben a Wgr .Kozsuha ^oSan lJz Irinyi Albérleti nyitány idén H^^BraTn" k^skoiá^knak éskülona a zenei vilagnapra jut okto- mf]Snrt hri~ helvi Prirri(>nka. Bebnts Lajos Közlekedési ber elsejére, mikoris a fii- S^^in K^tahn közS Szakközépiskola tanulólnak harmónia es a varosj tanacs TOŰltódésével • imuárban oe- négy-négy koncertet szervez­közös rendezésében lép pó- .J^rt CS- nek' köztük Pe°e bárnak diumra Roll® János etftttto. SM. M^xoreszkii és é* «™ttesének dzsesszkon­se, a Liszt Ferenc Kamara- WUpSmmal {ff™ «««"• zenekar. S minthogy ez a sJnthelyi Miklós hegedűmű- ^ koncert a szegedi kamaraze- véssze] Márciusban Pál Ta- Pium ^^mnak műsorát nekari napoknak is része, be- . rliric.-íl eevmtesén-k csütörtökön delutanon­mutatóként hangzik el Szo- Brahms ^ Ravel «tet Kiss ként a Színházba. Az kolay Sándor fuvolára és ka- g^zo^oSvSí általant>9 tolásoknak marazenekarra komponalt működésével és ugyancsak ugyancsak négy koncertet Concertinoja a művész fia- külföldön élő hirdettek, melyek Időpontja akban Vivaldit, Hándelt, ^^rtök Két Trlkt a ««®rel di" Bartók Divertimentojat _ es p^után Liszt HaWtáncának ákkolléglum. Pege Aladart, Pertis Jenő Miniatűrök cimu szólóját DÜCher Mihály zon- illetve a Világjáró elŐadó­rumokhoz *orá/-/A Kodály P'almUS művészek sorozatban Katona kamarazenekari napokhoz Hungáricus.ában pedig a . (?onaora) Kocsis Al sorol az A és B jelzesu ka- DÉLÉp Szegedi Zenebarátok 'zongora). Kocsis Al. marabérlet egy-egy hang- Kórusa> valamint az Opera- bertet (hegedű) és Bordás versenye is még: oktober 8- ház tenol.istája; Nagy János Györgyöt (ének) hallhatják a ^(véletlenül éppen lép föl. A zenebarátok és szakmunkástanulók péntek törtokon) Pal Torna. d,ngal- énekmüvés7í,k közreműködé- délut4nonként n konzervató­ja a szegedi Kamarazenekari icAxrd Pál Tamás Rákosi Géza (hegedű) Négy estéből álló sével vezényel Pál Tamás * « u-J? áprilisban a szegedi szimfo- "«mban. hass Zoltán (fuvola) Közre- n1kusoknak Verdi és Puccini filharmóniai bérletsorozatot működésével. si a PMtnBj műsort, május 13-án a Bu- rendeznek a megye más vá­ban Bach V. Brandenburgi MÁV Szimfonikusok msaibaT1 kíteséLben is. versenye, a szegedi Molnár lótÍLatnak hozz6nk Ober- rosaiban' kötegeiben is. László Collage II. című kom- jrank Géza dirigálásával, Szentesen, Csongrádon, Ma­pozíciója, Petrovics Emil amikoris a szegedről elszár- kőn, Hódmezővásárhelyen, Kamarakantatája (ez utóbM mazolt Motuz István Petro- Mindszenten és Kisteleken, kettő bemutatókent) vala- Vicg EmU V«rsenyművének Albmoni Adagiója Izólóját játMza. A f6béneti „ BS,ÍJI\JJ ct u jn lamam* 1 *> •»•' hangzik el; előzően pedig soroza(nt fflá1us 27-én a Ma­október 5-én (ez lem szerdai gyar Allami Hangversenyze­nap, hétfő) a B-sorozat bér- nekar koncertje zárja: az lői hallhatják a Magyar Ka- 0ia8Z Carlo Zecchi Haydn­ján rasenefcarf, melynek hang- programot dirigál, versenymestere Tátrai ViU A két kamarabérletből — mos, s a műsorban Petrovics a m&p „^tt koncertek fönt említett kompozíciója fellát — az A-sorozat kö­mellett a szegedi Vintus novemberben a ro­István Concerto grossója is hegedűművészt, Paul hallható, szintén bemutató- Floreát hallhatja, januárban ként. Zempléni Kornél zongoraest­A főbérletben október 29- jét. márciusban Onczay Csa­én a Drezdai Filharmoniku- ba (gordonka) és Jandó Jenő sokat fogadják. A zenekart (zongora) koncertjét. A B­Herbert Kegel dirigálja, sorozatban először kap pó­Beethoven c-moll zongora- diumot a hódmezővásárhelyi versenyének szólóját az születésű zongoraművész, ugyancsak NDK-beli Péter Hegedűt Endre (november­Rösel játssza, s a műsoron ben), februárban Szecsödi még Fritz Geissler zenekarra Ferenc hegedűestjén szegedi írt Esszéje, versenyművének ahol ifjúsági bérletj hang­versenyeket is hirdettek ál­talános iskolásoknak. Nem üröm, öröm is Illeték, méltányosság, kedvezmény Gondolom bárki megle­pődne, ha kapna egy hivata­los értesítést, amelyen az áll, fizessen három és fél mil­lió forint illetéket. Talán azt hinné az illető, szórakozik vele a hivatal. Pedig az eset megtörtént, az egyik szegedi honpolgárral, azzal a különbséggel, hogy örömé­ben majdnem a plafonig ugrott. Ezt a hatalmgs ille­téket háromszázezer dollár örökség után kellett leróni, természetesen forintban, mert az amerikai nagybácsi hagyatékát Is forintban kap­ta. összesen 7 milliót. Biz az érdekes és valós eset azt példázza, gyakran előfordul, amikor nemcsak üröm, ha­nem öröm is az illeték. Per­sze az ember általában nem repeső szívvel nyitja a pénz­tárcáját. Azonban ha az új paragrafusok között böngé­szünk. kiderül, örömre egy­re inkább okunk van, mert annyi a kedvezmény, hogy évekkel ezelőtt szinte elkép­zelhetetlen volt olyan nagy arányú könnyítés, mint most. * Amint a pénzügyi szakem­berek magyarázzák, az il­leték a társadalmi igények­nek megfelelően alakul. Az elmúlt két-három év alatt megjelent illetékjogszabály! változások szorosan követ­ték a gazdasági -helyzet ala­kulását. És nem elsősorban vngyonszabályozó a paragra­fus. hanem a kívánt és óhajtott társadalmi folyama­tokat segíti elő. * Az új paragrafusok meg­könnyítették a lakáscserét. Remélhetőleg meg is gyor­sítják. Lakáscsere esetén a forgalmi értékkülönbözet az illeték alapja. Vásárlásnál pedig 17 százalékról 12 szá­zalékra csökkent az illeték. Igen kedvező feltételekkel, 77 százaiékos fizetési köte­lezettséggel lehet megszerez­ni az OTP által visszavásá­rolt lakásokat. Ugyanekko­ra illetéket Itell leróni, ami­kor a magántulajdonosok otthonaikat állami bérlakás­ra (vagy fordítva) cserélik. Kiterjesztették a kedvezmé­nyek körét az építési telek­vásárlásokra Is. mert ha va­laki a vétel után három éven belül elkezdi házénak alapozását, egy fillért sem kell fizetnie az illetékhiva­talnak. Evekkel ezelőtt vicclapok­nak is kedvenc témája volt az örökösödés. Akkor szü­letett a szólésmondás: „Se­gítség! Örököltem." Az utób­bi időben megjelent jogsza­bály-módosítások az örökö­södési illetékkel is a lakás­politikát segítik. Kedvezmé­nyes — 30—10 százalékos — az Illeték kiszabás akkor, ha az ingatlanban az örökös vagy más személy benne la­kik, Ily módon például éven­te Szegeden 3 millió forint marad a zsebükben az örö­Kösöknek. A paragrafus kü­lönbséget tesz örökös, és örökös között. Kevesebbet fizet a közelebbi, nagyobb summát kell leszúrkolni a távoli rokonnak. Ingó örök­ségnél 100 ezer forint érték­határig, egy fillérbe sem ke­rül a hagyaték. Nagyobb ér­téknél progresszíven emel­kedik az illeték. Azt sem árt tudni, mert sajnos a köztudatban téveszmék ke­ringnek — ha valakit kisa­játítanak, Illeték nélkül csak akkora értékű ingatlant, há­zat vásárolhat, amennyi pénzt az államtól szanálás címén kapott. * Az új jogszabályok hatá­sára megélénkült a lakáspiac. Nagyobb arányban adják­veszik az értékesebb ingat­lanokat is. Különösen a tár­sasház- és szövetkezeti la­kástulajdonosok cserélődé­se vehető észre. Figyelemre méltó, hogy az OTP nagy előszeretettel veszi vissza az öröklakásokat. De nagyon sokan kopogtatnak a taka­rékpénztárnál, mert úgy gondolkodnak, inkább ott veszik meg a visszavásárolt lakásokat, 77 százalék ille­ték mellett, mint a szabad piacon, 12 százalékos fizeté­si kötelezettséggel * Népszerűek az ú.1 jogsza­bályok, de azért vitáznak az ügyfelek és az illetékhivata­lok. Elég gyakran előfordul, hogy amikor a magánfelek hivatalosan megfogalmazzák az adásvételi szerződést. a valóságos vételárnál keve­sebb összeget tüntetnek fel, természetesen azzal a szán­dékkal, hogy kevesebb ille­téket fizessenek. Azonban a hivatal igyekszik a forgalmi értéket és a szerződéses ér­téket egy nevezőre hozni­Profi szakemberek felada­ta a becslés. 1975-től hasz­nálják az ingatlanforgalmi adatbankot, aminek alapján jól ismerik városrészenként, utcánként, az ingatlanok leg­jellemzőbb tulajdonságait, s többek között a forgalmi ár­változtatásokat is. így tud­ják, milyen drága a telek Algyön. Ságvári telepen, hogy kelnek a házak, meny­nyit ér egy kert Dorozsmán. A felügyeleti szerv, a vá­rosi tanács pénzügyi osztá­lya véleménye szerint az il­letékhivatal nem hajtja fel az árakat. Nem teszi, mert nem érdeke. Nincs arfelhajtás. illeték felsrófolás, a hivatal na­gyon gyakran méltányos. Előfordult például. amikor 50—100 ezer forint illetéket is elengedtek az idős ház­örökösnek, alacsony nyugdi­ja miatt. Méltányosság el­mén az idén az első félév­ben több millió forintról mondott le az állam Szege­dén is. Ralász Miklós s i Ülés! tarlóit az Országos Szövetkezeti Tanács Az Országos Szövetkezeti a megyei küldöttválasztó Tanács elnöksége csütörtöki- gyűléseken részletesen meg­ölésén Szabó István vezeté- tárgyalják a szövetkezetek sével összegezte az ősszel helyzetét, további feladatait, megtartásra kerülő szövet- valamint a fejlesztés lehe­kezeti kongresszusokra fel- tőségeit, s kidolgozzák a készülés eddigi tapasztala- kongresszuson előterjesztés­tait. Megállapította: a szö- re kerülő javaslataikat, vetkezeti kollektívák nagy Az elnökség megtárgyalta aktivitással vesznek részt az a Szövetkezetek Nemzetközi előkészítésben és várakozás- Szövetsége Kőzpohti Bizott­sél tekintenek a kongresszu- Ságának szeptember közepén sokra. A szövetkezetekben Helsinkiben megrendezendő illetve áz Egy siflvészköllégája, Kerek Fe- lefolytatott vitákat követően ülésére a felkészülést. Üj kollégium Vasárnap költöznek be a lakók a Budapesti Műszaki Egyetem új kollégiumába. A Budafoki út és az Irinyi József utca sarkán emelt 21 szintes épületben több mint ezer hallgató élhet, és tanul­hat jó feltételek között. Ez a negyedik kollégium, ame­lyet a műszaki egyetem a vidéki hallgatóinak elhelye­zésére az utóbbi 15 évben épített, Immár csaknem 3500 hallgató — a vidékiek több mint 80 százaléka — lakhat kollégiumban. — Á szeptemberi Tiszatáj Illyés Gyula két versével nyit a folyóirat. Az egyik 'Két flash-villanás a múlt­ba) a plllanatfölvétel ele­ganciájával bűvöl el. a má­sik (Jó szállás)- a lerombolt, de az emlékekben tovább élő szülőháznak ad jelképes értelmet. „Mert ott csorog, frissen a forrás, amelyet / sziklából pálca, dárda s sző fakaszthat, / ha csere­pesek már az ajkak." Ver­sekkel Horgas Béla. Nagy Gáspár és Kovács István szerepel még az új Tisza­tájban. Olvashatjuk Baka István Szekszárdi mise című elbeszélését is. A lapban már másodszor jelentkezik prózával Baka István, mos­tani írása bizonyítja, hogy szépírói munkássága is fi­gyelemre méltó. A 75 éves Balogh Edgár „közép-kelet európai jelen­tőségű vállalkozásokban és fordulatokban gazdag, nem­zetközileg jegyzett pályáját" világítja meg az az interjú, melyet a közélet, az iroda­lom legalább három ország­ban elismert „nagy öregjé­vel" Kántor Lajos készített (Balogh Edgár próbái. Régi beszélgetések folytatása). Csatári András írja doku­mentummontázsának beve­zetőjében: a „felemelő élet­útnak egy-két állomását szeretnénk felvillantani kellő tisztelettel, nmt kijár az ün­nepeltnek. Egyrészt a nálunk fellelhető néhány doku­mentum közreadásával, más­részt a kolozsvári Világos­ság valamikori szerkesztője •gyik cikkének közlésével, mivel úgy érezzük, népeink közeledése érdekében kifej­tett tevékenységének megis­mertetését ilíetően még min­dig sok a törlesztenivalónk." Tóth Béla sorozata új da­rabjának címe: Gátőréknél, — Számvetés Kazlnczyról címmel az Örökség rovatban Csetri Lajos emlékezik a nagy irodalomszervezőre, a nyelvújítási harcok egyik hősére. A regényes érde­kességű életről éppúgy szó esik mint a vitáit kereszt­tüzében álló, ellentmondá­soktól sem mentes életmű­ről. Csatári Dániel L Tóth Zoltánnak, a magyar—ro­mán kapcsolattörténet neves kutatójának portréját raj­zolja meg. A Kritika rovatban Mo­csár Gábor az idei könyv­hét egyik legsikeresebb ki­adványáról. Simonffy And­rás Kompország katonái cí­mű munkájáról ír. „Simon­ffy András könyvét nem kri. tikusi megfontoltsággal, ha­nem az igazság megérzett hevületét tisztelve, egy ta­nulságokat bőven kínáló kor tanulságainak megismerésére ösztönözve, szívesen ajánlom leginkább a fiatal olvasók­nak" — Írja Mocsár. Küz­delem a boldog Magyaror­szágért címmel Lapzi István azt a kötetet (Földet, köztár­saságot, állami Iskolát!) Is­merteti. amely az 1944—48 közötti parlamenti vitákból ad válogatást. Kováts István szegedi építőmester emlék­iratát (Egy pórfiú önélet­rajza) Tóth Béla, Szegedy­Maszák Mihály tanulmány­kötetét Csetri Lajos, a Ma­gyar História-sorozat új da­rabját Gergely András mu­tatja be. Ebben a hónapban lenne ötven éves Lattnovits Zol­tán. A Magyar Játékszín­sorozatban Ablonczy László tollából jelent meg róla emlékezés. Közli a lap La­tlnovits Yiéhánv kiadatlan írását Is. Egyik naplójegyze­tében mondja: „Reménvte­lennek látom a színház h'eiv­zetét. h» nem jöhet, létre -együttesi." Kányádl Sándor Lntlnovltsnak ajánlott Pro­métheusz című verse zárja az összeállítást.. — A Tisza­táj szeptemberi számát Imre Lajos metszetei Illusztrállak. «

Next

/
Oldalképek
Tartalom