Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-11 / 241. szám
1989. október 14., szombat 5 1 LÁTLELET Polit-klinik Nem, kérem, nem csúszott sajtóhiba a címbe. Nem a hajdanvolt poliklinikákról. hanem egy sajátos kelet-európai jelenségről, a polit-klinikáról, nevezetesen a központi állami kórházról, közismert nevén a Kútvölgyiről olvashattunk a Vasárnapi Hírek legutóbbi számában. E gyógyító intézmény logikusan és törvényszerűen illeszkedik a polit-képződmények. sorába, amelyeket összefoglaló néven polit-szolgáitatásokként emlegethetünk. A többj között ilyen a polit-lakás, a polit-tégla, a polit-telek, a polit-autó, a polit-bolt, és még sorolhatnám: hosszan a kiváltságosokat megilleti polit-juttatásokat, melyek közül vajh' miért is maradna ki a polit-gyógyitás. No de nézzük csak, hogyan is jellemzi Illés Béla szociális és egészségügyi miniszterhelyettes — a fent említett vasárnapi Lapban — a polit-klinikát. Azaz a Kútvölgyit, amit ,.sokan egyszerűen ma is csak pártkórháznak titulálnak, pedig nemcsak pártalkalmazottak, hanem az; állami, gazdasági, tudományos és művészeti. sőt az egyházi élet számos közismert személyiségének diszkrét egészségügyi ellátását szolgálja ... félsz erei tsege jó közepes színvonalú... egyedül a komfort, a kényelem múlja felül az átlagot." Ez bizony nem semmi: diszkréció-komfort-kényelem. A Kútvölgyi „csak" ennyiben különbözik a pórnépet szolgáló kórházaktól, klinikáktól. A diszkréciókomfort-kéóyelem mibenlétéről ugyan részletesen nem esik szó, de könnyen elképzelhető a különbség a mezei kórházak és a polit-kliniik között. Ez utóbbiban nem 12 ágyas szobákban zsúfolódnak a betegek:, a nővérhívóra az ápolónő, s nem a szomszéd beteg érkezik. a folyosókon nem pótágyak sorjáznak, a gyógyszert-kötszert riem hozott anyagból adagolják, a beteget emberszámba veszik, s a lelkét is ápolgatják, tisztaság van, mert nincs takarítóhiány. béke. nyugalom és gyógyulás. Nem az a baj, hogy ily idill létezik, hiszen ez lenne a természetes gyógyító közeg. A baj csak az, hogy ez az egy és oszthatatlan polit-klinik az egyenlők között az egyenlőbbekké. Ha az egyenlőbbek közül néhányan — a diszkréciót megőrizve — álruhás király képében néha elvegyülnének a nép egyszerű fiai között, változtatásra ösztönző élményeket kapnának a magyar valóság' gyógyító intézményeiben. Kalocsai Katalin Kodály igéi Még Kodály életében, 1965 elején jelent meg írásainak gyűjteménye két testes kötetben, Visszatekintés címmel. Q^jletésének centenáriumakor, 1982-ben az Élet és Irodalomban a Szabad Európa Rádióban is fölolvasott mérges jegyzetben méltatlankodtam, hogy a hazai zenetudomány még e jeles jubileumra sem volt -képes a folytatást, a teljes prózai életművet közkinccsé tenni. A napokban könyvcsomagot hozott a postás: a Visszatekintés most megjelent harmadik kötetét ezzel az ajánlással kaptam meg: „Péter Lászlónak, szent türelmetlensége tüzét táplálandó, barátsággal, Bónis Ferenc." Páratlanul nemes bosszú! Ha negyedszázados késéssel is, itt van a kezünkben Kodály szakirodalmi munkásságának lehető teljes anyaga. A harmadik kötet fontosságát a végén közölt bibliográfia, valamint a mindhárom kötetet földolgozó névmutató jelentősen megnöveli, és az előző két kötet birtokosa számára is nélkülözhetetlenné teszi. Mit jelent Kodály életművében a szó? Bónis Ferenc bevezető tanulmánya meggyőzően bizonyítja, hogy a zeneszerző és zenetudós ezekben általánosította és népszerűsítette tudományos és zeneköltői tapasztalatait, s ezekkel vált nem egyszerűen kiváló zenepedagógussá, hanem nemzetnevelővé, sőt az egyetemes emberiség egyre időszerűbb tanítójává. „Egy olyan korban, melyben mind jobban kísért a veszély, hogy felbomlik ember és kultúra sokezer esztendős egysége: szavakká formált gondolatainak gyűjteménye megdöbbentő dokumentum" — írja még 1984-ben kelt szerkesztői utószavában. E dátum csak a könyv átfutási idejének ma nem ritka hoszszúságát jelzi, de Bónis Ferenc befejező szavainak időszerűségéből mit sem von le: „Bizonyos, hogy ha az emberiség és kultúrája túléli súlyos válságát: tudva vagy öntudatlanul visszatér Kodály igéihez. Akkor mutatkozik majd meg, hogy e viszszatekintés valójában előretekintés." A hatalmas mű alapos jegyzetekkel tartalmazza Kodálynak 1962 óta írt, mondott szavait, valamint a hagyatékból és más forrásokból előkerült cikkeit, tanulmányait, nyilatkozatait. Előadásait, akár Torontóban, akár Dunapatajon mondta is el. Meglepő ritkaságok is előkerültek. Közli pl. a Délmagyarország 1933. április 16-ai számából — a lap névtelenül maradt munkatársának, minden bizonnyal Lengyel Vilmának interjújából — A vidéki zenei mozgalmakról címmel a Mester nyilatkozatát. Itt olvasható a Fricsay Ferencről írott emlékezése is. Hozzáférhetővé teszi a kötet a fiatal Kodály első népzene-kutatói közleményeit, a Bartókkal közös Magyar népdalok (1906) korszakot jelentő gyűjteményét, a Zoborvidéki gyűjtést, valamint a Magyarság néprajza számára írott, azóta számos kiadásban szinte tankönyvként használt összefoglaló tanulmányát. A magyar népzenét (1935). (Zeneműkiadó.) P. L. Koncert egy fuvoláért Egy zeneművészeti főiskolás több tízezer forintot érő fuvoláját valaki eltulajdonította. A károsultnak ez pótolhatatlan veszteség, hiszen nincs miiből másikat beszerezni. Élethivatására való felkészülése került veszélybe. Társai segíteni szeretnének ... Ezért készül most megszállott lelkesedéssel sok diák és tanár is, hogy október 12-én, csütörtökön 17.45 órakor egy kivételesen szép koncertet adjanak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében, melynek bevételét szeretnék diáktársuknak adni. A barokk kor remekei szólalnak meg a színes, változatos és sok tehetséges főiskolai hallgatót bemutató műsorban, melyet Meszlényi László ismertet, s fellép az általa vezetett nagyszerű főiskolai barokk vonósegyüttes is. Aki csalk teheti, részvétét részvétellel fejezze ki. B. B. A GKI-ben Növénynemesítők vándorgyűlése * A magyar növénynemesitők több mint kéttucat intézményben dolgoznak szerte az országban, egymástól elszigetelten. Jóllehet kutatási objektumuk és feladatuk különböző, céljaik, érdekeik és problémáik sok kérdésben azonosak. Ez év április 7-én megalakult a Magyar Növénynemesítők Egyesülete. A növénynemesítők érdékvédelme különösen fontos a kutatás finanszírozása, a fajtáminősítés és a vetömagszaporítás terén. Az egyesület szervezői bíznak abban, hogy a problémák feltárása, megfelelő javaslatok kidolgozás^ és előterjesztése az illetékes szerveknek hozzájárul a növénynemesítés fejlődéséhez. A tegnap, kedden a Gabonatermesztési Kutatóintézetben megtartott vándorgyűlésen, melyet a Nemesítő Egyesület és az MTA— MÉM Növénynemesítési Szakbizottsága szervezett, több mint 100 nemesítő vett részt. A résztvevők megismerkedtek a GKI növénynemesítői tevékenységével. Megvitatták azokat a problémáikat, melyek megoldásával javíthatják munkájuk eredményét. Beázik a Kisszínház Az emeleti tirisztor ház folyosóján vízzel teli műanyag vödrök között botorkálok, s a látványból úgy tűnik nemcsak a mai, de a holnapi és az azutáni előadás is veszélyben forog. — Az erkölcsi kár itt megfizethetetlen — mondja indulatain uralkodva Nagy László, idegesen járkálva a csöpögő mennyezet alatt. A közönséget nem lehet a teljes értékű jegyével arra kárhoztatni, hogy félsötét színpadi produkciót nézzen a pénzéért! Kocsis József, a színház műszaki vezetője is tehetetlenül áll a szétdurrogott, zárlatos villanyvezetékek láttán. _— A Szegedi Építőipari Szövetkezettel kötött szerződés alapján a tető komplex felújítását május 15-én kezdték meg, és a munkát augusztus 31-re be kellett volna fejezniük — mondja. Ez sajnos, többszöri sürgetésünkre sem történt meg. — Reggel, mikor felhívtam Dombi Mihályt, a SZÉSZ elnökét, úgy reagált, mintha csupán az a fránya eső lenne oka a dolognak — szólt közbe a színház igazgatója. — A szerződést nem mi kötöttük a SZÉSZ-szel, hanem a Gamesz — mondja a műszaki vezető. A felújító munkát pedig a városi tanács által meghirdetett versenytárgyaláson nyerte el ez a cég. Az ember azt gondolná, hogy ha valamely szövetkezet versenyez egy vállalkozásért, akkor az a munkát igyekszik rendesen, időben Tegnap délelőtt 11 órakor a nyugdíjasbérlet tulajdonosai Olivérre várva ültek a Kisszínház széksoraiban. mikor a dologházból a színigazgató lépett eléjük. Nagy László sajnálattal jelentette a publikumnak, hogy a szcenikai berendezések használhatatlanná váltak. A tető beázik és az égből jövő áldás az összes villamos vezetéket eláztatta. A reflektorokat (60 db) nem lehet működtetni, így pislákoló fény mellett tudják a nézők az előadást „élvezni". el is végezni. A munkálatok több mint nyolcmillióba kerülnek. Október 6-án írtunk egy levelet a Gamesznek, melyben kértük, sürgesse meg a munkát Feltárcsázom hát a Gamesz telefonszámát, az intézmény vezetőjét, Nógrádi Lászlót keresem. Mikor az október 6-i levélről kérdezem, türelmemet kéri, rögtön utánanéz a dolognak. — A jogászunk már kézbe vette a dolgot. A levelet ugye tegnap kaptuk meg, így hát nem tudtunk még intézkedni. De jó úton halad a dolog — nyugtat meg. — Az intézmények közötti levelezgetés, a jogi dolgok lebonyolítása heteket, hónapokat vesz igénybe, a nézőket nem érdekli a műszaki malőr, ők kifizették a bérlet árát — mondom én türelmetlenül. — Átérzem a helyzetüket, és én is sajnálom őket. Egyébként fél éve már nem is hozzánk tartozik ez az ügy. Ügyintézőnk betegsége miatt átadtuk azt a városi tanács művelődési osztálya műszaki szakértőjének. Bíró Lászlót, a tanácsi illetékest keresem, akit nem könnyű elcsípni, mert ez ügyben a Gamesz és a Kisszínház között ingázik. Mikor megtalálom,, felvilágosít, hogy a téma igazi illetékese Pálvölgyi Mihály, a Gamesz műszaki ellenőre, ő csak besegít a munkájába. Aztán kérdésemre elmondja, hogy a SZÉSZ szigetelőanyag-hiányra hivatkozva nem tudta befejezni a munkát. A beázás egyébként ott keletkezett, ahol még el sem kezdték a felújítási munkálatokat. Legutoljára a Szegedi Építőipari Szövetkezethez telefonálok, ahol senki illetékest nem tudnak kapcsolni, mindenki házon kívül yaVi. Végül az elnök titkárnője oktat ki, mikor elmondom milyen ügyben keresem a cég vezetőit. , — Mi a baj még mindig? — kérdezi ingerülten, tudtommal már régen le van rendezve az ügy! — Tegnap kint jártak az embereink a helyszínen, minden rendben! Hát nem tudom, a vízzel téli vödrök látványa engem másról győzött meg — dadogom. Az a fránya eső meg csqk esik, esik... s félő, hogy vele együtt a színház ázsiója is. Pacsika, Emília A koronatanú vallomása Dr. Sárközi István kandidátusnak igaza van abban, hogy az illegalitásban levő Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt baloldali tagjai a felszabadulás előtt nem tétlenkedtek, mert az, ami Szegeden történt, az mind az ö irányításukkal és tudtukkal lett végrehajtva. Most rátérek Szeged átadására: azt a javaslatot én tettem, hogy valamiképpen kapcsolatot kell teremteni a közeledő, felszabadító Vörös Hadsereggel — ezt tudja igazolni Komócsin Mihály és Komócsin Antal —, és ha jól emlékszem, azon az értekezleten dr. Valentiny Ágoston is részt vett; kiértékeltük a helyzetet, én azt az utasítást kaptam, hogy keressem fel dr. Pálfy Györgyöt, aki akkor polgármester volt Szegeden, és hívja össze a város ittmaradt vezető polgárait, hívja meg a falemezgyárban székelő honvéd ezredest, akinek a nevére már nem emlékszem, és bírjuk rá, hogy vonuljon el a csapatával, ne fejtsen ki tovább ellenállást, és akkor Szeged városát a rommá lövéstől meg lehet menteni. A honvéd ezredes nem jelent meg azon az összejövetelen, és így tettem én az ott levőknek azt az ajánlatot, hogy kérelmet írjunk a felszabadító szovjet hadseregnek, illetőleg a parancsnokságnak, hogy Szegeden a városban ellenállás már nincs, Szeged városát ne lőjjék. Szeged lakossága szeretettel várja a felszabadító Vörös Hadsereget. Ezt az okiratot oroszra lefordította az első világháborúból itt maradt volt - cári tiszt, aki a városházán, mint tisztviselő dolgozott (nevére már nem emlékszem), erre az oroszra lefordított okmányra dr. Pálfy György rátette a város pecsétjét, mindannyian aláírtuk. Ez történt 1944. október 10-én délután. Mielőtt én elindultam volna, Komócsin Mihállyal beszéltem, és ő közölte velem, hogy nyugodtan állíthatom, és közölheTizenöt éve, 1974. november 10-én a Dclmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap vasárnapi számában egyszerre — több mint százezer példányban — jelent meg Sárközi Istvánnak (1930—1984) Tények Szeged felszabadulásáról eímü cikke, amelyben a Város 1944. október 11-ci fölszabadításával kapcsolatban nem csak Pálfy Györgyöt cs társait vádolta okirat-hamisítással, hanem Oltvai Ferencet és engem történclemhamisítással, amiért — egyébként sokadmagunkkal — hitelt adtunk Pálfyék korabeli jegyzökönyvének. Nem védekezhettünk, mert Komócsin Mihály, aki Sárközit sugalmazta, nem engedte meg, hogy válaszomat, Ruszoly Józsefnek és Strassenreitcr Erzsébetnek hozzászólását a helyi lapok közöljék. Az említett jegyzőkönyv aláírói közül már akkor csak ketten éltek: Örlcy Zoltán, akit az ötvenes években meghurcoltak, nem volt hajlandó nyilatkozni, de a Icgilletckcsebbct, Bohó Andrást sikerült rávennem, hogy papírra vesse visszaemlékezését Természetesen akkor ez sem jelenhetett meg. Azóta. 1983. július 16-án ő is elhunyt. Elérkezett az idő, hogy vallomása nyilvánosságra kerüljön. Pcter László tem a Szegedet ostromló szovjet parancsnoksággal, hogy semmi ellenállás nincs, mert a falemezgyárból az ezredes a csapatával elvonult. Még én megkérdeztem Komócsin Mihályt, hogy teljesen biztos-e ebben, mert én előzőleg inkább kimegyek a falemezgyárba, és személyesen meggyőződöm róla, de ő azt állította, hogy nagyon megbízható elvtárs, aki vele közölte. Így történt, hogy elindultam, amint az le van írva A felszabadulás krónikájá-ban a 27. oldalon. Még azzal egészítem ki, hogy a szovjet hadsereg-parancsnokságon, amikor a kérelmi okmányt átadtam, szóval is igyekeztem megerősíteni a tényeket. Amint megérkeztem, leültettek. és annyit mondtak, hogy várjak nyugodtan. Ügy gondolom, hogy járőrt küldtek be a városba, mert a visszaérkezésnél jelentést tett, és akkor még nagyobb barátsággal vettek körül. Nagyon keveset tudtam oroszul, de mire ezek megtörténtek, megérkezett egy tolmács, aki ugyan nagyon rosszul beszélt magyarul, de azért megértettem. Kikérdeztek, hogy hol lakom, mondtam, hogy Veres ács u. 18. szám alatt saját házamban, egyemeletes, két kis melléképülettel. Közölték velem, hogy már orosz járőrök cirkálnak, a tolmács elkísér, nehogy valami bajom legyen. A tolmács alaposan áttekintette az épületet, és azt kérdezte, hogy a németek nem laktak-e itt. Mondtam, hogy itt semmiféle katonaság nem lakott. Arra kért, hogy kora reggel menjek vissza oda, ahol a járőrrel találkoztam odamenetelemkor, mert reggel lesz a bevonulás a városba, legyek ott. Pontosan ott is voltam 6 órakor. A bevolás után közölték velem, hogy a házamba nem mehetek vissza, mert a tábornok (marsall) főhadiszállását ott állítják fel. Ott is voltak mindaddig, amíg Kecskemét el nem esett. A rend kedvéért meg kell említenem, hogy a főhadiszállás elvonulásakor közölték velem, hogy ha valami kárt okoztak, közöljem a városparancsnokkal, Butenko alezredessel, majd megtérítik. Az ablakpárkányon keresztül a telefonhuzaloknak mélyítések lettek vágva, de én magam kijavítottam, ezenkívül semmi károsodás nem ért. Továbbá azt is közlöm, hogy amikor dr. Pálfy György ezt a szóban forgó jegyzőkönyvet felvette, kifogásoltam azért, mert ő azt úgy állította be, mintha a kisgazdapárt irányította és szervezte volna az egészet, mert a többiek mind kisga/.dapárttagok voltak, egyedül én voltam a kommunista párt megbízásából. Ezt a jegyzökönyvet bevitte a pártközpontba Komócsin Illés és Mihály, valamint Gombkötő Péternek, az akkori párttitkárnak átadva közöltem, hogy ezt nem a kisgazdapárt szervezte, hanem a kommunista párt, mert merem állítani, hogy az ott szereplök közül senki sem gondolt volna erre a szervezésre, ha engem a kommunista párt nem küld oda. Valamilyen könyv is megjelent a kisgazdapárt vonalán, ami ellen szintén tiltakoztam, és azon csodálkozom a mai napig is, hogy ezt a szegedi pártvezetőség hagyta. Én Szegedről elkerültem, engem ezzel kapcsolatban senki nem keresett fel, meg sem kérdeztek. Vas Zoltán nyilatkozatára csak az a megjegyzésem, hogy akkor még az én nevemet nem ismerte, és nagyon helyesen a Komócsin családot említette, hiszen ők voltak a régi illegális mozgalmi elvtársak, én csak később kapcsolódtam hozzájuk. Megjegyzésem a következő: 1896. október 29-én születtem. Nagyon egyszerű szülők gyermeke vagyok, 79. évemet taposom. Már régen nem vagyok párttag; amit tettem, igaz, őszinte szocialista szívvel-lélekkel tettem, nem kértem senkitol semmit, nem is kaptam. Rákosi Mátyással annak idején összetűzésem volt, részleteire nem óhajtok kitérni, de azon csodálkozom utólag is, hogy életben maradtam. Amiről most tájékoztattam Önöket, az színtiszta igazság. Ismétlem, megöregedtem, súlyos beteg vagyok, csak bottal tudok járni, azt is nehezen. Arra kérem, semmiféle vonatkozásban ne zavarjanak. Budapest, 1974. november 18. Tisztelettel: Bohó András vegyészmérnök