Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-11 / 241. szám

1989. október 14., szombat 5 1 LÁTLELET Polit-klinik Nem, kérem, nem csúszott sajtóhiba a címbe. Nem a hajdanvolt poliklinikákról. hanem egy sajátos ke­let-európai jelenségről, a polit-klinikáról, nevezetesen a központi állami kórházról, közismert nevén a Kút­völgyiről olvashattunk a Vasárnapi Hírek legutóbbi számában. E gyógyító intézmény logikusan és törvénysze­rűen illeszkedik a polit-képződmények. sorába, ame­lyeket összefoglaló néven polit-szolgáitatásokként em­legethetünk. A többj között ilyen a polit-lakás, a po­lit-tégla, a polit-telek, a polit-autó, a polit-bolt, és még sorolhatnám: hosszan a kiváltságosokat megilleti polit-juttatásokat, melyek közül vajh' miért is ma­radna ki a polit-gyógyitás. No de nézzük csak, hogyan is jellemzi Illés Béla szociális és egészségügyi miniszterhelyettes — a fent említett vasárnapi Lapban — a polit-klinikát. Azaz a Kútvölgyit, amit ,.sokan egyszerűen ma is csak párt­kórháznak titulálnak, pedig nemcsak pártalkalmazot­tak, hanem az; állami, gazdasági, tudományos és mű­vészeti. sőt az egyházi élet számos közismert szemé­lyiségének diszkrét egészségügyi ellátását szolgálja ... félsz erei tsege jó közepes színvonalú... egyedül a komfort, a kényelem múlja felül az átlagot." Ez bizony nem semmi: diszkréció-komfort-kénye­lem. A Kútvölgyi „csak" ennyiben különbözik a pór­népet szolgáló kórházaktól, klinikáktól. A diszkréció­komfort-kéóyelem mibenlétéről ugyan részletesen nem esik szó, de könnyen elképzelhető a különbség a me­zei kórházak és a polit-kliniik között. Ez utóbbiban nem 12 ágyas szobákban zsúfolódnak a betegek:, a nővérhívóra az ápolónő, s nem a szomszéd beteg ér­kezik. a folyosókon nem pótágyak sorjáznak, a gyógy­szert-kötszert riem hozott anyagból adagolják, a be­teget emberszámba veszik, s a lelkét is ápolgatják, tisztaság van, mert nincs takarítóhiány. béke. nyuga­lom és gyógyulás. Nem az a baj, hogy ily idill létezik, hiszen ez lenne a természetes gyógyító közeg. A baj csak az, hogy ez az egy és oszthatatlan polit-klinik az egyen­lők között az egyenlőbbekké. Ha az egyenlőbbek kö­zül néhányan — a diszkréciót megőrizve — álruhás király képében néha elvegyülnének a nép egyszerű fiai között, változtatásra ösztönző élményeket kapná­nak a magyar valóság' gyógyító intézményeiben. Kalocsai Katalin Kodály igéi Még Kodály életében, 1965 elején jelent meg írásainak gyűjteménye két testes kö­tetben, Visszatekintés cím­mel. Q^jletésének centená­riumakor, 1982-ben az Élet és Irodalomban a Szabad Európa Rádióban is fölolva­sott mérges jegyzetben mél­tatlankodtam, hogy a hazai zenetudomány még e jeles jubileumra sem volt -képes a folytatást, a teljes prózai életművet közkinccsé tenni. A napokban könyvcsomagot hozott a postás: a Visszate­kintés most megjelent har­madik kötetét ezzel az aján­lással kaptam meg: „Péter Lászlónak, szent türelmetlen­sége tüzét táplálandó, barát­sággal, Bónis Ferenc." Pá­ratlanul nemes bosszú! Ha negyedszázados késés­sel is, itt van a kezünkben Kodály szakirodalmi mun­kásságának lehető teljes anyaga. A harmadik kötet fontosságát a végén közölt bibliográfia, valamint a mindhárom kötetet földolgo­zó névmutató jelentősen megnöveli, és az előző két kötet birtokosa számára is nélkülözhetetlenné teszi. Mit jelent Kodály életmű­vében a szó? Bónis Ferenc bevezető tanulmánya meg­győzően bizonyítja, hogy a zeneszerző és zenetudós ezekben általánosította és népszerűsítette tudományos és zeneköltői tapasztalatait, s ezekkel vált nem egysze­rűen kiváló zenepedagógussá, hanem nemzetnevelővé, sőt az egyetemes emberiség egy­re időszerűbb tanítójává. „Egy olyan korban, melyben mind jobban kísért a ve­szély, hogy felbomlik ember és kultúra sokezer esztendős egysége: szavakká formált gondolatainak gyűjteménye megdöbbentő dokumentum" — írja még 1984-ben kelt szerkesztői utószavában. E dátum csak a könyv átfutási idejének ma nem ritka hosz­szúságát jelzi, de Bónis Fe­renc befejező szavainak idő­szerűségéből mit sem von le: „Bizonyos, hogy ha az emberiség és kultúrája túléli súlyos válságát: tudva vagy öntudatlanul visszatér Ko­dály igéihez. Akkor mutat­kozik majd meg, hogy e visz­szatekintés valójában előre­tekintés." A hatalmas mű alapos jegyzetekkel tartalmazza Ko­dálynak 1962 óta írt, mon­dott szavait, valamint a ha­gyatékból és más forrásokból előkerült cikkeit, tanulmá­nyait, nyilatkozatait. Előadá­sait, akár Torontóban, akár Dunapatajon mondta is el. Meglepő ritkaságok is elő­kerültek. Közli pl. a Délma­gyarország 1933. április 16-ai számából — a lap névtelenül maradt munkatársának, min­den bizonnyal Lengyel Vil­mának interjújából — A vi­déki zenei mozgalmakról címmel a Mester nyilatkoza­tát. Itt olvasható a Fricsay Ferencről írott emlékezése is. Hozzáférhetővé teszi a kö­tet a fiatal Kodály első nép­zene-kutatói közleményeit, a Bartókkal közös Magyar nép­dalok (1906) korszakot jelen­tő gyűjteményét, a Zobor­vidéki gyűjtést, valamint a Magyarság néprajza számára írott, azóta számos kiadásban szinte tankönyvként használt összefoglaló tanulmányát. A magyar népzenét (1935). (Ze­neműkiadó.) P. L. Koncert egy fuvoláért Egy zeneművészeti főisko­lás több tízezer forintot érő fuvoláját valaki eltulajdoní­totta. A károsultnak ez pó­tolhatatlan veszteség, hiszen nincs miiből másikat besze­rezni. Élethivatására való felkészülése került veszély­be. Társai segíteni szeretné­nek ... Ezért készül most meg­szállott lelkesedéssel sok diák és tanár is, hogy októ­ber 12-én, csütörtökön 17.45 órakor egy kivételesen szép koncertet adjanak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola nagytermében, mely­nek bevételét szeretnék di­áktársuknak adni. A barokk kor remekei szólalnak meg a színes, változatos és sok tehetséges főiskolai hallga­tót bemutató műsorban, me­lyet Meszlényi László ismer­tet, s fellép az általa veze­tett nagyszerű főiskolai ba­rokk vonósegyüttes is. Aki csalk teheti, részvétét rész­vétellel fejezze ki. B. B. A GKI-ben Növény­nemesítők vándorgyűlése * A magyar növényneme­sitők több mint kéttucat in­tézményben dolgoznak szer­te az országban, egymástól elszigetelten. Jóllehet kuta­tási objektumuk és felada­tuk különböző, céljaik, ér­dekeik és problémáik sok kérdésben azonosak. Ez év április 7-én megalakult a Magyar Növénynemesítők Egyesülete. A növényneme­sítők érdékvédelme külö­nösen fontos a kutatás fi­nanszírozása, a fajtáminősí­tés és a vetömagszaporítás terén. Az egyesület szervezői bíznak abban, hogy a prob­lémák feltárása, megfelelő javaslatok kidolgozás^ és előterjesztése az illetékes szerveknek hozzájárul a nö­vénynemesítés fejlődéséhez. A tegnap, kedden a Ga­bonatermesztési Kutatóin­tézetben megtartott vándor­gyűlésen, melyet a Nemesí­tő Egyesület és az MTA— MÉM Növénynemesítési Szakbizottsága szervezett, több mint 100 nemesítő vett részt. A résztvevők megismer­kedtek a GKI növényneme­sítői tevékenységével. Meg­vitatták azokat a problémá­ikat, melyek megoldásával javíthatják munkájuk ered­ményét. Beázik a Kisszínház Az emeleti tirisztor ház folyosóján vízzel teli mű­anyag vödrök között botor­kálok, s a látványból úgy tűnik nemcsak a mai, de a holnapi és az azutáni elő­adás is veszélyben forog. — Az erkölcsi kár itt meg­fizethetetlen — mondja in­dulatain uralkodva Nagy László, idegesen járkálva a csöpögő mennyezet alatt. A közönséget nem lehet a tel­jes értékű jegyével arra kár­hoztatni, hogy félsötét szín­padi produkciót nézzen a pénzéért! Kocsis József, a színház műszaki vezetője is tehetetlenül áll a szétdurro­gott, zárlatos villanyvezeté­kek láttán. _— A Szegedi Építőipari Szövetkezettel kötött szerző­dés alapján a tető komplex felújítását május 15-én kezdték meg, és a munkát augusztus 31-re be kellett volna fejezniük — mondja. Ez sajnos, többszöri sürge­tésünkre sem történt meg. — Reggel, mikor felhív­tam Dombi Mihályt, a SZÉSZ elnökét, úgy reagált, mintha csupán az a fránya eső lenne oka a dolognak — szólt közbe a színház igaz­gatója. — A szerződést nem mi kötöttük a SZÉSZ-szel, ha­nem a Gamesz — mondja a műszaki vezető. A felújító munkát pedig a városi ta­nács által meghirdetett ver­senytárgyaláson nyerte el ez a cég. Az ember azt gondol­ná, hogy ha valamely szövet­kezet versenyez egy vállal­kozásért, akkor az a munkát igyekszik rendesen, időben Tegnap délelőtt 11 órakor a nyugdíjasbérlet tu­lajdonosai Olivérre várva ültek a Kisszínház székso­raiban. mikor a dologházból a színigazgató lépett eléjük. Nagy László sajnálattal jelentette a publi­kumnak, hogy a szcenikai berendezések használhatat­lanná váltak. A tető beázik és az égből jövő áldás az összes villamos vezetéket eláztatta. A reflektorokat (60 db) nem lehet működtetni, így pislákoló fény mellett tudják a nézők az előadást „élvezni". el is végezni. A munkálatok több mint nyolcmillióba ke­rülnek. Október 6-án írtunk egy levelet a Gamesznek, melyben kértük, sürgesse meg a munkát Feltárcsázom hát a Ga­mesz telefonszámát, az in­tézmény vezetőjét, Nógrádi Lászlót keresem. Mikor az október 6-i levélről kérde­zem, türelmemet kéri, rögtön utánanéz a dolognak. — A jogászunk már kéz­be vette a dolgot. A levelet ugye tegnap kaptuk meg, így hát nem tudtunk még intéz­kedni. De jó úton halad a dolog — nyugtat meg. — Az intézmények közötti levelezgetés, a jogi dolgok lebonyolítása heteket, hóna­pokat vesz igénybe, a néző­ket nem érdekli a műszaki malőr, ők kifizették a bérlet árát — mondom én türel­metlenül. — Átérzem a helyzetüket, és én is sajnálom őket. Egyébként fél éve már nem is hozzánk tartozik ez az ügy. Ügyintézőnk betegsége miatt átadtuk azt a városi tanács művelődési osztálya műszaki szakértőjének. Bíró Lászlót, a tanácsi il­letékest keresem, akit nem könnyű elcsípni, mert ez ügyben a Gamesz és a Kis­színház között ingázik. Mi­kor megtalálom,, felvilágosít, hogy a téma igazi illetékese Pálvölgyi Mihály, a Gamesz műszaki ellenőre, ő csak be­segít a munkájába. Aztán kérdésemre elmondja, hogy a SZÉSZ szigetelőanyag-hi­ányra hivatkozva nem tudta befejezni a munkát. A be­ázás egyébként ott keletke­zett, ahol még el sem kezd­ték a felújítási munkálato­kat. Legutoljára a Szegedi Épí­tőipari Szövetkezethez tele­fonálok, ahol senki illetékest nem tudnak kapcsolni, min­denki házon kívül yaVi. Vé­gül az elnök titkárnője oktat ki, mikor elmondom milyen ügyben keresem a cég veze­tőit. , — Mi a baj még mindig? — kérdezi ingerülten, tud­tommal már régen le van rendezve az ügy! — Tegnap kint jártak az embereink a helyszínen, minden rendben! Hát nem tudom, a vízzel téli vödrök látványa engem másról győzött meg — dado­gom. Az a fránya eső meg csqk esik, esik... s félő, hogy vele együtt a színház ázsiója is. Pacsika, Emília A koronatanú vallomása Dr. Sárközi István kandi­dátusnak igaza van abban, hogy az illegalitásban levő Kommunista Párt és a Szo­ciáldemokrata Párt balol­dali tagjai a felszabadulás előtt nem tétlenkedtek, mert az, ami Szegeden történt, az mind az ö irányításukkal és tudtukkal lett végrehajt­va. Most rátérek Szeged át­adására: azt a javaslatot én tettem, hogy valamiképpen kapcsolatot kell teremteni a közeledő, felszabadító Vörös Hadsereggel — ezt tudja igazolni Komócsin Mihály és Komócsin Antal —, és ha jól emlékszem, azon az ér­tekezleten dr. Valentiny Ágoston is részt vett; kiér­tékeltük a helyzetet, én azt az utasítást kaptam, hogy keressem fel dr. Pálfy Györ­gyöt, aki akkor polgármes­ter volt Szegeden, és hív­ja össze a város ittmaradt vezető polgárait, hívja meg a falemezgyárban székelő honvéd ezredest, akinek a nevére már nem emlékszem, és bírjuk rá, hogy vonul­jon el a csapatával, ne fejt­sen ki tovább ellenállást, és akkor Szeged városát a rommá lövéstől meg lehet menteni. A honvéd ezredes nem je­lent meg azon az összejöve­telen, és így tettem én az ott levőknek azt az ajánla­tot, hogy kérelmet írjunk a felszabadító szovjet had­seregnek, illetőleg a pa­rancsnokságnak, hogy Sze­geden a városban ellenállás már nincs, Szeged városát ne lőjjék. Szeged lakossága szeretettel várja a felszaba­dító Vörös Hadsereget. Ezt az okiratot oroszra lefor­dította az első világhábo­rúból itt maradt volt - cári tiszt, aki a városházán, mint tisztviselő dolgozott (nevé­re már nem emlékszem), er­re az oroszra lefordított ok­mányra dr. Pálfy György rátette a város pecsétjét, mindannyian aláírtuk. Ez történt 1944. október 10-én délután. Mielőtt én elindul­tam volna, Komócsin Mi­hállyal beszéltem, és ő kö­zölte velem, hogy nyugod­tan állíthatom, és közölhe­Tizenöt éve, 1974. november 10-én a Dclmagyaror­szág és a Csongrád Megyei Hírlap vasárnapi számában egyszerre — több mint százezer példányban — jelent meg Sárközi Istvánnak (1930—1984) Tények Szeged fel­szabadulásáról eímü cikke, amelyben a Város 1944. ok­tóber 11-ci fölszabadításával kapcsolatban nem csak Pálfy Györgyöt cs társait vádolta okirat-hamisítással, hanem Oltvai Ferencet és engem történclemhamisítás­sal, amiért — egyébként sokadmagunkkal — hitelt ad­tunk Pálfyék korabeli jegyzökönyvének. Nem védekezhettünk, mert Komócsin Mihály, aki Sárközit sugalmazta, nem engedte meg, hogy válaszo­mat, Ruszoly Józsefnek és Strassenreitcr Erzsébetnek hozzászólását a helyi lapok közöljék. Az említett jegy­zőkönyv aláírói közül már akkor csak ketten éltek: Örlcy Zoltán, akit az ötvenes években meghurcoltak, nem volt hajlandó nyilatkozni, de a Icgilletckcsebbct, Bohó Andrást sikerült rávennem, hogy papírra vesse visszaemlékezését Természetesen akkor ez sem jelen­hetett meg. Azóta. 1983. július 16-án ő is elhunyt. El­érkezett az idő, hogy vallomása nyilvánosságra ke­rüljön. Pcter László tem a Szegedet ostromló szovjet parancsnoksággal, hogy semmi ellenállás nincs, mert a falemezgyárból az ezredes a csapatával elvo­nult. Még én megkérdeztem Komócsin Mihályt, hogy tel­jesen biztos-e ebben, mert én előzőleg inkább kime­gyek a falemezgyárba, és személyesen meggyőződöm róla, de ő azt állította, hogy nagyon megbízható elvtárs, aki vele közölte. Így tör­tént, hogy elindultam, amint az le van írva A felszaba­dulás krónikájá-ban a 27. oldalon. Még azzal egészí­tem ki, hogy a szovjet had­sereg-parancsnokságon, ami­kor a kérelmi okmányt át­adtam, szóval is igyekeztem megerősíteni a tényeket. Amint megérkeztem, leül­tettek. és annyit mondtak, hogy várjak nyugodtan. Ügy gondolom, hogy járőrt küld­tek be a városba, mert a visszaérkezésnél jelentést tett, és akkor még nagyobb barátsággal vettek körül. Nagyon keveset tudtam oro­szul, de mire ezek megtör­téntek, megérkezett egy tol­mács, aki ugyan nagyon rosszul beszélt magyarul, de azért megértettem. Kikér­deztek, hogy hol lakom, mondtam, hogy Veres ács u. 18. szám alatt saját há­zamban, egyemeletes, két kis melléképülettel. Közölték velem, hogy már orosz jár­őrök cirkálnak, a tolmács elkísér, nehogy valami ba­jom legyen. A tolmács ala­posan áttekintette az épü­letet, és azt kérdezte, hogy a németek nem laktak-e itt. Mondtam, hogy itt semmi­féle katonaság nem lakott. Arra kért, hogy kora reggel menjek vissza oda, ahol a járőrrel találkoztam oda­menetelemkor, mert reggel lesz a bevonulás a városba, legyek ott. Pontosan ott is voltam 6 órakor. A bevo­lás után közölték velem, hogy a házamba nem me­hetek vissza, mert a tábor­nok (marsall) főhadiszállá­sát ott állítják fel. Ott is voltak mindaddig, amíg Kecskemét el nem esett. A rend kedvéért meg kell em­lítenem, hogy a főhadiszál­lás elvonulásakor közölték velem, hogy ha valami kárt okoztak, közöljem a város­parancsnokkal, Butenko al­ezredessel, majd megtérí­tik. Az ablakpárkányon ke­resztül a telefonhuzaloknak mélyítések lettek vágva, de én magam kijavítottam, ezenkívül semmi károsodás nem ért. Továbbá azt is közlöm, hogy amikor dr. Pálfy György ezt a szóban forgó jegyzőkönyvet felvette, ki­fogásoltam azért, mert ő azt úgy állította be, mint­ha a kisgazdapárt irányítot­ta és szervezte volna az egészet, mert a többiek mind kisga/.dapárttagok voltak, egyedül én voltam a kom­munista párt megbízásából. Ezt a jegyzökönyvet bevit­te a pártközpontba Komó­csin Illés és Mihály, vala­mint Gombkötő Péternek, az akkori párttitkárnak átad­va közöltem, hogy ezt nem a kisgazdapárt szervezte, hanem a kommunista párt, mert merem állítani, hogy az ott szereplök közül sen­ki sem gondolt volna erre a szervezésre, ha engem a kommunista párt nem küld oda. Valamilyen könyv is megjelent a kisgazdapárt vo­nalán, ami ellen szintén til­takoztam, és azon csodálko­zom a mai napig is, hogy ezt a szegedi pártvezetőség hagyta. Én Szegedről elke­rültem, engem ezzel kap­csolatban senki nem kere­sett fel, meg sem kérdez­tek. Vas Zoltán nyilatkozatára csak az a megjegyzésem, hogy akkor még az én ne­vemet nem ismerte, és na­gyon helyesen a Komócsin családot említette, hiszen ők voltak a régi illegális mozgalmi elvtársak, én csak később kapcsolódtam hoz­zájuk. Megjegyzésem a követke­ző: 1896. október 29-én szü­lettem. Nagyon egyszerű szü­lők gyermeke vagyok, 79. évemet taposom. Már ré­gen nem vagyok párttag; amit tettem, igaz, őszinte szocialista szívvel-lélekkel tettem, nem kértem senki­tol semmit, nem is kaptam. Rákosi Mátyással annak idején összetűzésem volt, részleteire nem óhajtok ki­térni, de azon csodálkozom utólag is, hogy életben ma­radtam. Amiről most tájé­koztattam Önöket, az szín­tiszta igazság. Ismétlem, megöregedtem, súlyos be­teg vagyok, csak bottal tu­dok járni, azt is nehezen. Arra kérem, semmiféle vo­natkozásban ne zavarjanak. Budapest, 1974. november 18. Tisztelettel: Bohó András vegyészmérnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom