Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-16 / 165. szám

————pfinMizn i maMwmmu KEDD, 1991. JÚL. 16. MWHWHnHHBMHHHMMMHTTIBBMHHBWnpryft WP'11*'1*^1 BfllTiftTIMrHflirffi 'í'T üelmaqyarorszaq a HELYZET 3 Kincskereső tábor Számlálatlan számlák helyettünk, hiszen ha a közteherviselés rostáján kiesik egy zsíros réteg, azt valahogyan be kell pótolni. A „kincstár" sem szívbajos, megvágja a bérből élőket, hiszen a fizetési nyugta eltagadhatatlan. Mit csináljon a gyári munkás, a kishivatalnok, a tanár, a mérnök - róluk havonta kiállítják a „számlál". Ma Magyarországon - kis túlzással szólva- csak adócsalással lehet meggazdagodni. Közben azonban az átlagember kénytelen mások helyett is fizetni: 30-40 százalékot a fizetéséhői. így fordulhatott elő az hogy akad egy ország, ahol a létminimum is adóköteles. í llampolgári fegyelem nélkül pedig nem fog menni, xl Tudom, nem jó érzés lótni, hogy olykor a befizetett adó „szétfolyik" az újraelosztás útvesztőiben, hogy újabb hivatalok, bürokratikus csatornák születnek azon a pénzen, amit befizetünk De addig míg szent tehénként dédelgetjük azokat, akik próbálnak kibújni a közteherviselés alól, nem lehet becsülete a tisztességes adófizető polgároknak sem. Adót csalni nálunk lassan nemzeti sport lesz Cinkosán összekacsintanak azok, akiknek sikerül. Pedig azoknak kellene cinkosságot vállalni végre, akiknek a kárára teszik ezt néhányan. S akkor talán csökkenhetne a még ritkaságszámba menő szoros magyar adóprés. RAFAI GÁBOR Miért nincs Tápén iskolaigazgató? Hétfőn délelőtt, ki más. Baka István fo­gad, s kalauzol egyik csoporttól a másikig. Simái István főszer­kesztő-helyettes ép­pen a városban van a gyerekeivel, nem így a dorogi iskolaigaz­gató, Kovács Lajos. mellesleg ifjúsági regények szerzője, aki az előcsarnokban íratja a „tábori" újságot. Hátrább, a folyosó végén a szín­játszó csoport próbál. Két fiatal­ember a vezetőjük. Régi kincs­keresósök különben, Gázon Ákos az ELTE-n tanul. Szokolai Zoltán pedig, a pesti Játékszín szerződtetett színésze, diplomája egyelőre nincs, merthogy nem vették fel, habár tudjuk, ez sokszor a legnagyob­baknak se megy elsőre. Stílus­gyakorlatokat játszanak a gyere­kekkel. Az alap egy képtelen. miMwniititwwwiti Kezdődött a múlt hét csütörtökén, vége lesz e hét szerdáján, a műfaja pediglen tábor. Jelképesen. Mert a Boldogasszony sugárúti Ortutay kollégiumot még a legnagyobb jóindulattal sem lehet tábornak nevezni, de hogy a Kincskereső gyermekolvasói, pályázói, szervezői s az újság munkatársai itt ütöttek tanyát, nos, az biztos. Sajnos, csak egy hétig, idén ennyire futotta a Móra kiadó és egynémely alapítvány támogatásából. A gyerekek mintegy hatv anan vannak, és jól érzik magukat. ámbátor igaz újsághír. Egy Zala menti kis faluban egy idős embert kiraboltak, három nyulát és száz forintját vitte el a rabló. A nyulakat, a cikk szerint, először meg kellett fogni. Nos hát, ezt játsszák el a gyerekek, Babarcsin Eszter, Kovács Anita, Horváth Orsolya és Puknics Anna be is mutat gyorsan egy humoros-játékos élőképet. Az emeleten eközben serény­kednek a szintén „fiatalkorú" dísz­lettervezők. A kedd esti pre­mierre készítik a a díszleteket. például az elrabo­landó százforintost, mely ezúttal vala­mivel nagyobb a szo­kásosnál. vagy fél méter széles és egy méter hosszú, de hát a játékba ez is belefér. Meglátogatták külön­ben színházat is. az igazi díszleteket. Néhány szobával odébb, nagy-nagy csöndben, négyen hajolnak a papírlap fehére fölé. Itt bizony költészetről van szó, ez a költök, versfaragók kicsiny, ám annál áhítatosabb csoportja. Vezető­jük ugyancsak fiatalember. Nagy Gábor, és a debreceni bölcsészkarról jött. Verstanból tökéletes, súgja mellettem Baka István, s ha ő mondja, akkor biztos így van. Az viszont bizonytalan, lesz-e jövőre Kincskereső-tábor. Lesz-e pénz s jó szándék, mert különben csak ez hiányozna. DARVAS! evallom, megdöbbentett engem is egy grafikon néhány napja a tévéképernyő előtt ülve. Minket, adózó állampolgárokat osztályozott a „torta". Hatalmas szelet jelezte, hogy a bérből és fizetésből élők bizony igencsak keményen viselik a közterheket, a vállalkozók azonban mindössze néhány százalékos szeletecskével járulnak hozzá az állam kiadásaihoz. Szegények a hazai vállalkozók - hiába. Már-már elsirattam őket, amikor másutt meg azt olvastam, az adóhivatal akciót indít a hét elejétől az eltagadott vállalkozói jövedelmek felderítésére. Szakértők szerint ugyanis csupán az idén 12 milliárd forint adót tagadtak el a kisvállakozók, kereskedők magánzók taxisok s tudj' isten ki mindenki még. Naponta nekem szegezik az ismerős kérdési: szómlóval kérem-e az elvégzett munkát vagy csak úgy zsebből zsebbe. A: előbbi kétezer, az utóbbi csak ezerötszáz. Naná. hogy én is a piacról élek: marad az odacsúsztatott bankó. A cigarettát is az ABC előtt veszi az ember, öt-hat forintot is megspórol naponta. A „vállalkozó" viszont nem adózik utána, s nyoma sem marad semminek. A számlát mégis benyújtják legfeljebb később: kiderült, a készülő adósávmódosítások sem tartalmaznak könnyítést. A prés marad, hiszen valakiknek valaha meg kell fizetni azt, hogy egy egyre jobban gazdagodó réteg „jótékonykodik" velünk A legjobb pénz az adómentes pénz! Pontosabban az a jövedelem, amit valakik valahol mégiscsak leadóznak FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Nemrég a neveléstörténet egyik jeles szakemberének tettem fel kérdéseket. A jórészt kitérő válaszok között egyetlen őszinte megjegyzés akadt: az alternatív iskolák csak mellékesen, afféle szórványként lesznek majd jelen a magyar oktatás térképén, nem e törekvéseké a jö­vő - szögezte le a szaktekintély. Akkor kissé bosszantott maga­biztossága, s hogy ilyen pontosan előre látja a kreativitásra és az örömszerzésre épülő módszerek kudarcát, mára azonban keserűen tapasztalom igaza lesz a szkeptikus szakembernek. Néhány héttel ezelőtt adtuk hírül, hogy Tápén Freinet-tanodát indítanak vállalkozókedvű alsó tagozatos pedagógusok, melyre egy első osztályt toboroztak. Valamint egy másik programot is indítani készülnek, mely a tápai hagyományőrzésre épül. Utóbbira az iskola megbízott igazgatója, Iványi Józsefné 200 ezer forint pályázati támogatást kapott a Közoktatási Alaptól. Nemrég a vállalkozó team és az oktatási bizottság képviselője megbeszélést tartottak, mert kiderült, gondok lesznek, hiszen a Freinet-iskola azon épületét, mely az új módszer kipróbálására, beindítására alkalmas lenne, jelenleg a 624-es számú Szakmunkásképző Intézet bérli. A lelkes pedagóguscsapat - csak hogy dolgozhasson s a gyerekeknek, szülőknek ne okozzon csalódást - a tárgyalás végén már beérte volna a másik épület két tantermével is. Hogy a fejleményekről érdek­lődjek, a minap felhívtam telefonon Iványinét, aki szabódva bár. de elmondta, egyelőre nemhogy Frei­net-módszerről, meg épületről nem aktuális beszélni, de lassan már arról sem, hogy ő maradna az iskola vezetője. Bevallotta, arra készül, visszavonja pályázatát, s termé­szetesen a 200 ezret is visszaküldi a Közművelődési Alapnak. Elmondta, úgy érzi, a tápai önkormányzat vezetői őt nemkívánatos személynek tartják. Története megértéséhez tudni kell, hogy a Bálint Sándor Iskola igaz­gatói székére a volt művelődési osztály már ötször írt ki pályázatot. Mint tudjuk, a tantestület döntése a vezető személyének kinevezésében igen fontos momentum ma már. Esetünkben az első négy kör azért bizonyult sikertelennek, mert a pályázók a tápéi kollégáktól nem kaptak elegendő igen szavazatot. A próbálkozók között pedig három helybéli pedagógus is akadt, közülük egyik az iskola volt. eltávozott JATE Bölcsészettudományi Kar Felvételi ponthatárok Szegeden szak.szakpír ponthatár matematika -angol 96 Juhász Gyula magyar - történelem 98 - francia — német 100 96 96 Tanárképző Főiskola - angol — francia 98 97 98 angol (nyelvtanári) 100 96 96 szak.s?akpár magyar -történelem ponthatár - latin 98 97 98 francia (nyelvtanári) 96 szak.s?akpár magyar -történelem 96 -német % német (nyelvtanári) 96 -angol -francia 91 -olasz % olasz (nyelvtanári) 96 -angol -francia 81 -orosz 110 -német 91 - spanyol 99 Természettudományi Kar -ének-zene 79 történelem szak.szakpár ponthalár történelem -angol 96 matematika -francia 78 - francia 96 matematika -orosz 91 - latin % -fizika 94 angol - német 98 - földrajz 98 -francia 83 - olasz 96 -kémia 93 -német 87 - orosz 108 fizika- angol 100 -orosz 97 angol kémia- angol 94 -testnevelés 87 -francia 96 kémia- fizika 100 francia -német 97 biológia- angol 95 -német 97 -olasz 96 biológia- kémia 100 -orosz 102 -orosz 99 földrajz -történelem 105 -testnevelés 73 - spanyol 96 biológus 108 latin francia fizikus 100 -magyar 84 -latin 110 matematikus 102' -történelem 100 -német 96 programozó matematikus 96 -angol 98 -orosz 103 vegyész 103 -francia 100 német vegyész -német 100 -olasz -orosz 100 . 97 Állam- és Jogtudományi Kar -orosz német 100 - spanyol 100 tagozat ponthatar -orosz 81 orosz -testnevelés 90 -latin 98 nappali 107 olasz - olasz 105 esti 102 -magyar 87 olasz- spanyol 97 levelező 102 -történelem 96 szak, szakpár ponthatár -angol 100 -francia 100 -német 110 -orosz 80 orosz-testnevelés 73 angol(nyelvtanír) 104 francia (nyelvtanár) 104 német (nyelvtanár) 110 olasz (nyelvtanár) 104 ének-zene, karvezetés 90 testnevelés-sportszervezés 04 művelődésszervezés-magyar 84 könyvtár -magyar 01 -művelődésszervezés 00 matematika -fizika 81 -angol 93 -kémia 80 -földrajz 100 -számítástechnika 84 -technika 80 -ének-zene 86 -rajz 81 -testnevelés 81 fizika-technika 86 biológia -kémia 92 -földrajz 100 -technika 86 -testnevelés 88 földrajz -rajz 78 -testnevelés 84 ak. szakpár ponthatár német (nemzetiségi) -magyar 80 -történelem 100 -angol KM -biológia 98 -földrajz 101 -ének-zene 92 -rajz 97 -testnevelés 100 román (nemzetiségi i -magyar 72 -történelem 100 -angol 74 -francia 116 -matematika 74 -földrajz 100 -rajz 06 -testnevelés 74 -könyvtár 100 szlovák (nemzetiségi) -magyar 84 -történelem 71 -orosz 90 -biológia 89 -testnevelés 90 SZOTE Altalános Orvostudományi Kar általános orvos KM fogorvos 100 Gyógyszerésztudomanvi kar gyógyszerész igazgatója, a másik a tantestület tagja. Az igazgató nélküli iskola minden gondja a helyettesre nehezedett, aki egy idő után, a terheket nem bírván, lemondott. Ekkor, vagyis az elmúlt tanév kezdete előtt kérte fel a művelődési osztály Iványinét, hogy mint megbízott igazgató vállalja el az iskola vezetését. Majd márciusban újabb pályázat kiírása következett, ez volt immár az ötödik kör. Ebbe a megbízott igazgató is benevezett, s igaz, hogy minimális, 51.65 száza­lékos többséggel, de ,a tantestület megszavazta kinevezését. S most megkönnyebbülten felsóhajthatnánk, végre lesz legitimált vezetője a Bálint Sándor iskolának, ám úgy látszik, a kollégák tavaszi döntését valakik azóta kétségbe vonták, mert Iványinét még mindig nem nevezték ki. Nem tudhatjuk, hol az igazság, mert a szegedi önkormányzat köz­művelődési irodájának és az oktatási bizottságnak vezetői óvtak tőle, hogy az ügyet, úgymond, bolygassuk a közgyűlés döntése előtt. Tőlük így semmilyen használható infor­mációt nem kaptam. Illetve egyet igen: a tápéi iskolának három éve nincs igazgatója. PACSIK A LMII U WMHUIUMMM Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai Kara szak, szakpár ponthatár élelmiszeripari technikus 97 élelmiszeripari gépész 80 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi konzervatóriuma wik. wípir cmhíitt magánének I7 oboa 18 zongora 18 klarinét 19 orgona 19 fagott 17 hegedű 17 kürt 18 mélyhegedű 18 trombita 17 gordonka 19 harsona 17 gordon 16 tuba 18 fuvola 18 ütőhangszer '19

Next

/
Oldalképek
Tartalom