Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-11 / 213. szám
CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPT. 12. DÉLMAGYARORSZÁG ÖNKORMÁNYZAT 5 Kisvárosi noteszlapok Jócskán elhasznált cím ez, tudom. Jócskán elhasznált a kisváros-történet, a noteszlapozás, és a hétköznap emberének története, akiről majd mégiscsak szó lesz. Nem is értem, miért figyelek annyira. Mintha minden áron meg akarnék döbbenni. De mintha, ezzel együtt, minden áron meg akarnának döbbentetni. Hogy ezt is. Na jó: is-is. Jó alany vagyok. De a világ is szolgálatkész. Nincs gazda Meghalt Csikós szomszéd, mondom, csakhogy megtörjem a lapátolás monotonságát s a hirtelen beálló csöndet. Anyám udvarára egy éjjel bontási törmeléket hordtak át Bereczék. Vályogról volt szó; törmelék, tégla, malter por lett belőle. Ezt dúrtuk, válogattuk éppen, amikor átjött segíteni Takács bácsi, a hetvenéves parasztember. Meghalt, mondja, és nem hagyja abba a munkát. Lefogyott? Lefogyott. Lefújta róla a húst az idő. Könnyű lett és sápadt. Szenvedett? Nem is az. Nem az, hogy fájt volna neki. Csakhogy annyira szeretett volna még élni. Ötvenhétéves volt. Tudod te milyen az. amikor élni akarsz és nem engedik? Ez fájt neki. Jó szomszéd volt, mondja még az öregember, miközben arréb lök egy csorba téglát. Fátyoloskék az ég, nehezen haladunk. Malterpor szitál. Csikósnak van egy kicsi korcsa. Kint játszott vele az utcán. A pulikeverék és a meglett ember kergetőzött egymással, és beszélgettek is, mert értették egymás szavát...Amikor elmegyünk a ház előtt, a kicsi fekete orr áttüremkedik a kerítés deszkarésein. Ugat a kutya, vicsorog, örjöng. Nincs gazda. Nincs. Nem engedték. Sörbár és Amerika Van a kisvárosnak most már sörbárja is. Egyben panzió is; szép, elegáns épület, boltivekkel, kőberakásokkal, fehérre meszelt, vakító fallal. Amikor épült és először befestették, hatalmas férfi nemiszervet spréztek rá heccelődő, dühös kezek. Adni egy maflást a gazdagoknak, nesze újburzsuj! Este van, üldögél családunk az egyik asztalnál, amikor egyszerre belibeg egy száznyolcvan centis baba; hajzuhatag, csipkepullóver, éjfekete selyemnadrág, parfümfelhőcske. Kiderül, hogy K. az, egykori gimnáziumi osztálytársunk. Másfél éve Amerikában él, Kentuckyban és boldog, rettentően boldog. Menyasszony. Vőlegénye, aki egy kétszáz fős üzem tulajdonosa, a tenyerén hordozza. K. mutatja a jeggyűrűt. Aranygyűrű briliánsokkal. Aztán átmutat az utca túloldalára. A mozdulatlan akác fák alatt, az éjszakában áramvonalas fekete cápa: sportkocsi sötétlik. Kétszer annyit ér a gyűrű, mondja K. és körbeadja a kicsi ékszert. Mi pedig egyenként kézbe vesszük, megforgatjuk és néhány törékeny pillanatra részei leszünk annak a mesterséges világnak, ami csak a pille könnyű vágyakban és álmokban létezik, mert nem akar tudni reggeli szájszagról, lábfájásról és nyugtalanságról, ami pedig Amerikában is szájszag , és lábfájás, és nyugtalanság az élet beláthatatlansága miatt. De valóban szép-e, jó-e, amiről csak a képzelet üzen? Bűn Nincs nap, hogy ne olvasnánk magányos öregek kifosztásáról, meggyilkolásáról. Azt mondja a barátom, némi csönd után, hogy, tudod, ez már a bűn meggyalázása. Botrány Persze, hogy a televízióról van szó. Szombat van, éjjel egy óra körül. Valamelyik jugoszláv csatorna. Szétlőtt házak, kószáló állatok, törmelék, a távolban rombolás füstje gomolyog. A kamera bemegy egy szétlőtt, romos házba, az ajtóban pillanatra meghőköl, de aztán halad tovább. A folyosó. Vér mindenütt. A falakon, fej- és derékmagasságban, a földön, bama megalvadt vér, tócsák, vonszólódások, haláltusák megdöbbentő nyomai. A konyha küszöbén fekszik az asszony, mintha térdből hiányozna az egyik lába. Ötvenéves lehet. A haja ősz volt, konyhakötényben ölték meg. És ettől a látványtól egyetlen gombnyomásra a német adón tiroli szexfilm megy, éppen női melleket simogatnak, röhögnek hozzá, és lihegnek, mígnem kitörik az ágy lába. Férfipajesz, műszempilla és szőke paróka. Nincs távolság. Ha van botánya a televíziónak, akkor épp ez, hogy a világ dolgait olyan arcántlan semlegességgel rakosgatja egymás mellé, amiben éppen az oldódik fel, ami emberi, vagyis a dolog lényege maga, nézd az asszony vérét, aki anyád lehetne, nézd > felpumpált, markolászni való mellet, a fel-s alárángatózó férfifeneket és semmi más, csak ez a nézés akarj lenni. Botrányosabb kívánság ez, mint maga a gyilkosság. Rombolás Szeged fóútja, a rókusi templom, délután három óra és vasárnap. Buszon ülök, hát éppen húsz másodpercem van, hogy felfogjam és megértsem a látványt. Négy egészen fiatal fiú éppen egy padot tesz tönkre. Már csak egyetlen deszka állja a rúgdosást, az ugrálást, az se sokáig. Elszántak és kíméletlenek. Én meg hirtelen egy embert képzelek a deszka helyébe. És nem félelemből teszem. A képzelet, mint a realizmus feltétlen szövetségese. Foghúzás A kisváros mellett van egy kisfalu, az mellett pedig egy üdülőtelep: funérés betonházacskák, hatalmas nyárfák, örökös szél és a Tisza. A faluban megállunk, P. visszabiciglizik a kocsmáig. Ahogy letámasztaná kerékpárját, egy másik, már letámasztott, ütött-kopott kerékpáron észrevesz egy megmegránduló múanyagzsákot. Nyögdécsel, sóhajtozik a zsák. És vérzik. Lecsöpög a vér a porba, mint két férfitenyér, akkora már a fekete tócsa. P. nézi a zsákot, aztán közelebb akar lépni. Hirtelen egy fej hajol ki a kocsmaajtón. Na mi van. Baj van ezzel a zsákkal, mondja P. és megakad. Kutya, mondja a férfi. Az én kutyám. De vérzik. Persze, mert kihúzattam a fogát. Fájt a foga szegénynek Aha, mondja P. és belép a kocsmába, és nem tud a férfire nézni. Az gyorsan lehúzza a deci pálinkát, és elmegy. Ráül a biciglire és elhajt a haldokló, nyögdécselő zsákkal. A pincér fiú leteszi a tíz perce törülgetett vastagfalú boros poharat, tekintete rárebben P.-re: Sírásó. Meg a falu sintére. Valamikor korbonenok volt, de valami szabálytalanság miatt elbocsátották. Szétveri a kutyák fejét. Néha csak az orrukat vágja le és szabadon engedi őket. Beszél a fiú, mintha csak a saját félelméről és szégyenéről beszélne. Mert hisz ő él együtt ezzel a kegyetlenséggel, aminek néhány pillanatra most az idegen is tanuja lett, és most ezzel a beavató, kéretlen közvetlenséggel kell elhatárolódnia attól az embertől, aki az ő pálinkájára költi a pénzét, amit tyúktolvaj kutyák kivégzéséért kapott...Egy darabig vérpöttyös úton megyünk tovább. DARVASI LÁSZLÓ Országos Egészségügyi Konferencia A gyógyítás háttere Az Építéstudományi Egyesület Egészségügyi Szakosztályának szervezésében ma, szerdán kezdődik Szegeden, a SZOTE Oktatási Központjában a III. Országos Egészségügyi Konferencia, amelynek fővédnöke dr. Surján László népjóléti miniszter. A négynapos tanácskozáson az egészségügyben dolgozó műszakigazdasági szakemberek áttekintik az építésrekonstrukció, az orvostechnológiai- rendszerek, az informatikaiszámítógépes programok, a gépészeti energiarendszerek és a környezetvédelem területén elért eredméyeket és megvitatják az elkövetkezendő évek feladatait. Az egészségügyi ellátás rendszerének átalakulásával összefüggő műszaki-gazdasági témákat - köztük a hazai egészségügyi rendszer finanszírozásának időszerű kérdéseit - plenáris ülésen vázolják fel, majd hét szekcióban folytatja munkáját a közel háromszáz résztvevő. A konferencia programsorozata a ma este 6 órakor megnyíló kiállítással kezdődik, amelyen a gyógyítást szolgáló korszerű technikával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A minőségi egyetem felé Tanévnyitó a SZOTE-n „Egy válságos esztendő után és egy még válságosabbnak Ígérkező esztendő előtt nehéz derűs közhelyekkel kezdeni az új tanévet. Változó társadalomban, nehéz társadalmi és gazdasági körülmények között kell fenntartani az egyetem működőképességét - sőt, javítani is azt. Ehhez egyértelmű koncepcióra, hiteles képviselőkre, ellenőrizhető végrehajtásra, áldozatvállalásra és együttműködésre kész munkatársakra van szükség." - kezdte tanévnyitó beszédét a rektor, majd arról szólt, hogy az új körülmények között meg kell tenni a „minőségi egyetem" felé közelítő lépéseket. Ez megrázkódtatásokkal jár, de arra fognak törekedni, hogy ne a régi szervezet lerombolása, hanem az új felépítése jellemezze elsősorban a folyamatot. A megújulás részleteit az októberre tervezett rektori székfoglalóból lehet majd megismerni. A tanévnyitón a következőképpen foglalta össze dr. Fráter Loránd a megújult egyetem jellemzőit: „Olyan egyetemei szeretnénk, amelynek arculatát polgárai, polgárainak teljesítménye határozza meg. Olyan egyetemet, amelyik a legmagasabb szinten alakítja ki az általa művelt szakágak tudásanyagát. Egy olyan tudást, amely azonban mindig tudatában van saját korlátainak, ugyanakkor a hiányosságok megszüntetésére törekszik. Olyan tudást, amelyik állandó és A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen az idén 426-an kezdik meg tanulmányaikat - tudtuk meg a tegnap délben megtartott évnyitó ünnepségen, az aulában. Dr. Eráter Loránd rektor tájékoztatta az egyetem polgárait és a vendégeket az elmúlt év szervezeti és személyi változásairól, kitüntetéseket, díszdiplomákat adott át. szigorú kritikával szemléli a világot és a megismerés eddigi eredményeit és olyan kérdések feltevésére törekszik, amelyek az előrelépést, az ismeretlen, szokatlan és új megismerését szolgálják Olyan egyetemre törekszünk, amelyik képes kialakítani polgáraiban azt az emberi magatartást, mellyel a társadalomban hitelesen lehet képviselni azt a tudást, amelyet munkájával fonnál és gyaraph." A Pro Universitate emlékéremmel Pálfy Gyula nyugalmazott könyvtárvezetőt tüntették ki. Ebben az évben dr.Miseta Mária adjunktusnak ítélte az egyetemi tanács a SZOTE Kiváló Nevelője kitüntetést. A Fodor Erzsébet Alapítvány első díját Kenyeres Krisztina, a második díjat Csongrádi Emese kapta, mindketten ötödéves fogorvostanhallgatók. A Kiváló Fogorvos Diákkörös díjat Perényi János nyerte el. Tóth Éva fogorvostanhallgató és Tomka János orvostanhallgató kapta a „Jó tanuló, jó sportoló" kitüntetést. A „SzentGyörgyi Albert Orvos-tudományi Egyetem Oktató Osztálya" kitüntető címet érdemelte ki a szegedi kórház-rendelőintézet radiológiai osztálya, a kiskunhalasi, valamint a vásárhelyi Erzsébet kórház-rendelőintézet gyermekgyógyászati osztályai és a szentesi kórház traumatológiai osztálya. „A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Oktatója" címet három osztályvezető főorvos kapta meg: dr. Náray György (Szeged), dr. Fáy Piroska (Kiskunhalas) és dr. Bútor Éva (Hódmezővásárhely). Az általános orvoskaron egykor végzettek közül 12-en vehették át arany jubileumi diplomájukat: dr. Berényi József, dr. Bodícsi Zsuzsanna, dr. Borbola József, dr. Borszéki Antal, dr. Drexler Miklós, dr. Fejérváry Géza, dr. Friedlander Erzsébet, dr. Hutterer Ilona, dr. Ozsvár József, dr. Séra Mihály, dr. Vadász Károly, dr. Varga Gyula. A gyógyszerészkaron vasdipolomás Botos Aladár, gyémántdiplomás Csiszér Irén, Mohalyi Vilma, Scherck Mária. Aranydiplomát kapott Boleman Lajos, Elmer János, ÉJesdy Margit, Hubacsek Ilona, Késői István, dr. Mihaiik Dezső, Nagy Sándor, Nindl Eleonóra, Pólya Róza. S~E mmmmmmmmmmmammmmsmmitmmmimmmm Járó oldal A kutatónak az a dolga, hogy menjen-menjen, talpaljon. Ám ki hinné, hogy nem mindegy, melyik oldalán az utcának. Alsóváros megőrizte hagyományos falusi képét napsugaras házaival, a kispadokon üldögélő öregekkel. Falusi a levegő is, a fák hűvöse is, az emberek is. „Tudod meséli kolléganőm. Bárkányi Ildikó -, a napokban Bene kovácsmesterrel ballagtunk az alsóvárosi utcákon. Régi házakat keresgéltünk, amelyeknek ajtókilincsei még eredetiek, mondjuk a századelőről valók. Az Opusztaszeren most épülő ház ajtajaira hiteles másolatokat szeretnénk készíttetni. Ezért bóklásztunk. Sok régi házat láttunk, de az alsóvárosiak óvatosak: nem szívesen engedik be az idegent. Nincs ebben semmi kivetni való. Még akkor sem. ha mi - talán - nem úgy néztünk ki. hogy félni kellene tőlünk. Az egyik régi ház előtti kispadon nénike üldögélt. Amikor elmondta, hogy náluk már nincsenek meg az eredeti kilincsek, tovább haladtunk. Ekkor iramodott utánunk a kutyája, nagy ugatással. Azt mondja a néni, azért ugatott meg bennünket, mert az ő oldalukon megyünk. Hallottál már ilyet, Jóska?" Nem, még nem hallottam. Ám azonnyomban eszembe jutott, hogy valóban vannak ilyen szokások nemcsak falvakban, hanem régi városrészekben is. Jelesül, ott valóban az utcák egyik oldalán mennek-jönnek az emberek. Korántsem azért, mert netán azon az oldalon jobb az út. Inkább, mert a járó oldal a napos oldal. Vagy az az oldal kapcsolódik némely keresztező utcákkal az adott falu (vagy városrész) központjához, ahol az iskola, a patika és más középület található, s ahol a templom áll. így szinte spontán alakultak ki az utcák járó, illetve kevésbé használt oldalai. És megmaradt ez a szokás, szinte észrevétlenül, napjainkig. Annak ellenére, hogy a mostani utcák mindkét oldala por- és sármentes. Annak ellenére, hogy szinte minden ház előtt illatos virágok nyílnak. Nem így veszi viszont a kutya, akinek az is kötelessége, hogy a tudatlan járókelőre ráförmedjen, ha nem ismeri az utcahasználat helyi szokásait. Lám, milyen érdekes adaléka ez az utcáknak, azok használatának. S ha valaki azt hiszi, hogy ez csak falusi, illetve városszéli szokás, téved. Meg lehet figyelni akár a belvárosban is, hogy az utca egyik oldalán szívesebben mennek az emberek, mert az a járóoldala. Kérdezhetné a kedves Olvasó: És mi ebben a különös? Tulajdonképpen semmi. Csupán parányi észrevétel mindennapjainkból. Ám a kutatónak az a dolga, hogy menjen, menjen, talpaljon, mert csak így akad útjába a hagyomány. Nemcsak a járó oldalon. IFI. LELE JÓZSEF Tárlatok a képtárban Két kiállításnak ad otthont szeptember 13-tól Szegeden a Móra Ferenc Múzeum. A képtár felső emeletein Pataki Ferenc Szegeden élő festőművész gyűjteményes kiállítását tekintheti meg a közönség. A kiállítást 13-án, pénteken délután 5 órakor Baka István költő nyitja meg, s az eseményen Illés Mihály vezényletével közreműködik a Liszt Ferenc Kamarakórus is. A tárlat anyagát, amint a művész vallja, 25 éves munkássága képeiből válogatták, igyekezvén nem szétszakítani egymástól a megtett út sokszor szélsőséges termékeit. Aznap a képtár első emeletén Ablakok címmel Dömötör Mihály fotóművész kiállítása is megnyílik, a Móra Ferenc Múzeum és a Profi Fotó Stúdió rendezésében. A tárlatot Szuromi Pál művészeti író nyitja meg, délután fél ötkor Maszek adalékok a filmvilághoz A pénz beszél, a néző néz Már évek óta tart nálunk az amerikai filmek dömpingje, csak elvétve akadhatunk francia, magyar, avagy „etcetera gyártmányú" filmekre. A jelenség körülbelül akkortájt indult útjára, amikor a filmpiacon megannyi magyar forgalmazó lépett színtérre, megtörve ezzel a MOKÉP egyeduralmát. A forradalmi változásokhoz szokott elme úgy nyugtázhatta ezt, hogy majd csak úgy röpködnek a jobbnál jobb filmek. Csakhogy ezzel párhuzamosan a filmigény is megváltozott, s ennek leginkább az amerikai, szinte futószalagról legördülő filmek feleltek meg, sőt, azok okozták a változást. A filmforgalmazók közötti versenyhelyzet most már nem teszi lehetővé, hogy a „vékonyabb rétegeknek" szóló produkciók - mert még mindig születnek ilyenek - bekerüljenek a forgalomba. Szóval a filmforgalmazás lett azon kevesek egyike, ahol a monopol helyzet megszűnése - annak ellenére, hogy kevesebb szovjet hősi eposzt élvezhetünk - nem jelölt ki olyan (egészséges) irányt, amelyre nyugodt lélekkel rábízhatnánk magunkat. De mindezek előzményeit Amerikában kell keresnünk, abban az Amerikában, amelynek neve a legtöbb magyar fülben a mitikus minőség érzését kelti. A kulcsszó itt a hős, a modern, amerikai hős, akit közérthetően és látványosan kellett megoldani a filmeken. Persze, véleményem szerint a mechanizmus nem úgy működött, hogy a rendezők rájöttek, hogy most erre van szüksége a mindennapok ürességében élő embernek, és gyártani kezdték, hanem fordítva. Az elkészült filmek teljes skálájából maguk a nézők választották ki ezeket a filmeket - hogy milyen pszichikai utakon, azt most ne részletezzük, lehet, hogy olyan messzire vezetne, ahonnan nem találnánk vissza. Tehát megszületett így a közös megegyezésnek tűnő „házasság": nézőnek a hős és benne a sikerélmény, forgalmazóknak és gyártóknak a pénz. A „házasság" nálunk is így, vagy megközelítően így jött létre. Szovjet hősök mentek, amerikaiak jöttek. Egy másik feltűnő jelenséget is idekapcsolnék, mert magyarázata az előbbiekre vezethető vissza. A jelenség nem más, minthogy minden kasszasiker filmnek elkészült második, harmadik, illetve eiuiedik része. Hát persze: a pénz beszél, a néző néz. A folytatásokat minden esetben a bejáratott és már sikert aratott figurákra alapozták. Legkésőbb a harmadik résznél azonban kidugta fejét a szög a zsákból és megmutatta, hogy „ezzel a szöggel is átverték a fejünket". Meri legtöbb esetben a film alapját képező ötlet újszerűsége volt a siker alapja - példákat mindenki saját szája íze szerint meríthet (Szörnyecskék. Terminátor, Vissza a jövőbe. Nicsak, ki beszél.'...) - a folytatásokban pedig az újszerűségnek nyoma sem maradt. A néző elvárása itt ahhoz az esethez hasonlít, mint amikor valaki azért szereti a pudingot, mert még nem evett belőle, nem pedig azért, mert oda van az édességért. Persze ez a hasonlat igaz bármilyen szörpre is. Most már csak azt remélem, hogy aki nem akarja, az nem is hiszi el a maszek filmadalékokat, noha a puding próbája az evés. POOMANKZXY SZILÁRD
