Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-10 / 134. szám

•AKTUALIS* CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚNIUS 10. Megkezdődtek a szóbeli érett­ségik. A régi rendszer szerint idén vizsgáznak utoljára a fiatalok, jövőre már a kétszintű érettségi követelményeinek kell megfelelni. Az érintetteket ter­mészetesen most ez foglalkoz­tatta a legkevésbé. A végzős középiskolások tegnap megkezdték szóbeli érettségi vizsgájukat. A legszerencséseb­bek már túl is vannak életük első nagy próbáján. A Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola 12/A osztályosainak egy része is tegnap adott számot tudásáról. A tanteremben, ahol a fiatalok vár­ták, hogy sorra kerüljenek, hol síri csönd, hol hangzavar volt. Minden diák előtt halomban áll­tak a jegyzetek, de koncentrálni már nem nagyon tudott senki. Abban meg is egyeztek gyorsan, ha újra kezdhetnék, hamarabb nekiállnának a tanulásnak. Né­ha a tananyagról kérdezgették egymást, de már a vizsga utáni ünneplést is tervezgették. Természetesen a legfontosabb információ a szóbelik idején az, hogy mik azok a tételek, amiket már kihúztak. Volt, aki örült és volt, aki bosszankodott amiatt, hogy már korán reggel „kiesett" Petőfi, az összetett mondatok, az Aranybulla és Róma. Bent ma­radt viszont irodalomból például a XX. század, amely a rögtönzött közvélemény-kutatás alapján mindenki számára fekete lyuk volt. Móra Melinda úgy fogalma­zott, az érettségi szerencsejáték, éppen ezért nem is tükrözi a tu­dást. Véleménye szerint sokkal jobb rendszer az amerikai, ahol csak ikszelgetni kell a feladatla­pon, amely átfogó ismeretekre kérdez rá. Hozzátette: ők még mindig jobban jártak, mint a kö­vetkező évfolyamra járók, akik már kétszintű érettségit tesznek. A kőrösysek tegnap történe­lemből, angolból, irodalomból és üzleti gazdaságtanból érettségiz­tek. Volt persze olyan diák is, aki valamelyik tantárgyból mentes­séget kapott. Erdei Olga például nagyon jól szerepelt egy országos közgazdasági versenyen, és nyelvvizsgája is van, így csak két tárgyból kellett tegnap vizsgáz­nia. Az izguló várakozókat igyekez­tek a tanárok is nyugtatgatni, bár azt senkivel sem sikerült az alku­dozó diákoknak megígértetniük, hogy sorrendben teszi le a tétele­ket az asztalra. Kovácsné Király Etelka osztályfőnök csak néhány percre dugta be a terembe a fejét. - Szépek leszünk, jók leszünk ­mondta mosolyogva, majd eldi­csekedett: eddig mindenki na­gyon jól felelt. Nem sokkal ké­sőbb az osztály magyartanára, Bajnóczi Sándor is megjelent. Ivott egy kávét - az alkalomhoz illően szőlőcukorral - majd az aggódó tekinteteket látva azt mondta: magyarból nagyon ne­héz megbukni. - Bár, Arpikám, neked van erre esélyed - fordult viccelődve az egyik fiúhoz. Biacsi Tamás volt a legelső, aki túlesett a megpróbáltatásokon. Mint mondta, nem volt jó érzés mindenből neki megkezdenie a feleleteket, de kárpótolta, hogy mindegyik tárgyból jó tételt sike­rült húznia. Osztálytársaihoz hasonlóan ő is nagyon örült, hogy már az első napon túleshe­tett a vizsgán. Többen el is hatá­rozták, a többi érettségi napon is bemennek az iskolába, és „rö­högnek majd a többieken." TÍMÁR KRISZTA J0V0RE: KÉTSZINTŰ ERETTSEGI A középiskolások jövőre már kétszintű vizsgát tesznek, amely egyben a fel­vételijük is lesz. Idén utoljára még hagyományosan vizsgáznak, félórás fel­készülés után 10 perc alatt kell számot adniuk a négy év alatt megszerzett tudásukról. Magyarból, történelemből és - ha nincs ezt kiváltó nyelvvizsga - egy Idegen nyelvből kötelező érettségizni, plusz még egy tantárgyat vá­lasztani kell. Több mint egyórás áramszünet zavarta meg az első estét Megnyílt a sörfesztivál Folytatás az 1. oldalról - Ahogy vége lesz a megnyitó­nak, azonnal megkóstolom több standnál is a sört. Persze csak pohárral - mondta megnyitójá­ban Beck Zoltán. Az önkor­mányzat tanácsnokának nem kellett sokat várni a hideg árpa­lére, mert már a színpadon a ke­zébe nyomtak egy korsó habzó sört. A fesztivál házigazdája, az Ó-Park 2001. Kft. ügyvezetője, Puskás László arra kérte az égie­ket, hogy a vasárnapi zárásig olyan jó idő legyen, mint a tegna­pi megnyitón. Azt azonban nem gondolta, hogy a szürkület beáll­tával kihunynak a fények, áram nélkül maradnak a hűtők. Már­pedig ez történt. Szerencsére a sörivók a sötétben sem féltek, és a nedű sem melegedett fel a hű­tőkben. Egyedül a csapolt sör bánta a kényszerszünetet, amely több mint egy óra múlva állt helyre. Mint ahogy azt Kecse Nagy Sándortól, a Démász Rt. kom­munikációs osztályvezetőjétől megtudtuk, a szervezők által ide­iglenesen kihúzott vezeték lett zárlatos, s mire teljesen besötéte­dett, a hibát elhárították a szak­emberek. Ebhez Puskás László annyit fűzött hozzá, szakértő fogja majd kivizsgálni, kit terhel a felelősség. Az öt nap alatt negyvennégy standnál összesen nyolcvanhét­féle sört kóstolhatnak meg a ven­dégek az Etelka soron. Minden este 8 órától sztárok koncertez­nek a színpadon. A sort a Nox együttes tegnapi fellépése nyitot­ta meg. A rajongók találkozhat­nak még a Romantikkal, Anitá­val, Fekete Pákóval és a Hooli­gansszel is. MAI PROGRAM • | 17.00: Peter & Pan Duó gyermekműsora 18.00: City Fitness bemutatója 18.00: City Fitness bemutatója 18.15: GM Alapfokú Művészeti Iskola bemutatója 18.30: Lakatos Krisztián énekel 19.00: Passión Divatszínház bemutatója 19.45: Cool Girl's 20.00: Romantik-koncert 21.00: Délmagyarország játék és férfi sörivóverseny 21.30: Flrebird's-koncert 22.30: Várkonyl Tibor zenél zárásig Baka-versek a napernyő alól KÖRKÉP ALGYÖ. Megváltozott az algyői faluház és szabadidő központ e-mail címe. Az intézmény új elérhetősége: faluhazl2(a axelero.hu BORDÁNY. A képviselő-testület döntött, hogy felújítják a faluházat, a római katolikus templomot, valamint vendégváró pihenőparkot létesítenek. A beruházások finanszírozására a Sapard hivatalához pályázatokat nyújtott be az önkormányzat, összesen 155 millió forint értékben. A testület tagjai arról is határoztak, hogy az Üllés és Bordány között létesítendő kerékpárút költségeinek egy részét állami támogatásokból kívánják fedezni. A két község ezért közösen nyújtott be pályázatot. DESZK. A parlament elnöke, Szili Katalin lesz ma délután 4 órától a község vendége. A szocialista politikus meglátogatja a neogótikus stílusban épült 100 éves római katolikus templomot, valamint felkeresi a mellkasi betegségek szakkórházának több hektáros ősparkját, illetve végigsétál a Semmelweis és az Alkotmány utcán. DÓC. Az általános és alapfokú művészeti iskola néptáncosai a művelődési házban ma délben tartják évzáró bemutatójukat. Az iskola aulájában június 18-áig tekinthető meg az a kiállítás, amelyet a grafika és a kézműves diákok idei tanévben készített legjobb munkáiból állítottak össze. FORRÁSKÚT. A gazdálkodók az évvégén esedékes területalapú támogatási igényüket június 15-éig jelenthetik be. A támogatásokról bővebb felvilágosítást Géczi Lajos falugazdásztól lehet kérni, aki ma reggel 8 és dél között tartja fogadóóráját a községben. Az érdeklődőknek Szegeden is felvilágosítást adnak, az FVM Csongrád megyei hivatalában. PUSZTAMÉRGES. A művelődési ház előterében holnap délelőtt 9 órától délig vásárt rendeznek. Az érdeklődők különféle aprócikkek és háztartási kellékek között válogathatnak. Az árusoktól beszedett helypénzt a kultúrház fenntartására fordítják. RÚZSA. Az önkéntes tűzoltó-egyesület szikrapróbát tart mától egészen jövő hét keddig a tűzoltószertárnál. Vasárnap kivételével mindennap este nyolc órától kezdik el a próbákat. SZEGED. A Hammido Művészeti Iskola képző- és iparművész tanszakos növendékeinek munkáiból tanévzáró kiállítás nyílik ma délután fél 5-től a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári körút 42.|. A tárlatot Nagy Bandő András humorista ajánlja az érdeklődök figyelmébe. A megnyitó után a diákok átvehetik bizonyítványukat. ZÁKÁNYSZÉK. Információs és szolgáltató iroda nyílt a községben. A Szegfű utca 2. alatt hétfőtől péntekig reggel 8 és délután 4 óra között várják az érdeklődőket. Az iroda munkatársai segítenek lakó- és gazdasági épületek tervezésében, engedélyezési eljárás lebonyolításában, költségvetés készítésben, építkezések műszaki vezetésében. Ezenkívül különféle földügyek intézésében is részt vesz az iroda, valamint pályázatok elkészítéséhez, támogatási lapok kitöltéséhez is segítséget nyújtanak a zákányszékieknek. - Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy volt egy Baka Ist­ván nevű kiváló szegedi-szekszárdi költő, aki nagyon sok mondható verset írt, és ezeket mondani is kell. Ma már másho­gyan lehet megszólítani az embereket, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Ha jól csináljuk, akkor a könyvheti forgatagban akad néhány ember, aki megáll, hogy verset hallgasson. És ennek már örülni kell - mondta Orbán György szekszárdi irodalomta­nár és előadóművész, aki tegnap a tűző napsütésben a Dugo­nics téren egy napernyő alatt az 1995-ben elhunyt költő összes versét felolvasta Fotó: Karnok Csaba Szegedé a király MUNKATÁRSUNKTÓL Visszatért Szolnokról Szegedre a Mahart-Passnave Kft. hajója. Mint beszámoltunk róla, a fris­sen felújított 150 személyes vízi jármű Szolnokon is vállalt fuva­rokat, ezért tíz napig a szomszéd megye székhelyén dolgozott. A Mahart-Passnave szegedi ki­rendeltségvezetője, Bíró László hangsúlyozta: a hajó állomáshe­lye Szegeden van, és egész évben Szegeden fuvaroznak, azt a két­szer tíz napot kivéve, amit Szol­nokon tölt a Mathias Rex. A csendes és gyors hajó zárt és nyitott fedélzettel is rendelkezik. Egyelőre csak csoportok megren­delésére indul sétajáratra, de az ilyen időpontokban egyéni utasok is csatlakozhatnak a csoportok­hoz. Június végétől menetrend szerint is közlekedik, hetente há­rom alkalommal délutánonként tesz egyórás kört a Tiszán. Az utolsó hagyományos szóbeli érettségi A szerencsejáték végórái Érettségizők a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskolában Fotó: Schmidt Andrea Fölújították a Batthyány utcai óvoda udvarát Egyensúlyozó és mászóka zott. Eddig régi típusú, acélvá­zas mászókán ügyeskedhettek a gyerekek. A közelmúltig nem jutott pénz a játszóhely re­konstrukciójára, ám a szülők kezdeményezésére, s a fönntar­tó Szegedi Tudományegyetem anyagi hozzájárulásával, már megszépült udvaron tarthatták az idei sportnapot. Madarászná Szász Éva óvoda­vezető elmondta, „szülői moz­galom" indult a gyerekek ját­szóhelyének fölújítására. Külön megemlítette az egyik fő szer­vező, Gaál Zsuzsanna nevét, aki az interneten kutatta föl legmegfelelőbb játékgyártót és kivitelezőt. A rekonstrukció mintegy 5 millió forintjába került az egye­temnek. Őszi lombkőből rak­tak utat a rollerezőknek, ho­mokágyba állított egyensúlyo­zót építettek, mászókát szerel­tek össze, a „zöld szigeteken" pedig már nő a friss fű. így szer­da délutáni, tizedik sportnapon a szülők és gyerekek együtt él­vezték az új játszóterület örö­meit. MUNKATÁRSUNKTÓL Szülői összefogással és a fönn­tartó Szegedi Tudományegye­tem segítségével fölújították a szegedi Batthyány utcai óvoda udvarát, amely az utóbbi har­minc év alatt nem sokat válto­Agyerekek örömmel játszottak a megszépült udvaron Fotó: Frank Yvette

Next

/
Oldalképek
Tartalom